Wikipédia

Waffen-SS

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. augusztus 3.

A Waffen-SS (fegyveres SS) az SS (Schutzstaffel) katonai szárnya volt. Az SS a Németországban 1933-ban hatalomra került, Adolf Hitler vezetése alatt álló Nemzetiszocialista Német Munkáspárt paramilitáris, félkatonai szervezeteként működött. Hitler az „európai új rend” létrehozására irányuló, a Mein Kampf című könyvében kifejtett törekvéseiben vezető szerepet szánt az SS-nek és azon belül a Waffen-SS-nek. Az SS és a Waffen-SS tagjai a végletekig elkötelezett hívei voltak a nemzetiszocializmusnak, a náci fajelméletnek és keleti hódító törekvéseknek.

Waffen-SS
A Waffen-SS jelvénye
A Waffen-SS jelvénye
Dátum1933–1945
Ország Harmadik Birodalom
Személyzetmax. 914 000 fő[1]
Típusgépesített lövészek
harckocsizók
páncélgránátosok
Méret38 hadosztály valamint kisebb önálló egységek
DiszlokációSS Führungshauptamt, Berlin
Parancsnokok
FőparancsnokHeinrich Himmler
Híres parancsnokokJosef Dietrich
Paul Hausser
Theodor Eicke
Felix Steiner
Kurt Meyer
Joachim Peiper
Andreas Bergkessel[forrás?]
Kultúra és történelem
MottóMeine Ehre heißt Treue
SzínekFekete, fehér és vörös
Háborús részvételmásodik világháború
A Wikimédia Commons tartalmaz Waffen-SS témájú médiaállományokat.

A második világháború idején a Waffen-SS a Wehrmacht általános alárendeltségében tevékenykedett, egységei és egyes tagjai azonban egyaránt gyakran és aktívan részt vettek háborús bűncselekményekben, hadifoglyok és a polgári lakosság elleni kegyetlenkedésekben, emberiesség elleni bűntettekben, népirtásban, a holokauszt végrehajtásában. A háború végső szakaszában az SS tagjai nagyon sok német katonát és civilt is meggyilkoltak dezertálás, illetve a védelmi erőfeszítések akadályozása (Wehrkraftzersetzung(wd)) vádjával (amibe még a defetista megjegyzések is beletartozhattak). Ezek miatt a nürnbergi per során az egész SS-t, és benne a Waffen-SS-t bűnszervezetnek minősítette a nemzetközi bíróság.

Szervezeti-történeti áttekintés

szerkesztés

A Waffen-SS, csakúgy mint a teljes SS és általában a Harmadik Birodalom erőszakszerveinek szervezeti felépítésének alakulása a története során meglehetősen kaotikus, nehezen áttekinthető. Ebben nagy szerepe volt Hitler munkamódszereinek is.

A Waffen-SS mint az SS fegyveres ága többféle, az SS keretén belül már egy ideje meglévő fegyveres szervezet egyesítésével a gyakorlatban 1939 decemberében jött létre és egyben ekkor, a lengyelországi hadjárat idején esett át a tűzkeresztségen. Eredeti alkotórészei az ekkor már hadosztályi szinten szervezett SS-Verfügungsdivision, az SS-Totenkopfdivision valamint az addig önálló további SS-Totenkopfverbände nevű egységek voltak.[2] 1940-re kiépült a Waffen-SS önálló katonai szervezete, aminek a megkoronázását az jelentette, hogy 1940 augusztusában Hitler engedélyezte a Kommandoamt der Waffen-SS nevű közös parancsnokság létrehozását az egész SS vezetősége, az SS Führungshauptamt (SS Vezetési Főhivatal) keretében, Heinrich Himmler, az SS birodalmi vezetője (Reichsführer SS) közvetlen parancsnoksága alatt.

A Waffen-SS eredete 1933 márciusára vezethető vissza, amikor Sepp Dietrich 120 fő részvételével egy fegyveres csoportot hozott létre Sonderkommando néven Berlinben.[3] 1933 novemberére már 800 tagja volt a rohamcsapatnak, és a müncheni sörpuccs 10. évfordulóján rendezett megemlékezésen halálig tartó hűséget esküdtek Adolf Hitler személyének.[3] Az egység felvette a Leibstandarte Adolf Hitler azaz Adolf Hitler testőr-ezrede (rövidítve LAH) nevet.[4] 1934. április 13-án, Himmler rendeletére az egység 1st SS Division Leibstandarte Adolf Hitler (1. SS hadosztály, Adolf Hitler testőrsége) (LSSAH) nevet kapta.[4]

A Leibstandarte hűségét először 1934-ben, a hosszú kések éjszakája során demonstrálta, amikor Hitler politikai ellenfelei fizikai megsemmisítésének fő ereje lett a Gestapo mellett.[3][5] Ezután az SA jelentősége nagyot csökkent, és a Hitler rendelkezésére álló különböző fegyveres szervezetek között vitathatatlan lett az SS vezető szerepe.

1934 szeptemberében Hitler jóváhagyta a SS-Verfügungstruppe (kb. „rendelkezésre álló csapatok”) (SS-VT) mint az NSDAP fegyveres szervezetének megalakítását, a saját parancsnoksága alatt.[3] Ez a szervezet a Wehrmachtra támaszkodott fegyverzete és kiképzése tekintetében, és utánpótlását is a hadsereg sorozási rendszerén keresztül kapta meg, mégpedig egyelőre csak a hadsereg igényeinek kielégítése után.[6]

A sorozott utánpótlás nehézségei ellenére Heinrich Himmler két új SS ezredet állított fel, az SS Germania és az SS Deutschland egységeket, amelyek együtt a Leibstandarte testőrségi egységgel és egy híradó egységgel alkották ettől kezdve az SS-VT-t (SS-Verfügungstruppe).[7] Himmler ezenkívül létrehozott két katonai iskolát (SS-Junkerschule(wd) Bad Tölz és SS-Junkerschule Braunschweig) a Waffen-SS tisztjeinek képzésére. Mindkét iskolában a reguláris hadsereg módszereit és kiképzőit alkalmazták.[7]

 
A Leibstandarte SS Adolf Hitler díszelgése Berlinben, 1938

Himmler 1934-ben még szigorú követelményeket támasztott az újoncokkal szemben. Nőtlen, büntetlen előéletű németeknek kellett lenniük, akik 1800-ig visszamenőleg bizonyítani tudták árja származásukat.[8] Négy éves kötelezettséget kellett vállalniuk. Koruk 17 és 23 év között lehetett, testmagasságuk minimum 174 cm kellett legyen a testőrség esetében. A koncentrációs táborok őrei esetében a korhatár 16–23 év között volt, a testmagasság 172 cm, és egy évre kellett aláírniuk. Az orvosi alkalmasság mellett fogtömésük sem lehetett, és látásuk tökéletes kellett legyen.[9] 1938-ra a testmagassági követelményeket enyhítették, hat fogtömést engedélyeztek, és a látással kapcsolatban is tettek engedményeket. A háború kezdete után pedig már csak az alapvető orvosi alkalmasságot követelték meg.[10] Vallásuk bármilyen lehetett a zsidó vallás kivételével, az ateistákat is kizárták.[11]

Az SS tiszti állománya társadalmi szempontból változatos képet mutatott. Egy részük munkásszármazású volt, akik nem kerülhettek volna be a hagyományos német hadsereg tisztikarába.[12] De voltak közöttük a régi elit leszármazottai is.[13] A Wehrmacht tisztjeinek 49%-a származott katonacsaládból, az SS-VT-nél ez az arány mindössze 5% volt.[14] A későbbi Waffen-SS-tábornokok 60%-a rendelkezett érettségivel és 20%-uk egyetemi végzettséggel is.[15]

1936-ban Himmler Paul Haussert, a hadsereg korábbi altábornagyát nevezte ki az SS-VT főfelügyelőjének Brigadeführer rangban. Hausser hajtotta végre az SS-VT átalakítását egy igazi katonai erővé, ami elérte a reguláris hadsereg színvonalát.[16] 1938 augusztusában Hitler rendeletben rögzítette, hogy az SS-VT-ben vállalt szolgálat egyenértékű a katonai szolgálattal.[17]

A Wehrmacht nem kis ellenérzéssel és bizalmatlansággal figyelte az új, párhuzamos fegyveres erő létrehozását, csakúgy, mint korábban a SA rohamcsapatai létszámának és Ernst Röhm hatalmának növekedését, hiszen ez megtörte a német nemzeti hadsereg fegyveres monopóliumát. Gyakoriak voltak a kisebb-nagyobb súrlódások a két testület tagjai között, különös tekintettel arra, hogy az SS lényegéhez tartozott az elitizmus, a kiváltságosság érzetének ápolása, a hadseregnek pedig a jelentős részben a régi arisztokráciából származó tisztjei gyakran lenézték, a politikai jöttmentek gyülekezetének tartották az SS-t.[18] Amikor azonban Hitler megbizonyosodott arról, hogy hatalma a Wehrmacht felett is töretlen, úgy döntött, hogy a háborúban a Waffen-SS kisebb, hadosztály-, vagy ezred-szintű egységekben a Wehrmacht hadműveleti irányítása alatt harcol majd, ami csökkentette a hadsereg vezetőinek ellenállását és a két szervezet közötti súrlódásokat.

1940-ben az SS addig létező katonai jellegű egységeinek – a Leibstandarte Adolf Hitler (a Führer testőrsége), a Verfügungstruppe Division (különleges készültségi hadosztály) és a koncentrációs táborok őrségét adó Totenkopf (halálfejes) szervezet – összevonásával hozták létre új néven a Waffen-SS-t. Hadosztályai kezdetben hadrendi szám helyett nevet kaptak, hogy ezzel is elit jellegüket kívánták hangsúlyozni.[19] A második világháborúban a fegyveres SS egységei katonai alakulatként harcoltak. A lengyelországi hadjárat idején a Waffen-SS alakulatai még sok kritikát kaptak a Wehrmacht vezetőitől, később azonban, a keleti arcvonalon 1941–42-ben folytatott kegyetlen harcok során tanúsított kiemelkedő teljesítményükkel megalapozták katonai hírnevüket is. Fanatikus küzdelmük olyan mély benyomást gyakorolt Hitlerre, hogy elhatározta, növelni fogja a Waffen-SS alakulatainak számát és azokat kiemelt ellátásban, fegyverzetben részesíti. Ezért ezek az alakulatok ezentúl a német haderőn belül általában a legjobb felszereléseket kapták.[19]

A katonai tevékenység mellett azonban a fegyveres SS egységei és tagjai a fasizmus hitleri változata, a nemzetiszocializmus iránt végletesen elkötelezett erőként a náci terror egyik fő végrehajtó erejévé váltak. A Waffen-SS tagjai a felsőbbrendűségi érzés volt a jellemző, készek voltak arra, hogy a „birodalom ellenségeinek” megsemmisítésévei „új európai rendet” hozzanak létre. Világképük legfontosabb elemei a kegyetlenség és a vasakarat voltak a „faji és nemzeti” túlélésért folytatott harcban. Ennek jegyében habozás nélkül, tömegesen kegyetlenkedtek fegyvertelen hadifoglyokkal és ártatlan civilekkel.[20]

A második világháború éveiben a Waffen-SS nagy változásokon ment keresztül. 1939–41-ben még a Wehrmacht jelentős ellenállását kellett leküzdeni annak érdekében, hogy az újonnan felálló fegyveres erő a megcélzott katonai elit mivoltának megfelelő minőségű fegyvert és felszerelést kaphasson. A kezdetben csak néhány, az árják között is legárjábbnak számító észak-német fiatalokból álló elithadosztály helyébe álló 1945-re már 38 hadosztályt, mintegy 950 000 katonát számláló, etnikai („faji”) szempontból meglehetősen heterogén szervezet lett. Katonai teljesítményük alapján azonban a Leibstandarte, Das Reich, Totenkopf, Wiking és Hitlerjugend hadosztályok továbbra is az elit elitjének számítottak.[20]

A nem németek közül először, még 1941-ben a náci elmélet szerint a „germán fajhoz” tartozó skandinávok kaptak lehetőséget a csatlakozásra, majd a kelet-közép-európai államokban élő „népi németek”(wd) (Volksdeutsche) következtek. A háborús kudarcok nyomán később fokozatosan arra kényszerültek, hogy a szerintük „alsóbbrendű fajok” tagjai is bekerülhettek a fegyveres SS alakulataiba: muszlim bosnyákok, majd kozákok, majd ukránok, sőt a megvetett oroszok is.[21] A háború vége felé aztán besorozottakból, csellengőkből, egykori hadifoglyokból és szétvert alakulatok maradványaiból is szerveztek hadosztályokat.[22]

Az első időszakban létrehozott árja SS-hadosztályokat (a Leibstandarte Adolf Hitler, a Das Reich és a Totenkopf) gépesített lövész hadosztályként szervezték meg.[22] A Totenkopf és a Leibstandarte részt vettek már az 1940-es franciaországi hadjáratban is,[23] és a háborúnak ebben a korai szakaszában, az egyébként az árjának vagy hozzájuk közel állónak tekintett hadifoglyokkal szemben is brutális tömeggyilkosságokat követtek el (Le Paradis-i mészárlás, 97 brit hadifogoly; wormhouti mészárlás(wd), 80 brit és francia hadifogoly).[24]

Harcászati szempontból a Wehrmacht irányítása alá tartozott, ellátását azonban az SS-től kapta, és fegyelmileg is neki volt alárendelve. Elvileg önkéntesekből állt, de 1940-től sorozottak is megtalálhatók soraiban. Kiegészítése kiterjedt a Német Birodalmon kívülre is. Több hadosztálya jött létre – elsősorban kelet-európai – német kisebbségekhez tartozókból (úgynevezett népi németek), de fölállítottak lett, litván, holland és norvég SS-alakulatokat is. A kezdetben germán önkéntesekre korlátozott toborzás idővel kiterjedt minden mozgósítható európai népcsoportra. Így alakult francia, horvát, bosnyák, albán, orosz, ukrán, román, sőt tatár SS alakulat is. Magyar Waffen-SS alakulatokat is szerveztek. Ilyen volt a Hunyadi és a Hungaria SS hadosztály, illetve a Deák és a Ney csoport. Irányítása alá tartoztak olyan egységek is, mint a Vallon Légió, a Flamand Légió, a Holland Önkéntes Légió, a Francia Önkéntes Légió, a Norvég Légió a Dán Szabadcsapatok, később a Brit Szabadcsapatok is. A spanyol Kék Hadosztály feloszlása után a fronton továbbra is szándékozni kívánó spanyolok léptek be a soraiba, valamint a skandináv egységek maradványaiból származó dán és norvég önkéntesek is jelentkeztek harcra.

Felszerelés, hadeszközök

szerkesztés

Egyenruhák

szerkesztés

Az SS elit jellegének ápolása érdekében nagy gondot fordított a megjelenésre. A hitleri testőrség, a Leibstandarte díszegyenruhái a Führer megjelenésének tekintélyességét is szolgálták.[25] Gyakori díszelgéseik, meneteléseik miatt a Wehrmacht részéről eleinte aszfaltkatonáknak is titulálták őket. Később azonban a sok szervezeti változást az egyenruhák terén is nagy következetlenség kísérte. A háború kezdetétől a Waffen-SS egyenruhái, a kiegészítő jelzések kivételével, egyre inkább hasonulni kezdtek a hadsereg felszereléséhez. A harckocsizók gyakorlati okokból fekete egyenruhát viseltek – ezen kevésbé látszott meg a gépolaj és más szennyeződés. A háború előrehaladtával az SS-nél kifordítható álcaruhát rendszeresítettek, ami egyik oldalán zöld színű volt a nyári évszakra, a másik oldalán meleg barna árnyalatokkal az év többi részére.[26] A háború végső szakaszában az egyenruhák terén is nagy hiányok jelentkeztek, ezért az SS-csapatok is gyakran kénytelenek voltak zsákmányolt egyenruhákban harcolni.

 
Az álkulcs mint a Leibstandarte jelvénye

A Leibstandarte, mint eredetileg Hitler testőrsége, sok különlegességet engedhetett meg magának. Népszerű parancsnoka, Sepp Dietrich, Hitler korábbi személyes testőre és a Leibstandarte parancsnoka, egészen egyedi egyenruha-tartozékokat viselt, például az általános ezüstszínű zsinórozás helyett aranyszínűt. Az egység zászlaján az ő nevére utaló tolvajkulcs a fő jelkép (a Dietrich szó németül álkulcsot is jelent). Amikor Sepp Dietrich további kitüntetésül a Vaskereszt mellé megkapta a tölgyfalombokat is, akkor az egész egység jelvényein is megjelenítették a tölgyfalombokat.[27]

Fegyverzet

szerkesztés

A Waffen-SS felfegyverzése terén a kezdetektől folyamatos volt a rivalizálás a Wehrmachttal a korlátozottan rendelkezésre álló új fegyverekért. Eleinte a Waffen-SS e téren háttérbe szorult, a Wehrmacht például egészen 1940-ig sikerrel hárította el a Waffen-SS törekvését önálló tüzérség felállítására. Később azonban, a végletekig fanatizált SS-harcosok katonai sikerei nyomán Hitler egyre inkább feléjük irányította a gyárakból kikerülő legújabb, legkorszerűbb fegyverek áramlását. 1943-ban a Leibstandarte az akkor összesen 74 darab Tiger harckocsi közül 22-vel rendelkezett.[27]

Személyi fegyvereiknek egészen különleges jelentőséget tulajdonítottak. A kardokkal, tőrökkel és pisztolyokkal a szervezet elit jellegét igyekeztek hangsúlyozni. Az SS katonái azonban az akkori modern géppisztolyok és rohampuskák használatának köszönhetően váltak a nemzetiszocialista ideológia „felsőbbrendű” harcosaivá.

Kardok és tőrök

szerkesztés

A Waffen-SS katonáinak külön erre a célra készített kardokat és tőröket adományoztak. Három év szolgálat után a szervezet minden tagja SS-tőrt kapott (a rendszeresítés évétől függően 1933-as vagy 1936-os mintájút). A korábbi jobb minőségben készült, a pengébe vésve feltüntették a tulajdonos SS-azonosítási számát, míg a másik oldalon gót betűkkel az SS jelmondatát: „Meine Ehre heißt Treue” („Hűség a becsületem”). A későbbi, 1936-os modellen már nem szerepelt a tulajdonos száma, és kevésbé volt díszes a sorozatgyártás megkönnyítése érdekében (ugyanis 1939 végétől az SS-Verfügungstruppe és a Totenkopfverbände létszámának nagyarányú bővítésére került sor). 1940 első hónapjainak a fenti két szervezet összevonásával jött létre a Waffen-SS. Mindkét tőr markolata sötétített fából készült, keresztvasa és markolatgombja fémből. A német vadászkésekre emlékeztetnek megjelenésükben. Egy babérkoszorúval övezett horogkeresztet karmai közt tartó kis méretű ezüstsas került a markolat külső oldalára, míg az SS-rúnákat tartalmazó kör ugyanazon az oldalon a markolatgomb mellé került. Korlátozott számban készítettek még ezüstözött SS-dísztőröket is, melyeket kimagasló szolgálatért adományoztak. Bonyolult mintázatú makk, valamint tölgyfalomb díszítéssel készültek, és kis számban kerültek kibocsátásra. Még ennél is ritkább volt az, melyre Himmler aláírását vésték.[28]

A Waffen-SS tagjai ünnepi alkalmakkor kardot is viselhettek. Adolf Hitler hivatalosan betiltotta a párbajozást, mivel ezt az általa megvetett porosz katonai elit jellemzőjének tartotta. A vívás és a vívómesterek ugyanakkor nagy becsben álltak a Waffen-SS-nél. Heydrich SS-Gruppenführer, a Sicherheitsdienst főnöke a német olimpiai vívócsapat tagja volt. Az SS egységeinél többféle kardot rendszeresítettek. Ezek között három alapvető típust lehet megkülönböztetni: az altisztek, tisztjelöltek, és tisztek egyenes kardja, mely 1936-ban került bevezetésre a korábbi hajlított pengéjű szablya helyett. Mindhárom fajta kard D formájú markolatkosárral és fekete markolattal készült. Az altisztek számára rendszeresített kardon az SS-rúnák a markolatgombba voltak vésve, míg tiszti kardok esetében a nagy méretű körbe foglalt rúnákat a markolat külső részén helyezték el. A tisztek és tisztjelöltek kardján díszesek voltak a markolatgombok is. Néhány kard pengéjét véséssel díszítették, mint például azét az SS-katonáét, aki a kézigránátdobás rekordját tartotta. Az SS kis számban még egy jellegzetes kardot használt, az úgynevezett Prinz Eugen-kardot. Ezeket kizárólag a Prinz Eugen 7. SS-önkéntes hegyihadosztály tisztjei és altisztjei viselhették különleges alkalmakkor.[29]

Maroklőfegyverek

szerkesztés

A Waffen-SS katonái majdnem kizárólag automata és öntöltő pisztolyokat használtak, a revolverek nem voltak kedveltek a 20-as évek elejétől a német hadseregnél. A német pisztolyok kifinomult, jó minőségű, tartós és megbízható fegyvernek bizonyultak. Az ipar teljesítőképességének korlátai következtében azonban a Waffen-SS is arra kényszerült, hogy nagy számban állítson rendszerbe zsákmányolt oldalfegyvereket is. Bár a pisztolyok népszerűek voltak a tagok között, azok harcértéke meglehetősen csekély alacsony lőtávolságuk és pontatlanságuk miatt. Hatékony alkalmazásukra közelharcban kerülhetett sor. Ennek ellenére a maroklőfegyverek szerepe jelentős, hiszen státusszimbólumként hozzájárultak az elit alakulat jellegének kihangsúlyozásához. A keleti fronton a pisztolyok szerepe felértékelődött. Az SS számos katonája (ideológiai okok miatt) inkább követett el öngyilkosságot, minthogy szovjet hadifogságba kerüljön.[30]

Az SS-ben leggyakrabban a hadsereg által használt Pistole 08-ast és a Walther P38-ast, mindkét lőfegyver 9 mm-es. Előbbi, amit Németországon kívül csak Luger néven ismernek, az SS tipikus fegyvereként szerepel a köztudatban.[31]

Waffen-SS hadosztályok

szerkesztés
Szám Hadosztály neve Nemzetiség Utolsó parancsnok Aktív évek Hadosztályjelvény Maximumlétszám
1. 1. Leibstandarte Adolf Hitler SS páncélos hadosztály (LSSAH) németek SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Otto Kumm 1933–1945   20 844 (1942)
2. "Das Reich" németek SS-Standartenführer, Karl Kreutz 1939–1945   20 184 (1944)
3. "Totenkopf" németek SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Hellmuth Becker 1939–1945   21 186 (1942)
4. "Polizei" németek SS-Oberführer, Walter Harzer 1940–1945   19 377 (1941)
5. "Wiking" norvégok, dánok, svédek, finnek, észtek, hollandok és flamandok (önkéntesek). SS-Oberführer, Karl Ullrich 1940–1945   17 347 (1941)
6. "Nord" németek SS-Standartenführer, Franz Schreiber 1941–1945   21 247 (1942)
7. 7. Prinz Eugen önkéntes SS-hegyihadosztály német nemzetiségű önkéntesek a Bánságból, a Független Horvát Államból, Magyarországról és Romániából SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, August Schmidthuber 1942–1945   21 120 (1943)
8. „Florian Geyer” németek és német nemzetiségűek Erdélyből és a Bánságból SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Joachim Rumohr 1941–1945   13 000 (1944)
9. "Hohenstaufen" németek SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Sylvester Stadler 1943–1945   19 611 (1943)
10. "Frundsberg" németek SS-Obersturmbannführer, Franz Roestel 1943–1945   19 313 (1943)
11. „Nordland” elsősorban északi önkéntesek SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Gustav Krukenberg 1943–1945   11 749 (1943)
12. "Hitlerjugend" németek SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Hugo Kraas 1943–1945   21 482 (1943)
13. "Handschar" (1. horvát) bosnyákok, horvátok és német nemzetiségűek Horvátországból SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Desiderius Hampel 1943–1945   21 065 (1943)
14. „Galizien” ukránok Galíciából General (UNA), Pavlo Shandruk 1944–1945   22 000 (1944)
15. 1. lett lettek SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Karl Burk 1942–1945   20 291 (1943)
16. "Reichsführer-SS" németek SS-Oberführer, Otto Baum 1943–1945   14 223 (1943)
17. "Götz von Berlichingen" németek, román, német és francia önkéntesek. SS-Oberführer, Georg Bochmann 1943–1945   18 354 (1944)
18. „Horst Wessel” német nemzetiségűek Magyarországról SS-Standartenführer, Heinrich Petersen 1944–1945   11 000 (1944)
19. 2. lett lettek SS-Gruppenführer und Generalleutnant derr Waffen-SS, Bruno Streckenbach 1944–1945   20 592 (1944)
20. 1. észt észtek SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Berthold Maack 1944–1945   15 382 (1944)
21. "Skanderbeg" albánok SS-Oberführer, August Schmidthuber 1944–1945   6156 (1944)
22. "Maria Theresia" német nemzetiségűek Magyarországról SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, August Zehender 1944–1945   8000 (1944)
23. "Kama" (2. horvát) horvátok SS-Oberführer, Gustav Lombard 1944   2199 (1944)
23. "Nederland" hollandok SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Jürgen Wagner 1945   6000 (1944)
24. "Karstjäger" német nemzetiségűek Olaszországból és Szlovéniából SS-Oberführer, Adolf Wagner 1944–1945   3000 (1944)
25. "Hunyadi" (1. magyar) magyarok SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Waffen-SS, Grassy József 1944–1945   15 000 (1944)
26. "Hungária" (2. magyar) magyarok SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Waffen-SS, Grassy József 1944–1945   13 000 (1944)
27. "Langemarck" (1. flamand) flamandok SS-Standartenführer, Thomas Müller 1944–1945   7000 (1944)
28. "Wallonien" vallonok SS-Standartenführer, Léon Degrelle 1944–1945   4000 (1944)
29. "RONA" (1. orosz) oroszok SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Christoph Diehm 1944   15 000 (1943)
29. „Italia” (1. olasz) olaszok SS-Oberführer, Erwin Tzschoppe 1945   15 000 (1944)
30. 2. orosz belaruszok SS-Obersturmbannführer, Hans Siegling 1944–1945   11 600 (1944)
30. "1. Weißruthenische" (1. fehérorosz, a 2. orosz hadosztályból alakult) belaruszok SS-Standartenführer, Hans Siegling 1945   4400 (1944)
31. "Batschka" (33. SS Önkéntes Gránátos Hadosztály) magyarok SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Gustav Lombard 1944–1945   11 000 {1944}
32. "Január 30." németek SS-Standartenführer, Hans Kempin 1945  
33. "3. Ungarische" (3. magyar, a "Hungaria" része lett) németek SS-Oberführer, László Deák 1945
33. 33. Charlemagne Waffen-SS gránátos hadosztály (1. francia) franciák SS-Standartenführer, Walter Zimmermann 1945   11 000 (1944)
34. "Landstorm Nederland" hollandok SS-Oberführer, Martin Kohlroser 1945  
35. SS és a Rendőrség Gránátos hadosztálya németek Oberst, Rüdiger Pipkorn 1945  
36. "Dirlewanger" vegyes SS-Brigadeführer und Generalmajor der Waffen-SS, Fritz Schmedes 1945   4000 (1945)
37. "Lützow" magyarok SS-Standartenführer, Karl Gesele 1945  
38. "Nibelungen" németek SS-Standartenführer, Martin Stange 1945   6000

Háborús bűnök

szerkesztés

A háború után az SS tagjainak és szervezeteinek számos háborús bűncselekményére derült fény. Ezek közül az alábbi részletesen feltárt események a legjelentősebbek közé tartoztak:

 
A tizenkettedik Hitlerjugend SS-Páncélos Hadosztály tagjai fogságban, a normandiai partraszállás után

A háború után

szerkesztés

Az 1945 novemberétől 1946 októberéig tartott nürnbergi perben a Waffen-SS-t – csakúgy, mint az egész SS-t, magát a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot és más korabeli német szervezeteket – bűnszervezetnek minősítette a nemzetközi bíróság, mivel egységei és tagjai aktívan részt vettek háborús bűncselekményekben, hadifoglyok és a polgári lakosság elleni kegyetlenkedésekben, emberiesség elleni bűntettekben, népirtásban valamint a holokauszt és a porajmos végrehajtásában. A Waffen-SS tagjaitól megtagadták a veteránoknak járó juttatásokat, kivéve a sorozott állomány tagjait.[35][36] Körülbelül az állomány kétharmada önkéntes, egyharmada sorozott volt.[37]

HIAG – a Waffen-SS önsegélyező egyesülete a második világháború után

szerkesztés

A Hilfsgemeinschaft auf Gegenseitigkeit der Angehörigen der ehemaligen Waffen-SS (HIAG) (Az egykori Waffen-SS tagok kölcsönös önsegélyező egyesülete) 1951-ben alakult meg érdekvédő szervezetként Nyugat-Németországban, főleg a Waffen-SS korábbi magas rangú tagjaiból. A HIAG a politikai pártokhoz fűződő kapcsolatait felhasználva aktív kampányt folytatott a Waffen-SS jogi, gazdasági és történelmi rehabilitációjáért.[38][39]

A szervezet sokoldalú propagandamunkát folytatott a sajtó, könyvek kiadása, beszédek tartása révén a történelmi revizionizmus, azaz a történelmi tények átértelmezése és a Waffen-SS apológiája terén. Saját könyvkiadót is létrehoztak erre a célra.[40][41] A HIAG tevékenységét – 57 önálló kötet, összesen mintegy 50 évnyi havi folyóirat kiadása – mértékadó történészek revizionista apológiának értékelték, mint „az önfelmentés kórusa”; [42] „ömlesztett történelmi revizionizmus”;[43] „hamis és felháborító állítások”.[44] Sok más hasonlóan kemény kritika is megjelent neves történészek tollából erről a tevékenységről.

A HIAG tevékenysége nagy politikai vitákat is kiváltott Németországban és külföldön egyaránt.[45][46] A szervezet a politikai paletta szélsőjobboldalára került. 1992-ben szövetségi szinten feloszlatták, de helyi csoportjai, valamint a szövetség havi folyóirata még a kétezres években is működtek.[47][48] A szervezet tevékenységének hatása Magyarországon is érződött: A rendszerváltás után, a kilencvenes évektől itt is sorra jelentek meg az SS és a Waffen-SS tevékenységét a történelmi revizionizmus és az apológia jegyében tárgyaló művek.[49][50][51][52]

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Frank Dingel: Waffen-SS. In: Enzyklopädie des Nationalsozialismus. dtv, 2. Auflage. München 1998, S. 792.
  2. ↑ Bernd Wegner: Hitlers Politische Soldaten: Die Waffen-SS 1933–1945. Paderborn 1983, S. 124 ff.
  3. ↑ a b c d Flaherty 144. o.
  4. ↑ a b Cook-Bender 17., 19. o.
  5. ↑ Kershaw 306–313. o.
  6. ↑ Flaherty 145. o.
  7. ↑ a b Flaherty 145. o.
  8. ↑ Weale 202. o.
  9. ↑ Weale 201–204. o.
  10. ↑ Weale 204. o.
  11. ↑ Longerich 220. o.
  12. ↑ Hastings 2013 7–8. o.
  13. ↑ Hastings 2013 11. o.
  14. ↑ Butler 23. o.
  15. ↑ Wegner 240 – 262. o.
  16. ↑ Flaherty 146. o.
  17. ↑ Flaherty 148. o.
  18. ↑ Butler 14., 17. o.
  19. ↑ a b Hart 7. o.
  20. ↑ a b Hart 8. o.
  21. ↑ Hart 9. o.
  22. ↑ a b Hart 10. o.
  23. ↑ Jackson 30. és 85. o.
  24. ↑ Jackson 110. és 114. o.
  25. ↑ Butler 11. o.
  26. ↑ Butler 11. o.
  27. ↑ a b Butler 30. o.
  28. ↑ Hart 15-16. o.
  29. ↑ Hart 17–18. o.
  30. ↑ Hart 18–20. o.
  31. ↑ Hart 20. o.
  32. ↑ Weale 2012, 251–253. o.
  33. ↑ Stein 1984, 75–76. o.
  34. ↑ Miller 2006, 309, 310. o.
  35. ↑ Nuremberg Trial Proceedings, Volume 22, September 1946 Archiválva 2007. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
  36. ↑ Laar, Mart. Battles in Estonia in 1944, Estonia in World War II. Tallinn: Grenamder, 32–59. o. (2005) 
  37. ↑ Substantive and Procedural Aspects of International Criminal Law: The Experience of International and National Courts: Materials. BRILL, 695. o. (2000) 
  38. ↑ Large 1987
  39. ↑ Der Spiegel 2011
  40. ↑ MacKenzie 135–141. o.
  41. ↑ Wilke 398–399. o.
  42. ↑ MacKenzie 137. o.
  43. ↑ Picaper 2014
  44. ↑ Diehl 225. o.
  45. ↑ Large 1987
  46. ↑ Der Spiegel 2011
  47. ↑ Werther Hurd 2014
  48. ↑ Levenda 2014
  49. ↑ Téged hív az SS
  50. ↑ https://www.libri.hu/konyv/kosaras_peter_akos.magyarok-a-waffen-ss-kotelekeben.html
  51. ↑ Ailsby
  52. ↑ Ailsby2

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés
  • Kosaras Péter Ákos: Magyarok a Waffen-SS kötelékében, Nemzetek Európája, Budapest, 2005, 250 oldal,ISBN 9638648929
  • Dr. Füzes Miklós: A magyarországi németek pokoljárása a XX. század magyar kormányzati és közigazgatási rendszerében, II.: A kényszerű Waffen-SS sorozás Magyarországon, In: Tudományos Lapok a rendszerről, 2006/3., ISSN 1788-0963
  • Kovács Zoltán András, Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon (MEK)
  • SS.lap.hu – linkgyűjtemény
  • Kosaras Péter Ákos: Waffen-SS alakulatok a magyarországi harcokban, 1944–45, Nemzetek Európája, Budapest, 1998
  • Gordon Williamson: Véráztatta föld. A Waffen-SS ütközetei, fordította: Györkös Attila, Hajja, Debrecen, 1998, (20. századi hadtörténet)
  • Christopher Ailsby: Waffen-SS. Hitler fekete gárdája a háborúban, fordította: Borus József, Zagora 2000 Kft., Budapest, 1999
  • Földi Pál: A Waffen SS története, Anno, Budapest, 1999
  • Christopher Ailsby: Halál keleten – A Waffen-SS Oroszországban, 1941–45, fordította: Szilágyi Béla, Hajja, Debrecen, 1999 (20. századi hadtörténet)
  • Christopher Ailsby: A Waffen-SS képes története, fordította: Halmai Péter, Hajja, Debrecen, 1999, (20. századi hadtörténet)
  • S. Hart & R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai, fordította: Halmai Péter, Hajja, Debrecen, 1999 (20. századi hadtörténet)
  • Rupert Butler: SS-Leibstandarte. Az első SS-hadosztály története, 1933–45, Hajja, Debrecen, 2001, (20. századi hadtörténet)
  • Chris Mann: SS-Totenkopf. A „halálfejes” hadosztály története, 1940–45, fordította: Harman András, Hajja, Debrecen, 2001, (20. századi hadtörténet. A Waffen-SS egységei a háborúban)
  • Gregory L. Mattson: SS-Das Reich. A 2. SS-hadosztály története, 1939–45, fordította: Halmai Péter, Hajja, Debrecen, 2002, (20. századi hadtörténet. A Waffen-SS egységei a háborúban)
  • Rupert Butler: Az SS-Wiking. Az ötödik SS-hadosztály története, 1941–45, fordította: Bilik Péter, Hajja, Debrecen, 2003 (20. századi hadtörténet. A Waffen-SS egységei a háborúban)
  • Földi Pál: A Waffen-SS parancsnokai – Mítosz és valóság, Anno, Budapest, 2004
  • Rupert Butler: SS-Hitlerjugend. A 12. SS-hadosztály története, 1943–45, Hajja, Debrecen, 2004, (20. századi hadtörténet. A Waffen-SS egységei a háborúban)
  • Kurt Rieder [Géczi Zoltán]: A könyörtelen Waffen-SS, Vagabund, Kecskemét, 2005
  • Chris Bishop: Idegenlégiósok a Harmadik Birodalom szolgálatában. Külföldi önkéntesek a Waffen-SS soraiban, 1940–1945, fordította: Bilik Péter, Hajja, Debrecen, 2005, (20. századi hadtörténet)
  • Számvéber Norbert: SS-páncélosok Normandiában, Puedlo, Nagykovácsi, 2009, (Hadtörténelmi levéltári kiadványok)
  • Prantner Zoltán: A Wiking-hadosztály a cserkaszi katlanban – SS-önkéntesek a gyilkos jégmezőkön, Szalay Könyvek, Kisújszállás, 2012, (Családi füzetek)
  • Bene Krisztián: A Nagy Károly hadosztály – A Waffen-SS francia önkénteseinek harcai a keleti hadszíntéren, PTE BTK TTI MOSZT Kutatócsoport, Pécs, 2016, (MOSZT könyvek)
  • Kurt Meyer: Gránátosok. Egy német páncélos tábornok visszaemlékezései, fordította: Iványi Gyöngyvér, Brickone Kft., Budapest, 2017
  • Ian Michael Wood: Halálfejes párducok – A 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztály Panther-osztályának története, fordította: Barnaky Péter, PeKo Publishing, Keszthely, 2018
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Waffen-SS&oldid=27333461”