Ugrás a tartalomhoz

Kovács Károly (tanár)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kovács Károly
Született1875. november 1.
Újvidék
Elhunyt1937. december 24. (62 évesen)
Makó
Foglalkozásaneveléstudós
SablonWikidataSegítség

Dr. Kovács Károly (Újvidék, 1875. november 1.Makó, 1937. december 24.[1][2]) bölcseleti doktor és főgimnáziumi tanár.

Életpályája

[szerkesztés]

Apja Kovács János tanár és író volt. A gimnáziumot szülővárosában végezte 1892-ben; orvosi és bölcseleti tanulmányait 1892–1896 között a budapesti egyetemen hallgatta. 1894-ben tett tanári szakvizsgálatot és 1896. májusban alapvizsgát. 1896. december 21-én bölcseleti doktorrá avatták. 1897. június 3-án tanári oklevelet szerzett a magyar és latin szakból. 1896. szeptembertől 1897. júniusig a budapesti tanárképzőintézet gyakorló főgimnáziumában volt ösztöndíjas rendes tag. 1897. július 8-án a makói magyar királyi állami főgimnáziumhoz nevezték ki helyettes tanárnak. 1897–1906 között, valamint 1920–1924 között a makói József Attila Gimnázium magyar-latin szakos tanára volt; tanította többek közt József Attilát és Erdei Ferencet is.[3]

Élénk részt vett a társadalmi és politikai életben is. Megyebizottsági tag volt Temesvárott és utóbb Makón. Ugyancsak tagja volt Makón az iskolaszéknek és ügyvezető igazgatója a revíziós ligának. Igen nagy gyakorlati érzékről tanúskodó cikkeket írt a lapokba.

Sírja a makói református ótemetőben található.[3]

Művei

[szerkesztés]
  • Horatius odáinak fordítói Virágig és a műfordítás kérdésének fejlődése. Budapest, 1896.
  • Slavici. A szerencsemalom. (Rumén regény.) Makó, 1898. (A nagy Világból c. regénygyűjteményben.)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Halálesete bejegyezve a makói állami halotti akv. 525/1937. folyószám alatt.
  2. Gyászjelentése
  3. a b Tóth Ferenc: Makói temetők. Makó, 1996. A Makói Múzeum Füzetei, 83.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]