Jean-Antoine Watteau
Antoine Watteau (Valenciennes, 1684. október 10. – Nogent-sur-Marne, 1721. július 18.) francia festő. A francia rokokó-festészet egyik jelentős képviselője, fő ihletője a commedia dell’arte, azaz a színházi és az életbeli szerepjátszás. Testvérének (Noël Joseph Watteau, 1689−1756) a fia volt Louis Joseph Watteau, szintén festő, aki Lille-ben tevékenykedett, utóbbi fia pedig François Watteau, ugyancsak festő lett.
Jean-Antoine Watteau | |
Rosalba Carriera: Antoine Watteau portréja | |
Született | 1684. október 10.[1][2][3][4][5] Valenciennes[6][7][8] |
Elhunyt | 1721. július 18. (36 évesen)[1][2][3][4][5] Nogent-sur-Marne[9][8][10] |
Állampolgársága | |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései | Római Díj (1709)[13] |
Halál oka | gümőkór |
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Antoine Watteau témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Élete
szerkesztésWatteau Valenciannes-ban, Jacques-Albert Gérinnél kezdett el megismerkedni a festészettel, de már korán részletes természettanulmányokat folytatott és nagy figyelemmel vizsgálta a németalföldi mestereket, akik munkásságára később is jelentős hatást gyakoroltak.
Miután 1702-ben Párizsba érkezett, eleinte képkereskedőként tartotta fent magát. Később ismerkedett meg Claude Gillot-val, aki felvette tanoncának, de Watteau csak rövid ideig volt Gillot-nál. Claude Audrannál kezdett dekorációfestészetet tanulni, aki a Galerie du Luxembourg megbízásából faldekorációkon, pannókon dolgozott.
Luxemburgban tanulmányozta Rubens festményeit is, aki különösen Watteau színkezelésére volt jelentős hatással. 1708 körül lett Watteau az Académie royale de peinture et de sculpture diákja és kiállítása alkalmával pályázott a Grand prix-ra, de a következő évben csak második helyezést ért el. Ezután szülővárosába költözött, de 1711-ben már ismét Párizsba húzta a szíve.
Charles de La Fosse ösztönzésére pályázott az akadémiai tagságra, ahová fel is vették, de csak 1717-ben lett teljes jogú tag. Ennek oka az volt, hogy ekkorra a már ismert Watteau számos megbízással rendelkezett és az akadémiai felvételhez benyújtandó festményt (Indulás Kíthira szigetéről, Louvre) csak ekkorra tudta elkészíteni.
1716-ban meghívta házába Pierre Crozat műgyűjtő, ahol olyan műértőkkel ismerkedett meg mint, Jean és Pierre-Jean Mariette, Anne Claude de Caylus, Jean de Julienne. 1720 őszén Londonba utazott, ahonnan csak 1721 elején tért vissza.
Antoine Watteau 1721. július 18-án Nogent-sur-Marne Vincennes közelében halt meg tuberkulózisban 36 éves korában. Nevének emlékét egy francia belföldi Trans-Europ-Express-vonat, a Watteau viselte 1978–1991, majd 1993–1995 között.
Galéria
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 16.)
- ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b Jean Antoine Watteau (holland nyelven)
- ↑ a b Benezit Dictionary of Artists (angol nyelven). Oxford University Press, 2006. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
- ↑ Union List of Artist Names (angol nyelven)
- ↑ a b BnF-források (francia nyelven)
- ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 31.)
- ↑ RKDartists (holland nyelven)
- ↑ KulturNav (angol, bokmål norvég, svéd, finn, dán és észt nyelven), 2016. február 12. (Hozzáférés: 2016. február 27.)
- ↑ LIBRIS. Svéd Nemzeti Könyvtár, 2012. szeptember 26. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
- ↑ List of scholars at the Academy of France in Rome, 22
- ↑ Eredeti cím: Pierrot
- ↑ Eredeti cím: L'Enseigne de Gersaint
Irodalom
szerkesztés- Watteau et les femmes, Philippe Sollers, Flammarion, Paris, 1992.
- Watteau : sa vie, son œuvre, Hélène Adhémar (précédé de L’univers de Watteau de René Huyghe)
- Jean Ferré, Watteau (4 volumes), Éditions Athena, 1972.
- Dormandy, Thomas. "The White Death: the History of Tuberculosis". New York University Press, 2000.
- Levey, Michael, Rococo to Revolution. Thames and Hudson, 1966.
- Roland Michel, Marianne, Watteau. Flammarion, 1984.
- Schneider, Pierre, The World of Watteau. Time-Life Books, 1967.