Aranygyapjú
Az aranygyapjú meséje a görög mitológia egyik története. Theophané, makedóniai királylánnyal kezdődik a történet, akit Poszeidón elszöktetett sok kérője elől. A kérők azonban megtalálták, mire Poszeidón a leányt báránnyá változtatta. Poszeidón és Theophané nászából született egy aranyszőrű kos.[2]
Cselekménye
szerkesztésAthamasznak, Théba királyának első, isteni feleségétől két gyermeke született: Phrixosz herceg és Hellé hercegnő. Második felesége féltékeny mostoha volt, aki éhínségbe taszította az országot, majd felbérelte a jósokat, hogy az állítólag haragvó isten kiengeszteléséért a királyi gyermekek feláldozását kérjék. Már kísérték a gyermekeket a vesztőhelyre, amikor isteni édesanyjuk segítségükre sietett, és az aranygyapjas kost küldte megmentésükre, aki messze keletre vitte őket, túl a Fekete-tengeren, Kolkhiszba. Erről azt tartják, hogy ott a napsugarak egy aranyszobába vannak bezárva, és azon a vidéken kel fel a Nap. Hellé útközben leesett, és a tengerbe fulladt. Róla nevezték el a Hellészpontoszt.
Az aranygyapjas kost Kolkhiszban feláldozták Poszeidónnak, majd lenyúzott bőrét egy fára akasztották. Hosszú időn át úgy tartották, hogy Kolkhiszt az aranygyapjú védi meg a támadásoktól. Az aranygyapjút később Iaszón királyfi az argonauták vezetője szerezte meg egy kalandos hajóút során, az Argó hajóval, az argonauták segítségével.
Eredete
szerkesztésElképzelhető, hogy az aranygyapjú meséje nem görög eredetű. A távoli Kolkhiszban, a Fekete-tenger keleti öblében őrizték. E vidék kapcsolatot teremt az i. e. 2. évezred kaukázusi és anatóliai hitregéivel, bár az utóbbi vidék mondakincse amúgy sem idegen a görögöktől.
A hettiták idejében volt egy olyan vallási tárgy, melynek szerepe ugyan homályos, de ábrázolásai alapján rokonságban lehet mind az aranygyapjúval, mind Pallasz Athéné aigiszével, vagy a bőségszaruval. A szóban forgó tárgy neve kurša. A kursát várfalakon akasztották ki, talán védelmi szerepe volt, és szőrös bőrből készült. Jelentős különbségek is vannak az aranygyapjú és kurša között, így a kapcsolat nem egyértelmű, de lehetséges.
A hősmonda irodalmi feldolgozásai
szerkesztésApollóniosz Rhodiosz és Pszeudo-Orpheusz műve ókori felfogás szerint, Lőrincz L. László pedig a fantasztikus irodalom eszközeivel mutatja be a hősmondát.[3][4]
Franz Grillparzer 1817–1820 között írta meg és mutatta be Bécsben Az aranygyapjú (Das Goldene Vlies) című háromrészes drámáját. A trilógia fő üzenete az, hogy a nagy vagyon, melyet az aranygyapjú jelképez, megrontja a vele érintkezők életét, felkelti az emberi gonoszságot, szenvedésbe és pusztulásba taszít.[5]
Robert Graves angol író Az aranygyapjú (The Golden Fleece) című klasszikus történelmi regénye 1944-ben jelent meg. Magyarországon 1976-ban adták ki, Róna Ilona és Székely Magda fordításában.
Lőrincz L. László tudományos-fantasztikus novellája – A Nagy Kupola szégyene című gyűjteményes kötetben jelent meg – dolgozta fel az ókori történetet. Az 1982-ben megjelent elbeszélés címe: Az aranygyapjú.[6]
1963-ban Az aranygyapjú legendája (Jason and the Argonauts) címmel amerikai kalandfilm készült, mely a benne lévő, a korban meglehetősen látványosnak számító csatajelenetek miatt híresült el, ahol a szereplők többféle stop-motion technikával megjelenített mitikus lénnyel küzdenek meg.[7] 2000-ben egy tévéfeldolgozás is készült belőle.[8]
Hivatkozások
szerkesztés- ↑ László 1999–2010
- ↑ Az Argonauták, literatura.hu
- ↑ Pseudo-Orpheus in Gesnerus 1764
- ↑ Apollonios Rhodios in Beckius 1797
- ↑ Hegedüs Géza. Franz Grillparzer (1791-1872), Világirodalmi arcképcsarnok. Arcanum, MEK-OSZK (2000)
- ↑ Lőrincz 1982
- ↑ IMDb
- ↑ PORT.hu
Források
szerkesztés- Apollonios Rhodios in Beckius, Ch. D. (1797): Apollonii Rhodii Argonauticorum. Libri quatuor. Volumen primum. Lipsiae
- László Zoltán (1999–2010): Az Argonauták. Literatura.hu
- Lőrincz L. László (1982): Az aranygyapjú. In A Nagy Kupola szégyene. Budapest
- Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
- Pseudo-Orpheus in Gesnerus, I. M. (1764): Orphei Argonautica hymni, libellus de lapidibus et fragmenta cum notis H. Stephani et Andr. Christ. Eschenbachii. Textum ad codd. mss. et editiones veteres recensuit notas suas et indicem graecum adiectis. Lipsiae.
- Simon Zsolt (2011). „A kuršától az aranygyapjúig”. Ókor X (3), 13-17. o. ISSN 1589-2700.
