Gaudi-Nagy Tamás

(1971–) magyar politikus, ügyvéd
A lap korábbi változatát látod, amilyen Szilas (vitalap | szerkesztései) 2014. április 1., 18:43-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎További információk)

Gaudi-Nagy Tamás, (született Nagy Tamás, Budapest, 1971. augusztus 12. – ) ügyvéd, jogvédő, politikus, 2010-2014 között a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője.[1]

Gaudi-Nagy Tamás

Született1971. augusztus 12. (53 éves)
Budapest
Pártpártonkívüli
VálasztókerületJobbik országos lista

HázastársaIldikó
Gyermekei
Foglalkozásjogász, politikus

Tanulmányai

1990-ben kezdte meg tanulmányait az József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, 1995-ben szerzett jogi doktorátust az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.[2] 1998 februárjában tett jogi szakvizsgát, kitűnő eredménnyel, s nyert májusban ügyvédi kinevezést a Budapesti Ügyvédi Kamarában. Közben 1997 szeptemberében az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében Európai szakjogász tanulmányokat kezdett meg, melyet 2001. november 20-án Európa jogi szakjogász szakoklevél megszerzésével zárt. 2003 októberében Felvették a közvetítők Igazságügyi Minisztérium által vezetett névjegyzékébe. [3]

Nyelvismeret

Angol nyelven felsőfokon, németül középfokon, franciául alapfokon beszél.[2]

Tevékenysége

2004 augusztusa óta kuratóriumi tagja, 2005. októbere óta kuratóriumi ügyvezetője a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak[4], amely szervezet fő céljaként jelöli meg, hogy az általa működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat útján a magyar nemzethez tartozóknak, akiket a nemzeti érdekek védelmezése miatt valamilyen módon jogsérelem ér, hatékony és színvonalas jogi védelmet adjon, illetve a nemzeti egységesülésért kifejtett erőfeszítéseket jogi segítséggel támogassa.[2]

Alapító tagja és tiszteletbeli elnöke (1998–2007 között elnök) a Kárpát-medencében élő magyar fiatalokat segítő Magyar Csodaszarvas Egyesületnek. Hitvallása szerint „a jog ne a kifosztás és elnyomás eszköze legyen, hanem a közjót szolgája és biztosítsa a magyar emberek szabadságát, méltóságát, biztonságos, büszke és boldog életét”.[2]

A politikában

2002–2006 között a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja volt. A 2010-es magyarországi országgyűlési választásokon a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos listájának ötödik helyén indult, valamint pártonkívüliként a párt országgyűlési képviselőjelöltje és igazságügy miniszter-jelöltje lett.[5] 2010-2014 között országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság valamint az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja.

Parlamenti tevékenysége

Ő a második legtöbbször, és a leghosszabban felszólaló képviselő. „Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő beszélt a legtöbbet az Országgyűlésben, szintén ő szólalt fel a legtöbbször az új parlamenti ciklus első ülésszakán - derül ki az Országgyűlés adataiból.”[6]

„Az első öt legtöbbet beszélő és felszólaló politikusok között három jobbikos (Gaudi Nagy Tamás, Volner János és Novák Előd) és két LMP-s (Schiffer András és Vágó Gábor) képviselő található. A parlamenti rekorder Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik), aki 152 alkalommal, 13 óra 18 percet beszélt, őt követi Schiffer András (LMP)...”[7]

Országgyűlési tevékenységének zárásaként, az utolsó ülés után kivitte az ülésteremből az egyik uniós zászlót, és kihajította a Parlament ablakán[8].

Hobbi, szabadidő

Természetjárás, zenehallgatás, olvasás, sport, utazás. Kedvtelésből esetenként gitározik, a Kugli együttessel, néha a Hun Vér zenekarral.[forrás?]

Családja

Nős, feleségével, Ildikóval három gyermekük van: Bálint (2001), Nándor (2003) és András (2007). Trianon miatt Brassó megyéből 1920-ban áttelepülésre kényszerült hétfalusi csángó nagyapja bíró volt.[9]

Jegyzetek

Források

További információk