Ugrás a tartalomhoz

2023–2024-es női EHF-bajnokok ligája (csoportkör)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ez a cikk ismerteti a 2023–2024-es női EHF-bajnokok ligája csoportköreinek az eredményeit.

Formátum

[szerkesztés]

A csoportkörben a 16 részt vevő csapatot két darab nyolc csapatos csoportra osztották. A csoporton belül a csapatok oda-vissza vágós rendszerű körmérkőzést játszottak egymással. A csoportok első két helyezettjei egyből a negyeddöntőbe jutnak, a 3-6 helyezettek pedig a nyolcaddöntőbe.

Azonos pontszám esetén az alábbiak szerint döntik el a sorrendet:

  1. Egymás elleni mérkőzéseken szerzett több pont,
  2. Egymás elleni mérkőzések alapján számolt gólkülönbség,
  3. Egymás elleni mérkőzéseken lőtt több gól,
  4. A csoport összes meccse alapján számolt gólkülönbség,
  5. A csoportban lőtt gólok száma,
  6. Sorsolás.

Csoportkör

[szerkesztés]

Kiemelések

[szerkesztés]

A csoportkör sorsolásakor alkalmazott kiemeléseket az alábbi táblázat tartalmazza. A sorsolást 2023. június 27-én tartották Bécsben.[1]

1-es kalap 2-es kalap 3-as kalap 4-es kalap
FRA Metz Handball
HUN Győri ETO
NOR Vipers Kristiansand
ROU CSM București
DEN Team Esbjerg
HUN FTC-Rail Cargo Hungaria
DEN Odense Håndbold
FRA Brest Bretagne
ROU CS Rapid București
SLO RK Krim
GER SG BBM Bietigheim
MNE Budućnost
SWE IK Sävehof
POL MKS Zagłębie Lubin
DEN Ikast Håndbold
HUN DVSC Schaeffler

A csoport

[szerkesztés]
# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1. Magyarország Győri Audi ETO KC 14 11 1 2 432 356 +76 23
2. Dánia Odense Håndbold 14 10 1 3 461 359 +102 21
3. Románia CSM București 14 8 1 5 414 366 +48 17
4. Franciaország Brest Bretagne 14 7 3 4 399 367 +32 17
5. Magyarország DVSC Schaeffler 14 7 1 6 394 414 –20 15
6. Németország SG BBM Bietigheim 14 7 0 7 414 402 +12 14
7. Montenegró Budućnost BEMAX 14 2 1 11 311 433 –122 5
8. Svédország IK Sävehof 14 0 0 14 342 470 –128 0

2023. szeptember 9.
18:00
CSM București Románia 28–24 Dánia Odense Håndbold Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Praštalo, Balvan (BIH)
Neagu 8 (16–10) Aardahl 7
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 9.
18:00
DVSC Schaeffler Magyarország 32–29 Svédország IK Sävehof Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Backović, Palačković (SLO)
Vámos 6 (18–13) négy játékos 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 10.
14:00
Budućnost BEMAX Montenegró 22–27 Németország SG BBM Bietigheim Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 900
Játékvezetők: Gasmi, Gasmi (FRA)
Raičević 5 (10–11) Kudłacz-Gloc 7
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 10.
16:00
Brest Bretagne Franciaország 23–24 Magyarország Győri Audi ETO KC Brest Arena, Brest
Nézőszám: 3552
Játékvezetők: Braseth, Sundet (NOR)
Maszlova 6 (14–16) Gros 6
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 16.
16:00
Győri Audi ETO KC Magyarország 35–23 Magyarország DVSC Schaeffler Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 3094
Játékvezetők: Antić, Jakovljević (SRB)
Hovden 6 (14–10) Jovović, Csernyánszki 4
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 16.
16:00
IK Sävehof Svédország 20–25 Franciaország Brest Bretagne Partillebohallen, Partille
Nézőszám: 1200
Játékvezetők: Lidacka, Lesiak (POL)
Kylberg, Mihalovic 4 (9–15) Maszlova 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 16.
18:00
Odense Håndbold Dánia 39–24 Montenegró Budućnost BEMAX Sydbank Arena Odense, Odense
Nézőszám: 1973
Játékvezetők: Duplii, Pobedrina (UKR)
van Wetering 6 (25–8) Kadović, Raičević 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 17.
14:00
SG BBM Bietigheim Németország 26–24 Románia CSM București Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 1753
Játékvezetők: Doychinov, Goretsov (BUL)
Smits 7 (14–12) Neagu 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 23.
16:00
CSM București Románia 23–27 Magyarország Győri Audi ETO KC Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 3500
Játékvezetők: Merz, Kuttler (GER)
Neagu 5 (11–14) Brattset 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 24.
14:00
Budućnost BEMAX Montenegró 31–30 Svédország IK Sävehof Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 1000
Játékvezetők: Bolic, Hurich (AUT)
Godeč 6 (17–16) Jensen 6
Sárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 24.
14:00
DVSC Schaeffler Magyarország 26–36 Németország SG BBM Bietigheim Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Budzák, Záhradník (SVK)
Töpfner 5 (12–18) Smits 8
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 24.
16:00
Brest Bretagne Franciaország 25–26 Dánia Odense Håndbold Brest Arena, Brest
Nézőszám: 3510
Játékvezetők: Sekulić, Jovandić (SRB)
Maszlova 5 (11–13) Rushfeldt Deila 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 30.
16:00
Odense Håndbold Dánia 33–30 Magyarország DVSC Schaeffler Sydbank Arena Odense, Odense
Nézőszám: 1987
Játékvezetők: Braseth, Sundet (NOR)
Aardahl 7 (17–14) Kácsor 10
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 30.
16:00
SG BBM Bietigheim Németország 34–30 Franciaország Brest Bretagne Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 1651
Játékvezetők: Backović, Palačković (SLO)
Kudłacz-Gloc 14 (17–16) Lassource 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2023. október 1.
14:00
IK Sävehof Svédország 26–41 Románia CSM București Partillebohallen, Partille
Nézőszám: 1215
Játékvezetők: Duplii, Pobedrina (UKR)
négy játékos 4 (11–22) Arntzen, Ingstad 6
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. október 1.
16:00
Győri Audi ETO KC Magyarország 37–19 Montenegró Budućnost BEMAX Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 3791
Játékvezetők: Sirbu, Serdiuc (MDA)
Gros 9 (23–8) Raičević 4
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 21.
16:00
CSM București Románia 28–30 Franciaország Brest Bretagne Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Petrušis, Barysas (LTU)
Neagu 8 (16–17) Maszlova, Toublanc 7
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 21.
16:00
DVSC Schaeffler Magyarország 27–22 Montenegró Budućnost BEMAX Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen
Nézőszám: 1700
Játékvezetők: Konjičanin, Konjičanin (BIH)
Töpfner 10 (12–10) három játékos 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 21.
18:00
Győri Audi ETO KC Magyarország 32–29 Dánia Odense Håndbold Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 5007
Játékvezetők: Doychinov, Goretsov (BUL)
Oftedal 10 (16–12) Halilcevic, Aardahl 6
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. október 22.
14:00
SG BBM Bietigheim Németország 30–21 Svédország IK Sävehof Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 821
Játékvezetők: Braseth, Sundet (NOR)
Kudłacz-Gloc 6 (16–7) Mellegård 5
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. október 28.
16:00
DVSC Schaeffler Magyarország 31–24 Franciaország Brest Bretagne Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen
Nézőszám: 1500
Játékvezetők: Covalciuc, Covalciuc (MDA)
Töpfner 7 (15–14) Maszlova 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. október 29.
14:00
IK Sävehof Svédország 26–29 Magyarország Győri Audi ETO KC Partillebohallen, Partille
Nézőszám: 1047
Játékvezetők: Bočáková, Jánošíková (SVK)
Koppang 7 (8–13) négy játékos 5
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 29.
16:00
Odense Håndbold Dánia 42–29 Németország SG BBM Bietigheim Sydbank Arena Odense, Odense
Nézőszám: 2236
Játékvezetők: Lah, Sok (SLO)
Aardahl 8 (18–14) Döll 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 29.
16:00
Budućnost BEMAX Montenegró 24–29 Románia CSM București Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 1100
Játékvezetők: Metalari, Nikolovski (MKD)
Vukčević 7 (12–17) három játékos 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. november 11.
16:00
IK Sävehof Svédország 20–44 Dánia Odense Håndbold Partillebohallen, Partille
Nézőszám: 940
Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD)
Blomst 4 (11–21) Halilcevic 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. november 11.
18:00
CSM București Románia 29–29 Magyarország DVSC Schaeffler Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 2500
Játékvezetők: Carmaux, Mursch (FRA)
Neagu 9 (17–14) Vámos 7
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. november 11.
18:00
Brest Bretagne Franciaország 20–20 Montenegró Budućnost BEMAX Brest Arena, Brest
Nézőszám: 3600
Játékvezetők: Lovin, Stancu (ROU)
Maszlova 6 (9–9) Godeč 6
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv Büntetés

2023. november 11.
20:00
SG BBM Bietigheim Németország 26–34 Magyarország Győri Audi ETO KC Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 3043
Játékvezetők: Vujačić, Kažanegra (MNE)
Gassama, Hvenfelt 4 (10–12) Nze Minko 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. november 18.
16:00
Odense Håndbold Dánia 40–22 Svédország IK Sävehof Sydbank Arena Odense, Odense
Nézőszám: 2102
Játékvezetők: Christidi, Papamattheou (GRE)
Halilcevic 7 (21–11) Koppang, Mellegård 3
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. november 18.
16:00
DVSC Schaeffler Magyarország 23–30 Románia CSM București Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen
Nézőszám: 2200
Játékvezetők: Hatipoğlu, Şimşek (TUR)
Planéta 6 (9–15) Stoica 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. november 18.
18:00
Győri Audi ETO KC Magyarország 31–29 Németország SG BBM Bietigheim Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 4612
Játékvezetők: Petrušis, Barysas (LTU)
de Paula 8 (13–17) Kudłacz-Gloc, Smits 5
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. november 18.
18:00
Budućnost BEMAX Montenegró 21–34 Franciaország Brest Bretagne Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 1200
Játékvezetők: Doychinov, Goretsov (BUL)
Ivanović 6 (10–19) Maszlova 6
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 6.
16:00
Győri Audi ETO KC Magyarország 39–20 Svédország IK Sävehof Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 4285
Játékvezetők: Weijmans, Wolbertus (NED)
Kristiansen 6 (19–7) Karlsson 4
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 6.
18:00
Brest Bretagne Franciaország 38–28 Magyarország DVSC Schaeffler Brest Arena, Brest
Nézőszám: 4152
Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD)
Cabral 9 (19–14) négy játékos 4
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 7.
16:00
CSM București Románia 44–26 Montenegró Budućnost BEMAX Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 4300
Játékvezetők: Lončar, Lončar (CRO)
Ingstad 8 (24–15) Niakaté 6
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 7.
16:00
SG BBM Bietigheim Németország 25–28 Dánia Odense Håndbold Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 2878
Játékvezetők: Altmár, Horváth (HUN)
Smits 6 (10–11) Elver, van Wetering 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2024. január 13.
16:00
IK Sävehof Svédország 29–33 Németország SG BBM Bietigheim Partillebohallen, Partille
Nézőszám: 437
Játékvezetők: Praštalo, Balvan (BIH)
Mihailovic 6 (15–14) három játékos 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 13.
18:00
Odense Håndbold Dánia 30–31 Magyarország Győri Audi ETO KC Sydbank Arena Odense, Odense
Nézőszám: 2296
Játékvezetők: Backović, Palačković (SLO)
Højlund, Aardahl 8 (13–15) Nze Minko, Ju 6
Büntetéskiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 14.
16:00
Budućnost BEMAX Montenegró 21–27 Magyarország DVSC Schaeffler Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 1020
Játékvezetők: Álvarez, Bustamante (ESP)
Niakaté 8 (11–11) Kácsor 9
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 14.
18:00
Brest Bretagne Franciaország 24–21 Románia CSM București Brest Arena, Brest
Nézőszám: 4205
Játékvezetők: Budzák, Záhradník (SVK)
Coatanea 7 (13–10) Arntzen 5
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 20.
16:00
DVSC Schaeffler Magyarország 22–35 Dánia Odense Håndbold Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: Vranes, Wenninger (AUT)
Kácsor 9 (12–15) Højlund 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 20.
18:00
Brest Bretagne Franciaország 37–30 Németország SG BBM Bietigheim Brest Arena, Brest
Nézőszám: 4258
Játékvezetők: Duplii, Pobedrina (UKR)
Maszlova 9 (13–17) Döll 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 20.
20:00
Budućnost BEMAX Montenegró 21–29 Magyarország Győri Audi ETO KC Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 750
Játékvezetők: Hatipoğlu, Şimşek (TUR)
három játékos 4 (13–17) Gros 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 21.
16:00
CSM București Románia 35–26 Svédország IK Sävehof Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 3130
Játékvezetők: Sekulić, Jovandić (SRB)
Dindiligan, Ingstad 7 (18–10) Sembe 6
Jegyzőkönyv Büntetés

2024. február 2.
20:45
IK Sävehof Svédország 23–27 Montenegró Budućnost BEMAX Partillebohallen, Partille
Nézőszám: 453
Játékvezetők: Altmár, Horváth (HUN)
Jensen 6 (12–13) Godeč 9
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. február 3.
16:00
Odense Håndbold Dánia 29–29 Franciaország Brest Bretagne Sydbank Arena Odense, Odense
Nézőszám: 2103
Játékvezetők: Vujačić, Kažanegra (MNE)
Højlund 7 (14–14) Lassource 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 3.
18:00
Győri Audi ETO KC Magyarország 24–26 Románia CSM București Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 5038
Játékvezetők: Braseth, Sundet (NOR)
Győri-Lukács, Kristiansen 6 (8–15) Zaadi 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Sárga lap

2024. február 4.
14:00
SG BBM Bietigheim Németország 27–31 Magyarország DVSC Schaeffler Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 2267
Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD)
Döll 9 (15–13) Kácsor 7
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 10.
18:00
Budućnost BEMAX Montenegró 17–33 Dánia Odense Håndbold Morača Sports Center, Podgorica
Nézőszám: 530
Játékvezetők: Lovin, Stancu (ROU)
Vukčević 7 (13–16) Aagot 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. február 10.
18:00
DVSC Schaeffler Magyarország 29–28 Magyarország Győri Audi ETO KC Hódos Imre Sportcsarnok, Debrecen
Nézőszám: 2100
Játékvezetők: Praštalo, Balvan (BIH)
Jovović 5 (14–14) Nze Minko 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 11.
16:00
CSM București Románia 31–28 Németország SG BBM Bietigheim Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 2500
Játékvezetők: Tzaferopoulos, Bethmann (GRE)
Neagu 6 (17–10) Kudłacz-Gloc 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 11.
18:00
Brest Bretagne Franciaország 28–23 Svédország IK Sävehof Brest Arena, Brest
Nézőszám: 4125
Játékvezetők: Hatipoğlu, Şimşek (TUR)
Maszlova 8 (10–9) Jensen, Koppang 6
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 17.
16:00
SG BBM Bietigheim Németország 34–16 Montenegró Budućnost BEMAX Arena Ludwigsburg, Ludwigsburg
Nézőszám: 1511
Játékvezetők: Bočáková, Jánošíková (SVK)
Dulfer 9 (19–7) Vukčević 4
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. február 17.
18:00
Győri Audi ETO KC Magyarország 32–32 Franciaország Brest Bretagne Audi Aréna, Győr
Nézőszám: 4511
Játékvezetők: Metalari, Nikolovski (MKD)
Győri-Lukács, Nze Minko 6 (18–18) Maszlova 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. február 18.
14:00
Odense Håndbold Dánia 29–25 Románia CSM București Sydbank Arena Odense, Odense
Nézőszám: 2298
Játékvezetők: Petrušis, Barysas (LTU)
három játékos 5 (16–11) Neagu 7
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. február 18.
16:00
IK Sävehof Svédország 27–36 Magyarország DVSC Schaeffler Partillebohallen, Partille
Nézőszám: 428
Játékvezetők: Přemysl, Mohyla (CZE)
Stankiewicz 12 (14–18) Töpfner 8
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

B csoport

[szerkesztés]
# Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
1. Franciaország Metz Handball 14 11 0 3 470 402 +68 22
2. Dánia Team Esbjerg 14 11 0 3 449 412 +37 22
3. Dánia Ikast Håndbold 14 10 1 3 476 435 +41 21
4. Norvégia Vipers Kristiansand 14 7 1 6 445 403 +42 15
5. Szlovénia Krim 14 6 1 7 389 384 +5 13
6. Magyarország FTC-Rail Cargo Hungaria 14 4 2 8 387 408 –21 10
7. Románia CS Rapid București 14 4 1 9 366 399 –33 9
8. Lengyelország MKS Zagłębie Lubin 14 0 0 14 327 466 –139 0

2023. szeptember 9.
16:00
FTC-Rail Cargo Hungaria Magyarország 25–38 Franciaország Metz Handball Érd Aréna, Érd
Nézőszám: 1400
Játékvezetők: Petrušis, Barysas (LTU)
Malestein 9 (13–19) Valentini 9
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 9.
16:00
Ikast Håndbold Dánia 30–26 Norvégia Vipers Kristiansand Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 1988
Játékvezetők: Merz, Kuttler (GER)
három játékos 5 (12–12) Knedlíková 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 9.
18:00
MKS Zagłębie Lubin Lengyelország 18–36 Szlovénia Krim Hala Sportowo-Widowiskowa „Globus”, Lublin
Nézőszám: 3009
Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD)
Grzyb 5 (6–19) négy játékos 5
Sárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 10.
16:00
Team Esbjerg Dánia 30–28 Románia CS Rapid București Blue Water Dokken, Esbjerg
Nézőszám: 2141
Játékvezetők: Sekulić, Jovandić (SRB)
Breistøl, Reistad 6 (16–12) három játékos 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2023. szeptember 16.
18:00
CS Rapid București Románia 26–25 Lengyelország MKS Zagłębie Lubin Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 3200
Játékvezetők: Hatipoğlu, Şimşek (TUR)
Kanor 7 (12–15) Grzyb, Górna 5
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 16.
18:00
Vipers Kristiansand Norvégia 37–26 Magyarország FTC-Rail Cargo Hungaria Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1646
Játékvezetők: Álvarez, Bustamante (ESP)
Knedlíková 7 (19–15) Lekić 10
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 17.
14:00
Krim Szlovénia 33–27 Dánia Team Esbjerg Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 1945
Játékvezetők: Vujačić, Kažanegra (MNE)
Mavsar 8 (15–12) Breistøl 6
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 17.
16:00
Metz Handball Franciaország 36–39 Dánia Ikast Håndbold Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 3052
Játékvezetők: Vranes, Wenninger (AUT)
Jørgensen 7 (17–20) Friis 9
Büntetéskiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 23.
18:00
Team Esbjerg Dánia 29–27 Franciaország Metz Handball Blue Water Dokken, Esbjerg
Nézőszám: 2037
Játékvezetők: Lovin, Stancu (ROU)
Reistad 8 (16–17) Burgaard 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 23.
18:00
MKS Zagłębie Lubin Lengyelország 20–34 Norvégia Vipers Kristiansand Hala Sportowo-Widowiskowa „Globus”, Lublin
Nézőszám: 3211
Játékvezetők: Altmár, Horváth (HUN)
Michalak 4 (9–16) Vjahireva 9
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 23.
18:00
Krim Szlovénia 32–26 Magyarország FTC-Rail Cargo Hungaria Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 3500
Játékvezetők: Praštalo, Balvan (BIH)
Dmitrijeva 8 (15–10) Klujber 8
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. szeptember 24.
16:00
CS Rapid București Románia 27–35 Dánia Ikast Håndbold Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 3500
Játékvezetők: Jović, Arnautović (BIH)
Grozav 8 (11–20) Jeřábková 8
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 30.
18:00
Metz Handball Franciaország 42–26 Lengyelország MKS Zagłębie Lubin Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 2939
Játékvezetők: Vujačić, Kažanegra (MNE)
Valentini 9 (22–10) Michalak, Przywara 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 30.
18:00
Vipers Kristiansand Norvégia 37–38 Dánia Team Esbjerg Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 2200
Játékvezetők: Antić, Jakovljević (SRB)
Vjahireva 11 (15–20) Breistøl, Reistad 9
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv Büntetés

2023. szeptember 30.
18:00
FTC-Rail Cargo Hungaria Magyarország 24–24 Románia CS Rapid București Érd Aréna, Érd
Nézőszám: 2500
Játékvezetők: Metalari, Nikolovski (MKD)
Lekić 6 (14–10) Korsós 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. október 1.
16:00
Ikast Håndbold Dánia 33–32 Szlovénia Krim Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 1860
Játékvezetők: Álvarez, Bustamante (ESP)
Bakkerud, Friis 8 (14–18) Stanko 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 21.
18:00
Ikast Håndbold Dánia 41–29 Lengyelország MKS Zagłębie Lubin Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 1593
Játékvezetők: Christidi, Papamattheou (GRE)
Scaglione 10 (21–15) Drabik, Kochaniak 6
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. október 21.
16:00
Krim Szlovénia 24–24 Norvégia Vipers Kristiansand Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Budzák, Záhradník (SVK)
Radičević 6 (15–9) Knedlíková, Vjahireva 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 22.
16:00
Team Esbjerg Dánia 27–23 Magyarország FTC-Rail Cargo Hungaria Blue Water Dokken, Esbjerg
Nézőszám: 2550
Játékvezetők: Hatipoğlu, Şimşek (TUR)
Breistøl 6 (14–11) Lekić 7
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 22.
16:00
Metz Handball Franciaország 33–22 Románia CS Rapid București Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 3953
Játékvezetők: Praštalo, Balvan (BIH)
Jørgensen 11 (16–10) Janjušević 4
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetéskiállítva

2023. október 28.
16:00
CS Rapid București Románia 27–22 Szlovénia Krim Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 1600
Játékvezetők: Altmár, Horváth (HUN)
Kanor 5 (15–13) Radičević 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 28.
16:00
MKS Zagłębie Lubin Lengyelország 24–36 Dánia Team Esbjerg Hala Sportowo-Widowiskowa „Globus”, Lublin
Nézőszám: 2722
Játékvezetők: Weijmans, Wolbertus (NED)
Kochaniak 6 (14–17) Møller 7
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. október 28.
18:00
FTC-Rail Cargo Hungaria Magyarország 37–36 Dánia Ikast Håndbold Érd Aréna, Érd
Nézőszám: 2200
Játékvezetők: Sekulić, Jovandić (SRB)
Klujber 11 (20–17) Jeřábková 9
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. október 29.
16:00
Vipers Kristiansand Norvégia 34–36 Franciaország Metz Handball Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1579
Játékvezetők: Tzaferopoulos, Bethmann (GRE)
Vjahireva 8 (17–14) Bouktit 13
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. november 11.
16:00
FTC-Rail Cargo Hungaria Magyarország 35–22 Lengyelország MKS Zagłębie Lubin Érd Aréna, Érd
Nézőszám: 1477
Játékvezetők: Braseth, Sundet (NOR)
Lekić 9 (12–8) Górna, Grzyb 4
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. november 12.
14:00
CS Rapid București Románia 30–29 Norvégia Vipers Kristiansand Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Duplii, Pobedrina (UKR)
Buceschi 6 (10–13) Abbingh, Arcos 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2023. november 12.
16:00
Krim Szlovénia 22–28 Franciaország Metz Handball Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 3850
Játékvezetők: Hansen, Madsen (DEN)
Stanko 5 (10–14) Jørgensen, Valentini 7
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. november 12.
16:00
Ikast Håndbold Dánia 34–35 Dánia Team Esbjerg Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 1488
Játékvezetők: Bolic, Hurich (AUT)
Jeřábková 8 (16–18) Mørk, Reistad 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2023. november 18.
18:00
Vipers Kristiansand Norvégia 35–30 Románia CS Rapid București Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1629
Játékvezetők: Thiyagarajah, Thiyagarajah (GER)
Knedlíková 8 (18–14) Fernández 6
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2023. november 19.
14:00
MKS Zagłębie Lubin Lengyelország 23–35 Magyarország FTC-Rail Cargo Hungaria Hala Sportowo-Widowiskowa „Globus”, Lublin
Nézőszám: 3002
Játékvezetők: Vranes, Wenninger (AUT)
Kochaniak 11 (15–18) Lekić, Márton 7
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. november 19.
16:00
Team Esbjerg Dánia 37–34 Dánia Ikast Håndbold Blue Water Dokken, Esbjerg
Nézőszám: 2477
Játékvezetők: Altmár, Horváth (HUN)
Breistøl 12 (18–14) Bakkerud 9
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2023. november 19.
16:00
Metz Handball Franciaország 40–31 Szlovénia Krim Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 4302
Játékvezetők: Sekulić, Jovandić (SRB)
Jørgensen, Valentini 8 (20–12) Radičević 10
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 6.
16:00
Team Esbjerg Dánia 32–26 Lengyelország MKS Zagłębie Lubin Blue Water Dokken, Esbjerg
Nézőszám: 2358
Játékvezetők: Sirbu, Serdiuc (MDA)
Reistad 6 (19–11) Michalak 7
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 6.
18:00
Krim Szlovénia 25–24 Románia CS Rapid București Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 3500
Játékvezetők: Petrušis, Barysas (LTU)
Grbić 6 (11–12) Korsós 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 7.
14:00
Ikast Håndbold Dánia 28–28 Magyarország FTC-Rail Cargo Hungaria Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 1533
Játékvezetők: Duplii, Pobedrina (UKR)
Bakkerud 5 (17–16) Lekić 10
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 7.
16:00
Metz Handball Franciaország 31–29 Norvégia Vipers Kristiansand Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 4776
Játékvezetők: Hatipoğlu, Şimşek (TUR)
Jørgensen 9 (13–14) Vjahireva 7
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 13.
16:00
FTC-Rail Cargo Hungaria Magyarország 28–33 Dánia Team Esbjerg Érd Aréna, Érd
Nézőszám: 1900
Játékvezetők: Doychinov, Goretsov (BUL)
Cvijić, Klujber 6 (16–15) Mørk 11
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 13.
18:00
Vipers Kristiansand Norvégia 29–23 Szlovénia Krim Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1432
Játékvezetők: Lovin, Stancu (ROU)
Roberts, Vjahireva 7 (14–12) Dmitrijeva 7
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 14.
14:00
MKS Zagłębie Lubin Lengyelország 26–35 Dánia Ikast Håndbold Hala Sportowo-Widowiskowa „Globus”, Lublin
Nézőszám: 2209
Játékvezetők: Vujačić, Kažanegra (MNE)
Górna 7 (15–21) Scaglione 7
Büntetés Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 14.
16:00
CS Rapid București Románia 31–34 Franciaország Metz Handball Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 4300
Játékvezetők: Antić, Jakovljević (SRB)
Fernández, Korsós 7 (18–16) Bouktit 12
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 20.
18:00
FTC-Rail Cargo Hungaria Magyarország 26–28 Szlovénia Krim Érd Aréna, Érd
Nézőszám: 2000
Játékvezetők: JJurinović, Mrvica (SRB)
Klujber 8 (14–17) Dmitrijeva, Grbić 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 21.
14:00
MKS Zagłębie Lubin Lengyelország 24–30 Franciaország Metz Handball Hala Sportowo-Widowiskowa „Globus”, Lublin
Nézőszám: 1509
Játékvezetők: Bočáková, Jánošíková (SVK)
Górna 6 (10–15) Grijseels 9
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. január 21.
14:00
Ikast Håndbold Dánia 30–29 Románia CS Rapid București Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 1677
Játékvezetők: Weijmans, Wolbertus (NED)
Jeřábková 10 (16–15) Janjušević 11
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. január 21.
16:00
Team Esbjerg Dánia 32–37 Norvégia Vipers Kristiansand Blue Water Dokken, Esbjerg
Nézőszám: 2527
Játékvezetők: Metalari, Nikolovski (MKD)
Mørk 7 (15–21) Knedlíková 11
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 3.
18:00
Vipers Kristiansand Norvégia 28–24 Lengyelország MKS Zagłębie Lubin Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1591
Játékvezetők: Pagh, Thygesen (DEN)
Vjahireva 7 (15–10) Przywara 7
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 3.
18:00
Krim Szlovénia 28–34 Dánia Ikast Håndbold Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 4730
Játékvezetők: Antić, Jakovljević (SRB)
Lazović 6 (15–18) Jeřábková 11
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 4.
16:00
Metz Handball Franciaország 36–31 Dánia Team Esbjerg Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 4525
Játékvezetők: Petrušis, Barysas (LTU)
Bouktit 8 (20–17) Mørk 8
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2024. február 4.
16:00
CS Rapid București Románia 20–23 Magyarország FTC-Rail Cargo Hungaria Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 4500
Játékvezetők: Álvarez, Bustamante (ESP)
Janjušević 7 (11–16) Bölk 8
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 10.
16:00
FTC-Rail Cargo Hungaria Magyarország 27–35 Norvégia Vipers Kristiansand Érd Aréna, Érd
Nézőszám: 1600
Játékvezetők: Carmaux, Mursch (FRA)
Klujber 10 (13–17) Vjahireva 9
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. február 10.
16:00
MKS Zagłębie Lubin Lengyelország 21–24 Románia CS Rapid București Hala Sportowo-Widowiskowa „Globus”, Lublin
Nézőszám: 2221
Játékvezetők: Doychinov, Goretsov (BUL)
Michalak 6 (15–13) Korsós 6
BüntetésSárga lapkiállítva Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 10.
18:00
Team Esbjerg Dánia 29–21 Szlovénia Krim Blue Water Dokken, Esbjerg
Nézőszám: 2407
Játékvezetők: Duplii, Pobedrina (UKR)
Mørk 7 (19–7) Dmitrijeva 10
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 11.
14:00
Ikast Håndbold Dánia 35–34 Franciaország Metz Handball Ikast-Brande Arena, Ikast
Nézőszám: 2051
Játékvezetők: Thiyagarajah, Thiyagarajah (GER)
Jeřábková 11 (18–16) Bouktit 8
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

2024. február 17.
16:00
Metz Handball Franciaország 25–24 Magyarország FTC-Rail Cargo Hungaria Arènes de Metz, Metz
Nézőszám: 4451
Játékvezetők: Weijmans, Wolbertus (NED)
Bouktit 6 (14–9) Klujber 8
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2024. február 17.
18:00
Vipers Kristiansand Norvégia 31–32 Dánia Ikast Håndbold Aquarama Kristiansand, Kristiansand
Nézőszám: 1458
Játékvezetők: Lončar, Lončar (CRO)
Vjahireva 8 (16–14) Iversen, Lindqvist 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv BüntetésSárga lapkiállítva

2024. február 17.
18:00
Krim Szlovénia 32–19 Lengyelország MKS Zagłębie Lubin Arena Stožice, Ljubljana
Nézőszám: 4000
Játékvezetők: Merisi, Pepe (ITA)
Dmitrijeva 9 (18–10) Michalak 6
BüntetésSárga lap Jegyzőkönyv Büntetés

2024. február 18.
16:00
CS Rapid București Románia 24–33 Dánia Team Esbjerg Polyvalent Hall, Bukarest
Nézőszám: 2160
Játékvezetők: Ilieva, Karbeska (MKD)
Kassoma, Kanor 5 (10–14) Reistad 8
Büntetés Jegyzőkönyv BüntetésSárga lap

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Fascinating ties thrown-up by EHF CL Women group phase draw (angol nyelven). EHF, 2023. július 27. (Hozzáférés: 2023. október 23.)