A fogíny (gingiva) az állcsontok fogmedri nyúlványait fedő, a rágáshoz alkalmazkodott, speciális kemény nyálkahártya, mely a szájüreg nyálkahártyájának a folytatása. A fogat rögzítő fogágy alkotóeleme, szerepe annak védelme.

1.Fog 2.Fogzománc 3.Dentin 4.Fogbél 7. Fogcement 17.Fogágy 18. Fogíny 22.Gyökérhártya
A fog szerkezete

A fogínyt egy többrétegű, el nem szarusodó laphám borítja. A laphám alatt sűrű szövésű, a csonthoz erősen tapadó kötőszövet található. Mivel a hámrétege vastag és szorosan tapad a csonthoz a mechanikai erőknek jól ellenáll és kevésbé érzékeny.

Felépítése

szerkesztés

Anatómiai szempontból megkülönböztetünk: rögzített, szabad és interdentális gingivát.

Rögzített vagy feszes fogíny (pars fixa gingivae)

szerkesztés

A csontokra erősen tapadó gingiva rész. A mozgatható szájnyálkahártyától egy mucogingivális vonal választja el. Ezenkívül színe alapján is elkülöníthető, mivel sokkal világosabb, mint a mozgatható szájnyálkahártya. Gyakran apró behúzódások figyelhetőek meg rajta, amit narancshéj rajzolatnak is neveznek. Az átmenet a szabad ínyszélbe sima, nem mindig vehető észre. Máskor egy sekély árkot látunk ezen a területen.

Szabad ínyszél (pars libera gingivae)

szerkesztés

A fogmeder szélétől koronálisan elhelyezkedő íny, mely egy, kb. 1 mm-es szegélyt képez a fog nyaka körül, kialakítva a fogínysáncot (sulcus gingivae). Ez (legtöbb esetben) teljesen egészséges fogíny esetén egy virtuális rés csupán. Az íny annyira feszesen tapad a fog felszínéhez, hogy azt nehezen lehet leválasztani. Az 1–2 mm mély sulcus még normálisnak tekinthető.

Interdentális fogíny

szerkesztés

Két fog közt elhelyezkedő háromszög alakú fogíny. Szoros kontaktpont esetén (főleg, ha a kopás miatt már kontaktfelszín is kialakult) ez nem terjed a szomszédos fogak közé. Ilyenkor az orális és vesztibuláris szabad ínyszél között egy konkáv rész alakul ki, amit col areanak nevezzünk. Ha a szomszédos fogak közt rés van az íny ugyanúgy körbe veszi a fogat mint máshol.

A hámréteg

szerkesztés

A szabad fogínyen egy belső (fog fele néző) és egy külső hámréteg különíthető el. A külső egy többrétegű elszarusodó laphám, mely az alatta lévő kötőszöveti papillákkal szoros kapcsolatban van. Megfigyelhetőek az elszarusodó laphámra jellemző sejtrétegek: stratum basocellulare, spinocellulare, granulosum és corneum. A belső egy speciális hámréteg, mely kevesebb laphámsejtet tartalmaz és soha nem szarusodik el.

Az ínybarázda alján található a hámtapadás (epithelialis junctio). Itt a hámsejtek szorosan a foghoz tapadnak, védve ezáltal a fogágy többi részét. A hámtapadás a fogelőtörés során alakul ki. Miután a zománc képződése teljesen befejeződött a redukált ameloblasztok és a külső zománchám összetapad. Ez az elsődleges hámtapadás. A fogelőtörés későbbi szakaszában, amikor a fog eléri a szájüreg hámrétegét, a külső zománchám és a hámréteg bazális sejtjei egymásba folynak. Ezek a sejtek alkotják a junctionális epithelt és ezt már másodlagos hámtapadásnak nevezzük. A hámréteg megszakadásától a fog okklúzióba kerüléséig a junctionális epithel folyamatosan apikális irányba vándorol. Sejtjei a stratum basocellulare sejtjeivel azonosak: gyakori sejtosztódásra és alaphártya képzésére képesek. Ezenkívül a fog felszínéhez hemidesmosomákkal tapadnak. Koronálisabban már a stratum spinocellulare sejtjeire hasonlító, kissé elnyúlt sejteket találunk. Ezek párhuzamosak a fog felszínével és a sulcus alját képezik. A sejtek közt a kapcsolatok kevésbé szorosak így itt immunsejtek juthatnak ki a sulcusba. Ahogy haladunk koronális irányba a sejtek egyre jobban specializálódnak és a hámréteg éles határ nélkül megy át az elszarusodó laphámba.

A kötőszövet

szerkesztés

A hám alatt elhelyezkedő kötőszövet 60-65%-ban kollagénrostokból és 5%-ban sejtekből áll, míg a maradék 20-25%-ot az alapállomány, erek és idegek teszik ki. A sejtes elemek zöme fibroblaszt, mely az alapállományt és a rostokat termeli. A többi sejt a szervezet védekezési reakcióiban vesz részt, mint a makrofágok, leukociták, limfociták, plazmasejtek és hízósejtek.

A kollagén rostokon kívül még megfigyelhetőek retikuláris rostok (elsősorban az erek és az alaphártya közelében), rugalmas rostok (főleg az erek falában) és oxitalan rostok, melyek funkciója tisztázatlan. Lefutásuk szerint a rostok lehetnek: körkörös lefutásúak, a fog nyaka körül, ezek biztosítják a szabad ínyszél rátapadását a fogra; dentogingivális rostok, a cementből indulnak és szétsugároznak az ínyben; transseptalis rostok, két szomszédos fog között húzódnak és septogingivalis rostok, az interdentális csontszeptum csúcsából sugároznak szét az interdentális papillába.

Az alapállományban helyezkednek el a sejtek és a rostok és itt történik az anyagtranszport. Elsősorban glikoproteinekből és proteoglikánokból áll, de még tartalmaz fibronectint, osteonectint, osteopontint és különböző adhéziós molekulákat (integrint és adhesint).

Fejlődése

szerkesztés

Betegségei

szerkesztés

Külső hivatkozások

szerkesztés
Nézd meg a fogíny címszót a Wikiszótárban!