Ugrás a tartalomhoz

A gyermek és a varázslat

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A gyermek és a varázslat
opera
Eredeti nyelvfrancia
ZeneMaurice Ravel
LibrettóColette
Főbb bemutatók1925. március 21. (Victor de Sabata)
A Wikimédia Commons tartalmaz A gyermek és a varázslat témájú médiaállományokat.

A gyermek és a varázslat Maurice Ravel 1925. március 21-én Monte-Carlóban bemutatott egyfelvonásos operája. (Eredeti címe: L’Enfant et les Sortilèges, jegyzékszáma Marnat 71.) A darabot a Magyar Állami Operaház még nem tűzte műsorra, de 2010 tavaszán hallható volt a MÜPA-ban koncertszerű előadás formájában, illetve ez évben a Miskolci Operafesztiválon szcenírozott formában is előadásra került.

Az opera története

[szerkesztés]
Colette 1932-ben

Az opera történetét Colette francia írónő 1916-ban vers formában jelentette meg. Az Opéra Comique akkori igazgatójának (Jacque Rouché) megtetszett a téma, és a szerzőnek javasolta mesebaletté történő átírását. Rouché több zeneszerzőt is az írónő figyelmébe ajánlott, aki alkalmas lenne zenét írni a történethez, Colette azonban rögtön Ravel mellett döntött.

A librettó hamarosan elkészült, ki is küldték a Verdun mellett harcoló zeneszerzőnek a frontra, de a csomag elkallódott, így Ravel azt csak 1918-as leszerelése után kapta kézhez (ekkor ugyanis másodszorra is elküldték neki). A harcok után a zeneszerző rossz egészségi állapotban volt. Lábadozása közben évek teltek el, és csak 1922-ben fogott hozzá a komponáláshoz. Bár egyesek azt állították, hogy A gyermek és a varázslat 1916–1925 között csaknem tíz éven át készült, ez nem valószínű, hiszen a librettót biztosan csak 1918-ban kapta meg. Ravel egyébként már 1920-ban operai terveket szövögetett a témával kapcsolatban.

A komponálás vége felé aztán egyszer csak felkereste a monte-carlói operaház intendánsa: a szerző első operája (Pásztoróra) ottani ősbemutatója nagy sikert aratott, ezért most el akarták érni, hogy A gyermek és a varázslat premierje is Monte-Carlóban legyen. Ravel természetesen beleegyezett, és 1924-ben elküldte a színháznak a kész partitúrát. A bemutatóra következő év márciusában került sor, nagy sikerrel.

Az opera szereplői

[szerkesztés]
Szereplő Hangfekvés
A gyermek mezzoszoprán
Az anya alt
A fotel basszus
A párnás szék koloratúrszoprán
Állóóra basszus
A teáskanna bariton
A kínai csésze koloratúrszoprán
A tűz szoprán
A pásztorfiú alt
A pásztorlány szoprán
A hercegnő szoprán
A kis öregember tenor
A kandúr bariton
A cica szoprán
A fa bariton
A szitakötő alt
A csalogány szoprán
A denevér szoprán
A bagoly szoprán
A béka tenor
A mókus szoprán
  • Játékidő: háromnegyed óra

Az opera cselekménye

[szerkesztés]

[Ravel előírása, hogy a színpadon minden akkorára van nagyítva, hogy a gyermeket játszó énekesnő 8–10 évesnek nézzen ki. Az anyának csak a köténye látszik az ajtónyílásban.]

A gyermek szobájában ül. Leckét kellene írnia, de persze nincs hozzá sok kedve. Unja a tanulást. Összepacázza a füzetét és a szőnyeget is. Anyja nyit be hozzá és vacsorára hívja. Csalódottan fedezi fel, hogy gyermeke még sehol sem tart a leckeírásban, nagyon flegmán viselkedik, a szobájában pedig nagy rendetlenség uralkodik. A fiú anyja korholó szavaira illetlenül válaszol, még a nyelvét is kinyújtja rá. Az anya végül elhatározza, hogy megbünteti gyermekét: csak teát és keserű kenyeret ad neki vacsorára, és figyelmezteti, hogy rendes ételt csak abban az esetben kap, ha elvégezte a dolgát. A hétéves kisfiút ez még jobban kihozza a sodrából.

Anyja távozása után széttépi a füzetét, kínozni kezdi állatait. Majd egyszer csak minden megváltozik: érteni kezdi a körülötte lévő tárgyakat és az állatok nyelvét. Mindenki rá panaszkodik, hogy milyen durván bánik velük. A falat díszítő tapétán sírni kezd a pásztorlány és a pásztorfiú, amiért ollóval belevágott a papírba és elválasztotta őket egymástól. Ezután lép színre a mesét megtestesítő hercegnő, a fiú első nagy szerelme, aki a szemére hányja, hogy egyre ritkábban forgatja a könyvet, amiben róla olvashat. Ezután a kis öregember jelenik meg, aki a matematikakönyvből lépett ki. Panaszkodni kezd, hogy a fiú szégyent hoz a fejére, mert folyton elrontja a tankönyvében szereplő példákat. Monológja közben életre kelnek a számok és egyre vadabbul cikáznak a szobában. A nagyapjától örökölt állóóra annyira feldühíti magát, hogy a kisfiún akarja elütni a következő órát.

A zűrzavar egyre nagyobb lesz, a kisfiú pedig egyre jobban megszeppen. Anyja után kiált, minden hiába. A nagy forgatagban a mókus megsebesül, a fiú megsajnálja és szalaggal beköti a sebét. Ez a cselekedet megenyhíti az ellene lázadó tárgyakat, így végül mindenki megadóan visszatér a helyére. A kisfiúval együtt kiáltanak az anya után, aki most meg is jelenik és megbocsátóan öleli magához fiát.

Az opera zenéje

[szerkesztés]

Ravel maga mondta, hogy hangsúlyt a dallamra helyezte, amelyet az amerikai komédiák szellemében dolgozott fel. Szinte minden életre keltett tárgy és lény cizellált énekszólamot kap, a jellemábrázolás kidolgozott és árnyalt. A karosszékek tánca például fürge menüett, a teáskanna és a teáscsésze duettje pedig foxtrott. A kanna és a csésze dialógusa jól példázza Ravel találékonyságát: a kínai pentaton skála magas fekvésű, párhuzamos hangközmenetei közben a csésze különös, keleties hangzású szavakat kántál. A zene helyenként a musical határait súrolja. A zenekar végig alárendelt szerepben van, de a zeneszerző nem mondott le a hangszeres virtuozitás lehetőségeiről. Fontos szerepe van a táncoknak: a darab több lendületes táncot is tartalmaz a menüettől a foxtrottig.

Irodalom

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Winkler Gábor: Barangolás az operák világában III., Tudomány, Bp., 2005., 2048-2051. o.
  • Matthew Boyden: Az opera kézikönyve, Park könyvkiadó, Bp., 2009., 537-538. o.

További információk

[szerkesztés]