Lengyel-középhegység
Lengyel-középhegység | |
A Lysica 612 méteres csúcsa | |
Elhelyezkedés | Lengyelország déli része, Ukrajna |
Besorolás | nagytáj |
Fontosabb települések | Krakkó, Katowice, Lublin |
Földrajzi adatok | |
Legmagasabb pont | Lysica (612 m) |
Folyóvizek | Odera, Visztula, San |
Időzóna | CET (UTC+1) |
Résztájegységek | Szentkereszt-hegység, Lengyel-lépcsővidék, Nida-medence, Felső-Sziléziai-medence, Lublini-hátság, Kárpátalji-medencesor |
Térkép | |
A Lengyel-középhegység a térkép alján, barna színnel ábrázolva látható | |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 50° 45′, k. h. 20° 00′50.750000°N 20.000000°EKoordináták: é. sz. 50° 45′, k. h. 20° 00′50.750000°N 20.000000°E |
A Lengyel-középhegység (lengyelül Wyżyny Polskie) a Közép-európai-rögvidék legkeletibb, legalacsonyabb területe. Lengyelország déli részén található. Alacsony, inkább dombságra jellemző magasságú nagytáj. Óidei röghegység, a Variszkuszi-hegységrendszer tagja, így ásványkincsekben (feketekőszén) gazdag.
Fekvése
[szerkesztés]A Lengyel-középhegység Lengyelország déli részén helyezkedik el. A Roztocze keleti része Ukrajnába nyúlik át.
Nyugatról a Cseh-medence peremhegységei (Szudéták), délről a Kárpátalji-medencesor, illetve azon túl a Kárpátok, keletről a Kelet-európai-síkság, északról pedig a Lengyel-alföld határolja.
Kialakulása
[szerkesztés]A Lengyel-középhegység több szempontból a Német-középhegységhez hasonló. Devon időszaki palái a Rajnai-palahegység kőzeteihez hasonlóak, a Felső-Sziléziai-medence karbon feketekőszene a Ruhr-vidék szénkészleteivel rokon, a Lengyel-lépcsővidék pedig a Sváb-Frank-lépcsővidékhez hasonlít.[1]
A Közép-európai-rögvidék többi tagjától azonban jelentős eltéréseket is megfigyelhetünk. A Lengyel-középhegység jóval alacsonyabb, óidei, a variszkuszi hegységképződés során kialakult kőzetei pedig többnyire nem a felszínen vannak, hanem a kambriumban, szilurban és devonban keletkezett kristályos palákra, kvarcitra és homokkőre a középidőben vastag üledékrétegek (mészkő, homokkő) rakódtak.[2] Kis magassága miatt a pleisztocén eljegesedés jégtakarója teljesen befedte, lekoptatta, így mai felszínén fenékmoréna települ. Legmagasabb csúcsa, a Lysica a jégkorban nunatakként emelkedett ki a jégtakaróból.[1]
Részei
[szerkesztés]
A Lengyel-középhegység lengyelországi felosztása
|
A Lengyel-középhegységet egy északkeleti középhegységre és egy délnyugati medencevidékre oszthatjuk.
Középhegységek:
- Szentkereszt-hegység
- Lengyel-lépcsővidék
- Nida-medence
Medencevidék:
- Felső-Sziléziai-medence
- Lublini-hátság
- Kárpátalji-medencesor
Legmagasabb része az óidei kőzetekből (palák és homokkövek) álló Szentkereszt-hegység (Góry Świętokrzyskie). Központi fennsíkja 400 méter magas, ebből két kvarcitvonulat (a hegység legmagasabb, 612 méteres csúcsát adó Lysica és a Lysa góra) emelkedik 600 méter fölé. A két csúcs a jégkorban a jégtakaró fölé emelkedő nunatak volt. Az itteni periglaciális felszínformálás eredményei az oldalaikat borító kőtengerek.[3]
A Szentkereszt-hegységet középidei üledékekből álló alacsonyabb fennsíkok és gerincek veszik körbe. Ezek alkotják a Lengyel-lépcsővidéket. Délnyugaton két, a triászban kialakult lépcső (kagylósmészkő és keuper-lépcsők), keleten pedig egy jura lépcső található. A kagylósmészkő-lépcső Kózle és Katowice között 50 méter magas peremmel emelkedik környezete fölé, az Oderától a Felső-Wartáig húzódik. Fennsíkjait moréna fedi, nagyrészt megmaradt erdőborítottsága. Kisebb medencék tagolják, nyugati peremén pedig az Anna-hegy bazaltkúpja emelkedik.[3]
A keuper-lépcsőhöz a Częstochowai-dombság tartozik, míg keleten a kréta lépcső, az 504 m-ig emelkedő Krakkói-Jura 100 méternél magasabb fehér mészkőfala zárja le a lépcsővidéket. Mészköve erősen karsztosodott, kisebb barlangokban gazdag. Mély szurdoka az Ojcówi-völgy, mely sziklakapuja a barlangi falszakadással keletkezett Krakkói-kapu. A lépcsővidék és a Szentkereszt-hegység között a Nida folyó kréta időszaki üledékekkel kitöltött medencéje fekszik.[2] Különleges képződménye a kis töbrökkel és karrmezőkkel tarkított gipszkarszt.[3]
A medencevidék Oderáig húzódó, lapos tagja a Felső-Sziléziai-medence. Az ember által leginkább átalakított tájak közé tartozik, mert a karbonból származó feketekőszén-készletére települt Lengyelország nehézipara. A 6500 méter vastag karbon üledékekben 477 széntelep található, összesen 271 méteres vastagságban[4] A tájat ma bányagödrök, salak- és meddőhányókúpot sokasága jellemzi.
A Lublini-hátságnál az óidei kőzetek és a középidei homokkövek és márgák is a mélybe süllyedve találhatóak. Rajtuk vastag, a jég által ideszállított negyedidőszaki üledékek (fenékmoréna), illetve több méteres vastagságban az ezekre települt lösz találhatóak. Az idősebb kőzetek csak a mély völgybevágódásokban láthatók. A Dunántúli-dombsághoz hasonló dombvidéki felszínét a Visztula és a Wieprz kis mellékfolyói alakították ki azzal, hogy a hátságot felszabdalták.
A hátság legmagasabb, déli pereme a mindössze 390 méterig emelkedő erdős Roztocze vonulata. Újharmadidőszaki üledékek építik fel, lepusztult tönkfelszínéből kisebb szigethegyek emelkednek ki. A Felső-sziléziai-medence és a Lublini-hátság között a Visztula áttöréses völgye és a meredek peremmel leszakadó Sandomierzi-medence fekszenek.[2]
A Lengyel-középhegységet a Kárpátoktól a Kárpátalji-medencesor választja el. Újharmadidőszaki tengeri üledékek, jégkori fenékmoréna és folyami hordalékok fedik. Egyhangú, lapos felszínét folyóteraszok teszik változatosabbá. Kisebbik, nyugati részmedencéje az Oşvięnciemi-medence, a nagyobb keleti pedig a Sandomierzi-medence, melyet a Visztula és a San folyók formálták. A két medence között található a Krakkói-kapu.[3]
Éghajlata
[szerkesztés]Kisebb kiterjedése és magassága miatt a Lengyel-középhegység éghajlata sokkal egységesebb, mint a szomszédos hegyvidékeké. A hegységen belül az évi középhőmérséklet 2-3 °C, a csapadék 100–200 mm különbséggel jelenik meg. Utóbbi értéke 600–700 mm, csak kisebb területeken haladja meg a 800 mm-t.[4]
Növényzete, talajai
[szerkesztés]A hegységet borító lombhullató erdők nagy részét az elmúlt évszázadok során már kiirtottak, így azok csak a magasabban fekvő területeken maradtak fenn. Nagy részét kopár, erdőtlen szántóföldek foglalják el. Az erdőirtást a jégkorszaki szelek által a területen szétterített lösz, illetve az azon kialakult jó minőségű, humuszban gazdag mezőségi talajok (pl. csernozjom) gyakori előfordulása is fokozta.[4]
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Marosi Sándor–Sárfalvi Béla (szerk.): Európa (Gondolat, 1975) I. kötet ISBN 9632801148
- Probáld Ferenc (szerk.): Európa regionális földrajza (ELTE Eötvös Kiadó, 2000) ISBN 9634633196
- Európa regionális földrajza, I. Természetföldrajz