Ugrás a tartalomhoz

2SZ19

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap aktuális változatát látod, az utolsó szerkesztést InternetArchiveBot (vitalap | szerkesztései) végezte 2023. november 20., 11:16-kor. Ezen a webcímen mindig ezt a változatot fogod látni. (1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.9.5)
(eltér) ← Régebbi változat | Aktuális változat (eltér) | Újabb változat→ (eltér)
2SZ19 Mszta–SZ
Egy ukrán Mszta–SZ önjáró löveg Kijevben a 2008-as katonai parádén
Egy ukrán Mszta–SZ önjáró löveg Kijevben a 2008-as katonai parádén

Fejlesztő ország Szovjetunió
 Oroszország
GyártóOmszktranszmas
Általános tulajdonságok
Személyzet5–7
Hosszúság7,19 m
Szélesség3,38 m
Magasság3 m
Tömeg42 t
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat15 mm
Elsődleges fegyverzet152 mm-es 2A64-es tarack
Másodlagos fegyverzet1 db 12,7 mm-es NSZVT légvédelmi géppuska
Műszaki adatok
MotorV–84A V12 hengerelrendezésű dízelmotor
Teljesítmény840 LE (573,5 kW)
Felfüggesztéstorziós rugó
Sebességúton 60 km/h,
terepen 25 km/h
Fajlagos teljesítmény20 LE/t
Hatótávolság500 km
A Wikimédia Commons tartalmaz 2SZ19 Mszta–SZ témájú médiaállományokat.

2SZ19 Mszta–SZ (a Mszta folyó után) önjáró tüzérségi harcjármű, vagy önjáró tarack. Élőerő, objektumok, páncélozott és egyéb harcjárművek, illetve tüzérségi alakulatok mélységi leküzdésére szolgál hadosztály szinten.

Története

[szerkesztés]

Fejlesztése 1985-ben kezdődött a Ferma projekt név alatt. A Szovjet Hadsereg Védelmi Minisztériumának Rakéta és Tüzérségi Eszközök Főcsoportfőnöksége (GRAU) az 1980-as évek elején adott megbízást a szverdlovszki (ma: Jekatyerinburg) Uráli Közlekedési Gépgyár (UZTrM, ma: Uraltranszmas) tervezőirodájának a 2SZ3-t leváltó új önjáró löveg kifejlesztésére. A tervezés Jurij Tomasov főkonstruktőr irányításával folyt. A fejlesztést az UZTrM tervezőirodája fogta össze, amely a lánctalpas alváz fejlesztéséért és a rendszerintegrációért volt felelős. A tüzérségi rendszer fejlesztését a tulai KBP tervezőiroda, a torony- és lövegmozgató rendszer tervezését a volgográdi OKB–2 tervezőiroda végezte. 1989-ben állították hadrendbe, a nyilvánosság számára 1992-ben mutatták be Zsukovszkijban. Alváza a T–80-as harckocsitól, dízelmotorja a T–72-es harckocsiból származik. Sorozatgyártása a jekatyerinburgi Uraltranszmasnál kezdődött, majd később a baskírföldi Sztyerlitamakban külön üzemet építettek a gyártásra. A taracknak létezik nem önjáró, vontatott változata is, a Mszta–B (GRAU-kódja: 2A65).

Fegyverzet

[szerkesztés]

Fő fegyverzete a 2A64 jelzésű 152 mm-es hosszú csövű tarackból áll, mely osztott lőszert tüzel. A löveg csőszájfékkel és füstgázelszívóval van felszerelve. Másodlagos fegyverzete egy, a lövegtorony tetején elhelyezett, 12,7 mm-es NSZVT légvédelmi géppuska, melyet a parancsnok távirányítással vezérelhet. Ezen kívül helyet kapott még a torony elülső részén, jobb és bal oldalon 3–3 db ködgránátvető. Az önjáró löveg lőszerjavadalmazása 50 lövedék a tarackhoz és 300 lőszer a géppuskához.

Lőszerek

[szerkesztés]

Lőszerek széles skálája áll rendelkezésre: HE (nagy romboló erejű), HE–BB (nagy rombolóerejű gázgenerátoros), HE–RA (nagy romboló erejű rakéta-póthajtásos), HE–FRAG (repesz-romboló), gázgenerátoros HE–FRAG, DPICM (kettős célú továbbfejlesztett hagyományos lőszer), HEAT–FS (kumulatív szárnystabilizált páncéltörő), füst, harcászati nukleáris, kémiai, világító, Krasznopol és Krasznopol–M lézerirányítású 152 mm-es lövedék. Illetve a 3RB30 kódjelű zavaró állomást hordozó lövedék, mely becsapódás után rádióinterferenciát hoz létre, hogy zavarja az ellenséges kommunikációt (hatásos lőtávolsága 22 km, frekvencia zavarás 1,5–120 MHz között, 700 méter sugarú körben). A különböző lőtávok elérésére alkalmas hajítótöltetek külön részekben tároltak, kiválasztásuk automatikus, töltésük félautomatikus.

Működése

[szerkesztés]

A lövegtöltés, irányzás és célmeghatározás magas fokon automatizált, mely lehetővé teszi a 8 lövedék/perces tűzgyorsaságot lövegtoronyban tárolt, illetve 6 lövedék/perces tűzgyorsaságot külsőleg tárolt lőszerek esetében. Nyolc Mszta–SZ járműből álló üteg egy perc alatt 3 tonnányi lövedéket tud kilőni a célpontra, majd percek alatt tovább állni a következő tüzelési ponthoz, elkerülve az esetleges válaszcsapást. Az irányzást vezérlő rendszert ütegben a tűzvezető jármű koordinálja. Minden fedélzeti lőszer a lövegtoronyban van tárolva, egy mobil újratöltő tálca pedig biztosítja a töltést és a tüzelést az irányzás minden szögében, anélkül, hogy a löveget újra a töltő pozícióba kelljen visszaállítani. Egy hajítótöltet-töltő mechanizmus is helyet kapott a toronyban. A rendszer automatikus töltést biztosít a lövedékek, félautomata töltést pedig a hajítótöltetek számára. A lőszertároló konstrukciója lehetővé teszi, hogy különböző lövedékeket tároljanak egyazon tárolókeretben. Az automatikus töltőrendszer választja ki a hajítótölteteket, irányítja a töltést és a lövedékek számát. A használt töltettokok automatikusan kilökődnek, így elkerülve a füstgázok felgyülemlését. A lövegház szorosan zárt, hogy megvédje a személyzetet a löveg hátrasikló részeitől illetve a lőporgáztól. A lövegtorony hátsó részében helyet kapott egy elkülönített lőszertovábbító is, mely lehetővé teszi a külső töltést. Mielőtt az önjáró löveg elindul, a lövedék-továbbítót összecsukják és rögzítik a tornyon, a hajítótöltet-továbbítót pedig összecsukják a toronyban. Mozgás közben a tarack csöve rögzített pozícióban van. Az automata töltés és irányzás manuálisan is elvégezhető áramszünet esetén.

Szerkezeti kialakítása

[szerkesztés]

A páncéltest és a torony hegesztett acélszerkezetű, mely védelmet nyújt kézifegyverektől, illetve repeszektől és aknáktól. Az önjáró löveg fel van szerelve tolólappal, hogy előkészíthessen tüzelési pozíciókat illetve, hogy leküzdjön terepakadályokat. Támaszrendszert nem igényel a 2SZ19-es. A toronyban helyet kapott egy AP–18D típusú, 16 kW teljesítményű gázturbinás fedélzeti segédhajtómű, amely (-50-től +50 Celsius-fokig) a motor leállítása után is biztosítja a fedélzeti rendszerek energiaellátását. Az alapfelszerelés tartalmazza a teljes körű nukleáris, biológiai és vegyi védelmet, füstgenerátort, illetve az éjjellátó rendszert a vezető részére.

Harcászati-műszaki jellemzők

[szerkesztés]
  • Hatásos lőtávolság:
    • 25km HE–FRAG
    • 29 km HE–FRAG (gázgenerátoros)
    • 36 km HE–FRAG (rakéta póthajtásos)
  • HE–FRAG lövedék tömege: 43,6 kg
  • Minimális lőtávolság: 6,5 km
  • Emelkedési szög: -4°-tól +68°-ig
  • Oldalszög: 360°

Típusváltozatok

[szerkesztés]
  • 1K17 Szzsatyije – Lézeres rendszerrel felszerelt változat, amely elektro-optikai rendszerek leküzdésére alkalmas; a Mszta–SZ alvázát és tornyát használták fel hozzá.
  • 2SZ19M1 – Továbbfejlesztett változat, amely alkalmas a GLONASSZ rendszer használatára. 2000-ben rendszeresítették.
  • 2SZ19M1–155 – L/52-es 155 mm-es tarackkal felszerelt export változat, 40+ km-es lőtávval. 2006-ban került hadrendbe.
  • 2SZ7 Mszta–K – Gumikerekes változat. A lánctalpas alvázat egy 8×8-as hajtásképletű tehergépkocsi alvázára cserélték. Több prototípus is létezik, többek között egy a KrAZ–CSR–3130-as és kettő az Ural–5323 alvázára épült változat (toronnyal és torony nélkül).
  • 2SZ30 Iszety – Továbbfejlesztett változat, csak prototípus.
  • 2SZ33 Mszta–SZM – Továbbfejlesztett változat. Harcászati-műszaki paraméterei nem ismertek.
  • 2SZ35 Koalicija–SZV – Új tüzérségi rendszer kifejlesztésére irányuló projekt, az orosz szárazföldi erők részére. A prototípus a 2SZ19-es alvázán alapul, egy módosított toronnyal, amelybe 2 egymás fölé helyezett 152 mm-es, automatikus töltővel ellátott löveget helyeztek.

Források

[szerkesztés]
Commons:Category:2S19 Msta-S
A Wikimédia Commons tartalmaz 2SZ19 témájú médiaállományokat.