Ugrás a tartalomhoz

Gilbert és George

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Gilbert Prousch (vagy Proesch) (San Martin (San Martino), Olaszország, 1943. szeptember 11.) és George Passmore (Devon, Anglia, 1942, január 8.), ismertebb nevükön Gilbert és George a művészek. Majdnem mindig párban dolgoztak.

A testnek, mint médiumnak egyik első megjelenése náluk figyelhető meg. Az első lépéseket a body art felé ők teszik meg. Együttműködésük kezdete és első akciójuk 1967-ben volt. A St. Martin's School of Art-ban voltak iskolatársak, és ott barátkoztak össze.

1971. március 11-étől Gilbert&George nyolc könyvecskét küldött szét (Művészet mindenkinek, London). Mindegyiknek a borítóján egy hevenyészett toll- és tintarajz (fényképről másolva) és egy rövid szöveg volt páros rímekbe szedve. Minden sor azzal végződik, hogy akkor most „Viszlát". Ezt nem írtuk a sorok után, kérjük az olvasót, lássa „oda" azt.

Művészetükből

[szerkesztés]
  • Négy szar: Két emberi ürülékdarab, „elegánsan" (szoborhoz hasonlóan) lefotózva. E mellett ők láthatók még, lehúzott alsógatyában.
  • Fekália kereszt alakban: Kötelességöltönyben szimmetrikusan jelennek meg. A kép egyszerre szakrális és blaszfémikus.
  • Kiállítottak a 2005-ös velencei biennálén is.

További irodalom

[szerkesztés]
  • Gilbert & George: The Complete Pictures, Rudi Fuchs, Tate Publishing, 2007. ISBN 9781854376817
  • Daniel Farson (2000). Gilbert and George: A Portrait. HarperCollins. London, 2000.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]