Ugrás a tartalomhoz

EuroCity

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
EuroCity
EuroCity
Német 101-es mozdony vontat svájci és német kocsikból álló Eurocity vonatot

Az EuroCity, rövidítve EC egy nemzetközi vasúti szolgáltatást jelöl az európai városközi vasúthálózaton belül. Az „IC”-vel (InterCity) ellentétben az „EC” vonatok olyan nemzetközi járatok, amik a lentebb meghatározott követelményeknek eleget tesznek. Az EuroCity a régebbi TEE (Trans-Europ-Express) nemzetközi gyorsvonat-kategória utódja. Az első EuroCity szerelvények 1987-ben indultak útjukra. A szervezet központja Hollandiában található.[1]

Magyarországi történetük

[szerkesztés]

Magyarországon 1988-tól kezdve közlekednek EuroCity-vonatok, az elődjük az 1986-ban bevezetett Interexpress-vonatok voltak, amelyek az egykori keleti blokk államai között közlekedtek. Az első EC-vonat az 1988. május 29-től közlekedő EC „Lehár” (EC41) volt, amely reggel indult Bécsből és délelőtt érkezett a Déli pályaudvarra, az ÖBB 1146 sorozatú, kétáramrendszerű mozdonyával. Maga a "Lehár" nemzetközi gyorsvonatként már 1979 óta járt Budapest és Bécs között és 1988-ban minősítették át EuroCity-vé. A MÁV V63 sorozatból a V63 047 és a V63 049 vitte pár hónapig a vonatot. 1996-ban a budapesti végállomást a Déli pályaudvarról a Keletibe helyezték át.

A "Liszt Ferenc" EuroCity volt a második magyarországi EC-vonat. Az első időkben ezt is szintén V63 mozdonyok továbbították.

1994 júniusától az új osztrák kétáramrendszerű mozdonyok, a ÖBB 1014-esek kezdtek el járni az EC-vonatokkal. A következő magyarországi EuroCity az EC "Bartók Béla" volt. Ennek útvonala több lépésben fokozatosan hosszabbodott. Először Budapest-München között közlekedett, aztán Stuttgartig, majd Frankfurtig járt a németországi szakaszon. 1997-ben a magyar oldalon is meghosszabbították az útvonalat Miskolcon keresztül Debrecenig. A járat teljes hossza 1564 km volt. Az EuroCity vonatok belföldi utazásra 1997 óta vehetők igénybe InterCity pótjeggyel és ekkortól kezdve haladnak 140–160 km/h sebességgel a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonalon.

Napjainkban (2021-ben) napi 15 pár EuroCity-vonat érinti Magyarországot:

Magyarországról induló viszonylatok:

Magyarországon átmenő:

Az Ausztria és Németország felé közlekedő RailJet vonatok besorolása nem egyértelmű, a jelenleg érvényben lévő közforgalmú menetrend a Railjet-et külön vonatnemnek tekinti, az állomási utastájékoztató kijelzőkön és a hangos utastájékoztatásban több helyen mégis is EuroCity-nek nevezik ezeket a járatokat is.

Jelenleg közlekedő

[szerkesztés]
Elnevezés Viszonylat
EC Advent Budapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (Decemberi szombatokon)
EC Báthory Budapest-Nyugati–Szob–Párkány–Pozsony–Bohumín–Katowice–Varsó/Krakkó (naponta)
EC Csárdás Budapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta; korábban Budapest-Prága között közlekedett)
EC Hortobágy Bécs-Hegyeshalom-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, közvetlen kocsival Záhony-Kijev (naponta; egy időben Nyugati pu.-Nyíregyháza között közlekedett; a 2014/2015-ös menetrendváltás óta EuroCity vonatként közlekedik; a 2014/2015-ös menetrend idején Debrecen-Szolnok-Cegléd-Kőbánya-Kispest-Ferencváros-Kelenföld-Győr-Bécs útvonalon közlekedett)
EC Hungária Budapest-Nyugati–Szob–Párkány–Pozsony–Prága–Drezda–Berlin–Hamburg (naponta; régen a Keleti pályaudvarról közlekedett)
EC Lehár Budapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta)
EC Liszt Ferenc Budapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta; régebben Budapest-Sopron között közlekedett IC-ként)
EC Metropolitan Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (2 óránként)
EC Semmelweis Budapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (naponta)
EC Szamos Bécs-Hegyeshalom-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar-Szolnok-Püspökladány-Debrecen-Nyírábrány- Nagykároly-Szatmárnémeti (naponta; Bécs és Püspökladány között a kolozsvári Transilvania EC-vel egyesítve közlekedik; régebben a Keleti pályaudvar volt a végállomása és Debrecen-Mátészalka-Tiborszálláson át közlekedett; korábban InterCity és gyorsvonatként is közlekedett)
EC Transilvania Bécs-Hegyeshalom-Győr-Budapest-Keleti pályaudvar-Szolnok-Püspökladány-Biharkeresztes-Nagyvárad-Kolozsvár (naponta; Bécs és Püspökladány között a szatmárnémeti Szamos EC-vel egyesítve közlekedik; korábban Keleti pályaudvar-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza-Brassó viszonylatban közlekedett; a 2018/2019-es menetrendváltás óta EuroCity vonatként közlekedik, ezzel egyidőben változott az útvonala mostanira)

Jelenleg nem közlekedő

[szerkesztés]
Név Útvonala
EC Avala Belgrád–Kelebia–Kiskunhalas–Kiskőrös–Kunszentmiklós-Tass–Budapest-Keleti pályaudvar–Tatabánya–Győr–Mosonmagyaróvár–Hegyeshalom–Bécs (2011 és 2014 között Bécs helyett Prágába közlekedett; a 2014/2015-ös menetrend idején Kiskőrös–Kunszentmiklós-Tass–Budapest-Keleti pályaudvar helyett Kiskunfélegyháza–Kecskemét–Cegléd–Kőbánya-Kispest–Ferencváros–Kelenföldön keresztül közlekedett; felújítási munkák miatt 2019-től csak Budapest-Keleti és Bécs között közlekedett; megszűnt a 2019/2020-as menetrendváltással egy időben, helyét a Semmelweis EC vette át)
EC Bartók Béla Budapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs (2006-ig Münchenig közlekedett)
EC Belvedere Budapest-Keleti pályaudvar-Győr-Hegyeshalom-Bécs
EC Bem József Budapest-Keleti pályaudvar-Hidasnémeti-Kassa-Varsó
EC Carlo Goldoni Budapest-Keleti pályaudvar-Székesfehérvár-Fonyód-Nagykanizsa-Gyékényes-Zágráb-Ljubljana-Velence
EC Comenius Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága
EC Danubius Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (korábban EuroNight vonatként közlekedett Budapest és Bécs között, közvetlen kocsival Frankfurtba)
EC Jaroslav Hašek Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)
EC Jeszenszky János Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)
EC Moravia Budapest-Nyugati–Szob–Párkány–Pozsony–Bohumín–Katowice–Varsó
EC Petrov Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)
EC Polonia Budapest-Keleti pályaudvar–Szob-Pozsony-Varsó
EC Porta Bohemica
EC Slovan Budapest-Nyugati–Szob–Pozsony–Brno–Prága (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett)
EC Varsovia Budapest-Nyugati–Szob–Párkány–Pozsony–Bohumín–Katowice–Varsó (egy időben a Keleti pályaudvarról közlekedett, helyét a Báthory EC vette át)

Követelmények

[szerkesztés]
  • A vonat két vagy több ország között közlekedjen (Az osztrák vasút 2011-ig közlekedtetett országon belüli EC vonatokat, ezek a menetrendben ÖEC jelöléssel szerepeltek)
  • Az összes kocsi rendelkezzen légkondicionáló berendezéssel
  • Megállás csak nagyobb városokban
  • A megállás nem több, mint 5 perc, rendkívüli esemény esetén 15 perc
  • Étel és ital legyen kapható a vonaton (lehetőleg legyen étkezőkocsi)
  • A kalauz tudjon legalább két nyelven, az egyik legyen angol, francia vagy német
  • Átlagsebesség (megállásokkal) minimum 90 km/h, kivéve hegyvidéken vagy vasúti kompon
  • Nappali utazás (indulás 6:00 után, érkezés 0:00 előtt)

Kocsipark

[szerkesztés]

Az EC-vonatokban futó személykocsiknak az alábbi kritériumokat kell teljesítenie:

  • klimatizált
  • RIC-képes
  • maximális sebesség 200 km/h
  • hatüléses fülkék mind 1., mind 2. osztályon, fülkehossz kb. 2,3 m az 1. osztályon és kb. 1,9 m a 2. osztályon
  • termeskocsik 2+1 üléselrendezéssel az 1. osztályon és 2+2 üléselrendezéssel a 2. osztályon

A České Dráhy, a MÁV és részben az ÖBB és az SBB az EC-vonatokhoz új kocsikat szerzett be. A többi vasút olyan kocsikat használ az EC-vonatokban, mint a belföldi InterCity-vonatokhoz. Egyes esetekben régebbi kocsikat is használnak szükségből, melyek nem felelnek meg a kritériumoknak, mint például a Belga Vasút az 1955-ös átépítésű étkezőkocsikkal, melyek az 1990-es évek közepéig forgalomban voltak az EC "Vauban" és "Iris" vonatokban. A Zürich-München EC-vonatokban 50 éves étkezőkocsik futottak az 1990-es években, modern kocsik hiányában.

A DSB (Dán Vasút) IC-3 típusú dízel motorkocsikat is használ EC-forgalomban, míg a Deutsche Bahn az ICE-TD dízel motorvonatait közlekedteti Hamburg-Lübeck-Koppenhága között. Ezek az egyetlen EuroCity-járatok, melyek vasúti kompon kelnek át egyik országból a másikba.

Egyes EuroCity vonatokat a 19-20. század luxusvonatainak mintájára neveztek el. Gyakran ezek a nevek megegyeznek a korábbi Trans-Europ-Express vonatok neveivel, például „Lutetia” a PárizsMilánó közötti járatnak. A nevek az ülésekhez adott brosúrákon is olvashatók, amelyeken az egyes megállók érkezési időpontjai és az út részletei vannak.

Útvonalak

[szerkesztés]
EuroCity vonat svájci EuroCity-kocsikkal (2005 április)
EC 370 Prága és Aarhus között egy 371-es sorozatú mozdonnyal és ČD EC-kocsikkal cseh területen

2007. január

[szerkesztés]
  • EC 6/7 Hamburg-Chur
  • EC 6/7 Dortmund-Chur
  • EC 22 Bécs-Dortmund
  • EC 23 Hamburg-Bécs
  • EC 24/25 Budapest-Győr-Bécs-Frankfurt-Köln-Dortmund
  • EC 30/31 "Allegro Johann Strauss" - Bécs-Villach-Velence
  • EC 30/33 Koppenhága-Hamburg
  • EC 31/34 Koppenhága-Hamburg
  • EC 32/35 Koppenhága-Hamburg
  • EC 32/33 "Allegro Stadivari" - Velence-Villach-Bécs
  • EC 37/38 Hamburg-Koppenhága
  • EC 39 Hamburg-Koppenhága
  • EC 40/41 Berlin-Varsó
  • EC 42/43 Budapest-Bécs
  • EC 44/45 Varsó-Berlin
  • EC 46/47 Varsó-Berlin
  • EC 50/51 "Casanova" - Ljubljana-Velence
  • EC 52/53 Frankfurt-Saarbrücken-Párizs (removed on June 10, 2007, replaced by a TGV)
  • EC 60/61 München-Stuttgart-Strasbourg
  • EC 62/63 "Kálmán Imre" - Budapest-Győr-Bécs-Salzburg-München
  • EC 64/65 München-Párizs (removed on December 9, 2007, replaced by a TGV)
  • EC 68/69 "Mozart" - Bécs-München
  • EC 70/71 "Antonín Dvořák" – Bécs-Brno-Prága
  • EC 72/73 "Johann Gregor Mendel" - Bécs-Prága
  • EC 74/75 "Smetana" - Bécs-Prága
  • EC 80/81 "Garda" - Verona Porta Nuova-München
  • EC 82/83 "Paganini" - Verona Porta Nuova-München
  • EC 84/85 "Michelangelo" - Róma-München
  • EC 86/87 "Tiepolo" - Velence-München
  • EC 90/91 "Vauban" – Brüsszel-Luxemburg-Strasburg-Bázel SBB-Berne-Interlaken Ost
  • EC 93-88/89-92 "Leonardo Da Vinci" - Milánó Centrale-München
  • EC 96/97 "Iris" – Brüsszel-Luxemburg-Strasburg-Bázel SBB-Zürich-Chur
  • EC 100/101 Chur-Hamburg
  • EC 100/101 "Jože Plečnik" - Ljubljana-Graz-Linz-Prága
  • EC 102 Chur-Kiel
  • EC 102/103 "Polonia" - Bécs-Varsó
  • EC 104/105 "Sobieski" – Bécs-Ostrava-Katowice-Varsó
  • EC 106/107 "Praha" – Varsó-Katowice-Ostrava-Prága
  • EC 106/117 "Tiziano" - Milánó Centrale-Chiasso-Bázel
  • EC 108/109 "Comenius" – Krakkó-Ostrava-Prága
  • EC 108/117 "Verdi" - Milánó Centrale-Chiasso-Bázel
  • EC 109/110 "Ticino" - Bázel-Chiasso-Milánó Centrale
  • EC 111/114 "San Marco" - Venezia S.Lucia - Chiasso - Bázel
  • EC 112/113 - Klagenfurt-München
  • EC 114/115 - Klagenfurt-Salzburg-München-Stuttgart-Frankfurt-Dortmund
  • EC 115/116 "Mediolanum" - Bázel-Chiasso-Milánó Centrale
  • EC 120/121 "Košičan" – Kassa-Prága
  • EC 121/126 "Leman" - Geneva Airport-Milánó Centrale
  • EC 122/123 "Vallois" - Milánó Centrale-Geneva Airport
  • EC 124/125 "Monte Rosa" - Milánó Centrale-Geneva Airport
  • EC 126/127 "Fatra" – Zsolna-Prága
  • EC 128/129 "Hradčany" - Zsolna-Prága
  • EC 130/133 "Verbano" - Milánó Centrale-Brig-Bázel
  • EC 131/134 "Val d'Ossola" - Bázel-Brig-Milánó Centrale
  • EC 132/135 "BorRómao" - Milánó Centrale-Brig-Bázel
  • EC 134/135 "Slovenská strela" - Pozsony-Prága
  • EC 139-140/159-160 "Riviera Dei Fiori" - Nice Ville-Milánó Centrale
  • EC 140/141 "Detvan" - Zvolen-Ostrava
  • EC 141-142/147-148 "Ligure" - Milánó Centrale-Nice Ville
  • EC 143-144/145-146 "Sanremo" - Milánó Centrale-Nice Ville
  • EC 150/151 "Emona" - Bécs-Graz-Ljubljana
  • EC 158/159 "Croatia" - Zágráb-Graz-Bécs
  • EC 160/161 "Maria Theresia" - Bécs-Innsbruck-Zürich
  • EC 162/163 "Transalpin" – Bécs-Innsbruck-Zürich-Bázel SBB
  • EC 164/165 "Kaiserin (Empress) Elizabeth" - Salzburg-Innsbruck-Zürich
  • EC 170/171 "Hungaria" – Budapest-Pozsony-Brno-Prága-Drezda-Berlin
  • EC 170/177 "Monte Ceneri" - Milánó Centrale-Zürich
  • EC 171/178 "Teodolinda" - Zürich-Milánó C.
  • EC 172/173 "Vindobona" – Bécs-Brno-Prága-Dresden-Berlin-Hamburg
  • EC 172/179 "Insubria" - Milánó C. - Zürich
  • EC 173/174 "Canaletto" - Schaffhausen-Velence
  • EC 174/175 "Jan Jesenius" – Budapest-Pozsony-Brno-Prága-Dresden-Berlin-Hamburg
  • EC 175 "Cinque Terre" - Schaffhausen-Livorno Centrale
  • EC 176 "Cinque Terre" - Livorno Centrale-Zürich
  • EC 176 - Prága-Dresden-Berlin-Hamburg
  • EC 177 - Berlin-Wien
  • EC 178/179 - Prága-Berlin
  • EC 188/189 "Grödnertal (Val Gardena)" - Verona-Bolzano-Innsbruck-München
  • EC 190/191 München-Zürich
  • EC 192/193 München-Zürich
  • EC 194/195 München-Zürich
  • EC 196/197 München-Zürich
  • EC 212/213 "Mimara" - Zágráb-Villach
  • EC 230/231 Koppenhága-Hamburg
  • EC 232/233 Koppenhága-Hamburg
  • EC 240/241 "Wawel" – Krakkó-Katowice-Wrocław-Berlin-Hamburg
  • EC 278/279 "Jaroslav Hašek" – Budapest-Pozsony-Brno-Prága
  • EC 295/296 "Jean Monnet" – Brüsszel-Luxemburg-Strasburg-Bázel SBB
  • EC 314/315 "Agram" - Zágráb-Ljubljana-Villach-Salzburg
  • EC 370 – Bécs-Brno-Prága-Drezda-Berlin-Hamburg-Aarhus
  • EC 371 - Arhus-Hamburg-Berlin-Drezda-Prága
  • EC 386/387 Hamburg-Arhus
  • EC 9240/9249 "Caravaggio" - Milánó Centrale-Párizs
  • EC 9241/9248 "Manzoni" - Párizs-Milánó Centrale
  • EC 9242/9247 "Dumas" - Milánó Centrale-Párizs

EuroCity vonatok

[szerkesztés]
Száma Elnevezés Viszonylat Vaspályatársaság Első Utolsó EC index
EC 230,231/233 Absalon Koppenhága – Puttgarden – Hamburg DSB 2001. 06. 01. 2002. 12. 14. 2001.01
EC 67,66 Admiraal de Ruijter Amsterdam – Hoek van Holland – Harwich – London NS/BR 1987. 05. 31. 1987.32
EC Adria Budapest-Székesfehérvár-Zagreb Glavni Kol.-Split
EC 1160,1167 Advent Budapest-Győr-Bécs
EC 314, 315 Agram Zagreb – Ljubljana – Jesenice – Villach Hbf – Tauerntunnel – Salzburg Hbf 2002. 12. 15. 2002.03
EC 204,201 Agram Budapest-Székesfehérvár-Zagreb Glavni Kol.
EC 166,167 Albert Einstein Prága – Furth im Wald – Lindau – Bern – Interlaken ČD 1993. 05. 23. 2002. 12. 14. 1993.03
EC 46, 47 Alexander von Humboldt Berlin – Hannover – Köln – Brüsszel DB 1993. 05. 23. 1998. 05. 23. 1993.11
EC 390,391 Alfred Nobel Hamburg-Altona – Puttgarden – Stockholm/Oslo DB 1987. 05. 31. 1992. 05. 30. 1987.58
EC 174,175 Alois Negrelli Prága – Schöna – Hamburg-Altona ČD 2000. 05. 28. - 2000.01
EC 18,19 Andreas Hofer Innsbruck – Kufstein – Dortmund DB 1991. 06. 02. 2002. 12. 14. 1991.03
EC 92,93 Angelika Kauffmann München – Lindau – Zürich DB 1993. 05. 23. 2002. 12. 14. 1993.10
EC 128,129 Anton Bruckner Linz – Passau – Hamburg-Altona DB 1991. 06. 02. 1993. 05. 22. 1991.02
EC 70, 71 Antonín Dvořák Bécs Südbahnhof – Hohenau – Breclav – Brno hl.n. – Ceska Trebova – Pardubice hl.n. – Kolin – Prága-Holesovice
EC 114, 115 Arbalète Zürich – Basel – Párizs-Est SNCF 1987. 05. 31. 1997. 05. 28. 1987.44
EC Avala Belgrado – Kelebia – Budapest – Párkány – Pozsony – Brno – Prága
Balkan Express Beograd - Niš - Sofia - Istanbul
EC 84,85 Barbarossa Milano – Chiasso – Schaffhausen – Stuttgart 1987. 05. 31. 1988. 05. 29. 1987.26
EC 475, 477 Barcelona Talgo Barcelona - Toulouse - Les Aubrais - Párizs-Austerlitz RENFE 1987. 05. 31. 1993. 05. 22. 1987.60
EC 62,63 Bartók Béla München – Salzburg – Budapest Keleti MÁV 1991. 06. 02. - 1991.01
EC 98,99 Bavaria Zürich HB – St. Margrethen – Bregenz – Lindau Hbf – München Hbf DB 1987. 05. 31. 2002. 12. 14. 1987.31
EC 63,62 Benjamin Britten Londen – Harwich – Hoek van Holland – Amsterdam NS/BR 1987. 05. 31. 1987.64
EC 340,341 Beograd Bécs - Budapest - Novi Sad - Beograd
EC 40, 41
EC 44, 45
EC 46,47
Berlin-Warszawa Express Varsó Wschodnia – Varsó Centralna – Kutno – Konin – Poznan Gl. – Swiebodzin – Rzepin – Frankfurt (Oder) – Berlin Ostbahnhof – Berlin Hbf DB 2002. 05. 31. 2002.01
EC 48, 49 Berlin-Warszawa Express Poznan Gl. – Swiebodzin – Rzepin – Frankfurt (Oder) – Berlin Ostbahnhof – Berlin Hbf 2002. 05. 31. 2002.01
EC 104,105 Berner Oberland Amsterdam – Basel – Interlaken SBB 1991. 06. 02. 1991.18
EC 42,43 Berolina Varsó – Frankfurt Oder – Berlin DR 1992. 05. 31. 2002. 05. 30. 1992.07
EC 188,189 Bertel Thorvaldsen Hamburg – Puttgarden – Koppenhága DB 1992. 05. 31. 2002. 12. 14. 1992.01
EC 20,21 Blauer Enzian Klagenfurt – Salzburg – Dortmund DB 1987. 05. 31. 2002. 12. 14. 1987.06
EC 141,152 Bonifacius Amsterdam - Emmerich - Köln DB 1991. 06. 02. 2000. 10. 31. 1991.14
EC 123, 124 Borromeo Genève – Brig – Domodossola – Milano Centrale CIS 2004. 12. 12.
EC 107, 198 Brianza Bellinzona – Chiasso – Como S. Giovanni – Milano Centrale CIS
EC 83, 86 Brabant Párizs Gare du Nord – Brüsszel-Zuid SNCF 1987. 05. 31. 1993. 05. 23. 1987.56
Bulgaria Moskva - Kiev - Bucuresti - Sofia/Varna/Burgas
EC 50, 51 Casanova Ljubljana – Postojna – Sezana – Villa Opicina – Monfalcone – Portogruaro-Caorle – Velence Mestre – Velence Santa Lucia 2003. 12. 15. 2008. 03. 31. 2003.01
EC 382,383 Canaletto Schaffhausen – Zürich HB – Gotthard – Milaan - Velence CIS 2004. 06. 13.
EC 178,179 Carl Maria von Weber Prága - Schöna - Hamburg ČD 1994. 05. 29. 1994.01
Carlo Goldoni Velence - Ljubljana - Zagreb - Budapest FS 2001. 06. 10. 2006. 12. 09. 2001.04
EC 4,5 Carlo Magno Sestri Levante - Basel - Dortmund DB 1987. 05. 31. 1992. 05. 30. 1987.02
EC 9240,9249 Caravaggio Milano Centrale - Párizs SNCF 2003. 12. 15. 2003.02
EC 70,71 Catalan-Talgo Barcelona – Gerona – Port Bou – Cerbère – Perpignan – Narbonne – Béziers – Sète – Montpellier – Nîmes – Avignon – Valence – Romans Bourg de Péage – Grenoble – Challes les Eaux – Chambéry – Aix les Bains le Revard – Culoz – Bellegarde – Genève-Cornavin RENFE 1987. 05. 31. 1987.47
EC 22,29 Champs Elysees (TGV) Lausanne - Párizs SNCF 1987. 05. 31. 1987.42
EC 80,181 Christian Morgenstern Hamburg – Puttgarden – Koppenhága DB 1992. 05. 31. 2002. 12. 14. 1992.02
EC 355, 354 Cinque Terre Schaffhausen – Zürich HB – Gotthard – Milaan - Genua - Livorno CIS 2004. 06. 13. 2008. 12. 14.
EC 26,23 Cisalpin (TGV) Lausanne - Párizs / Genève – Milano Centrale SNCF/SBB 1987. 05. 31. 1993. 05. 22. 1987.39
EC 246,247 Citadella Budapest–Székesfehérvár–Veszprém–Zalaegerszeg–Murska Sobota– Ljubljana 2015. 12. 12.
EC 70,71 Colosseum Roma Termini – Basel – Frankfurt am Main DB 1989. 05. 28. 1991. 06. 01. 1989.05
EC 170,171 Comenius Prága – Schöna – Berlin ČD 1993. 05. 23. 2000. 05. 27. 1993.04
IC 406,407 Corona Budapest-Oradea–Cluj-Napoca–Brașov CFR
EC 158,159 Croatia Zagreb - Graz - Bécs
EC 346,347 Dacia Bécs - Győr - Budapest - Szolnok - Békéscsaba – Arad – Sighişoara – Brașov – Bucuresti CFR
EC 220,221 Detvan Ostrava - Zvolen ČD 2006. 12. 10. 2006.03
EC 9242,9247 Alexandre Dumas Párizs - Torino - Milano SNCF 1996. 09. 29. 2009. 12. 13. 1996.04
EC 52,53 Drava Venetië - Ljubljana - Zagreb - Boedapest
OEC 150, 151 Emona Ljubljana – Maribor – Spielfeld-Straß – Graz Hbf – Bruck a. d. Mur – Kapfenberg – Mürzzuschlag – Wiener Neustadt Hbf – Bécs Meidling – Bécs Südbahnhof ÖBB
EC 24,25 Erasmus Amsterdam – Emmerich – Kufstein – Innsbruck DB 1987. 05. 31. 2000. 05. 27. 1987.07
EC 105,104 Étoile d'Europe Luxembourg – Brüsszel CFL 1999. 05. 30. 2003. 12. 13.
EC 87, 82 Étoile du Nord Párizs Gare du Nord – Brüsszel-Zuid – Brüsszel-Noord – Antwerpen-Berchem – Roosendaal – Rotterdam CS – Den Haag HS – Amsterdam CS SNCF 1987. 05. 31. 1995. 01. 22. 1987.53
EC 126,127 Fatra Zsolna - Prága
EC 36, 37 Felix Timmermans Köln Hbf – Aachen – Liège-G. – Brüsszel-Noord – Brüsszel-Zuid DB 1993. 05. 23. 1998. 05. 23. 1993.13
EC 26,27 Frans Hals Amsterdam – Emmerich – München DB 1987. 05. 31. 2000. 10. 31. 1987.08
EC 20,21 Franz Liszt Budapest – Passau – Dortmund DB 1989. 05. 28. 2003. 12. 13. 1989.06
EC 64, 65 Franz Schubert Zürich - Innsbruck - Bécs ÖBB 1987. 05. 31. 1987.36
EC 144/145, 146,147 Frejus Lyon – Modane – Torino FS 1996. 09. 29. 2003. 12. 14. 1996.01
EC 223,222 Galilei Párizs - Lausanne - Brig - Milano - Velence / Firenze SNCF 1987. 05. 31. 1993. 05. 22. 1987.63
EC 80,81 Garda Verona Porta Nuova – Rovereto – Trento – Bolzano/Bozen – Bressanone/Brixen – Fortezza/Franzensfeste – Brennero/Brenner – Innsbruck Hbf – Jenbach – Wörgl Hbf – Kufstein – Rosenheim – München Ost – München Hbf FS 1991. 06. 02. - 1991.07
EC 200,205 Gradec Budapest-Székesfehérvár-Zagreb Glavni Kol.
EC 56,57 Goethe Párizs Est - Saarbrücken - Frankfurt am Main DB 1987. 05. 31. 2003. 12. 13. 1987.18
EC 57,58 Gottardo Winterthur – Milano Centrale SBB 1988. 09. 25. 1994. 08. 07. 1988.04
EC 96,97 Gottfried Keller München – Lindau – Zürich SBB 1987. 05. 31. 2002. 12. 14. 1987.30
EC 188, 189 Grödnertal /
Val Gardena
Verona Porta Nuova – Rovereto – Trento – Bolzano/Bozen – Bressanone/Brixen – Fortezza/Franzensfeste – Brennero/Brenner – Matrei am Brenner – Innsbruck Hbf – Jenbach – Wörgl Hbf – Kufstein – Rosenheim – München Ost – München Hbf FS 2000. 05. 28. 2002. 12. 14. 2000.03
EC 78, 79 Gustav Klimt Graz - Bécs - Brno - Prága
EC 70, 71 Gustav Mahler Bécs - Brno - Prága
EC 42,43 Gustave Eiffel Köln - Brüsszel - Párizs Nord SNCF 1987. 05. 31. 2003. 12. 13. 1987.14
EC 194,195 Hamlet Hamburg – Puttgarden – Koppenhága DB 1991. 06. 02. 2002. 12. 14. 1991.11
EC 34,35 Hansa Hamburg – Puttgarden – Koppenhága DB 1987. 05. 31. 1991. 06. 01. 1987.12
EC 74,75 Havelland Zürich – Basel – Berlin DB 1992. 05. 31. 1993. 05. 22. 1992.06
EC 58,59 Heinrich Heine Párizs Est – Saarbrücken – Frankfurt am Main SNCF 1989. 05. 28. 2003. 12. 13. 1989.01
EC 78,79 Helvetia Hamburg – Basel – Zürich DB 1987. 05. 31. 1993. 05. 22. 1987.23
EC 974,977 Henri Dunant (TGV) Genève - Párizs SNCF 1987. 05. 31. 1987.49
EC 82,83 Hermann Hesse Chiasso – Schaffhausen – Stuttgart SBB 1987. 05. 31. 1989. 05. 27. 1987.25
EC 186,187 Hernád Budapest-Miskolc-Košice
EC 140,153 Hieronymus Bosch Köln – Emmerich – Amsterdam DB 1991. 06. 02. 2000. 10. 31. 1991.13
EC 140 Hortobágy Záhony-Szolnok-Budapest-Győr-Bécs
EC 128,129 Hradcany Zsolna - Prága
EC 110,111 Hugo von Hoffmannsthal Klagenfurt – Salzburg – Stuttgart DB 1991. 06. 02. 2002. 12. 14. 1991.08
EC 146,147 Hukvaldy
EC 174,175 Hungária Budapest – Schöna – Hamburg ČD 1993. 05. 23. 1993.05
EC 80, 85 Ile de France Párizs Gare du Nord – St. Quentin – Brüsszel-Zuid – Brüsszel- Noord – Antwerpen-Berchem – Roosendaal – Rotterdam – Den Haag HS – Amsterdam CS SNCF/NMBS 1987. 05. 31. 1993. 05. 23. 1987.54
EC 179 Insubria Zürich HB – Arth-Goldau – Göschenen – Bellinzona – Lugano – Chiasso – Como S. Giovanni – Milano Centrale CIS
EC 96, 97 Iris Chur – Landquart – Basel SBB – Basel SNCF – Strasbourg – Metz Ville – Thionville – Luxembourg – Brüsszel SBB 1987. 05. 31. 1987.45
EC 472,473 Ister Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Arad-Brașov-Bucuresti CFR
EC 342,343 Ivo Andrić Budapest-Kelebia-Subotica-Novi Sad
EC 142,151 Jan Pietersz Sweelinck Amsterdam – Emmerich – Köln DB 1991. 06. 02. 2000. 10. 31. 1991.15
EC 38, 39 Jacques Brel Dortmund Hbf – Bochum Hbf – Essen Hbf – Duisburg Hbf – Düsseldorf Hbf – Köln Hbf – Aachen – Verviers – Liège-G. – Brüsszel-Zuid – Quévy – Aulnoye – St. Quentin – Párizs-Nord DB 1993. 05. 23. 1996. 05. xx 1993.12
EC 168,169 Jan Hus Prága - Schöna - Dresden DB 2000. 05. 28. 2001. 05. 31. 2000.02
EC 148,149 Jan Perner Prága-Bohumin-Zsolna
EC 272,273 Jaroslav Hašek Budapest – Párkány – Pozsony –Brno – Prága
EC 295, 296 Jean Monnet Brüsszel – Arlon – Luxembourg – Thionville – Metz Ville – Saverne – Strasbourg – Selestat – Colmar – Mulhouse Ville – St-Louis (Haut Rhin) – Basel SNCF SNCF 1999. 05. 30.
EC 174,175 Jeszenszky János Budapest - Párkány - Pozsony -Prága - Dresden - Berlin - Hamburg MÁV
EC 972,979 J.J. Rousseau (TGV) Genève - Párizs SNCF 1987. 05. 31. 1987.48
EC 72, 73 Johann Gregor Mendel Bécs – Hohenau – Breclav – Brno hl.n. – Pardubice hl.n. – Prága-Holesovice ČD 2006. 12. 10. 2006.02
EC 28,29 Johann Strauss Bécs – Passau – Köln ÖBB 1987. 05. 31. 2003. 12. 13. 1987.09
EC 120,121 Johannes Kepler Linz – Passau – Frankfurt am Main ÖBB 1991. 06. 02. 1994. 05. 28. 1991.09
EC 177,178 Johannes Brahms Berlin - Prága - Bécs
EC 144,149 Johannes Vermeer Amsterdam – Emmerich – Köln DB 1991. 06. 02. 2000. 10. 31. 1991.16
EC 26,27 Joseph Haydn Bécs - Passau - Hamburg DB 1991. 06. 02. 2003. 12. 13. 1991.19
EC 100, 101 Jože Plečnik Ljubljana – Zidani Most – Celje – Pragersko – Maribor – Spielfeld-Straß – Leibnitz – Graz Hbf – Leoben Hbf – Selzthal – Kirchdorf a.d. Krems – Linz Hbf – Pregarten – Freistadt – Summerau – Horni Dvoriste – Rybnik (CZ) – Ceske Budejovice – Veseli nad Luznici – Tabor – Benesov u Prahy – Prága-Vrsovice – Prága hl.n. 2005. 12. 11. 2009. 12. 13. 2005.01
EC 62, 63 Kálmán Imre Budapest-Keleti pu – Budapest-Kelenföld – Györ – Hegyeshalom – Bécs Westbahnhof – St.Pölten Hbf – Linz Hbf – Salzburg Hbf – München Hbf
EC 192,193 Karen Blixen Hamburg – Puttgarden – Koppenhága DB 1991. 06. 02. 2002. 12. 14. 1991.10
EC 50,51 Karlštejn/Karlstein Prága – Cheb – Dortmund ČD 1994. 05. 29. - 1994.02
EC 80,81 Karwendel Innsbruck – Mittenwald – Hamburg 1987. 05. 31. 1988. 05. 28. 1987.24
EC 164, 165 Kaiserin Elisabeth Zürich - Innsbruck - Salzburg ÖBB 1999. 05. 30. 2009. 12. 12.
EC 154,155 Killesberg Stuttgart – Zürich HB SBB 1993. 05. 23. 1994. 08. 07. 1993.01
EC 470,471 Komet Basel - Hamburg DB 1987. 05. 31. 1991. 06. 01. 1987.57
Körös Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Arad-Timişoara CFR
EC 120,121 Košican Košice - Zsolna - Púchov - Olomouc - Prága
EC 143, 230 Kysuca Prága - Ostrava - Zsolna
EC 144,145 Landek
EC 105 Lario Biasca - Chiasso - Milano
EC 33,34 Latorca Budapest-Szolnok-Záhony-Kijev
EC 145,148 Lehár Budapest-Győr-Bécs MÁV 1988. 05. 29. 1988.01
EC 980,971 Le Genevois (TGV) Genève - Párizs SNCF 1987. 05. 31. 1987.52
EC 103,102 Le Grand Ducal Luxembourg – Brüsszel CFL 2003. 12. 13.
EC 113,116 Le Corbusier Basel - Párizs 1987. 05. 31. 1987.43
Le Mosellan Párizs - Luxembourg
EC 28,29 Lemano (TGV) Lausanne - Párizs / Lausanne – Milano Centrale SNCF/SBB 1987. 05. 31. 1987.40
EC 10,11 Leonardo da Vinci Milano - Brenner - Kufstein - Dortmund DB 1987. 05. 31. 1987.05
EC 240,241 Leoš Janácek
EC 141/142, 147/148 Ligure Nice Ville – Monaco-Monte-Carlo – Menton – Ventimiglia – Bordighera – San Remo – Imperia P.M. – Diano Marina – Alassio – Albenga – Finale Ligure Marina – Savona – Genova Piazza Principe – Voghera – Pavia – Milano Centrale FS 2004. 09. 12. 2009. 12. 13. 2004.01
EC 6,7 Lötschberg Brig - Basel - Hannover DB 1987. 05. 31. 1987.03
EC 24,21 Lutetia (TGV) Lausanne - Párizs / Milano - Genève SNCF/SBB 1987. 05. 31. 1987.41
EC 407, 409 Madrid Talgo Madrid - Bordeaux - Les Aubrais - Párizs-Austerlitz RENFE 1987. 05. 31. 1993. 05. 22. 1987.59
EC 50,51 Manzoni Milano Centrale - Winterthur SBB 1989. 05. 28. 1993. 05. 22. 1989.04
EC 60, 61 Maria Theresia Zürich - Innsbruck - Bécs ÖBB 1987. 05. 31. 2009. 12. 12. 1987.34
EC 68,69 Marie Curie Stuttgart - Strassbourg - Párizs DB 1992. 05. 31. 1996. 05. xx 1992.05
EC 72,73 Matterhorn Brig - Basel - Frankfurt DB 1990. 05. 28. 1990.01
EC 66,67 Maurice Ravel München - Strassbourg - Párizs Est SNCF 1989. 05. 28. 2003. 12. 13. 1989.02
EC 16,17 Max Reinhardt Bécs – Salzburg – Münster (Westfalen) DB 1993. 05. 23. 2002. 12. 14. 1993.08
EC 115, 116 Mediolanum Basel SBB – Olten – Zofingen – Sursee – Luzern – Arth-Goldau – Gotthard – Bellinzona – Lugano – Chiasso – Como S. Giovanni – Milano Centrale CIS
EC 48,49 Memling Köln - Aachen - Oostende NMBS 1987. 05. 31. 1998. 05. 23. 1987.16
EC 30,31 Merkur Koppenhága - Puttgarden - Frankfurt am Main DB 1987. 05. 31. 1991. 06. 01. 1987.10
EC 80,81 Michelangelo Roma Termini - Brenner - Kufstein - München FS 1988. 05. 29. 1988.02
EC 10,11 Mimara Zagreb - Salzburg - München 1991. 06. 02. - 1991.04
EC 40,41 Molière Dortmund - Aachen - Párizs Nord DB 1987. 05. 31. 1997. 12. 13. 1987.13
EC 140/141, 142/143 Monginevro Lyon - Modane - Turijn FS 1996. 09. 29. 2003. 12. 14. 1996.03
EC 76,77 Mont Blanc Genève - Basel - Hamburg Altona DB 1987. 05. 31. 2001. 05. 31. 1987.22
EC 177 Monte Ceneri Zürich HB – Arth-Goldau – Göschenen – Bellinzona – Lugano – Chiasso – Como S. Giovanni – Milano Centrale CIS
EC 136/137, 138/139 Mont Cenis Lyon - Modane - Turino- Milano FS 1996. 09. 29. 2003. 12. 14. 1996.02
EC 124, 129 Monte Rosa Genève-Aéroport – Genève – Lausanne – Montreux – Sion – Sierre/Siders – Brig – Domodossola – Verbania-Pallanza – Stresa – Arona – Gallarate – Milano Centrale CIS 2004. 12. 12.
EC 121, 128 Monteverdi Genève-Aéroport – Genève – Lausanne – Montreux – Sion – Visp – Brig – Domodossola – Verbania-Pallanza – Stresa – Arona – Gallarate – Milano Centrale – Brescia – Verona Porta Nuova – Vicenza – Padova – Velence Mestre – Velence S. Lucia SBB 1987. 05. 31. 1987.38
EC 130,131 Moravia Budapest - Stúrvo - Pozsony - Bohumín - Varsó
EC 68,69 Mozart Bécs Westbahnhof – Linz Hbf – Salzburg Hbf – München Hbf - Strassbourg - Párizs Est ÖBB 1989. 05. 28. 2003. 12. 13. 1989.08
Nikola Tesla Beograd - Zagreb - Velence
EC 142,143 Odra Prága - Ostrava - Zsolna
Olympus Beograd - Niš - Skopje - Thessaloniki
EC 147 Olše Prága - Zsolna
EC 72,73 Otto Lilienthal Zürich - Basel - Berlin DB 1991. 06. 02. 1993. 05. 22. 1991.20
EC 44,45 Paderewski Varsó - Frankfurt/oder - Berlin Zoo PKP 2001. 06. 01. 2002. 05. 30. 2001.03
EC 12,13 Paganini Bologna - Brenner - Kufstein - Dortmund DB 1991. 06. 02. 1991.06
EC 213,212 Palatino Paris - Chambéry - Genova - Roma SNCF 1987. 05. 31. 1993. 05. 22. 1987.61
EC 44,45 Parsifal Párizs Nord – Aachen – Köln DB 1987. 05. 31. 1997. 12. 14. 1987.15
EC 14,15 Patscherkofel Innsbruck – Kufstein – Saarbrücken DB 1993. 05. 23. 1995. 05. 27. 1993.07
EC 146,147 Piet Mondriaan Amsterdam – Emmerich – Köln DB 1991. 06. 02. 2000. 10. 31. 1991.17
EC 102,103 Polonia Bécs – Varsó 1997. 06. 01. 1997.01
EC 176,177 Porta Bohemica Prága - Schöna - Hamburg ČD 1993. 05. 23. 1993.06
EC 48,49 Posnania Poznan - Frankfurt/oder - Berlin Zoo PKP 2001. 06. 01. 2002. 06. 02. 2001.02
EC 106,107 Praha Varsó - Prága PKP 1993. 05. 23. 1993.15
Prietenia Bucuresti – Iaşi – Chişinău
EC 90,91 Prinz Eugen Bécs - Passau - Hamburg DB 1987. 05. 31. 1998. 05. 23. 1987.28
EC Rafaello Roma – Firenze – Bologna – Milano – Zürich FS
IC 317,318 Rába Budapest-Győr-Szentgotthárd-Graz
IC 181,182 Rákóczi Budapest-Miskolc-Košice
EC 70,71 Rätia Chur - Basel - Hamburg DB 1987. 05. 31. 1987.20
EC 2,3 Rembrandt Chur - Basel - Emmerich - Amsterdam DB 1987. 05. 31. 2003. 12. 13. 1987.01
EC 8,9 Rheinpfeil Chur – Basel – Hannover DB 1987. 05. 31. 1991. 06. 01. 1987.04
EC 139/140, 159/160 Riviera Dei Fiori Nice Ville – Monaco-Monte-Carlo – Menton – Ventimiglia – Bordighera – San Remo – Imperia P.M. – Diano Marina – Alassio – Albenga – Finale Ligure Marina – Savona – Genova Piazza Principe – Voghera – Pavia – Milano Centrale FS 2009. 12. 13.
EC 203/209 Robert Schuman Paris - Luxembourg CFL 1987. 05. 31. 1987.46
EC 16,17 Robert Stolz Graz - Salzburg - München ÖBB 1989. 05. 28. 1991. 06. 01. 1989.07
EC 37,30 Romulus Rome - Firenze - Velence - Klagenfurt - Bécs FS 1987. 05. 31. 2001. 06. 09. 1987.33
EC 186,187 Rosenborg Koppenhága - Puttgarden - Hamburg DB 1992. 05. 31. 1995. 05. 28. 1992.04
EC 60,61 Rosenkavalier Bécs - Salzburg - München ÖBB 1991. 06. 02. 1995. 05. 28. 1991.05
EC 53,56 Rossini Schaffhausen - Zürich - Milano 1987. 05. 31. 1987.37
EC 81,84 Rubens Párizs Gare du Nord – Brüsszel-Zuid NMBS/SNCF 1987. 05. 31. 1993. 05. 23. 1987.55
EC 111,114 San Marco Basel SBB – Olten – Zofingen – Sursee – Luzern (K) – Arth-Goldau – Bellinzona – Lugano – Chiasso – Como S. Giovanni – Milano Centrale – Brescia – Desenzano del Garda – Peschiera del Garda – Verona Porta Nuova – S. Bonifacio – Vicenza – Padova – Velence Mestre – Velence S. Lucia CIS 2005. 12. 11. 2005.02
EC 143/144, 145/146 Sanremo Nice Ville – Monaco-Monte-Carlo – Menton – Ventimiglia – Bordighera – San Remo – Imperia P.M. – Diano Marina – Alassio – Albenga – Finale Ligure Marina – Savona – Genova Piazza Principe – Voghera – Pavia – Milano Centrale FS 2009. 12. 13.
EC 111-211, 210-110 Sava München - Villach - Ljubljana - Zagreb - Beograd
EC 86,87 Schwabenland Zürich - Schaffhausen - Stuttgart SBB 1987. 05. 31. 1989. 05. 28. 1987.27
EC 92,93 Schweizerland Zürich - Lindau - München SBB 1987. 05. 31. 1993. 05. 22. 1987.29
EC 141,146 Semmelweis Budapest-Győr-Bécs
EC 32,33 Skandinavien Koppenhága - Puttgarden - Hamburg DB 1987. 05. 31. 1991. 06. 01. 1987.11
EC 274,275 Slovan Pozsony - Prága
EC 277,278 Slovenská Strela Pozsony-Břeclav
EC 278,279 Smetana Wien Südbahnhof – Hohenau – Breclav – Brno hl.n. – Pardubice hl.n. – Prága-Holesovice - Schöna - Dresden ČD 2002. 12. 15. 2003. 12. 13. 2002.02
EC 104,105 Sobieski Bécs - Varsó PKP 1993. 05. 23. 1993.16
EC 184,185 Sören Kierkegaard Hamburg - Puttgarden - Koppenhága DB 1992. 05. 31. 1994. 05. 28. 1992.03
EC 66,67 Stachus Bécs - Salzburg - München ÖBB 1987. 05. 31. 1993. 05. 22. 1987.19
EC 217,216 Stendhal Paris - Torino - Milano SNCF 1987. 05. 31. 1987.62
EC 32, 33 Stradivari Velence Santa Lucia – Velence Mestre – Treviso Centrale – Conegliano – Pordenone – Udine – Tarvisio Boscoverde – Villach Hbf – Velden am Wörthersee – Pörtschach am Wörthersee – Klagenfurt Hbf – St. Veit a. d. Glan – Treibach-Althofen – Friesach – Unzmarkt – Judenburg – Zeltweg – Knittelfeld – Leoben Hbf – Bruck a. d. Mur – Mürzzuschlag – Wiener Neustadt Hbf – Bécs Meidling – Bécs Südbahnhof 2004. 12. 14.
EC 686,687 Szamos Püspökladány - Debrecen - Satu Mare
EC 171,178 Cisalpino Teodolina Zürich HB – Arth-Goldau – Göschenen – Bellinzona – Lugano – Chiasso – Como S. Giovanni – Milano Centrale CIS
EC 190,191 Thomas Mann Hamburg - Puttgarden - Koppenhága DB 1991. 06. 02. 2002. 12. 14. 1991.12
EC 108,109 Thunersee Interlaken - Basel - Berlin 1991. 06. 02. 1995. 05. 27. 1991.21
EC 109,110 Ticino Basel - Chiasso - Milano
EC 86,87 Tiepolo Velence - Brenner - Kufstein - München FS 1995. 05. 28. 1995.01
Tisza Budapest-Szolnok-Debrecen–Nyíregyháza–Lviv–Kiev-Moskva
EC 74,75 Tiziano Milano - Basel - Hamburg DB 1987. 05. 31. 2002. 12. 14. 1987.21
EC 46,47 Traianus Budapest - Bucuresti 1997. 06. 01. 2002. 12. 14. 1997.02
EC 162,163 Transalpin Wenen Westbf - St. Pölten Hbf - Linz Hbf - Wels Hbf - Salzburg Hbf - Kufstein - Wörgl Hbf - Jenbach - Innsbruck Hbf - Ötztal - Imst-Pitztal - Landeck-Zams - St. Anton am Arlberg - Langen am Arlberg - Bludenz - Feldkirch - Buchs SG (k) - Sargans - Zürich HB - Baden - Brugg - Frick - Stein-Säckingen - Rheinfelden - Basel SBB ÖBB / SBB 1987. 05. 31. 2010. 06. 10. 1987.35
EC 143,144 Transilvania Bécs - Győr - Budapest - Szolnok - Episcopia Bihor - Oradea - Cluj-Napoca
EC 158,159 Uetliberg Zürich HB – Stuttgart SBB 1993. 05. 23. 1994. 08. 07. 1993.02
EC Val d'Ossola Milano - Brig - Lötschberg - Basel SBB CIS 2004. 12. 12.
EC 127,120 Vallese Genève-Aéroport – Genève – Lausanne – Montreux – Sion – Sierre/Siders – Brig – Domodossola – Verbania-Pallanza – Stresa – Arona – Gallarate – Milano Centrale CIS 2004. 12. 12.
EC 40,41 Varsovia Varsó - Frankfurt/oder - Berlin DB 1993. 05. 23. 2002. 05. 30. 1993.14
EC 90, 91 Vauban Interlaken Ost – Interlaken West – Spiez – Thun – Bern – Olten – Liestal – Basel SBB – Basel SNCF – St-Louis (Haut Rhin) – Mulhouse Ville – Colmar – Selestat – Strasbourg – Metz Ville – Thionville – Luxembourg – Arlon – Brüsszel SBB 1988. 05. 29. 2007. 12. 08. 1988.03
EC 130,133 Verbano Milano - Brig - Lötschberg - Basel SBB 2004. 12. 12.
EC 4,5 Verdi Milano - Basel - Dortmund DB 1991. 06. 02. 2002. 12. 14. 1991.22
EC 978,975 Versailles (TGV) Genève - Párizs SNCF 1987. 05. 31. 1987.51
EC 52,53 Victor Hugo Frankfurt am Main - Saarbrücken - Párizs Est DB 1987. 05. 31. 1995. 05. 27. 1987.17
EC 172,173 Vindobona Bécs - Schöna - Berlijn ÖBB 1993. 05. 23. - 1993.09
EC 976,973 Voltaire (TGV) Genève - Párizs SNCF 1987. 05. 31. 1987.50
EC 160,161 Vorarlberg Zürich - Innsbruck ÖBB
EC 248,249 Wawel Kraków-Katowice-Wrocław-Berlin-Hamburg 2006. 12. 10. 2006.01
EC 14,15 Wörthersee Klagenfurt - Salzburg - Kiel DB 1989. 05. 28. - 1989.03
OEC 156,157 Zagreb Zagreb Glavni Kolod. – Savski Marof – Dobova – Sevnica – Celje – Pragersko – Maribor – Spielfeld-Straß – Leibnitz – Graz Hbf – Bruck a. d. Mur – Mürzzuschlag – Wiener Neustadt Hbf – Bécs Meidling – Bécs Südbahnhof ÖBB

Egyéb használat

[szerkesztés]

EuroCity magazin a neve az osztrák vasút újságjának, továbbá Revija (EuroCity) a horvát vasutak magazinjának a címe.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. EuroCity vonatok Magyarországon. [2009. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 11.)