Ugrás a tartalomhoz

Kezdőlap

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Main Page szócikkből átirányítva)

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 551 346 szócikke van, ebből 1056 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
Viking hajó maradványai
Viking hajó maradványai

A viking történelem, azaz a Skandináviából származó vikingek korának kezdete pontosan meghatározható: az első nagy visszhangot kiváltó támadás a lindisfarne-i kolostor ellen, 793. június 8-án történt. A végét már nem lehet egy adott eseményhez kötni, de nagyjából egybeesett a kereszténység felvételének lezárásával, a 11. század végén. Az e két időpont között eltelt három évszázadban a viking harcosok rettegésben tartották egész Nyugat- és Dél-Európát, meghódították Anglia és Írország nagy részét, Normandiában megalapították a hercegséget, a mai Oroszország területén pedig a rusz kagánságot. Elfoglalták Izlandot, felfedezték és gyarmatosították Grönlandot, és egy rövid időre letelepedtek Észak-Amerikában.

A vikingek a 8. századtól kezdve nagy számban hagyták el szülőföldjüket és szálltak tengerre. Ennek számos tényező állhatott a hátterében. Először a túlnépesedést szokták említeni, aminek forrása a skandinávok között szokásos poligámia, a többnejűség, az ágyasok, szeretők tartása lehetett. Egy apának az adott okot a büszkeségre, ha minél több fiat nemzett. Ennek ellenére a skandinávok erősen ragaszkodtak az elsőszülöttségi rendszerhez, ami szerint mindig a legidősebb fiú a kizárólagos örökös. A többieknek, akik elégedetlenkedtek helyzetükkel, karddal és ravaszsággal kellett hírnevet, vagyont szerezniük, és egy befolyásos szövetségest, aki segíthetett erővel alátámasztani követeléseiket.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Mercury-program • Vörös Hadsereg Frakció • Falklandi csata • Szu–27 • Tigriscápa • Szung-dinasztia • Rinocérosz (Dürer metszete) 

Javaslatok

A nap képe    
Két fiatal piruló őzlábgomba (Chlorophyllum rhacodes) természetes élőhelyén. 16 felvétel segítségével, fókuszsorozat technikával készült kép

Két fiatal piruló őzlábgomba (Chlorophyllum rhacodes) természetes élőhelyén. 16 felvétel segítségével, fókuszsorozat technikával készült kép
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

  • …az Erdélyi Nemzeti Múzeum 1859-es megalapításakor anyaga 15 439 könyvből, 1083 oklevélből és kéziratból, 128 arany-, 2841 ezüst-, 1738 bronzéremből, valamint 10 092 darab különböző régészeti tárgyból, természeti ritkaságból, ásványból, kövületből, állatból és növényből állt?
  • …a nyelvészetben a protézis a szó elejére etimológiailag nem indokolt beszédhang vagy hangcsoport betoldását jelenti?
  • …Magyarországnak 918 év alatt 53 királya volt?
  • …a komplex kráterek központi csúcsa durván az átmérőjük egytizede?


Aktuális  


Az év aktualitásai: orosz invázió Ukrajna ellenIzrael–Hamász-háború


Halálesetek a közelmúltban: Mircea DiaconuFrans KörverFreddie StrahanAmaury PasosMartial SolalBalogh ElemérHannes Androsch

Ezen a napon  

Ma 2024. december 18. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Próbalap – Újdonsült szerkesztőinknek ajánljuk.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 551 346 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.