Indigó (kémia)
| Indigó | |
 Egy darab indiai indigófesték | |
 Indigó | |
| Más nevek | 2,2′-bisz(2,3-dihidro-3-oxoindolilidén), 2-(1,3-dihidro-3-oxo-2H-indol-2-ilidén)-1,2-dihidro-3H-indol-3-on, C.I. 73000, C.I. Vat Blue 1,
Indigotin |
| Kémiai azonosítók | |
|---|---|
| CAS-szám | 482-89-3 |
| ChemSpider | 4477009 |
| RTECS szám | DU2988400 |
| UNII | 1G5BK41P4F |
| ChEMBL | 599552 |
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |
| Kémiai képlet | C16H10N2O2 |
| Moláris tömeg | 262,27 g/mol |
| Megjelenés | sötétkék kristályos por |
| Sűrűség | 1,199 g/cm³ |
| Olvadáspont | 390–392 °C |
| Oldhatóság (vízben) | 10 g/l |
| Veszélyek | |
| EU osztályozás | 207-586-9 |
| R mondatok | R36/37/38 |
| S mondatok | S26-S36 |
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |
Az indigó szerves vegyület, amelyet kék festékanyagként alkalmaznak. Az indigó név a görög indikosz (ινδικός = indiai) szóból származik. Spanyol közvetítéssel terjedt el.[1]
Története, előállítása
[szerkesztés]Az ókorban a virágzó indigónövényt levágták, és fa kádakban erjesztették víz alatt 10–15 órán keresztül. Ennek során sárga színű oldatot kaptak, melyből a levegőn kék pelyhek formájában vált ki a nyers indigó.
Szerkezetét Adolf von Baeyer állapította meg 1868-ban, és 1880-ban a szintézisét is kidolgozta. A természetes indigót kiszorító ipari szintézis Karl Heumanntól(de) származik 1890-ből. Ma ennek módosításával, N-fenilglicinből(en) állítják elő:
|
| Karl Heumann eredeti szintézise |
|
| A módosított előállítás |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 66. o. ISBN 963 8334 96 7
Források
[szerkesztés]- Erdey-Grúz Tibor: Vegyszerismeret. 3. kiadás. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1963. 721–722. o.
- Kis kémiai szótár. Fordította Hársing Lászlóné. Budapest: Gondolat. 1972. 189. o.
- Akadémiai kislexikon. Főszerkesztő: Beck Mihály és Peschka Vilmos. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1989. 1 kötet., 815. o. ISBN 963 05 5279 5
- Hans Breuer: Atlasz – Kémia. Fordította Ungvárai János és Ungvárainé dr. Nagy Zsuzsanna. Harmadik, javított kiadás. Budapest: Athenaeum 2000 Kiadó Kft. 2003. 414–415 és 417. o. ISBN 963-9471-35-6
- Furka Árpád: Szerves kémia. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1988. 780–781. o. ISBN 963-19-2784-9
- Dr. Otto – Albrecht Neumüller: Römpp vegyészeti lexikon. Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1982. 2 kötet., 569–571. o. ISBN 963-10-3269-8
