Ethel Smyth
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
| Ethel Smyth | |
 | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1858. április 22. Sidcup |
| Állampolgársága | brit |
| Elhunyt | 1944. május 8. (86 évesen) Woking |
| Családja | |
| Édesapja | John Hall Smyth |
| Édesanyja | Emma Struth |
| Pályafutás | |
| Műfajok | opera |
| Díjak |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ethel Smyth témájú médiaállományokat. | |
John Singer Sargent
Dame Ethel Mary Smyth, DBE (London, 1858. április 23. – Woking, 1944. május 8.) angol zeneszerzőnő, valamint a női választójogi mozgalom tagja.
Smyth Sidcupban született – amely most a London Borough of Bexley nevet viseli – negyedik gyerekként egy nyolcgyermekes családban. Apja, John Hall Smyth, vezérőrnagy a Királyi Tüzérségben, ellenezte lányának, hogy a zenélésből próbáljon karriert alakítani.[1]
Smyth azonban rendíthetetlen volt: elhatározta, hogy zeneszerző lesz, magántanára segítette a fejlődésében, majd a Lipcsei Konzervatóriumba ment, ahol megismerkedett a kor fontos zeneszerzőivel. Lassan Smyth is próbálkozni kezdett komponálással. A művei közé zongoradalok, kamarazenekarra írt darabok, zenekari és kórusművek, valamint operák tartoznak.
Élt Frimhurstban, Frimley Green[2] közelében több évig, de 1913-tól kezdődően fokozatosan kezdte elveszíteni hallását. Mielőtt még teljesen megsüketült volna, sikerült befejeznie négy nagyobb munkáját, majd az alkotó karrierje véget ért.[1] A zene után az irodalomban talált menekvést: 1919 és 1940 között megjelent tíz rendkívül sikeres, többnyire önéletrajzi könyve.[1]
Az igazi elismerés zeneszerzői és írói munkásságáért 1922-ben érte: a Brit Birodalom Rendje (DBE) Dame Commander címmel tüntette ki,[1][3] ő lett az első női zeneszerző.[4] Smyth tiszteletbeli doktori címet kapott a zenében, a Durhami és Oxfordi Egyetemtől.[5] Wokingban halt meg 1944-ben, 86 éves korában.[6]
Zenei pályája
[szerkesztés]Magántanulóként kezdte Alexander Ewinggel, tizenhét évesen. Ő ismertette meg vele Wagner, Berlioz műveit. Miután megvívott egy csatát apjával tervei miatt, szülei megengedték neki, hogy zenei tanulmányait a Lipcsei Konzervatóriumban folytathassa, ahol Carl Reinecke zeneszerző tanította. Egy év után azonban kiábrándult az alacsony színvonalú oktatásból, majd magánúton folytatta zenei tanulmányait, Heinrich von Herzogenbergnál.[1] Még a Lipcsei Konzervatóriumban megismerkedett Dvořák, Grieg, Csajkovszkij zeneszerzőkkel. Herzogenbergnek köszönhetően találkozott Clara Schumann-nal és Brahmsszal.[1]
A Hajótöröttek című operáját úgy ítélik meg a kritikusok, hogy a „legfontosabb angol opera Purcell és Britten között”.[1] Egy másik operája, a Der Wald,1903-ban született. Ez több mint egy évszázada az egyetlen opera női zeneszerzőtől. A New York-i Metropolitan Opera-ban mutatták be[1][7] (Kaija Saariaho a tervek szerint a 2016–2017-es évadban bemutatja a L'Amour de karaj című művét).[8][9]
Az elismerés Angliában kissé későn jött karmestere, Leon Botstein részéről. Abban az időben ő az Amerikai Szimfonikus Zenekar karmestere is volt, a Hajótöröttek New York-i premierjén, 2007. szeptember 30-án ezt mondta:
- 1934-ben, a 75. születésnapján, Beecham irányítása alatt Ethel Smyth munkáját ünnepelték egy fesztiválon, a Royal Albert Hallban a Királynő jelenlétében. Szívszorító, de abban a pillanatban a zeneszerző már teljesen elvesztette hallását, így nem hallotta sem saját zenéjét, sem a hízelgő tömeget.[10]
A kritika hangja
[szerkesztés]Összességében a kritikus vélemények vegyes voltak. Egyaránt volt dicsérve és lehúzva írásai és zenéi miatt, amelyeket túl férfiasnak találtak egy hölgy zeneszerzőhöz.[11] Eugene Gates megjegyezte:
- „Smyth munkája ritkán volt úgy értékelve mint egyszerűen egy zeneszerző művei, ő a »női zeneszerző«." Ez arra volt jó, hogy a pálya perifériáján tarthassa őt a szakma, valamint, párosulva a szexuális esztétika kettős mércéjével, elhelyezték őt egy kettős értékelési rendszerben. Egyrészt, ha erős, ritmikus zenét komponált, azt mondták rá, hogy a munkája nem tartalmaz nőies bájt; viszont amikor finom, dallamos kompozíciókat hozott létre, megvádolták, hogy nem méri fel a művészi színvonalát a férfi kollégáinak.”[12]
Más kritikusok kedvezőbbeket nyilatkoztak: „A zeneszerző egy tanult zenész: fejlődni akar, ami ad neki erőt ahhoz, hogy kifejezze a természetes, veleszületett humorérzékét... Dr. Smyth ismeri Mozartot és a Sullivanját: megtanulta, hogyan kell beszélgetéseket írni a zenében... A Fedélzetmester az egyike a legnagyobb, a legtöbb tónussal rendelkező, élvezetes vígoperáknak, amiket valaha a színpadon láthattunk.”[13]
Részvétel a szüfrazsett mozgalomban
[szerkesztés]1910-ben Smyth csatlakozott a Nők Társadalmi és Politikai Uniójához, a választójog szervezethez, így feladta a zenét két évre, hogy a mozgalomnak szentelje magát. A "The March of the Women" (1911) műve lett a női választójogi mozgalom himnusza. 1912-ben, amikor a WSPU vezetője, Emmeline Pankhurst, felszólította tagjait, hogy törjék be bármelyik politikus házának ablakát, aki ellenezte a nők szavazati jogát, Smyth volt az egyik a 109 tag közül, aki eleget tett Pankhurst kérésének. Őt, Pankhurst-ot és 100 másik nőt letartóztattak, két hónapra a Holloway Börtönbe került.[14][15] Amikor barátja, Thomas Beecham meglátogatta a börtönben, a szüfrazsettek a háztömb körül meneteltek, miközben Smyth kihajolt az ablakon, és fogkefével vezényelte az éneklő nőket.[16]
Magánélete
[szerkesztés]Ethel Smyth volt a negyedik a nyolcgyermekes családban. A legfiatalabb testvér Robert ("Bob") Napier Smyth (1868–1947) volt, aki a Brit Hadsereg tábornoka lett.[17] Ő volt a nagynénije Sir Ralph Eastwoodnak.
Smythnek több viszonya is volt életében, többségük nőkhöz kapcsolódott. Filozófus barátja, néhány operájának a szövegírója, Henry Bennet Brewster, lehetett az egyetlen férfi szeretője. 1892-ben ezt írta neki: „Azon tűnődöm, miért van az, hogy sokkal könnyebb szeretni a saját nememet, mint a tiéd. Nem tudok rájönni, pedig egy nagyon egészséges gondolkodású ember vagyok.”[18] Smyth egy időben szerelmes volt a házas szüfrazsett Emmeline Pankhurstba. 71 évesen beleszeretett Virginia Woolf — ő is dolgozott a női választójog mozgalomban –,[19] aki egyaránt aggódva és szórakozottan azt mondta, „olyan, mintha fogtam volna egy hatalmas rákot”, végül barátok lettek.[14] Smyth és Violet Gordon-Woodhouse kapcsolatát ábrázolja szatirikusan Roger Scruton 2005-ös Violet operája.
Smyth aktívan sportolt egész életében. Fiatalon lelkes lovas teniszező volt. Szenvedélyes golfjátékossá vált, valamint tagja lett a Woking Golf Clubnak.
Miután meghalt, elhamvasztották, a hamvakat, ahogyan ő kérte, bátyja, Bob szétszórta az erdőben.[17]
Nyilatkozatok
[szerkesztés]Ethel Smyth szerepelt Edith Staines név alatt E. F. Benson Dodo című könyvében (1893–1921). Ő is vidáman elismerte, hogy a portré szerint épp olyan, mint Prunella Scales.[20]
Ő volt később Dame Hilda Tablet fiktív modellje az 1950-es években Henry Reed rádiójában.[21]
Művei
[szerkesztés]- Impressions That Remained: Memoirs (1919)
- Streaks Of Life (1921)
- A Three-Legged Tour in Greece (March 24 – May 4, 1925) (1927)
- A Final Burning of Boats, etc. (1928)
- Female Pipings in Eden (1933)
- Beecham and Pharaoh (1935)
- As Time Went On ... (1936)
- Inordinate (?) Affection: A Story for Dog Lovers (1936)
- Maurice Baring (1938)
- What Happened Next (1940)
Felvételek
[szerkesztés]- A Fedélzetmester. Nadine Benjamin, Rebecca Louise Dale, Edward Lee, Ted Schmitz, Jeremy Huw Williams, Simon Wilding, Mark Nathan, Lontano Ensemble, c. Odaline de la Martinez. Visszatekintve az Opera RO001 (két Cd-k).
- Cselló Szonáta, C-moll (1880): Friedemann Kupsa cselló, Anna Silova zongora; Lieder und Balladen, Opp. 3 & 4, Három Hangulatok, a Tenger (1913): Maarten Koningsberger bariton, Kelvin Habarcs zongora. TRO-CD-01417.[22]
- Vonósnégyes E-Moll, majd a Karakterlánc Kvintett op. 1 E-Dúr. Mannheimer Streichquartett, Joachim Griesheimer. A CPO-t 999 352-2.
- Teljes Zongora Működik. Liana Serbescu. A CPO-t 999 327-2.
- A Concerto for Violin, Horn Zenekar. BBC Filharmonikusok, c. Odaline de la Martinez. Chandos Chan 9449.
- Dupla Koncertet a hegedű, kürt, zongora (1926): Renate Eggebrecht hegedű, Franz Draxinger horn, Céline Dutilly zongora; Négy Dalt a mezzo-szoprán, kamaraegyüttes (1907): Melinda Paulsen mezzo, Ethel Smyth ensemble; Három dalt mezzo-szoprán, zongora (1913): Melinda Paulsen mezzo, Angela Gassenhuber zongora. TRO-CD 01405.
- Tömeg D, Március a Nőkről, Jelenet A Fedélzetmester. Eiddwen Harrhy, A Plymouth Zene Sorozat, Philip Brunelle. Szűz Klasszikusok VC 7 91188-2.
- Hegedű Szonáta a-moll, Op. 7, Cselló Szonáta a-moll, Op. 5, String Kvintett E-dúr, Op. 1, Vonósnégyes E-moll (1912): Renate Eggebrecht, hegedű, Friedemann Kupsa cselló, Céline Dutilly zongora, fanny mendelssohn kvartett. TRO-CD-01403 (két CD).
- A Hajótöröttek Anne-Marie Owens, Justin Levendula, Peter Sidhom, David Wilson-Johnson, Judith Howarth, Anthony Roden, Brian Bannatyne-Scott, Annemarie Homok. Huddersfield Kórus Társadalom, a BBC Filharmonikusok, c. Odaline de la Martinez. Conifer Classics.
Kották
[szerkesztés]
Smyth, Ethel. International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2019. május 17.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h Gates (2013), pp. 1–9.
- ↑ Jebens and Cansdale, p. 4.
- ↑ London Gazette: (Supplement) no. 32563, page 10716, 31 December 1921.
- ↑ heraldica
- ↑ Five facts about Dame Ethel Smyth Oxford University Press Blog. (by Christopher Wiley)
- ↑ Exploring Surrey's past
- ↑ Yohalem, John, "A Woman's Opera at the Met: Ethel Smyth’s Der Wald in New York", The Metropolitan Opera Archives
- ↑ Cooper, Michael. „Met to Stage Its First Opera by a Woman Since 1903”, The New York Times, 2016. február 17. (Hozzáférés: 2016. február 17.)
- ↑ Tommasini, Anthony (2 December 2016), Review: A Newly Relevant ‘L’Amour de Loin’ at the Met, The New York Times, <http://www.nytimes.com/2016/12/02/arts/music/review-met-opera-amour-de-loin-kaija-saariaho.html>
- ↑ Leon Botstein, The Wreckers on americansymphony.org Retrieved 1 March 2013
- ↑ Lumsden. „"The Music Between Us": Ethel Smyth, Emmeline Pankhurst, and "Possession"”. Feminist Studies 41 (2). DOI:10.15767/feministstudies.41.2.335.[halott link]
- ↑ Gates (2006), "Damned If You Do and Damned If You Don't"
- ↑ The Illustrated London News, 18 March 1922, p. 386, in reference to a revival of her opera "The Boatswain's Mate"
- ↑ a b Abromeit, Kathleen A., "Ethel Smyth, The Wreckers, and Sir Thomas Beecham", The Musical Quarterly, Vol. 73, issue 2, 1989, pp. 196–211.
- ↑ Brooklyn Museum: Ethel Smyth
- ↑ Beecham, Thomas (1958). „Dame Ethel Smyth (1858–1944)”. The Musical Times 99 (1385), 363–365. o.
- ↑ a b Ethel Smyth. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 27.)
- ↑ St. John, p.
- ↑ Wiley, Christopher: "'When a Woman Speaks the Truth about Her Body': Ethel Smyth, Virginia Woolf, and the Challenges of Lesbian Auto/Biography.", 2004[halott link]
- ↑ Scales, in Benson (1986), p.
- ↑ Hold, Trevor (1993. január 1.). „CD Reviews”. The Musical Times 134 (1799), 43. o. DOI:10.2307/1002644.
- ↑ Troubadisc website. [2016. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. december 27.)
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben az Ethel Smyth című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
