Lükia

Lükia (hettita nyelven Lukka, lük nyelven Trm̃mis, ógörögül: Λυκία, latinul: Lycia) ókori földrajzi egység. Nevét a lukkák népének görög alakjáról kapta. Félszigetszerű hegyvidék Kis-Ázsia délnyugati részén, a mai Törökország területén. A félsziget ma két török tartomány része, keleti nagyobbik darabja Antalya nyugati felén, a nyugati kisebb darabja Muğla délkeleti részén helyezkedik el.

Földrajza

Északi határa a Taurosz-hegység (ma Torosz-hegység), ahol Piszidia határos vele, északkeletről a Szolüma-hegység választja el Pamphüliától, északnyugaton a Telmisszosz- és Xanthosz-folyók közti hegység Káriától (ma Elmalı daği). A többi határa a tengerpart. A lük hegyvidék többsége vulkanikus eredetű. Nyugaton a Kragosz (ma Gök tepe) 2400 méter magas, az Antikragosz 1800 méteres. A középső Maszikütosz-hegység (ma Akdağ) a Xanthosz- és a Limürosz-folyó között helyezkedik el és 3000 méteres. Keleten a 3000 méter magas Szolüma-hegység (ma Bey daği) határolja. A mai Muğla tartományhoz tartozó öble a Glaukosz (ma Fethiyei-öböl), az antalyai részen a Pamphüliai-öböl (ma Antalyai-öböl) található. A tengerpart öblökkel tagolt, kiválóan alkalmas kikötők építésére.

Lakossága

Homérosz Odüsszeiája alapján a milüák és szolümoszok népét említik a terület őslakóiként. Lükia mint önálló földrajzi és politikai egység először az i. e. 13. század közepén tűnik fel hettita forrásokban. Korábban Arzava része volt. Ekkor a luvik lakták, akiknek több részre szakadása hozta létre a lukkák népét. Lükiát a déli ág lakta. A lükök magukat „teremmisz” (trm̃mis) néven nevezték (görög tremilae, tremilai vagy termilae, termilai). A görög források alapján az őslakosságot a hegyvidékekre szorították.^[1] A lükiai nyelvet és írást a 4. századig használták a feliratokon. Az ábécéjük 29 betűből állt, amelynek több mint felét a görögből írásból vették át. A lük nyelv az anatóliai nyelvek egyike, valószínűleg a hettita nyelvek egyikének, a luvi nyelvnek mellékága. Maga is több erősen eltérő nyelvjárást beszélt (lükA, lükB, lükC).

A luvik és lukkák gazdálkodását nemrégiben még egyértelműen nomadizálónak gondolták, azonban az évszakos legelőváltó állattartás is szóba jöhet, leginkább azért, mert ezen a területen gazdag növénytermesztés is folyt. A görögök thermülainak nevezték a lüköket a károkkal együtt, és Krétáról származtatták őket. A káriai Oasszosz és a krétai Oaxosz települések névhasonlósága vezethette őket erre a következtetésre. Az i. e. 13. század első felében, Tavagalavasz uralkodása alatt nagy mértékben hozzájárultak Hatti meggyengüléséhez. Rövid ideig Alasia is a fennhatósága alá került.

A tengeri népek mindkét vándorlásában részt vettek, a luka/lukka népnevek az Amarna-levelekben, II. Ramszesz és Merenptah felirataiban is feltűnnek.^[2] III. Ramszesz nem említi őket, helyettük azonban feltűnnek a tjekerek, akiket a teukroszokkal, vagyis a dardánok egyik törzsével, az északi lükökkel azonosítanak.

A görög sötét kor idején a lükök története is ismeretlen. Az bizonyos, hogy hajósnép maradt, a lük kalózok a Földközi-tenger keleti medencéjében éppoly hírhedtek voltak, mint a nyugatiban az etruszkok. Csak a korai római császárkorban sikerült megszüntetni ezt a tevékenységüket. Sem Phrügia, sem Lüdia nem tudta a befolyási övezetét Lükiára kiterjeszteni.

I. e. 546–545-ben a Perzsa Birodalom része lett a terület, Harpagosz egy hadjárata ért el sikert. A Milétosz által vezetett perzsaellenes felkeléstől (i. e. 500) kezdve a lük tengerrész hadszíntérré vált, a görög–perzsa háborúk tengeri csatáinak jó része errefelé zajlott le. Lükia maga így hol a Déloszi Szövetség, hol Kária fennhatósága alá került, majd vissza Perzsiához.

III. Alexandrosz a makedón birodalom részévé tette, majd a diadokhosz-háborúkban a Ptolemaida Egyiptom tette rá a kezét. Később a Szeleukida Birodalom, majd annak gyengülésével más hellenisztikus államok következtek. Még később a Szászánida Birodalmat Rodosz váltotta fel. i. e. 200 táján a lükiai városkirályságok szövetségbe tömörültek. Hat nagyobb és tizenhét kisebb település hozta létre, vezetője Patara. A szövetségi tanácsban és a gyűlésekben a városok egyenként képviseltették magukat. A rodoszi fennhatóság a lakosság erős ellenállásába ütközött, így Róma i. e. 169-ben, a harmadik makedón háború után szabadnak nyilvánította.^[3] Ettől kezdve a lük szövetség önálló államként funkcionált. I. e. 78-ban Quintus Servilius Caepio (a quaestor Q. S. Caepio fia) lerombolta Olümposzt, i. e. 42-ben Marcus Iunius Brutus feldúlta Patarát, 43-ban Claudius Lycia-Papmphylia néven római provinciává szervezte a területet.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

Források

Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 92–93. o. ISBN 963-9199-29-X
Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
Simon Zsolt (2009). „Nomádok voltak-e a luvik”. Ókor VIII (2), 15-20. o. ISSN 1589-2700.
O. R. Gurney, J. Garstang (1959). „The geography of the Hittite empire”. British Institute of Archaeology at Ankara BIAA V.

O. R. Gurney, J. Garstang (1960). „The Geography of the Hittite Empire”. Cuneiform Studies 14 (1), 43-48. o.

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Lükia témájú médiaállományokat.

Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Hérodotosz 1,173 és 7,92

[2] Tabelle nach Angaben in F. C. Woudhuizen, The Ethnicity of the Sea Peoples (De etniciteit van de zeevolken). Dissertation Rotterdam 2006.

[3] Titus Livius 45,25

[1]

[2]

[3]