Partizán

irreguláris katonai alakulat tagja
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. április 18.

A partizánok az ellenség által megszállt területen működő irreguláris, de szervezett fegyveres csoport önkéntes tagjai, akik a megszálló idegen hadsereg ellen harcolnak.[1] A fogalom modern alkalmazása elsősorban a második világháborúhoz kötődik, amikor a tengelyhatalmak megszálló csapatai ellen főleg a Szovjetunióban, de sok más országban, így Franciaországban, Olaszországban, Jugoszláviában, Görögországban és Albániában nagyszabású, jelentős részben kommunista, de más politikai irányzatokhoz is tartozó partizánmozgalmak bontakoztak ki.

Német katonák partizánokat végeznek ki a Szovjetunióban 1941-ben

A kormányon lévő vagy megszálló hatalom gyakran titulálta a partizánokat gerilláknak vagy terroristáknak, a semleges szóhasználat azonban különbséget tesz ezek között. A partizánok – ha nem is legális, de – koherens ideológia mentén szerveződő félkatonai alakulat tagjai, akik nemzetük, hazájuk felszabadulása érdekében harcolnak. Ezzel szemben a gerillák a fennálló, többnyire demokratikus, de legalábbis legitim hatalom ellen küzdenek, polgárháborús viszonyokat előidézve.

A partizánok bár alapvetően fegyveres harcot folytatnak könnyűfegyverekkel, jellemző rájuk a konspirációs tevékenység is, szabotázsakciók szervezése, diverzió, hírszerzés, a megszállókkal együttműködő hazai személyek, a kollaboránsok félreállítása, likvidálása. Nagy előnyük a megszálló hatalommal szemben a hely és a kultúra ismerete, így konspirációs tevékenységüket a civil lakosság soraiba idomulva, mimikriben végzik. Többnyire csak hazájuk területén harcolnak, de ismertek kivételek is (spanyol polgárháború, Tito partizánjai).

A szó eredete

szerkesztés

A partizán szó eredete az olasz partigiano (’párthív, harcostárs’) szóra vezethető vissza. A kifejezést első ízben az amerikai függetlenségi háború veteránja, Johann von Ewald használta 1789-es Treatise on partisan warfare (Értekezés a partizán-hadviselésről) című munkájában. Ekkor a partizánok feladata az ellenség frontvonala mögé kerülve a kommunikáció megzavarása, az utánpótlási vonalak elvágása és az ellenség figyelmének elterelése volt. Később e hadviselési koncepció mintájára szerveződtek az amerikai polgárháború partisan rangerei.

Nemzetközi jogi helyzet

szerkesztés

A második világháborúban a fasiszta hadviselő felek a partizánoktól megtagadtak minden hadviselői jogot és szélsőséges kegyetlenséggel léptek fel ellenük. Nem csak a partizánokat, hanem a megszállt területek vétlen lakosságát is nagy számban végezték ki túszként, megtorlásként az állami terrorizmus jegyében. Ilyen sorsra jutott például, számos szovjetunióbeli eseten kívül, a franciaországi Oradour-sur-Glane és a csehországi Lidice lakossága is.

A világháborús tapasztalatok alapján az 1949-es genfi egyezmény a partizánok jogi helyzetét is szabályozta.[2] Az 1977. évi I. genfi kiegészítő jegyzőkönyv tovább pontosította a partizánok jogállását: eszerint a partizán harcosnak(wd) minősül, és a hadifogoly jogállása illeti meg, ha nyíltan viseli fegyverét minden egyes katonai összecsapás, illetve az azt megelőző felfejlődés során, és az ellenség láthatja őt.

  1. Hadlex 1066. o.
  2. Diplex 710. o.
  • Diplex: Hajdu, Gyula (szerk). Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Második, teljesen átdolgozott kiadás, Budapest: Akadémiai (1967) 
  • Hadlex: Szabó József (főszerkesztő): Hadtudományi lexikon. Budapest: Magyar Hadtudományi Társaság. 1995. ISBN 963-04-5226-x Két kötetben  

További információk

szerkesztés
  • Hans von Dach: Der Totale Widerstand (Totális ellenállás) – Gyakorlati kézikönyv a svájci lakosság számára
  • Carl Schmitt: A partizán elmélete. In: A politikai fogalma. Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok (Osiris-Attraktor, 2002) ISBN 963-9207-73-X
A Wikimédia Commons tartalmaz Partizán témájú médiaállományokat.