Ugrás a tartalomhoz

Philipp Otto Runge

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Philipp Otto Runge
Önarcképe (1802 körül)
Önarcképe (1802 körül)
Született1777. július 23.
Wolgast
Meghalt1810. december 2. (33 évesen)
Hamburg
SírhelyOhlsdorfi temető
Alkotott1797–1810
Nemzetiségenémet
Stílusaromantika
A Wikimédia Commons tartalmaz Philipp Otto Runge témájú médiaállományokat.

Phillip Otto Runge (Wolgast, 1777. július 23. – Hamburg, 1810. december 2.) német romantikus festő.

Életrajza és munkássága

[szerkesztés]

A svéd fennhatóságú Nyugat-Pomerániában született, egy tízgyermekes hajózási vállalkozó fiaként. 1799-től a Koppenhágai Művészeti Akadémián tanul, 1801 és 1804 között tanulmányait a Drezdai Művészeti Akadémián folytatja. 1804-ben megházasodik, négy gyereke születik. Még 1801-ben kerül közel a német romantikus festészet másik nagy alapítójához Caspar David Friedrich-hez és Ludwig Tieck Íróhoz, aki közvetíti felé Jakob Böhme és Novalis téziseit is. Tieck Franz Sternbald vándorlásai című kultúrregényét, amely egy Dürernél tanuló festő utazásairól szól új, misztikus tájleíró stílusban, a Runge-i művészetelmélet legfontosabb forrásának tartják. 1803-ban barátkozik össze Goethe-vel, de viszonyuk ellentmondásos marad.

Runge költő és prózaíró is, a Grimm-fivérek gyűjteményeibe két mesét is ír. Színelméleti munkaként megalkotja az úgynevezett színgömböt. Kisszámú festmény-, rézmetszet-, papírkivágás- és tollrajz hagyatékában vannak portrék, úgynevezett napszak-képek, élete végén két nagy vallási témájú képet fest: Die Ruhe auf der Flucht (Pihenés Egyiptomba menekülés közben), 1805/1808 ; Petrus auf dem Meer (Péter vízenjárása) 1806/1807.

Halála előtti évben, 1809-ben születik utolsó nagy műve, az Arions Meerfahrt (Arion tengeri útja), a Hamburgi Operaház számára. Egy magyar tanulmány [1]szerint e három életvégi kép szimbolikája igen erős átfedést mutat a Csontváry-kóddal, annak 8 pontjából Rungénál 5-6 mutatható ki, és az Arion tengeri útja képen Runge a Franz Sternbalds Wanderungen[2] egyik kulcsjelenetét rejtette el író-mestere iránti hálából.

Művei

[szerkesztés]
  • Több önarckép (1799, 1802, 1806, 1810)
  • A négy napszak
  • Ámor diadala (1800)
  • A fiú hazatérése (1800)
  • Rézkarc illusztrációk LudWig Tieck ósváb minnesang kiadásához (1803)
  • A forrás és a költő (1805)
  • Idő-sorozat (négy rézkarc, 1803)
  • A csalogány leckéje (első változat: 1803; második változat 1805)
  • A Hülsenbeck gyermekek (1805-1806)
  • Anya és gyermeke a forrásnál (1804)
  • Pauline zöld ruhában (1805)
  • Mi hárman (1805).
  • A kis Perthes (1805)
  • Pihenés Egyiptomba menekülés közben (1805-1808)
  • Péter vizenjárása (1806-1807)
  • A kis Reggel (1808)
  • A nagy Reggel (1808)
  • Arion tengeri útja (1809)
  • Libapásztorlány
  • Számos papírkivágás (sziluett-kép)

Galéria

[szerkesztés]
  • A gyermek Louise Perthes (1905)
    A gyermek Louise Perthes (1905)
  • Runge szülei
    Runge szülei
  • A Hülsenbeck gyermekek (1805) Hamburger Kunsthalle
    A Hülsenbeck gyermekek (1805) Hamburger Kunsthalle
  • Pauline zöld ruhában (1805) Hamburger Kunsthalle
    Pauline zöld ruhában (1805) Hamburger Kunsthalle
  • Pihenés Egyiptomba menekülés közben, 1805, Hamburger Kunsthalle
    Pihenés Egyiptomba menekülés közben, 1805, Hamburger Kunsthalle
  • Reggel (1808), Hamburger Kunsthalle
    Reggel (1808), Hamburger Kunsthalle

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Waszlavik László: Philipp Otto Runge titkos szimbolikájáról és egy elfelejtett festészeti nyelvről - Academia.edu, 2020 https://www.facebook.com/download/preview/724423981629051/
  2. ↑ (2018. május 22.) „Franz Sternbalds Wanderungen” (német nyelven). Wikipedia. 

Irodalom

[szerkesztés]
  • Markus Bertsch; Regine Gerhardt (Hrsg.): Kosmos Runge. Der Morgen der Romantik. Ausstellungskatalog. Hirmer, München 2010, ISBN 978-3-7774-3061-4
  • Gerhard Dallmann: Philipp Otto Runge: ... bleib bewundernd stehen. Romanbiografie. Husum Verlag, Husum 2009. ISBN 978-3-89876-447-6
  • Curt Grützmacher: Novalis und Philipp Otto Runge : Drei Zentralmotive und ihre Bedeutungssphäre: Die Blume – Das Kind – Das Licht (Dissertation), Eidos Verlag [W. P. Fink], München 1964.
  • Jens Christian Jensen: Philipp Otto Runge. DuMont, Köln 1977. ISBN 3-7701-0907-4
  • Peter Kränzle: RUNGE, Philipp Otto. In: Biographisch-Bibliographisches Kirchenlexikon (BBKL). Band 8, Bautz, Herzberg 1994, ISBN 3-88309-053-0, Sp. 996–1011.
  • Renate Krüger: Aus Morgen und Abend der Tag. Romanbiographie in fünf Bildern. Union, Berlin 1977.
  • Michael Lingner: Die Musikalisierung der Malerei bei Ph. O. Runge. Zur Vorgeschichte der Vergeistigung von Kunst. In: Zeitschrift für Ästhetik und allgemeine Kunstwissenschaft, Band 24-1/1979 ISSN 0044-2186 (Volltext).
  • Michael Lingner: Ist P. O. Runges romantisches Künstlerethos zu idealistisch? Ein Blick aus der Gegenwart in die Vergangenheit und Zukunft. Lässt sich für die Kunst arbeiten und von der Kunst leben? In: Bertsch, M. et al. (Hrsg.): Kosmos Runge. Das Hamburger Symposion. Hamburger Kunsthalle 2013. S. 351 ff. (Volltext)
  • Heinz Matile: Die Farbenlehre Philipp Otto Runges. Ein Beitrag zur Geschichte der Künstlerfarbenlehre. Geleitwort Jörg Traeger. Mäander, Mittenwald 1979. ISBN 3-88219-070-1
  • Theodor Pyl: Runge, Philipp Otto. In: Allgemeine Deutsche Biographie (ADB). Band 29, Duncker & Humblot, Leipzig 1889, S. 692–694.
  • Cornelia Richter (Bearb.): Philipp Otto Runge. Ich weiß eine schöne Blume. Schirmer/Mosel, München 1981. ISBN 3-921375-65-7, Werkverzeichnis der Scherenschnitte
  • Thomas Sello: Kinder müssen wir werden, wenn wir das Beste erreichen wollen. In: Lichtwark-Heft Nr. 75. Verlag HB-Werbung, Hamburg-Bergedorf, 2010. ISSN 1862-3549.
  • Jörg Traeger: Philipp Otto Runge und sein Werk. Prestel, München 1975. ISBN 3-7913-0361-9
  • Jörg Traeger: Runge, Philipp Otto. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). Band 22, Duncker & Humblot, Berlin 2005, ISBN 3-428-11203-2, S. 264–267 (Digitalisat).
  • Christoph Vitali (Hrsg.): Ernste Spiele. Der Geist der Romantik in der deutschen Kunst 1790−1990. Oktagon Verlag, Stuttgart 1995.
  • Stephan Waetzoldt: Das himmlische Kind in Ph. O. Runges „Morgen“. In: Lichtwark Nr. 2. Hrsg. Bezirksamt Bergedorf, Bergedorf, 1950. Siehe jetzt: Verlag HB-Werbung, Hamburg-Bergedorf. ISSN 1862-3549.
  • Стеффенс Х. Ф. О. Рунге// Эстетика немецких романтиков. М.: Искусство, 1987, с.481-490
  • Тарасов Ю. А. Из истории немецкого романтизма: Каспар Давид Фридрих, Филипп Отто Рунге. СПб.: Изд-во Санкт-Петербургского ун-та, 2006
  • Bisanz R.M. German romanticism and Philipp Otto Runge; a study in nineteenth-century art theory and iconography. DeKalb: Northern Illinois UP, 1970
  • Haese K. Caspar David Friedrich und Philipp Otto Runge: Heimatraum und Lauf der Zeit. Karlshagen: Nordlichtverl., 2007
  • Scholl Chr. Romantische Malerei als neue Sinnbildkunst: Studien zur Bedeutungsgebung bei Philipp Otto Runge, Caspar David Friedrich und den Nazarenern. München: Deutscher Kunstverlag, 2007
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Philipp_Otto_Runge&oldid=25269371”