Szlovák felkelés (1848–49)
| 1848-49-es szlovák felkelés | |||
| Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc része | |||
 | |||
| Ján Francisci kapitány, háttérben a felkelőkkel Miavánál. Peter Michal Bohúň festménye | |||
| Dátum | 1848. szeptember 19. - 1849. november 21. | ||
| Helyszín | Felvidék, Magyar Királyság, Habsburg Birodalom | ||
| Casus belli | A szlovák értelmiség elégedetlensége a magyar nemzetiségi politikával, nemzetiségi jogaik érvényesítése | ||
| Eredmény | Határozatlan Megállapodás (csekély engedmények az uralkodótól), egyébként a felkelés elbukott | ||
| Harcoló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Haderők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szlovák felkelés témájú médiaállományokat. | |||
.svg){kind=small}
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik momentuma volt a szlovák felkelés, amely a Magyar Királyság és a Szlovák Nemzeti Tanács között zajlott.
Történelem
[szerkesztés]1848-49 eseményeinek lényege - persze - ebből a szemszögből megítélve elsikkad, és főként arra a téves következtetésre vezet, mintha 1848-49-ben a szlovák vezetők magatartása elősegítette volna a közép-európai viszonyok demokratikus, igazságos rendezését...[1]
A szlovák nemzetiségi mozgalom elsősorban evangélikus vezetői – Jozef Miloslav Hurban, Michal Miloslav Hodža és Ľudovít Štúr – az 1848-as forradalom nyomán Liptószentmiklóson fogalmazták meg politikai programjukat, a szlovák nemzet követeléseit. A délszláv, illetve román nemzetiségi mozgalmakhoz képest ugyanakkor tömegtámogatottságuk kisebb maradt, mivel a szlovák lakosság többsége megelégedett az áprilisi törvények és a Batthyány-kormány felső-magyarországi intézkedéseinek (vetőmagosztás az előző évben éhínség sújtotta megyékben) eredményeivel, míg a modern szlovák nemzettudat még csak kialakulóban volt.[2]
1848 nyarán úgy döntöttek, hogy sérelmeik és követeléseik érvényesítésére a megyék és az országgyűlés adta keretek nem elegendők. 1848. szeptember 18-án külső anyagi támogatással fegyveres felkelés kezdődött, melynek katonai vezetését Hurban, egy Nyitra vármegyei evangélikus lelkész vállalta.[2] Morvaország felől toborzott fegyvereseivel átkelt a Kárpátokon és betört Nyitra vármegyébe; a felkelés bázisa a Kis-Kárpátoktól nyugatra, Miava környéke volt.[2] A felkelésben főleg magyarországi szlovákok vettek részt, de Hurbannak sikerült jó néhány fegyveres önkéntest toboroznia Morvaországból és Csehországból is. A tömegtámogatottság hiánya miatt ugyanakkor a Batthyány-kormány nem mozgósított jelentős erőket; a felkelés leverését a helyi nemzetőrökre bízta, vezetőit pedig császárpárti agitátoroknak tekintette.[2] A szlovák felkelők és önkénteseik nem voltak képzettek és nem rendelkeztek katonai tapasztalatokkal, a nekik küldött osztrák támogatás pedig nem volt elégséges, ezért fegyveres felkelésük már eleve kudarcra volt ítélve. Szeptember 26-án Szenicénél, majd szeptember 28-án Ótura és Miava között a mozgósított nemzetőrök és a 34. (Porosz herceg) gyalogezred két százada súlyos vereséget mért a felkelőkre,[3] és 10 nappal a felkelés kezdete után kiűzte a Szlovák Légiót az országhatáron.[2]
Hurban a sikertelen megmozdulások után igyekezett még további önkénteseket toborozni, akik később az osztrák hadsereg segédcsapataiként működtek közre és meghatározó szerepük nem volt a magyar szabadságharcban. A szabadságharc bukása után hivatalosan 1849. november 21-én Pozsonyban oszlatták fel a szlovák önkéntes csapatokat.
A felkelőkkel ellentétben a magyar honvédsereg több tízezer szlovák nemzetiségű honvédet tudott felfogadni, vagy maga mellé állítani, akik végigharcolták a szabadságharcot.
Hatása
[szerkesztés]A szlovák forradalom egyedül annak a szemében tűnhet ellenforradalomnak, aki csak a tényeket nézi...[4]
A szlovák történetírás az 1848-as felkelést a nemzeti függetlenségért vivott első fegyveres küzdelemnek tekinti.
A felkelés leverése után elfogott két fiatalembert, Viliam Šuleket (a Szlovák Nemzeti Tanács 23 éves titkárát) és Karol Holubyt (a felkelés egyik, 22 éves szervezőjét) a magyar hatóságok a Jeszenák János nyitrai főispán és kormánybiztos által indított vizsgálat eredményeként, példát statuálandó halálra ítélték és 1848 októberében kivégezték. [2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Ladislav Szalay idézete Ladislav Novomeský marxista politikustól (1933 Marx a slovenský národ. Bratislava, 14) a felkelés céljainak cinikus kritikájaként (2020 1848-49 legendája a szlovák történetírásban. Köröstárkány, 169)
- ↑ a b c d e f Demmel József: Szlovák bérgyilkos szolgálta a miniszterelnöki hivatalt 1848-ban (magyar nyelven). Múlt-kor, 2006. október 6. (Hozzáférés: 2019. március 19.)
- ↑ Hermann Róbert: 1848–49. A szabadságharc hadtörténete. 143-144. o.
- ↑ Ladislav Szalay idézete Alexander Matuškatól a felkelés céljainak cinikus kritikájaként (2020 1848-49 legendája a szlovák történetírásban. Köröstárkány, 156)
Források
[szerkesztés]- Sebestény Sándor: Az önkéntes szlovák felkelés Archiválva 2014. január 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
Irodalom
[szerkesztés]- Mikuláš Dohnány 1850: Historja povstaňja slovenskjeo z roku 1848.
- J. M. Hurban 1886-1887: Rozpomienky. Slovenské pohľady
- Peter Kompiš 1924: Slovenské povstanie r. 1848-49. Praha
