Ernst Jenő (biokémikus)

Ernst Jenő (Baja, 1895. április 16. – Pécs, 1981. február 27.) kétszeres Kossuth-díjas magyar biofizikus, biokémikus, sugárbiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A 20. századi magyarországi biofizikai kutatások iskolateremtő alakja, tudományszervező egyénisége volt. Legjelentősebb kutatásai az izomszövetben lezajló biofizikai–biokémiai folyamatok vizsgálatára irányultak. Egyebek mellett nevéhez fűződik az izomműködés során fellépő izom-térfogatcsökkenés jelenségének (Ernst-effektus) felismerése és összefüggésbe hozása az izomrostokban zajló bioelektromos folyamatokkal, valamint az izomfehérjék átrendeződésével (izomkristályosodási elmélet). Az izomszövetek energiaforgalmához kapcsolódóan kidolgozta az ingerületek félvezető-elméletét, s leírta az anyagforgalomban fontos szerepet játszó termoozmózis és termofúzió jelenségeit. 1947-ben vezetésével kezdte meg működését az első magyarországi biofizikai tanszék a pécsi tudományegyetem orvosi karán, amelynek 1971-ig első tanszékvezetője volt.

Ernst Jenő
Ernst Jenő 1940
Életrajzi adatok
Született	1895. április 16. Baja
Elhunyt	1981. február 27. (85 évesen) Pécs
Sírhely	Pécsi Köztemető (Parcella: P, Sor: , Sírhely: 1520)
Ismeretes mint	biokémikus orvos
Iskolái	Erzsébet Tudományegyetem
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Erzsébet Tudományegyetem, Pécs (1924)
Pályafutása
Szakterület	biofizika
Kutatási terület	az izomműködés biofizikai–biokémiai háttere
Tudományos fokozat	orvosdoktor (1924)
Munkahelyek
Erzsébet Tudományegyetem, Pécs	gyakornok (1923–26), tanársegéd (1926–28), magántanár (1928–37), c. ny. rk. egyetemi tanár (1937–39), megbízott előadó (1945–47), ny. r. egyetemi tanár (1947–51)
Pécsi Orvostudományi Egyetem	tanszékvezető egyetemi tanár (1951–71), egyetemi tanár (1971–80)
Szakmai kitüntetések
Kossuth-díj (1948, 1956)
Akadémiai tagság	MTA levelező tag (1946), rendes tag (1946)

Életútja

Szegénysorú kereskedőcsalád nyolcadik gyermekeként született. Szülei Ernst Lajos és Kaufer Paula voltak. Alap- és középiskoláit szülővárosában járta ki. 1913-ban kezdte meg felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen. Az első világháború kirobbanása után önkéntesnek jelentkezett, s a keleti fronton harcolt. 1915-ben orosz hadifogságba esett, s csak 1920-ban térhetett haza Magyarországra. Ekkor folytatta egyetemi tanulmányait a Budapestre menekített Erzsébet Tudományegyetemen, amelyet 1923-as átköltöztetésekor követett Pécsre is. Itt szerezte meg orvosi oklevelét 1924-ben. Már 1923-ban gyakornokként dolgozott az egyetem gyógyszertani intézetében, ahol 1926-tól 1928-ig díjtalan tanársegédként végezte az oktató- és kutatómunkát Mansfeld Géza irányítása mellett. 1928-ban magántanárrá habilitált A szervi működések fizikai elemei című tárgykörből. Magántanári katedrája mellett 1928-tól az egyetem orvosi fizikai, 1932-től orvosi vegytani intézetében is tevékenykedett tanársegédként. 1929 és 1932, majd 1933 és 1935 között belföldi kutatási ösztöndíjas volt. 1935-től címzetes nyilvános rendkívüli egyetemi tanári címmel tartotta biofizikai előadásait, de oktatói pályafutását az 1939. évi második zsidótörvény életbe lépése megakasztotta. Zsidó származásúként állásából elbocsátották, s 1939-től 1943-ig Szent-Györgyi Albert meghívására az akkor már Nobel-díjas professzor szegedi biokémiai laboratóriumában dolgozott.

1944-ben a pécsi gettóba szorult, s csakhamar Mohácsra hurcolták munkaszolgálatra. 1944 októberében, a nyilas hatalomátvétel idején megszökött a munkaszolgálatból, így élhette túl a vészterhes időket. A második világháború lezárultával, 1945-ben mint megbízott előadó folytatta oktatói pályáját a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. 1947-ben saját tanszéket kapott, az orvosi fizika (később biofizika) nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Az 1951-ben önállósodott Pécsi Orvostudományi Egyetem szervezeti keretein belül 1971-ig végezte a tanszékvezetői munkát, egyidejűleg az egyetemi biofizikai intézet igazgatói feladatait is ellátta. Nyugdíjazását követően 1971-től 1980-ig szerződéses egyetemi tanárként folytatta az oktatói munkát.

Tudományos pályája mellett közéleti szerepet is vállalt. 1945-ben belépett a kommunista pártba, tagságát az utódszervezetekben is megtartotta élete végéig. Tagja volt az állampárt pécsi végrehajtó bizottságának, 1949-től a Pécsi Városi és a Baranya Megyei Tanácsnak, sokáig vezette a Pécsi Értelmiségi Aktívát.

Munkássága

Fő kutatási területe a biofizika, az élő szervezetben végbemenő élettani folyamatok fizikai törvényszerűségeinek vizsgálata volt. E téren végzett vizsgálataival nemzetközi hírnevet vívott ki magának, s nem utolsósorban – a többek között Jendrassik Jenő és Klug Nándor nevével fémjelzett korai kísérletes kutatások korszaka után – a korszerű magyarországi biofizikai kutatások iskolateremtő egyéniségét is benne tiszteli az utókor.

Már pályája elején, pécsi és szegedi évei alatt (1926–1943) izom-biokémiai kutatásokat végzett, s ez meghatározta későbbi tudományos érdeklődésének fő irányát is. Az 1920-as években behatóan tanulmányozta az izommozgás és az izomzat mikroszkópos szöveti szerkezete közötti összefüggéseket, az izomműködés közben fellépő térfogatcsökkenés jelenségét. Megállapította, hogy az izom összehúzódásával 5•10^-5 nagyságrendű térfogatcsökkenés mérhető. Az így felismert ún. Ernst-effektust a Nobel-díjas Otto Fritz Meyerhof tejsavanyagcsere-teóriája igazolására kívánta felhasználni, és a két tudós éveken keresztül élénk tudományos vitát folytatott a Pflügers Archiv című élettani szakfolyóirat lapjain az izomkontrakció hátterében álló biofizikai mechanizmusok kérdéskörében. A vita Ernst „győzelmével” végződött, aki az izomszövetek energiaforgalmára irányuló kutatásai kapcsán 1933-ban bebizonyította, hogy a térfogatcsökkenés jelensége az izomszövetben lezajló bioelektromos folyamatokkal, az izomrostokban terjedő ingerületekkel és akciós árammal áll összefüggésben. Felismerte, hogy ezen folyamatok nyomán az izomfehérjék molekulái a kristályszerkezetek kialakulásához hasonlatos módon rendeződnek át (izomkristályosodási elmélet). Elsőként írta le az izomszövetek ingerületvezetése kapcsán az izomrostok membránján végbemenő ioncsere folyamatát, a Na⁺–K⁺-cserét, a kémiailag kötött víz és kálium kinetikáját. E felismeréseiből kiindulva dolgozta ki a bioelektromos ingerületekre félvezető-elméletét, amelynek nyomán a biokibernetika alapvető kérdéseivel is foglalkozott.

Izom-biofizikai és -biokémiai kutatásai mellett tanulmányozta a biológiai transzportjelenségek, anyagáramlási folyamatok fizikai sajátosságait is. Felismerte a hőmérsékleti gradiens, azaz a szervezetben fennálló makroszkopikus hőmérséklet-különbségek szerepét a szervezet energiaforgalmában, leírta annak folyamatát, ahogy ezek a hőmérsékleti gócok hozzájárulnak az anyagáramlást elindító, a szervezet vízforgalmáért felelős termoozmózis és termofúzió jelenségéhez. Behatóan foglalkozott sugárbiológiai kérdésekkel is, vizsgálta a sugárzások hatását az életfolyamatok biokémiai szintű szerveződésére.

Tevékenyen hozzájárult a második világháború utáni biofizikai oktatás és kutatás megszervezéséhez és fejlesztéséhez. Az ország első biofizikai tanszéke az ő vezetésével kezdte meg működését 1947-ben a pécsi orvosi karon. Tanszéke mellett egyetemi biofizikai intézetet hozott létre, ahol felszerelte az ország első biológiai izotóplaboratóriumát, később szervezőmunkájának köszönhetően a Pécsi Orvostudományi Egyetemen megalakult az MTA Biofizikai Tanszéki Kutatócsoportja. Tevékenyen közreműködött a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Biofizikai Szövetség (IUPAB) és a Magyar Biofizikai Társaság létrehozásában, ez utóbbinak 1961-ben első elnöke is lett.

Könyvei, tankönyvei mellett mintegy kétszáz tudományos közleményt, cikket publikált bel- és külföldön egyaránt (német és angol nyelvű publikációit Eugen Ernst néven jegyezte). 1966-tól Straub F. Brunóval együtt szerkesztette az Acta Biochimica et Biophysica című szakfolyóiratot, 1956-tól 1964-ig tagja volt a Magyar Tudomány szerkesztőbizottságának.

Szervezeti tagságai és elismerései

1946 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, majd még ugyanazon év decemberében a rendes tagok sorába emelték. 1967-től elnöke volt az MTA biofizikai munkacsoportjának, de 1949-től részt vett az élettani bizottság, 1955-től 1962-ig a biológiai csoport, az 1970-es években pedig a Pécsi Akadémiai Bizottság munkájában is. 1961-től alapító elnökként irányította a Magyar Biofizikai Társaság munkáját, 1969 után a szervezet tiszteleti tagja volt. 1964-től részt vett a Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Biofizikai Szövetség (IUPAB) vezetőségi munkájában.

Tudományos eredményeit már meglehetősen korán elismerték, egy olyan korban, amikor a tudományos díjak és kitüntetések még nem voltak általánosak: 1929-ben az elsők között vehette át a Heim Pál-díjat. Az izomműködés fizikája terén elért tudományos eredményeiért 1948-ban a Kossuth-díj arany, 1956-ban pedig második fokozatát kapta meg. Oktatói munkásságának elismeréseként 1965-ben a Semmelweis-emlékérmet, 1971-ben a pécsi orvosegyetem Pro Universitate Emlékérmének arany fokozatát vehette át. Kiemelkedő tudományos és oktatói munkásságáért, a hazai biofizikai kutatások szervezéséért 1971-ben elnyerte az Akadémiai Aranyérmet. 1980-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává avatták.

Ezeken túlmenően kitüntetettje volt a Munka Vörös Zászló Érdemrendjének (1953), a Munka Érdemrendnek (1955), a Munka Érdemrend arany fokozatának (1970), a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek (1970) és a Vörös Zászló Érdemrendnek (1975).

Főbb művei

• Thermoosmose und Thermodiffusion. Szeged: Városi ny. 1941.  
• Bevezetés a biofizikába. Budapest: Magyar Orvosi. 1947.  
• Muskeltätigkeit: Versuch einer Biophysik des quergestreiften Muskels. Budapest: Akadémia. 1958.  
• Biophysics of the striated muscles. Budapest: Akadémia. 1963.  
• Bevezetés a biofizikába. Budapest: Akadémiai. 1967.  
• Biofizika. Budapest: Akadémiai. 1974.   (szerzőtársakkal)
• Biology without mysticism: A biophysicist’s reflections. Budapest: Akadémiai. 1976.  

Források

• Tigyi József: Ernst Jenő 1895–1981. Magyar Tudomány, LXXXVIII. évf. 6. sz. (1981) 476–478. o.
• Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 46., 259. o. ISBN 963-05-4420-2  
• Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 275–276. o. ISBN 963-85433-5-3
• Magyar nagylexikon VII. (Ed–Fe). Főszerk. Rostás Sándor, Szlávik Tamás. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998. 452–453. o. ISBN 963-85773-5-5  
• Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 521–522., 528. o.
• Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 423–424. o. ISBN 963-547-414-8  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 310–311. o.
• Tigyi József – Keszthelyi Lajos: Ernst Jenő. Fizikai Szemle, (1981)
• Bánáti Tibor: Bajai arcképcsarnok. Baja: Türr István Múzeum. 1996.  

További információk

• Ernst Jenő. Pécsi Egyetemi Almanach (Hozzáférés: 2022. január 29.)