Kézai Simon
| Kézai Simon | |
 | |
| Kézai Simon (balra) és Kálti Márk szobra a székesfehérvári Csók István Képtár épületének főhomlokzatán (Metky Ödön, 1967) | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 13. század Dunakeszi |
| Elhunyt | 13. század |
| Ismeretes mint |
|
| Nemzetiség | magyar |
| Pályafutása | |
| Szakterület | történettudomány |
| Jelentős munkái | Gesta Hunnorum et Hungarorum |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kézai Simon témájú médiaállományokat. | |
Kézai Simon (más néven Simon de Keza[1]) a 13. századi Magyarország leghíresebb krónikása volt. Életének körülményei ismeretlenek.
Nevének eredete
[szerkesztés]Nevének eredetéről többféle elképzelés van. Ezeket Németh Dániel foglalta össze Kézai Simon (Simon de Keza) nevének eredetéhez című tanulmányában. [2]
Kézai magyar nemzetiségére következtenek a munkája latinságában feltűnő számos eredeti magyar kifejezésről, valamint a magyar nyelvre, mint a „mi nyelvünkre” való hivatkozásból. A Kézai név jelentése alapján vagy a bihari Kézáról vagy talán Dunakesziről származott. Ez utóbbit bizonyítani vélik abból, hogy a stillfriedi csata leírásánál megemlékezik Dunakeszi földesurának, Básztej Renoldnak fiairól. Egy másik elképzelés szerint a Fejér megyei Kézáról (később Kinza, Ginza) származott, amely akkor a Básztej nemzetség birtoka volt.
Munkássága
[szerkesztés]Az utókor által Gesta Hungarorum címen emlegetett latin nyelvű krónikáját IV. László királynak ajánlotta. (A művet Anonymus azonos című művétől megkülönböztetve Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és a magyarok cselekedetei” címen is szokták nevezni.) Saját vallomása szerint művét olasz, francia és német krónikákból állította össze, azonban ezeknél sokkal szabadabban használta a már forgalomban levő magyar krónikákat. Munkája csupán kivonatos másolat formájában jutott korunkra, eredetileg hosszabb lehetett.[3]
Mester és udvari pap lett, és mint ilyen 1282–83 táján írta krónikáját. Két könyvből álló műve Hunor és Magor híres történetével, a hunok és magyarok közös eredetének elbeszélésével kezdődik. Az első könyvben a hunoknak Attila haláláig és birodalmuk felbomlásáig, a másodikban pedig a magyaroknak a bejövetelüktől 1280-ig terjedő történetével foglalkozott, és mint mondta, a valóságot akarta követni. Függelékül külön értekezett a jövevény nemesekről, az udvarnokokról, várnépekről, várjobbágyokról, cselédekről, szabadosokról és rabszolgákról.
Hevesen megtámadta Orosiust (helyesebben Iordanest), „a magyarok eredetéről költött gyarló meséje miatt”, ő maga pedig Scythia leírásában már a 13. századbeli utazók elbeszéléseit is használta. Eléggé tisztult nézetei azonban mégsem voltak. Kétségkívül hozzáférése lehetett a királyi levéltárhoz is, mert IV. László őt – mint homo regiust – 1283. október 19-én a jegyzőjének nevezi. Pap lévén ekkor, nem lehetett egy azzal az 1286-ban Simon comesszel, aki Keszői Sebestyén fia volt.
Műve utóélete
[szerkesztés]Krónikája nyomtatásban először Bécsben 1782-ben jelent meg, másodszor – javítva – Budán ugyanazon évben Horányi Elek, harmadszor szintén Budán 1833-ban Podhradczky József, negyedszer St. Gallenben 1849-ben Endlicher István László adta ki, ötödször Mátyás Flórián, és magyarul Szabó Károly, Pesten, 1862-ben.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ http://www.c3.hu/~magyarnyelv/20-3/NemethD_MNy_20-3.pdf
- ↑ http://www.c3.hu/~magyarnyelv/20-3/NemethD_MNy_20-3.pdf
- ↑ Domanovszky Sándor (1906): Kézai Simon mester krónikája. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest. 8-18. old.
