Ugrás a tartalomhoz

Jóléti állam

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az egyesült királysági lakosok túlnyomó többsége egészségügyi ellátását biztosító, az angol jóléti állam részét képező National Health Service székháza

Jóléti államról akkor beszélhetünk, ha a társadalombiztosítás nem csak a leginkább rászoruló csoportokat célozza meg, hanem a lakosság nagy részét. A legtöbb 20. századi állam az 1920-as és 1960-as évek között többé-kevésbé jóléti állammá fejlődött.[1]

A jóléti államban a központi hatalom az esélyegyenlőség, a méltányos vagyon- és jövedelemeloszlás, illetve az alapvető életszükségleteket önerőből biztosítani képtelen személyek segítésére vonatkozó szociális felelősségvállalás eszméi alapján védi és támogatja a polgárok gazdasági és társadalmi boldogulását. Thomas Humphrey Marshall angol szociológus a modern jóléti államot a demokrácia, a szocializmus és a kapitalizmus sajátos ötvözésének írta le.[2]

A jóléti állam fogalmát gyakran az egész államigazgatásra és gazdaságra kiterjedő modellként határozzák meg, amiben az állam a szociális védőháló fenntartása és a közvetlen anyagi segélyek nyújtása mellett finanszírozza az egészségügyi ellátást és az oktatást. Jóléti államként tartják számon többek között Németországot, Franciaországot, Belgiumot és Hollandiát,[3] valamint az észak-európai országokat,[4] amelyek az skandináv jóléti modell néven ismert rendszert alkalmazzák. Gøsta Esping-Andersen dán társadalomtudós három eltérő típusú jóléti államot különböztet meg, szociáldemokratát, konzervatívot és liberálist.[5]

Kimutatták, hogy ahol a jóléti állam a GDP legalább egyötödét osztja el újra az adóztatás és az állami kiadások révén, jelentős csökkenés következik be a szegénységben.[6][7]

Előzmények

[szerkesztés]

Ókor

[szerkesztés]

Indiában Asóka császár a 3. században terjesztette elő a jóléti államának elképzelését. A dharma vallása tanításai alapján kívánta működtetni az államot; kijelentette, hogy „minden ember a gyerekem”[8] és hogy „csak arra törekszem, hogy törlesszem az adósságomat, mindazt, amellyel tartozom minden élőlénynek." E szemlélet akkoriban úttörőnek számított.[9] Asóka továbbá lemondott a háborúról és megtiltotta tömérdek állatfajta levágását.[10] Állítása szerint szeretettel és hittel akarta meghódítani a világot, számos missziót megbízott a dharma terjesztésével. A küldetései a világ messzi tájain is tevékenykedtek, akárcsak Egyiptomban, Görögországban és Srí Lankán. Ennek keretében a biroldalma területén és külföldön egyaránt létesültek gondozási központok, s ligetek, kutak, gyümölcsösök és pihenőházak jöhettek létre jóvoltából.[11][12][13]

A Római Köztársaság szórványosan közbenjárt egyes ügyekben, hogy segítsen a népnek. A cura annonae néven ismert programján keresztül gabonát osztott a lakosságnak. A Római Köztársaság és Birodalom idején nagy sebességgel nőtt Róma népessége, az időszámításunk utáni 2. században megközelítette az egymillió számú főt, így várost körülvevő vidék már nem bírta eltartani a nagyvárost, ugyanis elégtelen volt a mezőföld termelési kapacitása.[14]

A rendszeres gabonaosztás időszámításunk előtt 123.-ban kezdődött a Caius Gracchus által indítványozott, illetve a concilium plebis népgyűlés által jóváhagyott gabonatörvénnyel. A gabonajuttatásban részesülők száma olykor elérte a 320 000 embert.[15] [16] A 3. században a gabonaosztási programot kenyérosztás váltotta fel, valószínűleg Septimius Severus császár uralkodása alatt. Severus ezenkívül elrendelte az olívaolajosztást, melyet Aurelian császár később kiegészített bor- és sertéshúsjuttatással.[17] Ezen intézmény fönnmaradt egészen a a Nyugatrómai Birodalom végéig.[18] A korai Római Birodalomban a gabonajuttatás egyes becslések szerint Róma gabonakészletének 15–33% -át tette ki.[19]

Az ételsegélyen kívül a Római Köztársaság ingyenes szórakozást is nyújtott a ludi nyilvános rendezvényeken keresztül, melyeket közpénzből támogatták. Ettől a politikától ered a római hatalomtechnikát összefoglaló, világszerte elhíresült panem et circenes (vö. kenyeret és cirkuszt) mondás.

A jóléti állam adózáson keresztüli fenntartásának történelmi precedensét a 7. századbeli iszlám törvények jelentették.[20] A zakát avagy alamizsnaadás az iszlám öt oszlopának egyike, és gyakori formája a 2,5%-os jövedelemadó, amelyet minden viszonylag jómódú muszlimnak be kellett fizetnie a rászorulók ellátása végett. Az I. Omár kalifa egyfajta jóléti államot hozott létre a bajt al-mal, azaz kincstár révén, amelyet a birodalma minden részén a táplálékkészlet felhalmozására, a katasztrófavédelem létesítésére hasznosítottak.[21]

Modern jóléti állam

[szerkesztés]

A modern jóléti állam kialakulása az ipari forradalom korának társadalmi megrázkódtatásaiban gyökerezik. A tőkés termelési mód térnyerésével a munkavállalók nagy csoportjai olyan új kockázatokkal kerültek szembe, mint a rokkantság (munkahelyi balesetek révén) és a munkanélküliség. A régen ismert kockázatok, mint a betegség és az időskor is veszélyesebbé váltak, mivel a korábbi támogatási rendszerek, mint a hagyományos nagycsalád vagy a céhrendszerek a 19. századra felszámolódtak.[22] A jóléti állam bevezetésének legfontosabb politikai előfeltétele a a szakszervezetek és a szocialista pártok megjelenése és megerősödése, amit a hatalmon lévők fenyegetésnek értékeltek, ezért a társadalmi konfliktusokat igyekeztek megelőzni.

A felvilágosodásból származott az az elképzelés, hogy az életkörülmények nem istenadták, és nem is természeti törvények. A 19. században fokozatosan elfogadottá vált az a gondolat, hogy az állam a megfelelő eszköz a komplex kollektív feladatok kezelésére.[22]

Otto von Bismarck az 1880-as években nagy lépéseket tett a jóléti állam megteremtése felé a Német Császárságban[23] azzal, ahogyan kiterjesztette a junker uralkodó osztály kiváltságait az egyszerű emberekre. Az 1881. november 17-i, a Reichstagnak intézett beszédében úgy nyilatkozott, programja nem más, mint az úgynevezett gyakorlati kereszténység.[24] A bismarcki reformok jegyében bevezették a kötelező nyugdíjbiztosítást, az egészségbiztosítást, balesetbiztosítást. Kezdetben azonban a társadalombiztosítás csak a gyári munkásokra terjedt ki. A további, védelemre szoruló rétegek, például a vidéki lakosság, az alkalmazottak és a kisipari munkásság csak fokozatosan kerültek bevonásra. Teljesen fejlett jóléti államról csak az 1960-as évek vége óta lehet beszélni.[25]

Az 1877-es svájci gyári törvény Svájcban mindenki számára korlátozta a munkaidőt, illetve létrehozta az anyasági támogatás intézményét.[26] A svájci jóléti állam a 19. század végén született, habár mértéke kantononként ingadozott. A legelső, a jóléti állam kifejlődéséhez hozzájáruló intézkedések közé tartozott a katasztrófaelhárítás, az általánosiskola-rendszer, valamint az öreg- és gyermekotthonok kialakítása.[27]

Az Osztrák–Magyar Monarchiában néhány évvel Bismarck reformjai után Eduard Taaffe vezetésével bevezettek egyfajta jóléti államot. A kereszténydemokraták segítségével iktatódhattak törvénybe a munkásbarát intézkedések, amelyeket Taffe svájci és német mintára tervezett.[26]

A jóléti államok fejlesztése Nyugaton nagy ösztönzést kapott az 1917-es októberi orosz forradalomból, mint a polgári elit reakciója a burzsoáziával szembeni ottani erőszakra, tartva a hasonló hazai mozgalmak kialakulásától. Amikor azonban a 20. század derekára világossá vált, hogy a Szovjetunió társadalmi-gazdasági modellje nem vonzó a nyugati dolgozók számára, ez a szempont háttérbe szorult. Walter Scheidel történész szerint ez hozzájárult ahhoz, hogy a hidegháború végétől az egyenlőtlenségek újra növekedni kezdtek a nyugati társadalmakban, mivel az elit sokkal nyugodtabb lett a hiteles alternatívák vagy fenyegetések hiánya miatt.[28]

A 20. századi fasizmust tanulmányozó Robert Paxton történész megjegyzi, hogy a jóléti állam egyes elemeit konzervatív politikusok és pártok hozták létre a 19. században, hogy elejét vegyék a szakszervezetek és a szocialista ideológiát hirdető mozgalmak térhódításának a munkakörülmények és a munkásosztály életszínvonala jobbításával.[29]

Paxton szerint minden jobboldali 20. századi európai diktatúra, legyen az fasiszta vagy autoriter, jóléti államot tartott fönn. Úgy véli, „mindegyikük biztosított egészségügyi ellátást, nyugdíjat, megfizethető lakhatást és tömegközlekedést a termékenység, a nemzeti egység és a társadalmi béke megőrzése érdekében.”[29] Az Adolf Hitler irányította Nemzetiszocialista Német Munkáspárt olyannyira megnövelte a jóléti állam léptékét, hogy 1939-re már 17 milliót meghaladó számú német állampolgár részesült támogatásban a Nemzetiszocialista Népjólét program keretében.[30]

Miután a második világháború után a nyugat-európai szociáldemokrata pártok elhatárolódtak a marxizmustól, jellemzően a jóléti állam kialakítását, megerősítését tűzték ki célul.[29]

Régiónként

[szerkesztés]

Ausztrália

[szerkesztés]

1900 előtt Ausztráliában a jótékony szervezetek jelentették az elsődleges segélyforrást a rászorulók számára.[31] Az 1890-es évek gazdasági depressziója és a szakszervezetek és munkáspártok ebből fakadó népszerűsödése azonban a jóléti állam megvalósítását szorgalmazó mozgalmak keletkezéséhez vezetett.[32]

1900-ban Új-Dél-Wales és Victoria bevezette a nem járulékalapú nyugdíjakat a 64 éven felüliek részére. Queensland 1907-ben hasonló rendszert indított, ám mindössze egy évvel később az Andrew Fisher vezette munkáspárti szövetségi kormány országos szinten öregséginyugdíj-programot létesített. Ezt követte 1910-ben a nemzeti rokkantsági nyugdíj és 1912-ben a nemzeti anyasági támogatás.[31][33]

Franciaország

[szerkesztés]

1830 után Franciaországban a liberalizmus megerősítése és a gazdasági modernizáció elérése számított kulcsfontosságú célnak. Míg az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a liberalizmust elsősorban az individualizmus és a laissez-faire világszemlélet jellemezte, Franciaországban a liberalizmus inkább a társadalmi szolidaritás koncepciójára épült, a francia forradalom liberté, égalité, fraternité (vö. szabadság, egyenlőség, testvériség) jelmondatának megfelelően. A francia harmadik köztársaságban, főképpen 1895 és 1914 között a solidarité (vö. szolidaritás) vált a szociálpolitika irányadó elvévé. Fontos támogatói közé tartozott Léon Bourgeois és Pierre Waldeck-Rousseau miniszterelnök.[34][35] Miniszterelnökségük alatt kibővült a jóléti állam kibővült, ahogyan átvették Bismarck politikája egyes elemeit.[36] [37][38] Az 1930-as években még inkább a figyelem középpontjába került a munkásosztály a szocializmus térnyerése nyomán.[39] Az ekkortájt születő jólétiállam-elemeket később a Vichy-rendszer egyes intézkedései is mélyítették.

Németország

[szerkesztés]

Otto von Bismarck, 1871-től 1890-ig Németország befolyásos kancellárja a legelső modern jóléti államot kifejlesztette Poroszországban és Szászországban az 1840-es évekbeli szociális programok hagyománya alapján. A Bismarck által meghozott intézkedések – nevezetesen az öregségi nyugdíj, a baleset-biztosítás és a munkavállalói egészségbiztosítás – jelentették az akkoriban kialakuló modern európai jóléti állam talpkövét. A paternalista elgondolásai célja a társadalmi nyugtalanság enyhítése és a Szociáldemokrata Párt további népszerűsödésének megakadályozása, a munkásréteg kiengesztelése, illetve az Egyesült Államokba való kivándorlás meggátolása volt.[40][41] Bismarck ezenfelül megnyerte az iparosok és a magas képzettségű munkavállalók támogatását azáltal, hogy megemelte a vámtarifát, így sikerült a német ipar nyereségeit és az alkalmazottak bérét megvédeni az amerikai versenytől, habár elidegenítette a szabadkereskedelmet szorgalmazó liberális értelmiségeket.[42][43] A szociális egészségügyi biztosítás 1883-ban, a baleset-biztosítás 1884-ben, az öregségi nyugdíjak 1889-ben, majd a munkanélküli segély 1927-ben került bevezetésre.

Latin-Amerika

[szerkesztés]

A latin-amerikai jóléti államokat „keletkező jóléti államoknak”[44] vagy „keletkező jóléti államoknak” tekintik a szakértők.[45][46] Uruguay, Chile és Argentína minősül szociál- és gazdasági úttörőnek latin-amerikai viszonylatban, mivel ezek az országok az 1920-as években a bismarcki modell alapján kezdtek el a régióban legelőször szociális programot kidolgozni. Másutt, akárcsak Costa Ricán behatóbb, univerzálisabb jóléti rendszert fejlesztettek ki az 1960–as és 1970-es évek során a brit National Health Service koncepcióját kitervelő William Beveridge-ről elnevezett Beveridge-modellen alapuló társadalombiztosítás bevezetésével.[47]

Közel-Kelet

[szerkesztés]

Szaúd-Arábia,[48][49] [50] Kuvait,[51] és Katar jóléti államnak tekinthető saját állampolgárai számára.

Skandinávia

[szerkesztés]
Lásd még: Skandináv jóléti modell

A skandináv jóléti modell az észak-európai országok gazdaság- és szociálpolitikájára vonatkozik. A skandináv jóléti modell abban különbözik a többi jólétiállam-típustól, hogy a foglalkoztatottság maximalizálását, a nemi egyenlőség előmozdítását, az egalitárius szemlélettel összhangban lévő szociális védőháló üzemeltetését, illetve a nagyságrendileg lényegbevágó redisztribúciót és az expanzív költségvetési politika készséges alkalmazását helyezi előtérbe.[52]

Noha különbségek is mutatkoznak a skandináv országok jóléti államai között, valamennyi észak-európai állam elkötelezi magát a társadalmi összetartás megerősítése iránt. Az állami szolgáltatásokat rendszerint a társadalom széles köre igénybe veheti, nem csupán a szó szoros értelmében vett „rászorulók”. A szociális ellátások mibenlétét, jellegét az innováció iránti nyitottság és a flexibilitás jellemzi. A skandináviai jóléti államokat elsősorban az adóbevételekkel finanszírozzák.[53]

Kína

[szerkesztés]

Kínában hagyományosan a család támogatta a rászoruló rokonokat.[54] Az 1978-ban bevezetett egykepolitika ezt fenntarthatatlanná tette, így az 1980-as évek óta folyamatosan megmutatkozott a fenntartható szociálpolitika kialakításához fűzött igény, ahogyan Kína meggazdagodott és jelentős demográfiai változásokon, illetve urbanizáción esett át. Az elmúlt évtizedek során a társadalom- és politikatudomány részletesen foglalkozott egy lehetséges kínai jóléti modell kidolgozásával.[55] A kínai politika a 21. századig e kérdésekben inkrementális, egyesek szerint következetlen lépésekből állott. Az utóbbiakban a gazdasági fejlődés középpontjában álló nagyvárosokban választóvonal jelent meg az állami és a magánszektorban dolgozók között.[56]

Egyesült Királyság

[szerkesztés]

Derek Fraser történész dióhéjban összefoglalta a brit jóléti állam történetét.[57]

A késői viktoriánus liberalizmus társadalomszemléletéből sarjadt, az első világháború előtti és utáni etatizmusban nőtt fel, az 1940-es évek univerzalizmusában érett meg, az 1950-es és 1960-as évek konszenzusában élt és virult. Az 1970-es évekre már betegeskedett, elhalványulóban volt, akár az elhervadó őszi rózsa. Az 1980-as évre pedig mind az Egyesült Királyság kormányzata, mind az Egyesült Államoké a jóléti állam eszményével ellentétes neoliberális politikát folytatott.

Egyesült Államok

[szerkesztés]

Az Egyesült Államok az 1930-as években kisebb mértékű jóléti államot alakított ki.[58] A jóléti állam szükségességének egyik legátfogóbb indokolását Lester Frank Ward amerikai szociológus fogalmazta meg. Őt Henry Steele Commager történész „a modern jóléti állam atyjának” nevezte.

Ward úgy vélte, a társadalmat képes alakítani és irányítani az ember. „Csak a természeti jelenségek emberi ellenőrzés alá vonásán keresztül kielégíthetőek az emberi igények, és ha a társadalom törvényei valóban analógok a fizika törvényeivel, akkor miért ne részesülhetne társadalomtudomány olyan gyakorlati alkalmazásban, mint a természettudomány?"[59] írta.[60]

A paternalizmus vádját elsősorban az az osztály emeli, amely a legnagyobb mértékű védelmet élvezi az államtól. Pedig manapság nyilvánvaló, hogy a tőke képtelén vigyázni magára az állam segítsége nélkül, és ugyanazok a vállalkozások, amik szüntelenül agitálnak a »paternalizmus« ellen, amely kifejezés alatt a védtelen munkásról és kézművesről azt állítják, hogy valamilyen eltúlzott védelem részesei, egyszerre ügyvéd- és lobbistahadakon keresztül a törvényhozás előtt esdekelnek, hogy megszabadulhassanak saját ügyetlenségüktől. A nagyvállalatoknak történő anyatejosztást inkább »maternalizmusnak« kéne nevezni, nála már jobb lenne a szimpla, de legalább méltóságteljes paternalizmus.

A jóléti állam típusai

[szerkesztés]

Általánosságban véve a jóléti állam vagy univerzális, azaz mindenkire kiterjedő, vagy szelektív, azaz kizárólag a szűkölködőnek vélt polgárokat lefedő. 1990-ben, a Jóléti kapitalizmus három világa című könyvében Gøsta Esping-Andersen dán szociológus három jellegzetes jólétiállam-modellt nevezett meg.[61] Bár számottevő bírálat érte az általa kijelölt kategóriákat, az osztályzása továbbra is kiindulási pontként szolgál a modern jólétiállam-fajtákat elemző tudósok, kutatók számára.

Esping-Andersen jólétiállam-kategorizálása figyelembe vesz és elismer három kulcsszerepű nyugat-európai és amerikai mozgalmat, nevezetesen a szociáldemokráciát, a kereszténydemokráciát és a liberalizmust.[62][63] A besorolásánal főképpen a jóléti állam gyakorlati, illetve elvi alapja, valamint az, hogy milyen mértékben csökkenti a polgárok piáctól való függését. Ez utóbbi mércét „dekommodifikációnak” nevezi Esping-Andersen a könyvében.

Szociáldemokrata

[szerkesztés]

A szociáldemokrata jólétiállam-modell az univerzalizmuson alapul, így jellemzően valamennyi állampolgár, nem csak a munkavállalók számára nyújt szolgáltatást. Az efféle jóléti állam az önrendelkezés és az autonómia érvényesülését teszi lehetővé. Többek között Dánia, Finnország, Hollandia, Norvégia és Svédország tartozik ebbe a csoportba.

Kereszténydemokrata

[szerkesztés]

A kereszténydemokrata jólétiállam-modell a szubszidiaritás és decentralizáció elvén, illetve a társadalombiztosítási rendszer dominanciáján alapszik. Hozzájárul a közepes mértékű dekommodifikációhoz, azaz nem kötődik erősen a munkavállaláshoz, noha nem akadályozza meg a nagymértékű társadalmi rétegeződést. Többek között Ausztria, Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország sorolható ide.

Liberális

[szerkesztés]

A liberális modell a piac és a magántulajdonon kiemelt szerepén alapul; az állam általában pusztán a szegénység enyhítése céljából jár közben. Legfeljebb az alapvető szükségletek kielégítése érdekében nyújt támogatást. A dekommodifikációhoz nem járul hozzá nagymértékben, azaz nem pártolja a munkához nem kötődő juttatásokat, nem állja útját a magas fokú társadalmi rétegeződésnek. Az Egyesült Államok, Kanada, Japán, Új-Zéland és Svájc tartozik ide.

A szociális kiadások aránya a GDP %-ában különböző országokban 2018-ban

[szerkesztés]
Ország Szociális kiadások aránya
(a GDP %-a)[64]		 Year[a]
 Franciaország 31.0 2019
 Belgium 28.9 2019
 Finnország 29.1 2019
 Dánia 28.3 2019
 Olaszország 28.2 2019
 Ausztria 26.9 2019
 Svédország 25.5 2019
 Németország 25.9 2019
 Norvégia 25.3 2019
 Spanyolország 24.0 2019
 Görögország 24.0 2019
 Portugália 22.6 2019
 Luxembourg 21.6 2019
 Japán 22.3 2017
 Szlovénia 21.1 2019
 Lengyelország 21.3 2019
 Egyesült Királyság 20.6 2019
 Magyarország 18.1 2019
 Új-Zéland 19.4 2018
 Csehország 19.2 2019
 Egyesült Államok 18.7 2019
 Észtország 17.7 2019
 Ausztrália 16.7 2016
 Kanada 18.0 2018
 Hollandia 16.1 2019
 Lettország 16.4 2019
 Litvánia 16.7 2019
 Izrael 16.3 2019
 Svájc 16.7 2018
 Izland 17.4 2019
 Írország 13.4 2019
 Törökország 12.0 2019
 Dél-Korea 12.2 2019
 Chile 11.4 2019
 Mexikó 7.5 2019
 Costa Rica 12.2 2018
 Kolumbia 13.1 2018
 Szlovákia 17.7 2019
OCDE – Total 20.0 2019

A jóléti állam liberális kritikája

[szerkesztés]

A liberalizmus hívei a jóléti állammmal szemben már 1900 előtt is a minimális államot pártolták, ami csak a belső és külső biztonságért felelős, és nem foglalkozik a gazdaságpolitikával vagy szociálpolitikával, hanem a (laissez-faire) elvét és gyakorlatát követi. Ellenfeleik ezt a felfogást éjjeliőr államnak nevezték el.

A klasszikus liberalizmus azért bírálja a jóléti állam modelljét, mivel szerintük a segélyek intézményesülése és bürokratizálása elkerülhetetlenül a szabadság hiányához vezet, cselekvőképtelenné teszi az embereket, és túl nagy hatalmat ad az államigazgatásnak. Erősíti a kölcsönös igényeket a jóléti juttatások címzettjei és a jogalkotó között, ezáltal gyengíti felelősségüket a társadalom egésze iránt, és ezzel aláássa a demokráciát. A liberalizmus szerint a „jóléti diktatúra” a totalitárius fasizmus vagy sztálinizmus felé mutat.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Ullrich 17. o.
  2. ↑ Marshall, Thomas Humphrey. Citizenship and Social Class: And Other Essays. Cambridge: University Press (1950) 
  3. ↑ Shorto. „Going Dutch”, The New York Times Magazine, 2009. április 29. (Hozzáférés: 2016. június 11.) 
  4. ↑ Stephens, John D. (1995). THE SCANDINAVIAN WELFARE STATES ACHIEVEMENTS, CRISIS AND PROSPECTS. UNRISD. Retrieved: March 11, 2019.
  5. ↑ Esping-Andersen (1990)
  6. ↑ Kenworthy, L. (1999). Do social-welfare policies reduce poverty? A cross-national assessment Archiválva 2011. szeptember 28-i dátummal a Wayback Machine-ben.. Social Forces: 77: 3: 1119–39.
  7. ↑ Bradley, D., Huber, E., Moller, S., Nielson, F. & Stephens, J. D. (2003) "Determinants of relative poverty in advanced capitalist democracies". American Sociological Review 68:3: 22–51.
  8. ↑ [1]
  9. ↑ Romila Thapar. The Penguin History of Early India: From the Origins to AD 1300. Penguin UK, 592. o. (2003). ISBN 9780141937427. Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 30. 
  10. ↑ Thakur, Upendra. Studies in Indian History Issue 35 of Chaukhambha oriental research studies. Chaukhamba Orientalia original from: the University of Virginia (1989). Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 30. 
  11. ↑ Indian History. Tata McGraw-Hill Education, A-185. o.. ISBN 9780071329231. Hozzáférés ideje: 2013. augusztus 30. 
  12. ↑ Indian History. Tata McGraw-Hill Education, A–184–185. o.. ISBN 9780071329231 
  13. ↑ Kher, N. N.. A Text Book of Social Sciences. Pitambar Publishing, 45–46. o.. ISBN 9788120914667 
  14. ↑ Hanson J.W., Ortman S.G., Lobo J. (2017) "Urbanism and the division of labour in the Roman Empire." J. R. Soc. Interface 14, p. 10., accessed 5 Sep 2018
  15. ↑ Erdkamp, Paul, "The Food Supply of the Capital," in The Cambridge Companion to Ancient Rome, Cambridge: Cambridge University Press, pp. 262-264
  16. ↑ Cristofori, Alessandro "Grain Distribution on Late Republican Rome," pp 146-151., accessed 17 Sep 2018
  17. ↑ Erdkamp, pp. 266-267
  18. ↑ Linn, Jason (Fall 2012), "The Roman Grain Supply, 441-455", Journal of Late Antiquity, Vol. 5, no. 2, pp. 298-299, and note 3, p. 298
  19. ↑ Kessler, David and Temin, Peter (May 2007), "The Organization of the Grain Trade in the Early Roman Empire," The Economic History Review, New Series, Vol. 60, No. 2, p. 316. Downloaded from JSTOR.
  20. ↑ Miaschi, John. (2017, April 25). What Is A Welfare State? The World Atlas. Available at, accessed 24 Oct 2019.
  21. ↑ Crone, Patricia (2005), Medieval Islamic Political Thought. Edinburgh University Press, 308–9. o. (2005). ISBN 0-7486-2194-6 
  22. ↑ a b Ullrich 23. o.
  23. ↑ Kersbergen, Kees van. Comparative Welfare State Politics: Development, Opportunities, and Reform. Cambridge UP, 38. o. (2013). ISBN 9781107652477 
  24. ↑ Moritz Busch, Bismarck: Some secret pages from his history, Macmillan, New York (1898) Vol. II, p. 282
  25. ↑ Ullrich 25. o.
  26. ↑ a b Grandner (1996). „Conservative Social Politics in Austria, 1880–1890”. Austrian History Yearbook 27, 77–107. o. DOI:10.1017/S006723780000583X. 
  27. ↑ Geschichte der Sozialen Sicherheit-Synthese (de-DE nyelven). www.geschichtedersozialensicherheit.ch. (Hozzáférés: 2017. december 8.)
  28. ↑ Taylor, Matt. „One Recipe for a More Equal World: Mass Death”, Vice, 2017. február 22. (Hozzáférés: 2017. április 9.) 
  29. ↑ a b c Paxton. „Vichy Lives! – In a way”, The New York Review of Books, 2013. április 25. 
  30. ↑ Richard J. Evans, The Third Reich in Power, 1933–1939, New York: The Penguin Press, 2005, p. 489
  31. ↑ a b History of Pensions and Other Benefits in Australia. Year Book Australia, 1988. Australian Bureau of Statistics, 1988. [2014. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 23.)
  32. ↑ Garton: Health and welfare. The Dictionary of Sydney, 2008. [2012. augusztus 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 23.)
  33. ↑ Yeend: Welfare Review. Parliament of Australia, 2000. szeptember 1. [2014. december 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 23.)
  34. ↑ Jack Ernest S. Hayward, "The official social philosophy of the French Third Republic: Léon Bourgeois and solidarism." International Review of Social History 6#1 (1961): 19-48.
  35. ↑ Jack Hayward. Fragmented France: Two Centuries of Disputed Identity. Oxford UP, 44. o. (2007). ISBN 9780199216314 
  36. ↑ Allan Mitchell, The Divided Path: The German Influence on Social Reform in France After 1870 (1991) online Archiválva 2019. április 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  37. ↑ Philip Nord "The welfare state in France, 1870-1914." French Historical Studies 18.3 (1994): 821-838. online
  38. ↑ John H. Weiss,"Origins of the French welfare state: poor relief in the third republic, 1871-1914." French Historical Studies 13.1 (1983): 47-78. online
  39. ↑ Dutton, Paul V.. Origins of the French welfare state: The struggle for social reform in France, 1914–1947. Cambridge University Press (2002) 
  40. ↑ E. P. Hennock, The Origin of the Welfare State in England and Germany, 1850–1914: Social Policies Compared (2007)
  41. ↑ Hermann Beck, Origins of the Authoritarian Welfare State in Prussia, 1815–1870 (1995)
  42. ↑ Elaine Glovka Spencer, "Rules of the Ruhr: Leadership and Authority in German Big Business Before 1914," Business History Review: 53 (Spring 1979), 1:40–64.
  43. ↑ Ivo N. Lambi, "The Protectionist Interests of the German Iron and Steel Industry, 1873–1879," Journal of Economic History: 22 (March 1962): 1: 59–70.
  44. ↑ Esping-Andersen, Gøsta (1996). Welfare States in Transition: National Adaptations in Global Economy. London: Sage Publications.
  45. ↑ Huber, Evelyne, & John D. Stephens (2012). Democracy and the Left. Social Policy and Inequality in Latin America. Chicago: The University of Chicago Press.
  46. ↑ Mesa-Lago, Carmelo (1994). Changing Social Security in Latin America. London: Lynne Rienner Publishers.
  47. ↑ Carlos Barba Solano, Gerardo Ordoñez Barba, and Enrique Valencia Lomelí (eds.), Más Allá de la pobreza: regímenes de bienestar en Europa, Asia y América. Guadalajara: Universidad de Guadalajara, El Colegio de la Frontera Norte
  48. ↑ (2001. február 23.) „Saudi Arabia”. Country Reports on Human Rights Practices, 2000. (Hozzáférés: 2018. július 23.) 
  49. ↑ Social Services Archiválva 2006. október 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, Saudinf.com
  50. ↑ The Kingdom Of Saudi Arabia - A Welfare State. mofa.gov.sa. Ministry of Foreign Affairs, Saudi Arabia. [2007. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 23.)
  51. ↑ Khalaf (1987). „The Emergence of the Oil Welfare State”. Dialectical Anthropology 12, 343–57. o. DOI:10.1007/BF00252116. 
  52. ↑ Esping-Andersen, G.. The three worlds of welfare capitalism. Princeton, NJ: Princeton University Press, 228. o. (1991) 
  53. ↑ The Nordic Council: About the Nordic welfare model. Norden. [2014. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. április 2.)
  54. ↑ Susanto, A. B.. The Dragon Network: Inside Stories of the Most Successful Chinese Family Businesses. Wiley, 22. o. (2013). ISBN 9781118339381 
  55. ↑ Scott Kennedy. Beyond the Middle Kingdom: Comparative Perspectives on China's Capitalist Transformation. Stanford U.P., 89. o. (2011). ISBN 9780804777674 
  56. ↑ Huang (2013. március 1.). „The Politics of Social Welfare Reform in Urban China: Social Welfare Preferences and Reform Policies”. Journal of Chinese Political Science 18, 61–85. o. DOI:10.1007/s11366-012-9227-x. 
  57. ↑ Fraser, Derek. The evolution of the British welfare state: a history of social policy since the Industrial Revolution, 2nd, 233. o. (1984) 
  58. ↑ Walter I. Trattner. From Poor Law to Welfare State, 6th Edition: A History of Social Welfare in America. Free Press, 15. o. (2007). ISBN 9781416593188 
  59. ↑ Quoted in Thomas F. Gosset, Race: The History of an Idea in America (Oxford University Press, 1997 [1963]), p. 161.
  60. ↑ Lester Frank Ward, Forum XX, 1895, quoted in Henry Steel Commager's The American Mind: An Interpretation of American Thought and Character Since the 1880s (New Haven: Yale University Press, 1950), p. 210.
  61. ↑ Bo Rothstein, Just Institutions Matter: The Moral and Political Logic of the Universal Welfare State (Cambridge, 1998), pp. 18–27.
  62. ↑ Ferragina (2011). „Welfare regime debate: past, present, futures”. Policy & Politics 39, 583–611. o. DOI:10.1332/030557311X603592. 
  63. ↑ Stephens (1979); Korpi (1983); Van Kersbergen (1995); Vrooman (2012)
  64. ↑ Social Expenditure - Aggregated data

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Welfare state című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Staatstheorie című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • ↑ Egresi et al.: Egresi Katalin – Pongrácz Alex – Szigeti Péter: Államelmélet. Takács Péter. Győr: Széchenyi István Egyetem, Jogelméleti tanszék. 2016. ISBN 978-615-5391-72-9  
  • ↑ Ullrich: Carsten G. Ullrich: Sociology of the Welfare State. Frankfurt: Campus Verlag. 2005. ISBN 3-593-37893-0  

További információk

[szerkesztés]
  • A jóléti állam; szerk. Ferge Zsuzsa, Lévai Katalin; T-Twins, Bp., 1991 (Szociális szakképzés könyvtára)
  • Az új jobboldal és a jóléti állam; vál., szerk. Bujalos István, Nyilas Mihály; Hilscher Szociálpolitikai Egyesület–ELTE Szociológiai Intézet, Bp., 1996 (Szociális szakképzés könyvtára)
  • Kornai János: Vergődés és remény. Gondolatok a gazdasági stabilizációról és a jóléti állam reformjáról; Közgazdasági és Jogi, Bp., 1996
  • A jóléti állam közgazdasági megközelítésben; tan. Nicholas Barr, Michael F. Förster, John Sloman, szerk. Semjén András, ford. Benedict Ágnes et al.; Hilscher Szociálpolitikai Egyesület, Bp., 1998 (Társadalompolitikai olvasókönyvek)
  • A jóléti állam politikai gazdaságtana; szerk. Csaba Iván, Tóth István György, ford. Bodon Judit et al.; Osiris–Láthatatlan Kollégium, Bp., 1999 (Szemeszter)
  • Tomka Béla: A jóléti állam Európában és Magyarországon; Corvina, Bp., 2008 (Corvina tudástár)
  • A jóléti állam a 21. században; vál., szerk. Nyilas Mihály; Hilscher Szociálpolitikai–ELTE TÁTK Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék, Bp., 2009 (Társadalompolitikai olvasókönyvek)
  • Nicholas Barr: A jóléti állam gazdaságtana. A nagy ellátórendszerek működésének összefüggései; Akadémiai, Bp., 2009
  • A jóléti állam után; tan. David Beito et al., szerk. Tom G. Palmer, ford. Széky János, Hajba Máté; Szabad Piac Alapítvány, Bp., 2016
  • Andor László: Jóléti modellek, európai válságok; Noran Libro, Bp., 2017 (Progress könyvek)
  • Angus Deaton: A nagy szökés. Egészség, gazdagság, és az egyenlőtlenségek eredete; ford. Felcsuti Péter; Corvina, Bp., 2017


Forráshivatkozás-hiba: <ref> címkék léteznek a(z) „lower-alpha” csoporthoz, de nincs hozzá <references group="lower-alpha"/>

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jóléti_állam&oldid=27533838”