Gúridák
A Gúridák (1148–1215) (perzsa:سلسله غوریان) a Sánszabani családból származó iráni eredetű afgán hegyi törzsfőnökök voltak, akik kezdetben mint a Gaznavidák vazallusai a közép-afganisztáni Gúr hegység környékén alakítottak ki kisebb hatalmi centrumot. A Gaznavidák szolgálatában rablóhadjáratokban vettek részt, főként az indiai szubkontinens irányába. A Gaznavidák és a Szeldzsukok közötti folyamatos csatározások lehetővé tették a Gúridák felemelkedését, akik korábbi uraikat Észak-India felé (Pandzsáb régió) szorították, és fennhatóságukat fokozatosan kiterjesztették a volt gaznavida területekre. A Gúrida Birodalom hatalma csúcsán a Kaszpi-tengertől Észak-Indiáig húzódott. 1215-ben a belső hatalmi harcoktól meggyengült birodalom a Hvárezm-sahok prédája lett.
| Gúridák | |
| 1011 – 1215 | |
| Fővárosa | Firozkoh |
| Vallás | szunnita iszlám |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gúridák témájú médiaállományokat. | |
Történelem
szerkesztésA Gúridák történelme erősen kötődik a Gaznavidák és a Szeldzsukok történelméhez. Az iráni eredetű harcos afgán hegyi törzs, a Sánszabani, Afganisztán eldugott hegyein, Gúr környékén élt, amikor a 11. század végén a török eredetű Gaznavidák lerohanták településeiket és vazallusukká tették őket. Nevük a Gúr helységnévből ered. A 12. század elején számánida és gaznavida hatásra vették fel az iszlám vallást, amelynek később harcos térítői lettek („gázik”). Saját legendájuk szerint a Sánszabanik ősi szászánida királyi leszármazottak, akik az arab hódítások elől menekültek Gúr hegyei közé. Az itt élő népcsoport a jelenlegi kutatások szerint valószínűleg kelet-iráni tádzsikok voltak, amelyeknek csak egyik törzse volt a Sánszabani család.[1]
1150-ben a Szeldzsuk Birodalom hódításai nyomán a Gúr környékét a Szeldzsukok uralták. Bahrám Sáh (1117–1152) gaznavida uralkodó hadserege, miközben próbálta visszaszerezni területeit, már a Gúridák bosszúhadjáratának esett áldozatul. Ő maga Pandzsábba menekült. A gúrida uralkodó Alá ad-Dín Huszajn (1149–1161) lerombolta Gaznát, ezzel elnyerve a „Világégető” (perzsául:„ Dzsahán-szúz”) nevet. A Gúrtól északra fekvő Fírúzkúh („Türkizhegy”) székhellyel fővárost alapított. Utóda, Gijász ad-Dín Muhammad (1163–1203) nyugati hódításokkal növelte a birodalmat, testvére, Muizz ad-Dín Muhammad (1173–1206) pedig török rabszolgakatonákból álló serege élén Indiában hódított: 1186-ban elfoglalta Lahort, az Indiába kiszorított Gaznavidák új fővárosát, 1192-ben pedig Delhinél végső győzelmet aratott felettük.[2] Gijász ad-Dín 1203-ban halt meg, miután lerohanta a horászáni Nisápurt és Mervet, Muizz ad-Dín pedig egy aszaszin merényletének esett áldozatul.[3]
Ez az esemény és a Gúrida Birodalom ezt követő összeomlása rámutat azokra a feszültségekre, amelyek az iszlám vallást ebben a korban jellemezték. A gúrida elit szorosan kötődött az anti-iszmailita karamijja szektához, de 1199-ben átpártoltak a sokkal elterjedtebb szunnita sáfiita vallásjogi iskolához. Ez a lépés nem volt népszerű és zavargásokat okozott Fírúzkúhban, Gúrban, Herátban és Nisápúrban.[3] A testvérpár halála után a birodalmat megosztó hatalmi harcok nyomán a szultánság könnyen áldozatul esett a Hvárezm-sahok hódításainak (1215).
1206-ban, a Gúridák egyik török rabszolgatábornoka, Kutb ad-Dín Ajbak meghódította Delhit és, függetlenítve magát a központi hatalomtól, megalapította a Delhi Szultanátust (1206–1526).[4]
Gúrida királyok, szultánok
szerkesztés| Cím | Név | Uralkodási idő |
|---|---|---|
| Malik ملک |
Amír Szúri امیر سوری |
9. század – 10. század |
| Malik ملک |
Mohamed ibn Szúri محمد بن سوری |
10. század – 1011 |
| Malik ملک |
Abú Ali ibn Mohamed ابوعلی بن محمد |
1011–1035 |
| Malik ملک |
Abbász ibn Sisz عباس بن شیث |
1035 – 1060 |
| Malik ملک |
Mohamed ibn Abbász محمد بن عباس |
1060 – 1080 |
| Malik ملک |
Kutb ad-din Haszan قطب الدین حسن |
1080 – 1100 |
| Abul-Muluk ابولملک |
Izz ad-Din Huszajn عز الدین حسین |
1100–1146 |
| Malik ملک |
Szajf ad-Din Szúri سیف الدین سوری |
1146–1149 |
| Malik ملک |
Baha ad-Din Szám
I |
1149 |
| Malik ملک Szultán al-Muazzam سلطان المعظم |
Alá ad-Dín Huszajn علاء الدین حسین |
1149–1161 |
| Malik ملک |
Szaf ad-Din Mohamed سیف الدین محمد |
1161–1163 |
| Szultán Abul-Fateh سلطان ابوالفتح |
Gijász ad-Dín Mohamed غیاث الدین محمد |
1163–1202 |
| Szultán Shahāb-ud-din Muhammad Ghori سلطان شهاب الدین محمد غوری |
Muizz ad-Dín Mohamed معز الدین محمد |
1202–1206 |
| Szultán سلطان |
Gijász ad-Dín Mahmúd غیاث الدین محمود |
1206–1212 |
| Szultán سلطان |
Baha ad-Dín Szám III بهاء الدین سام |
1212–1213 |
| Szultán سلطان |
Ala ad-Dín Atsziz علاء الدین دراست |
1213–1214 |
| Szultán سلطان |
Ala ad-Dín Ali علاء الدین علی |
1214–1215 |
Kultúra
szerkesztésA Gúridák pártolói voltak a művészeteknek, az irodalomnak, számos építészeti alkotással gazdagították az iszlám művészetét, és hódításaikkal a horászáni stílusjegyeket sikeresen átmentették az indiai építészetbe is. Leghíresebb fennmaradt építményük Dzsam minaretje a közép-afganisztáni Herirud folyó szurdokvölgyében. Bár a Gaznavidák türk eredetű kultúrájának hatásai alatt fejlődtek, a perzsa-iráni kultúrkör néhány elemét is sikeresen ötvözték építészetükben. Ez különösen indiai jelenlétük során figuratív, az élet valósághű ábrázolásában nyilvánult meg.[5]
Lásd még
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ Encyclopaedica Iranica. (Hozzáférés: 2009. november 1.)[halott link]
- ↑ Iszlám művészet és építészet 332. o.
- ↑ a b Alison L. Gascoigne: Minaret of Jam/The Ghurids. University of Cambridge. (Hozzáférés: 2009. november 1.)[halott link]
- ↑ Brentjes, Burchard Izmael fiai 102 o.
- ↑ Iszlám művészet és építészet 334 o.
Források
szerkesztés- Brentjes, Burchard. Izmael fiai. Budapest: Kossuth (1986). ISBN 963-09-2759-4
- szerk.: Peter Feierabend: Iszlám művészet és építészet. Budapest: Vince Kiadó (2005). ISBN 963-9552-61-5
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Ghurid dynasty című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.