Gerhart Hauptmann

Gerhart Hauptmann (Obersalzbrunn, (ma Szczawno-Zdrój) 1862. november 15. – Jagniatkow, 1946. június 6.) irodalmi Nobel-díjas német drámaíró, a német naturalizmus „legnagyobb neve”.

Gerhart Hauptmann
Élete
Született	1862. november 15. Obersalzbrunn, ma Szczawno-Zdrój
Elhunyt	1946. június 6. (83 évesen) Jagniatkow
Nemzetiség	német
Szülei	Robert és Maria Hauptmann
Házastársa	Marie Thienemann
Gyermekei	Ivo (1886–1973), Eckart (1887–1980), Klaus (1889–1967)
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	dráma, regény
Irodalmi irányzat	naturalizmus
Első műve	Vor Sonnenaufgang (1889)
Kitüntetései	irodalmi Nobel-díj (1912, 140 476 kr) A művészetek és a tudományok érdemrendje Bécs Városának Becsületgyűrűje Vörös Sas-rend 4. osztálya Frankfurti Goethe-díj (1932) Maximilian Érdemrend a Tudományért és Művészetért (1911) honorary doctor of the Leipzig University az oxfordi egyetem díszdoktora a Columbia Egyetem díszdoktora a Károly Egyetem díszdoktora Franz-Grillparzer-Preis (The Assumption of Hannele, 1896) Franz-Grillparzer-Preis (Drayman Henschel, 1899) Franz-Grillparzer-Preis (1905) Goethe Medal for Art and Science Adlerschild des Deutschen Reiches (1922. november 15.) Pour le Mérite
Irodalmi díjai	Irodalmi Nobel-díj (1912), Frankfurti Goethe-díj (1932)
Gerhart Hauptmann aláírása
Gerhart Hauptmann weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Gerhart Hauptmann témájú médiaállományokat.

Élete

Gerhart Hauptmann Sziléziában született egy porosz hoteltulajdonos fiaként. Nagybátyja nevelte fel, szigorú pietista szellemben. 1880-ban szobrászatot kezdett tanulni, de tanulmányait nem fejezte be. 1885-ben, huszonkét évesen nősült először, felesége a szép és gazdag Marie Thienemann lett. Felesége vagyona lehetővé tette a független életet, így Berlinben politikai, teológiai és irodalmi téren folytatta tanulmányait. 1901-ben elköltözött feleségétől és Margarete Marschalk színésznővel élt, akit 1904-es válása után feleségül vett. A fasizmus hatalomra jutása után Hauptmannt több írótársa, így Thomas Mann is hívta külföldre, de ő otthon maradt, és egyesek szerint ezzel hallgatólag támogatta a náci rendszert.

Hauptmannt a világháború után nem vonták felelősségre azért, hogy Németországban maradt, és a nácik felhasználták propagandacélokra. Politikai értetlenségének legeklatánsabb példája, hogy ezután Johannes R. Becher hívására az NDK irodalmát is nekiállt „újjászervezni”, de ebben korai halála megakadályozta.

Pályafutása

Első drámája, a Vor Sonnenaufgang (1889), amely egy német parasztcsalád életét ábrázolta, a bemutatón óriási siker és botrány lett. Hauptmann az Arno Holz-féle következetes naturalizmus híve maradt ezután is, ebben a stílusban írta Das Friedenfest (1890), valamint Einsame Menschen (Magányos emberek, 1890) című darabjait. Ezek még részben Ibsen-utánérzések. Die Weber (A takácsok) című 1892-es drámája szintén botránnyal ötvözte a sikert. Hauptmann ugyanebben az évben a naturalista komédiával is megpróbálkozott: College Crampton (1892). Die Biberpelz (A bunda, 1893) kitűnő tolvajkomédia, a nagynémet eszme kigúnyolása. Hanneles Himmelfahrt (Hannele mennybemenetele, 1894) álomköltemény kis szimbolista beütéssel. Az 1896-ban írt Geyer Flórián (1896) naturalista hangvételű történelmi dráma. Szimbolista-neoromantikus mesedrámáját, a Die versunkene Glocke (Az elsüllyedt harang, 1896) címűt első házasságának csődje ihlette. Egyik legjobb naturalista drámája a Fuhrmann Henschel (Henschel fuvaros, 1898).

Lukács György szerint Hauptmann pályája ezután egyértelműen felfelé tartott a Michael Kramer (1900), Rose Bernd (1903) és Gabriel Schillings Flucht (1905-06) egy sor kitűnő realista darab. Ebben az időszakban már egyre több volt az újromantikus, szimbolista, neoklasszicista dráma is, például a Schluck und Jau (1900), Der arme Heinrich (1902), Und Pippa tanzt! (És Pippa táncol!, 1906).

Ezt követően Hauptmann már néha kapkodott, a darabok színvonala több elemzője (Egon Friedell, Halász Előd) szerint is egyenetlenné vált. Hauptmann pályájának zenitje az 1911-es Die Ratten (A patkányok). Ezután kapta meg az 1912-es irodalmi Nobel-díjat.

Az első világháború alatt Hauptmann hazafiként érzett, de saját kis világába zárkózott, ekkoriban csomó véres, de pár évszázaddal azelőtt, vagy a mitológiai időkben játszódó klasszicizáló darabot írt: Magnus Garbe (1914, 2. változat: 1942), Der weisse Heiland (1912-17), Winterballade (1917), Indipohdi (1915-18, megjelent: 1920). Az 1920-as évek elején Németországban a Hauptmann-kultusz egyre nagyobb méreteket öltött, de a művek minősége romlott. A 20-as évek színdarabterméséből kiemelkedik a Dorothea Angermann (1926). 1928-ra fejezte be Till Eulenspiegel című eposzát, ami Halász Előd véleménye szerint a háború utáni európai világvégehangulatot tükrözi.

Utolsó nagy műve az 1932-es Vor Sonnenuntergang (Naplemente előtt): az öregedő férfi és a húszéves lány szerelmét a férfi korrupt környezete hiúsítja meg, öngyilkosságba kergetve az öregembert.

A következő évek drámái: Die goldene Harfe (1933), Ulrich von Lichtenstein (1939), Die Tochter der Kathedrale nem a legsikeresebbek. A második világháború alatt írta a Goethe-ihlette Atriden-Tetralogie-t (1941-44), amely alatta maradt egyéb műveinek.

Művei

Drámái

Hauptmann negyvenöt darabot írt, nagyjából ez teszi ki munkásságának felét. Ezek közül nyolcat-tízet még ma is helyenként játszanak. Általában az első világháború előtti darabjait tartják a legjobbaknak.

• Vor Sonnenaufgang (1889)
• Das Friedenfest (1890)
• Einsame Menschen (1890)
• Die Weber (A takácsok, 1892)
• Kollege Crampton, 1892)
• Der Biberpelz (A bunda, 1893)
• Hanneles Himmelfahrt (Hannele mennybemenetele, 1894)
• Geyer Flórián (1896)
• Elga (1896)
• Die versunkene Glocke (Az elsüllyedt harang, 1896)
• Fuhrmann Henschel (Henschel fuvaros, 1898)
• Schluck und Jau (1900)
• Michael Kramer (1900)
• Der rote Hahn (1901)
• Der arme Heinrich (1902)
• Rose Bernd (1903)
• Gabriel Schilings Flucht (1905-06)
• Und Pippa tanzt! (És Pippa táncol!, 1906)
• Die Jungfer von Bischofsberg (1907)
• Kaiser Karls Geisel (1908)
• Griselda (1909)
• Peter Brauer (1910)
• Die Ratten (A patkányok, 1911)
• Der Bogen des Odysseus (1907-12, megjelent 1914)
• Festspiel in deutschen Reimen (1913)
• Magnus Garbe (1914)
• Winterballade (1917)
• Der weiße Heiland (1912-17)
• Indipohdi (1915-18, megjelent 1920)
• Herbert Engelmann (1921-26, befejezetlen)
• Veland (1925)
• Naplemente előtt (Vor Sonnenuntergang, 1932)
• Die goldene Harfe (1933)
• Hamlet in Wittenberg (1935)
• Ulrich von Lichtenstein (1939)
• Die Tochter der Kathedrale (1939)
• Atriden-Tetralogie (1941-44)
  • Iphigenia in Delphi (1941)
  • Iphigenia in Aulis (1944)
  • Elektra (1944, megjelent 1947)
  • Agamemnons Tod (1944, megjelent 1948)

Regényei

• Der Narr in Christo Emanuel Quint (1910)
• Atlantis (1912)
• Phantom (1923)
• Wanda, der Dämon (1926)
• Die Insel der grossen Mutter (1928)
• Um Volk und Geist (1932)
• Im Wirbel der Berufung (1936)
• Der Abenteuer meiner Jugend (1937)

Novellái

• Bahnwähter Thiel (1888)
• Die Ketzer von Soana (1924)
• Marginalien (töredékek: 1887-1927)
• Sonnen (1938)
• Der Schuss im Park (1939)

Verses regényei, eposzai

• Promethidenlos (1885)
• Anna (1921)
• Die blaue Blume (1924)
• Till Eulenspiegel (1927)
• Mary (1936)
• Der grosse Traum (1912-1942)

Magyarul

• A takácsok. Színmű; ford. Komor Gyula; Szilágyi, Bp., 1895
• Hannele. Álomköltemény két részben; ford. Telekes Béla; Franklin, Bp., 1898
• Henschel fuvaros. Dráma; ford. Molnár Ferenc; Vass, Bp., 1899
• Hannele mennybemenetele. Álomkép; ford. Faragó Jenő, Jób Dániel; Pallas Ny., Bp., 1901
• Alakok. Regény; ford. Hajdu Miklós; Magyar Hírlap, Bp., 1903
• Bernd Róza. Színmű; ford. Hevesi Sándor; Lampel, Bp., 1904 (Fővárosi színházak műsora)
• A bunda. Tolvajkomédia; ford. Sebők Zsigmond; Lampel, Bp., 1909
• Az elsüllyedt harang. Mesedráma; ford. Lenkei Henrik; Lampel, Bp., 1909
• Elga. Színmű; ford. Németh Andor; Athenaeum, Bp., 1911 (Modern könyvtár)
• És Pippa táncol!; ford. Németh Andor; Athenaeum, Bp., 1913 (Modern könyvtár)
• Crampton mester; ford. Bálint Lajos; Tevan, Békéscsaba, 1917 (Tevan-könyvtár)
• Atlantis; ford. Somlyó Zoltán, Sztrokay Kálmán; Koszorú, Bp., 1919
• Thiel pályaőr / A soanai eretnek; ford. Schöpflin Aladár; Franklin, Bp., 192? (Külföldi regényírók)
• A soanai eretnek; ford. Gyöngyösi János; Tevan, Békéscsaba, 1920
• Görög tavasz; ford. Bánóczi László; Világirodalom, Bp., 1922 (Világirodalom könyvtár. Új sorozat)
• Fantóm; ford. Turóczi József; Genius, Bp., 1923 (Új termés)
• Az elmerült harang; ford. Áprily Lajos; in: Vers vagy te is. Antológia és új versek; bev. Kuncz Aladár; Erdélyi Szépmíves Céh, Cluj-Kolozsvér, 1926 (Erdélyi Szépmíves Céh kiadványa. I. sorozat)
• A démon. Regény; ford. Dormándi László; Pantheon, Bp., 1928 (A kiválasztottak)
• Márkus László: Ágis tragédiája / Gerhard Hauptmann: És Pippa táncol. Rege; ford. Harsányi Kálmán; Globus Ny., Bp., 1936 (Krónika. a Nemzeti Színház műsorkísérő füzetei)
• A bunda. Tolvajkomédia; ford. Gábor Andor; Szikra, Bp., 1947 (Mindenki színháza)
• Drámák; vál., bev. Vajda György Mihály, ford. Déry Tibor et al.; Európa, Bp., 1962 (A világirodalom klasszikusai)
• A takácsok. Színmű; ford. Vajthó László; Irodalmi, Bukarest, 1968
• A soanai eretnek; ford. Szabó Ede; Magyar Helikon–Európa, Bp., 1972
• A patkányok; in: Csorba Győző: Drámafordítások; szerk. Szirtes Gábor; Pro Pannonia, Pécs, 1998 (Pannónia könyvek; Irodalmunk forrásai)
• A bunda. Tolvajkomédia 2 részben; Sebők Zsigmond ford. alapján; Nemzeti Színház, Bp., 2007 (Nemzeti Színház színműtár)

Források

• Világirodalmi lexikon 4. kötet Grog-Ilv
• Szerb Antal: A világirodalom története, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1989, ISBN 963-14-1484-1
• Gerhart Hauptmann. The Nobel Prize in Literature 1912. Autobiography (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. február 24.)
• Bródy Miksa. „Gerhart Hauptmann: Károly császár túsza”. Nyugat 1908 (3). (Hozzáférés: 2009. február 22.) 
• Feleky Géza. „Az új Hauptmann”. Nyugat 1911 (4). (Hozzáférés: 2009. február 22.) 
• Havas Géza. „Gerhart Hauptmann: Der bogen des Odysseus”. Nyugat 1914 (7). (Hozzáférés: 2009. február 22.) 
• Rédey Tivadar. „Gerhart Hauptmann: Der Ketzer von Soana”. Nyugat 1919 (2). (Hozzáférés: 2009. február 22.) 
• Hevesi András. „Gerhart Hauptmann”. Nyugat 1932 (24). (Hozzáférés: 2009. február 22.)