Európai bükk

Az európai bükk vagy közönséges bükk (Fagus sylvatica) a bükkfafélék (Fagaceae) családjának egy faja.

Európai bükk
Magányos bükkfa
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae) Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta) Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots) Csoport: Core eudicots Csoport: Superrosidae Csoport: Rosidae Csoport: Eurosids I Rend: Bükkfavirágúak (Fagales) Család: Bükkfafélék (Fagaceae) Nemzetség: Bükk (Fagus) L. Faj: F. sylvatica
Tudományos név
Fagus sylvatica L.
Elterjedés
Hivatkozások
Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Európai bükk témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Európai bükk témájú médiaállományokat és Európai bükk témájú kategóriát.

Mátrai bükkös

Európai bükk gyökerek

Fagus sylvatica

Fagus sylvatica

Elterjedése, élőhelye

Holarktikus, azon belül jellemzően közép-európai faj; a Kelet-európai-síkság és a legészakibb részek kivételével egész Európában előfordul. A Magyar-középhegységben 600 m fölött erdőalkotó, többek közt a Gödöllői-dombság területén is él. A Kárpátokban 400–1200 m között egyeduralkodó, vagy jegenyefenyővel és esetleg lucfenyővel elegyedve az úgynevezett kevert lombú erdők vezérfája.

Megjelenése, felépítése

40 m magasra is megnövő, egyenes, hengeres törzsű fa. Koronája magas, boltozatos. Zárt állományokban a törzse csak magasan ágazik el, a magányos példányoké jóval lejjebb – ezek koronája félgömb alakúvá fejlődik. A kérge vékony, sima, világos- vagy sötétszürke. A hosszúhajtások zegzugosan nőnek, szőrösek, szürkésbarnák. A következő évi rövidhajtások hónaljrügyeiből fejlődnek. A barna hónaljrügyek orsó alakúak, hosszúkásak, a csúcsuk molyhos. A virágrügyek zömökek.

A levelek elliptikusak, kezdetben áttetszően sárgászöldek, alul selymesek, majd a harmonikaszerű gyűrődésből kisimulva bőrszerűvé válnak. Ilyenkor a lemezük felül fényes, kopasz, a fonákon az erek mentén szőrös; a pálhalevelek hamar lehullanak. A csúcsuk hegyes, a nyelük rövid, a szélük ép (ritkán fogas), élük hullámos, pillás. Hosszuk 5–10 cm. A levelek (főleg a fiatal példányokról) gyakran csak tavasszal hullanak le.

A gömbölyded porzós barkavirágzatok hosszú kocsányon függenek, fehéren szőrösek, a termősek rövid, felálló kocsányon ülnek. A terméságazat töviskékkel fedett kupacs, amely megérve négy kopáccsal nyílik. Az ehető makkocska kb. 2 cm hosszú, háromélű, gesztenyebarna. Az áttelelt magokból tavasszal nagy, karéjos sziklevelek hajtanak ki.

Életmódja

A hűvösebb és csapadékosabb éghajlatot kedvelő, mészkedvelő faj, ezért Magyarországon leginkább a középhegységek tetőin, illetve északi lejtőin nő, az Alföld peremére ritkán ereszkedik le. A 600 m fölötti magasságokban zonális erdőtársulásai a bükkösök; elegyfaként a gyertyános-tölgyesekben, a szikla- és szurdokerdőkben, a dolomit karszterdőkben is gyakori.

Későn lombosodik, de akkor igen mély árnyékot ad; ő maga az árnyékot jól tűri. Lombja ősszel aranysárgára színeződik; levele talajjavító hatású. Virágait a szél porozza be.

A makkokat ősszel erdei állatok (pl. mókusok, szajkók) hordják szét, majd tavasszal az avar alatt, sötétben csíráznak ki. A közönséges bükköt erdészetekben őszi magvetéssel, a kertészetekben növényházi oltással szaporítják.

Híres magyarországi példányok

• Jeli arborétum – 530 cm körmérettel;
• Rezi – 600 cm körmérettel;
• Pula – 780 cm körmérettel.
• Ördögigafa
• Normafa - a mondák szerint még Mátyás király is ismerhette, a fát többször is villámcsapás érte, és 1927. június 19-én egy villám végleg elpusztította.

Fajtái

Vérbükk (Fagus sylvatica ‘Purpurea’)

A közönséges bükk és a keleti bükk, illetve a balkáni bükk elhatárolása nem egyértelmű – olyannyira nem, hogy utóbbit egyesek (Fagus sylvatica subsp. moesiaca néven) a közönséges bükk alfajának tekintik.

Fontosabb alfajai, illetve kertészeti változatai:

• keleti bükk (Fagus sylvatica ssp. orientalis) – a meleg-nedves fekete-tengeri térségben endemikus. A szárazabb keleti térségek felé haladva egyre inkább csak a hegységek magashegyi ködzónájában fordul elő,
• vérbükk (Fagus sylvatica ssp. atropurpurea, illetve Fagus sylvatica ‘Purpurea’),
• szomorú bükk (Fagus sylvatica ssp. pendula),
• barna bükk (Fagus sylvatica ‘Atropunicea’),
• tornyos bükk (Fagus sylvatica ‘Fastigiata’),
• szeldeltlevelű bükk (Fagus sylvatica ‘Laciniata’),
• Fagus sylvatica ‘Aurea Pendula’ – aranysárga lombú, csüngő ágú, igényes fajta;
• Fagus sylvatica ‘Dawyck Gold’ – zölden hajtó, később aranysárga lombú, oszlopos fajta;
• Fagus sylvatica ‘Dawyck Purple’ – oszlopos termetű, az egész vegetációs időszakban bordó lombú változat;
• Fagus sylvatica ‘Purple Fountain’ – karcsú, bordó levelű változat;
• Fagus sylvatica ‘Purpurea Tricolor’ – nagy, terpedt koronát nevelő változat. Sárgán tarkázott bordó leveleinek szegélye rózsaszín.
• Fagus sylvatica ‘Rohanii’ – bordó levelei karéjosak.

Felhasználása

Olajokban gazdag makkja a sertések értékes tápláléka – ezért vidéken olykor kihajtják a disznókat az erdőbe makkoltatni. A bükkmakk emberi fogyasztásra is alkalmas; különösen ínséges időkben eszik nyersen, főzve vagy sütve. Egyes szláv népek körében még ma is megtalálható táplálékként. A makkból étolaj is préselhető.

A fás szár sokrétűen hasznosítható. Készülhet belőle bútor, talpfa, hordó, parketta, furnér. Maga a bükkfa valamint a belőle készült faszén is kiváló tüzelő.

A száraz lepárlással nyert bükkfakátrány kenőcsök és gyógyszappanok összetevője lehet.

Valószínű, hogy a bükkfa kérge volt a Mediterráneumon kívüli európai írásbeliség (rovásírás) első hordozója; a különböző germán, illetve szláv nyelvek könyv, illetve betű alapszavait a bükkfa nevéből származtatják.

Források

• Magyar nagylexikon IV. (Bik–Bz). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1995. 839. o. ISBN 963-05-6928-0  
• Új magyar lexikon. 1. A–C. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960. ISBN 963-05-2804-5
• D. More – A. Fitter: Fák. Fürkész Könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986. p. 112.
• Bruno P. Kremer: Természetkalauz - Fák. Ford.: Dani Tivadar. Magyar Könyvklub, Budapest, 1995. ISBN 963-548-153-5
• A növényföldrajz alapjai
• Magyar néprajzi lexikon

További információk

• Szilágyi Ferenc: Fák és cserjék. Nyitvatermők - Zárvatermők.
• A Pallas nagy lexikona