Alphonse de Lamartine

Alphonse Marie Louis de Prat de Lamartine
Henri Decaisne festménye (1839)
Született	1790. október 21. Mâcon
Elhunyt	1869. február 28. (78 évesen) Párizs
Állampolgársága	francia
Nemzetisége	francia
Házastársa	Elisa de Lamartine
Gyermekei	Alphonse de Lamartine Julia de Lamartine
Szülei	Pierre de Lamartine Alix des Roys
Foglalkozása	politikus költő diplomata író történész önéletrajzíró külügyminiszter prózaíró
Tisztsége	a Francia Akadémia tagja (7. szék) (1829. november 5. – 1869. február 28.)
Kitüntetései	Knight Commander of the Order of Saint Joseph a francia Becsületrend lovagja (1825. április 19.)
Sírhelye	Saint-Point
Írói pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Jellemző műfajok	vers, regény, dráma
Irodalmi irányzat	romantika
Fontosabb művei	Graziella Voyage en Orient Poetical Meditations Harmonies poetiques et religieuses Le Vallon Le Lac
Alphonse Marie Louis de Prat de Lamartine aláírása
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Alphonse Marie Louis de Prat de Lamartine témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Alphonse Marie Louis de Prat de Lamartine (Mâcon, 1790. október 21. – Párizs, 1869. február 28.) francia költő, regény- és drámaíró, politikus, kitűnő szónok, aki részt vett a Második Köztársaság kikiáltásában és kormányában. A francia romantika egyik kiemelkedő alakja.

Élete

Alphonse de Lamartine egy királypárti kisnemesi, katolikus családban látta meg a napvilágot Mâconban. Apja, Pierre de Lamartine (1752–1840), Pratz lovagja, lovassági százados. Anyja, Alix des Roys (1766–1829) „az orleáns-i herceg általános intendánsának leánya”. Alphonse de Lamartine élete első tíz évét vidéken, dél-Burgundiában töltötte, túlnyomó részben Millyben. Nagy hatással volt rá a természet, az édesanyja, lánytestvérei és főleg Dumont atya, Bussières plébánosa, aki erős vallásosságra nevelte a fiatal fiút. Először Lyonban, majd Belley-ben folytatta a tanulmányait, kedvenc olvasmányai közé tartoztak Chateaubriand, Vergilius és Horatius művei.

Mâconba visszatérve Ossian de Baour-Lormian ihlette verseket kezdett írni. Viharos érzelmi kalandba bonyolódott egy serdülőkorban lévő lánnyal, és ez szüleit arra késztette, hogy e korai kapcsolattól megóvják fiukat. „Egy természetes eltérítés szükséges volt [számára]” egy olaszországi úttal ajándékozták meg. Útjára (Livorno, Pisa, Nápoly, 1811–1812) elkísérte barátja, Aymond de Virieu. Nápolyban is megtalálta a szerelem, egy fiatal szépség (Antonella Jacomino) képében, akiről később Graziella (1852) című művének hősnőjét mintázta. Drámaíróként is próbálgatta szárnyait (Médée), és megszülettek első elégiái. 1814-ben XVIII.Lajos testőrségében szolgált, a trónfosztás után Svájcba menekült, és 1815-ös visszatérésekor felhagyott a katonai szolgálattal. Hazatért Millybe, és a vidéki uraság életét élte. Egyedüli fiúgyermekként a szülei teljes vagyonát örökölte, de lánytestvéreiről évjáradék formájában gondoskodott.

Egészségi állapota miatt 1816-ban Aix-les-Bains-be utazott. 1816 októberében megismert egy nála hat évvel idősebb férjes asszonyt (Julie Charles), idillikus szerelmük csak pár hónapig tartott, mert 1817 decemberében Julie tuberkulózisban meghalt. A költőt e nagy veszteség okozta fájdalom inspirálta részben a Méditations poétiques (Költői elmélkedések, 1820) megírására, amelynek megjelenését nagy siker koronázta, és egyszerre híressé tette. Ebben az évben feleségül vett egy fiatal angol hölgyet, Mary Ann Elisa Birch-t, és a francia nagykövetség titkári pocizóját töltötte be Itáliában. A házaspár sokat utazgatott: Itália, Anglia, Párizs, ezalatt több művét is kiadták: Nouvelles Méditations poétiques (Új költői elmélkedések), La Mort de Socrate (Szókratész halála), Le Dernier Chant du pèlerinage d'Harold. 1821-ben megszületett fia (Alphonse), majd 1822-ben leánya (Julia). Az elkövetkező években fájdalmas veszteségek sora érte mint apát és testvért: 1823-ban fiát, majd 1824-ben két testvérét is elvesztette: februárban Césarine de Vignét, majd augusztusban Suzanne de Montherót. Imádott leánya (aki a költő első nagy szerelmének keresztnevét kapta) tízévesen, 1832-ben hunyt el.

1829-ben másodszori nekifutásra választották meg a Francia Akadémia tagjának. 1830 júniusában jelent meg a „Költői és vallásos harmóniák” című kötete. A júliusi monarchiához csatlakozott, de a választásokon nem volt szerencséje, három megyében is elbukott (Bergues, Toulon és Mâcon). Úgy döntött, hogy inkább tollat ragad, és megírta a Sur la politique rationnelle-t, és elkezdte a Jocelynt. 1832-es keleti körútjának célja az volt, hogy megerősítse vallásos meggyőződését, amely nagyon hamar szertefoszlott leánya halálával. Ebből a fájdalomból erőt merítve írta meg Gethsémani című művét. A keleti útját követően Victor Hugóval, az Oszmán Birodalom ellen küzdő szerb nép egyik legfontosabb pártfogóivá váltak. 1833 júliusában Nišben (Szerbia) tett látogatása alkalmával a feltornyozott koponyák előtt felkiáltott: „Hagyják meg ezt az emlékhelyet! Megtanítja a gyerekeiknek, mit jelent egy nép függetlensége, mikor látják apáik mekkora árat fizettek érte”.

Komoly anyagi gondok miatt Lamartine elhatározta, hogy felhagy a politikával, és elkezdte összeállítani a l'Histoire des Girondins-t. Természetesen képviselői feladatait ellátta ebben az időszakban is, bár az évek múltával egyre jobban baloldalivá vált, egészen addig, hogy az 1848-as párizsi forradalom élére állt. Két műve, a Le voyage en Orient , a L’Histoire des Girondins és számos remek felszólalása újra népszerűvé tették.

Öregkorát a pénztelenség jellemezte, súlyosan eladósodott, amit nagyvonalúsága és a hatalmas birtokok iránti vágya okozott. 1860-ban eladta a Millyben található családi birtokot, és létfenntartását újabb művek írásával igyekezett biztosítani, ami alkotói tevékenységének minőségén hamar nyomot hagyott. Ekkor született több gyűjteményes történelmi munkája, Az irodalom családi kézikönyve (1856–1869) és a Saint-point-i kőfaragó (1851). Utolsó nagy sikerű verse a Ház a szőllőskertben (La Vigne et la Maison volt, 1857-ben). Az 1860-as évek végére szinte teljesen tönkrement, és élete utolsó két évét betegen, bénán töltötte. A saint-point-i kastély (melyben élt, és 1820-tól saját igényeihez igazított) parkját övező fal mentén húzódó köztemetőben, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra.

Politikai szerepe

Alphonse de Lamartine, 1865 k.

A júliusi monarchiához csatlakozva 1830-ban elindult a politikai karrierje, de a képviselő-választáson megbukott. Ekkor utazott el Keletre, bejárta Görögországot, Libanont és a kereszténység szent helyeit. 1833-ban megválasztották képviselőnek, és ezt a tisztségét 1851-ig megtartotta: kitűnő szónoklataival nyűgözte le hallgatóságát. Az 1848-as februári forradalomban és a köztársaság kikiáltásában meghatározó szerepet vállalt: tagja volt a „kollektív államfő”-i csoportnak, és ezzel párhuzamosan külügyminiszteri pozíciót is betöltött az 1848-as átmeneti kormányban öt hónapon át (1848. február 24. – 1848. május 9.). Mérsékelt politikusként a liberális eszmékhez állt közel, ezt mutatta az a tény is, hogy 1848. február 25-én nem támogatta a vörös színű zászló bevezetését, s április 27-én aláírta a rabszolgaság eltörlését tartalmazó rendeletet.

1848. május 10-én az átmeneti kormányt felváltotta a végrehajtó-bizottság, amelyben szintén helyet kapott Lamartine. A nemzeti műhelyek bezárása, és a Cavaignac tábornok által elfojtott júniusi napok lázongásai után a bizottság lemondott. Június 28-án Cavaignac lett az ideiglenes miniszterelnök. Decemberben Lamartine szembesült a választások eredményével: az elnökválasztáson csúfos vereséget szenvedett (a szavazatok 0,26%-át tudhatta magáénak); ez arra sarkallta, hogy fokozatosan visszavonuljon a politikai élettől, amely hatalomra emelte 1848 decemberében Napoléon Bonapartét. 1850 tavaszán a politikai száműzetésről szóló törvény a parlament elé került megvitatásra. Egyik utolsó képviselői felszólalása alkalmával Lamartine nem emelte fel szavát a politikai száműzetés eljárása ellen, csak a Marquises-szigeteket nem találta erre megfelelő helynek.

Művei

• Saül (1818)
• Költői elmélkedések (Méditations poétiques) (1820)
• Új költői elmélkedések (Nouvelles Méditations) (1823)
• Költői és vallásos harmóniák (Harmonies poétiques et religieuses) (1830)
• Sur la politique rationnelle (1831)
• Voyage en Orient (1835)
• Jocelyn (1836)
• La Chute d'un ange (1838)
• Recueillements poétiques (1839)
• A girondiak története (Histoire des Girondins) (1847)
• Raphaël (1849)
• Vallomások (Confidences) (1849)
• Geneviève, histoire d'une servante (1851)
• Graziella (1852)
• Les Visions (1853)
• Histoire de la Turquie (1854)
• Az irodalom családi kézikönyve (Cours familier de littérature) (1856-1869)
• La Vigne et la Maison (1857)
• L'Histoire de la révolution de 1848 (1849)
• Le Tailleur de pierre de Saint-Point (1851)

Magyarul

• Jocelyn. Egy falusi papnál talált napló; ford. Talabér György; Osterlamm, Pest, 1863 (Böngészet a francia szépirodalomból)
• Julius Caesar története, 1-2. köt.; Pfeifer, Pest, 1865
• A girondiak története, 1-3.; ford. Jánosi Ferenc; Pfeifer, Pest, 1865
• Az 1848-iki forradalom történelme, 1-2. köt.; ford. Zsilinszky Mihály; Légrády, Pest, 1873
• Héloise és Abélard; ford. Erhardt Viktor; Franklin, Bp., 1880 (Olcsó könyvtár)
• Gracziella. Lamartine önéletírásából; ford. Kaposi József; Aigner, Bp., 1885 (Magyar könyvesház)
• Graziella. Kisregény; ford., bev. Somlyó György; Európa, Bp., 1963
• Költői elmélkedések. Alphonse de Lamartine (1794–1869), Alfred de Vigny (1797–1863), Gérard de Nerval (1808-1855), Alfred de Musset (1810–1857) versei; ford. Babits Mihály et al.; Interpopulart, Szentendre, 1995 (Populart füzetek)
• Búcsú a tengertől. Válogatott költemények; összeáll., előszó, jegyz. Baranyi Ferenc, ford. Babits Mihály et al.; Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1994 (Felfedezett klasszikusok)

Források

• Alphonse de Lamartine (francia nyelven). lamartine.com. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
• Jacques Lemaire: Alphonse de Lamartine (francia nyelven). poetes.com. (Hozzáférés: 2012. április 21.)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben az Alphonse de Lamartine című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben az Alphonse de Lamartine című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• Alphonse de Lamartine (magyar nyelven). berze-nagy.sulinet.hu. [2010. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 21.)
• Alphonse de Lamartine művei (francia nyelven). poesie.webnet.fr. (Hozzáférés: 2012. április 21.)

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Alphonse de Lamartine témában.