Terra sigillata
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
A terra sigillata (lain, kb. 'pecsételt föld'; kis képekkel díszített agyagra utal) kifejezésnek legalább három jelentése ismert:
- Orvosi célra használt föld régi neve; azért nevezték pecsételtnek, mert Artemisz istennő fejét pecsételték rájuk, később az oszmán szultán pecsétjét. A reneszánsz idején úgy tartották, megvéd a mérgezéstől. Ez a terra sigillata kifejezés legrégebbi értelme, elsőként Lemnosz szigetén fordul elő; a ma hasonlóképpen nevezett edények az ókorban más néven voltak ismertek.
- a régészetben a Római Birodalom bizonyos részein készült, fényes felületű vörös kerámiaedényekre használt összefoglaló kifejezés; nevének jelentésével ellentétben nemcsak domborműves, hanem díszítetlen edényekre is használják,
- a kortárs képzőművészetben egy keramikustechnika, amelyet feltehetőleg az ókori fazekasmesterek művei inspiráltak.
Régészeti értelemben a terra sigillata kifejezéssel egy bizonyos fajta kerámiát illetnek, amit a római császárkorban Italia és Gallia (a mai Franciaország és Rajna-vidék) területén készítettek. Az ókorban az italiai mesterek munkáit gyakran vasa Arretina néven említették, mert Augustus korában Arretium (a mai Arezzo) városa híres volt erről a kerámiáról; ezt a típust már a reneszánsz korában is gyűjtötték. A gall műhelyekben készült kerámiák az angol szakirodalomban samian ware néven szerepelnek, a keleti és afrikai provinciákban gyártott hasonló edényeknek saját nevük van.
Színük a halvány narancssárgától az élénkvörösig terjed, felületük enyhén vagy határozottabban fényes. Nagy mennyiségben gyártották őket, egységes formákban és méretekben, és exporttermékként széles körben elterjedt. Különösen olyan helyeken gyártották, ahol már megvoltak a fazekasság hagyományai és megfelelő agyag is rendelkezésre állt, a császárkor elején a Pó vidékén, később terjedt el Galliában és Germaniában is; Európában a 3. század második felében már hanyatlásnak indult gyártásuk, de az észak-afrikai provinciákban még az 5. században is gyártották. Pannonia provinciában is készültek ilyen edények, a 2. század közepéről ismert az aquincumi Pacatus fazekas műhelye.
Régészeti szempontból az edények jelentőségét az adja, hogy gyakran igen pontosan datálhatóak és eloszlásuk betekintést enged a római gazdaság bizonyos részeibe.
További információk
[szerkesztés]
- Gabler Dénes: Terra sigillata. (in: Bevezetés az ókortudományba I. Debrecen, 1996. 353-366. old.)
- Szepes Erika (főszerk.): Antik lexikon. Corvina, 1993.
- Ókori lexikon