Steixner Antal
| Steixner Antal | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | Steixner Antal |
| Született | 1902. november 10. Osztrák–Magyar Monarchia, Szentjakabfa |
| Nemzetiség | magyar |
| Elhunyt | 1987. június 16. (84 évesen) Magyarország, Szentjakabfa |
| Munkássága | |
| Vallás | római katolikus |
| Hivatal | várpalotai plébános |
| Hivatali idő | 1939–1952 |
| Elődje | Gergyessi Ferenc |
| Utódja | Mundi János |
Dr. Steixner Antal (Szentjakabfa, 1902. november 10. – Szentjakabfa, 1987. június 16.) várpalotai plébános. A Várpalotai Római Katolikus Egyházközség egyik kiemelkedő 20. századi alakja.
Életpályája
Szentjakabfán született 1902. november 10-én. (A falu akkor Zala vármegye, ma Veszprém megye része.) Szülei: Steixner Pál földműves és Scheller Mária.
Elemi iskolába Szentjakabfán járt, a polgári iskolát Balatonfüreden végezte. 1918-tól gimnáziumban tanult a kisszeminárium növendékeként Veszprémben, majd teológiát hallgatott pazmanitaként 1922-26-ig Bécsben, ahol doktorrá avatták. Pfluger József segédpüspök szentelte pappá Bécsben a Szent István dómban 1926. július 18-án. Ekkor a bécsi magyarok lelkésze lett. Először 1926. október 1-től Bécsben, majd 1927. április 1-től Milánóban járt tanulmányi úton. 1927-től 1930-ig káplánként szolgált Tabon.
Veszprémben 1930-tól a kisszeminárium lelkiigazgatója, a szemináriumban a pedagógia, szentírás-magyarázat tanára, valamint az Angolkisasszonyok Intézeténél hitoktató lett. 1931-től házassági kötelékvédő továbbá a kisszeminárium aligazgatója. 1933-tól a középiskolai hittanárokat képesítő bizottság tagja. 1936-tól a filozófia tanára lett, és az Oltáregylet egyházmegyei igazgatójaként szolgált.
1939. március 25-től plébános, majd emellett 1939. május 1-től kerületi esperes lett Várpalotán. Várpalotán az ő nevéhez fűződik a templomtorony újjáépítése, a kórus bővítése, új orgona és 2 gyóntatószék beszerzése, a nagy harang újraöntése, az alsó és felső temető bekerítése, a barokk temetőkápolna kupolájának helyreállítása, harangláb újjáépítése. A Szent Donát kápolnát a második világháború után saját költségén újíttatta fel, mert bombatalálat érte. Pétfürdőn az ő idejében új templom épül, és az ottani plébánia megszervezése neki köszönhető.
A Rákosi-rendszer törvénytelenségeinek sorába illik, hogy minden előzmény nélkül 1952. június 16-án elhurcolta az ÁVH, majd kitelepítették a Hortobágyra több értelmiségi családdal egyetemben.
Raboskodott a váci fegyházban, innen 1956 októberében szabadult. 1954-től adminisztrátor Homokszentgyörgyön. Itt a következő tevékenységek történnek az ő idejében: fazsindelyes templom palafedése, színes, figurális ablakok készítése, a szentély átalakítása szembenéző oltárral, a plébániaház teljes tatarozása és a temető bekerítése.
Steixner 1971-től Taliándörögdön szolgált, ahol a templomtér kiképzése, a torony javítása, a harangok villamosítása, kettős üvegablakok készítése, a plébániaház tatarozása és a temető rendezése fűződik nevéhez.
Főpásztora érdemei elismeréseként tiszteletbeli kanonoki kinevezéssel jutalmazta 1972-ben.1980-tól szentszéki bíró. Nyugalmi éveit 1986-tól szülőfalujában, Szentjakabfán élte, és itt halt meg 1987. június 16-án.
Művei
- Doktori értekezés: Innocentius III. et opus ejus „De contemptu mundi”
- Imakönyv papnövendékek használatára. Összeáll. Veszprém, 1937
Jegyzetek
Források
- Huszár Pál: A várpalotai evangélikus, reformátusés római katolikus egyházközség története 1850 és 1950 között[1]
- Magyar katolikus lexikon. [2]
