Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Néhány buszos kép (2010. március)
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Lásd az egyes szakaszoknál. Szasza peace 2010. március 23., 13:10 (CET)
Maximix90 képei
[szerkesztés](Mivel számos és különböző minőségű képről van szó, engedelmetekkel eltekintek az egyenkénti sablonozástól. A szerzőt figyelmeztettem.)
Törlési indoklás: Gyenge, illetve rendkívül gyenge minőségű (homályos, a témát félbe-harmadba vágó, rosszul pozícionáló), a (tömegközlekedési) járműfényképezés nemes hagyományait megcsúfoló figyelmen kívül hagyó képek. A vonatkozó irányelvet lásd itt, az útmutatót lásd itt.
Kéretik egyenként szavazni.
– Winston vita 2010. március 4., 09:51 (CET)
Azért túlzásokba ne essünk, egy képnek nem kell kiemelt minőségűnek lenni ahhoz, hogy maradhasson. A belóg a tábla, kilóg a sarka nem hiszem, hogy törlési ok lenne. A homályos képek viszont törlendőek. – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 10:19 (CET)
- Gimnáziumi szeretett földrajztanáromat idézve (aki emellett fotós is): „Homályos a budiablak szokott lenni. A fénykép, az életlen.” :D Alensha 2010. március 4., 17:48 (CET)
Közben kezdem megérteni, hogy miről van szó. Úgy látom, a megszállott járműfotósok körében van egy kőbe vésett szabály, amitől eltérni nem lehet (még a gondolat is eretnekség), mely szerint „Figyelj ezek mellett az "idegen tárgyakra" is. Ezek alatt értem a villany oszlopokat, kukákat, táblákat, többi közlekedő járművet, gyalogosokat. Lehetőleg ne legyenek benne a képben ezek az "idegen tárgyak", ha csak egy mód van rá.” [1] Ezt a butaságot azért nekünk nem kéne ennyire erőltetni. A Fájl:35-ös busz.JPG például pont attól válik valamelyest életszerűvé, életszagúvá, hogy a képen nem csak egy buszt látunk, hanem egy a forgalomban résztvevő, a járműforgalommal együtt araszoló buszt. Ja hogy közben az idegen tárgy kitakarja a busz bal alsó sarkát. Tejóég most mi lesz… Nem gyári fotókat keresünk, hanem illusztrációkat – kukástól, villanyoszlopostól, táblástól, gyalogosostól. – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 10:45 (CET)
- Természetesen „a busz bal alsó sarka” szövegrész helyett „a busz jobb alsó sarka” szövegrészt kell érteni. :) – CsGábormegbeszélés 2010. március 6., 12:55 (CET)
- Egyetértek CsGáborral ebben. Az életszerű illusztráció nem rosszabb a gyári képeknél, és mivel gyári képet kevesen tudunk fotózni, így bizonyos minőségi elemekről célszerű lemondanunk. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. március 4., 11:01 (CET)
- Speciel ezen az se látszik, hogy 35-ös busz. Amennyire ki tudom venni a kijelzőjét, attól lehetne akár 95-ös is. (Azt fel se hozom, hogy Pesten a tényleges és a kijelzőn szereplő járatszám egybeesése opcionális; jó párszor láttam már, hogy kijelzőn az egyik, sarokban táblán a másik szűm szerepel, ilyenkor a táblán szereplő szokott érvényes lenni, de ha mondjuk az elülső kijelzőn van más, mint az oldalsón és nem tudod, melyik romlott el, akkor tényleg nincs más lehetőség, mint felkiabálni a sofőrnek, hogy „tessék mondani, ez melyik busz?” :D Alensha 2010. március 4., 17:58 (CET)
- Járatfotókra szükség van, a mintegy 400 buszos cikk infoboxainak egy részéből egyelőre hiányzik az illusztráció. Mint azt a fájlok neve is jól mutatja, a szerző szándéka szerint nem maga a jármű a képtéma, hanem a viszonylat.
- Valamennyi kép infoboxban szerepel, 250 képpont szélességben. Ekkora méretben – a 36-os kép kivételével – megfelelő minőségű képet adnak.
- A hiányos a jármű, kilóg a sarka indoklásokat egyáltalán nem értem. És akkor mi van, ha kilóg? Különben is, neki is kilóg a sarka. :)
– CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 21:41 (CET)
- Azért az "ekkorában jó így is" se valami acélos érv. :) – Winston vita 2010. március 4., 21:54 (CET)
- Szerintem is kellenek járatfotók, egyébként a
{{Viszonylat infobox 2}}
(?)-nak miért van akkor kép, képméret és képaláírás lehetősége? Ha ennyire nem kellene kép, akkor vegyük ki az ilyen paramétereket a sablonból. A győri cikkekben is van olyan kép egyébként, amelyiken a fél busz lemaradt (5-ös busz (Győr)). Valamelyik győri cikkben lévő képen még honlapcím is szerepel, ami nem tudom, hogy gond-e. És ez a kép (benne a szép kék oszloppal) például a kiemelt Tisza Volán cikkben szerepel. Ezeket azért nem szedtem ki, mert kinek milyen ízlése van, lehet hogy valakinek megfelel, valakinek nem. – Tomcsy üzenet 2010. március 4., 23:33 (CET)
- Szerintem is kellenek járatfotók, egyébként a
Acélos érvekre nem a megmaradás, hanem a törlés mellett lenne szükség, de egyelőre csak ezt a „fél busz lemaradt”-ot nyomatjátok. Ez nem törlési indok. Tessék még néhány „kilógós, belógós” kép:
- Fájl:BPO-418 bus on line 103 in Budapest.jpg
- Fájl:Volvo 7700 in Budapest line 7.jpg
- Fájl:Coca-Cola Christmas truck Vyškov.JPG
- Fájl:MVK, Ikarus 31, 1959.jpg
- Fájl:CombinoSupra 2018.JPG
- Fájl:J80 SUVLM06 4.jpg
Hogy ezt miért tekintitek törlési oknak, továbbra sem értem. – CsGábormegbeszélés 2010. március 5., 00:21 (CET)
Olyan járatfotók kellenek, amelyek illusztrációnak megfelelnek. Illusztráció minőségű legyen, tehát
- ...a szócikket díszítse a kép, ne úgy nézzen rá az olvasó, hogy "na ez meg mi? csukott szemmel jobb képet csinálok". Ebben benne van, hogy ne töltsünk fel olyan képet, amely zavaróan hibás (perspektivikusan rossz, rossz a kivágás, téma nem látszik rajta, stb.) Lehet kivágott, kitakart, de ne zavaróan. (Kivételek a dokumentum jellegű megismételhetetlen képek.)
- ...nem kell profi járműfotósok színvonalán dolgozni és az ő irányelveiket követni.
VTlevéltár 2010. március 8., 20:37 (CET)
Áttettem az egész vitát allapra, a WP:T főlap laptörije és a könnyebb archiválhatóság érdekében. Cassandro Ħelyi vita 2010. március 5., 10:02 (CET)
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Törölve. – OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 12., 14:35 (CET)
35-ös busz.JPG
[szerkesztés]- törlendő: járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai. OsvátA Palackposta 2010. március 4., 11:07 (CET)
- törlendő: szerintem meg járatfotókra szükség lehet, de ez a kép konkrétan tényleg annyira homály, hogy azt sem lehet kivenni rajta, hogy hányas. December vita 2010. március 4., 11:32 (CET)
- törlendő: A kép egészében annyira életlen, hogy sem a járatszám, sem a környezet nem kivehető. Ennél fogva akár az előtte haladó fehér kis autó is lehetne a kép tárgya.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 11:42 (CET)
- törlendő használhatatlan – Ary vita 2010. március 6., 12:39 (CET)
- maradjon A fent elmondottak alapján ez egy életszagú, tartalmas kép, kiváló illusztráció. – CsGábormegbeszélés 2010. március 6., 20:22 (CET)
- Ha ez a kiváló illusztráció, milyen legyen a többi? Ennek szinte semmi illusztrációs értéke nincs: Technikailag gyenge, környezet jellegtelen (nem egy buszmegálló, vagy valami nevezetes hely), járatszám nem látszik, csak annyi, hogy áll egy busz a kocsik között. VTlevéltár 2010. március 8., 19:55 (CET)
- Hát a buszok szoktak olyat csinálni, hogy állnak a kocsik között. Az élet már csak ilyen. Szerintem nincs olyan irányelvünk, hogy csak buszmegállóban lehet buszt fotózni és a járatszámnak látszódnia kell. – CsGábormegbeszélés 2010. március 8., 22:52 (CET)
- Jó-jó, de a buszjárat szócikkében lévő képtől elvárható, hogy látszódjon a járatszám. Ennyi erővel teljesen más buszt is be lehetne rakni, hogy valami ilyesmi jár arra. VTlevéltár 2010. március 10., 16:52 (CET)
- Egészen nyugodtan. Miért ne? – CsGábormegbeszélés 2010. március 11., 10:00 (CET)
- törlendő Szerintem sem baj, hogy araszol, az viszont igen, hogy alig látszik a járatszám. Tuti lehet csinálni olyan képet, amin látszik. Bárosi Vuszvezető vita 2010. március 9., 00:36 (CET)
- törlendő per előttem szólók. – OrsolyaVirágHardCandy 2010. március 11., 10:37 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény:Megmaradt. Szasza post 2010. március 14., 23:20 (CET)
152-es busz.JPG
[szerkesztés]- törlendő: járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai. OsvátA Palackposta 2010. március 4., 11:07 (CET)
- megjegyzés: ez így nem igaz, de itt is hiányos a jármű. – Winston vita 2010. március 4., 11:54 (CET)
- maradjon: A 152-es járathoz megfelelő illusztráció, a kép minősége jó, nekem nem a busz vége hiányzik, hanem az, hogy a feltöltő megadhatta volna, hogy a járat vonalán melyik megállóban készült a kép. Gyakorlatilag én mindegyik képnél hiányolom, de lehet, hogy ez csak elszigetelt igény részemről.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 11:48 (CET)
- maradjon nincs baj a képpel, bővítettem a kommentet, ismerem a környéket˙
- maradjon teljesen rendben van. VTlevéltár 2010. március 8., 19:57 (CET)
- maradjon Szerintem is maradhat, nem rossz kép ez. Azt, hogy 152-es, nem lehet lefotózni, mert az csak egy reláció, kézzelfoghatatlan dolog, maga a jármű testesíti meg a 152-est. Bárosi Vuszvezető vita 2010. március 9., 00:39 (CET)
- mondjuk sehol nincs előírva, hogy minden cikkbe kell illusztráció, az empiriokriticizmust se lehet lefotózni, attól se dőlt össze a világ :) Alensha 2010. március 9., 23:34 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Nincs konszenzus, megmaradt. Szasza peace 2010. március 23., 13:02 (CET)
151-es busz.JPG
[szerkesztés]- maradjon Ezzel mi a gond? – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 10:26 (CET)
- törlendő: járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai. OsvátA Palackposta 2010. március 4., 11:07 (CET)
- törlendő, de itt sem az a gond, amit OsvátA mond, hanem hogy homályos a kép. – Winston vita 2010. március 4., 11:55 (CET)
- maradjon Nincs ezzel semmi gond. – Madridista Ideírjad 2010. március 5., 06:31 (CET)
- törlendő használhatatlan – Ary vita 2010. március 6., 12:36 (CET)
- törlendő Életlen és rosszul vágott.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 12:39 (CET)
- maradjon Teljesen rendben van. Járatszám látszik, a busz a fő téma, helyszín beazonosítható. Nem egy művészi alkotás, de dokumentum jelleggel, cikk illusztrálására megfelel.
- tartózkodom, tényleg határeset. Ha lenne jobb kép, azt mondanám törlendő, de ha csak ez az egyetlen, talán meg lehet őrizni addig, amíg nincs jobb. Bárosi Vuszvezető vita 2010. március 9., 00:42 (CET)
- megjegyzés merrefelé mászkál ez a buszocska, tudna valaki esetleg jobb példányt lőni belőle? megnéztem a megállóit, de nincs közte olyan, ami nekem ismerős hely lenne (viszont van közte Diósgyőri utca, amiért dicséretet érdemel :) Alensha 2010. március 20., 01:25 (CET)
- maradjon, jobban belegondolva nem olyan rossz, mint ami legalul van, a szemetessel. Alensha 2010. március 20., 01:27 (CET)
- tartózkodom, határeset. Affene, harmadszorra csak összejön. :D Bence Megbeszélés 2010. március 23., 10:08 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Ezt töröltem, mert vitathatatlanul rossz minőség volt. Alensha 2010. március 6., 20:09 (CET)
36-os busz.JPG
[szerkesztés]- törlendő, sajnos nagyon homályos. – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 09:57 (CET)
- törlendő: járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai. OsvátA Palackposta 2010. március 4., 11:07 (CET)
- törlendő - homályos kép. Szasza post 2010. március 4., 11:22 (CET)
- törlendő: tényleg homályos sajna December vita 2010. március 4., 11:34 (CET)
- törlendő Tényleg, sajna ez lett a legrosszabb minőségű... – Madridista Ideírjad 2010. március 5., 06:32 (CET)
- törlendő használhatatlan. – Ary vita 2010. március 6., 12:35 (CET)
- törlendő teljesen használhatatlan.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 12:40 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Nincs konszenzus, megmaradt. -Szasza peace 2010. március 23., 13:06 (CET)
71-es busz.JPG
[szerkesztés]- maradjon, ezzel nincs gond. – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 09:55 (CET)
- törlendő, belóg a képbe a tábla. Tessék megnézni egy járműfotós honlapot, ott ilyet nem látsz. (pl: http://www.freeweb.hu/miskolcibusz/) – Winston vita 2010. március 4., 10:04 (CET)
- törlendő: járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai. OsvátA Palackposta 2010. március 4., 11:07 (CET)
- maradjon Ezzel semmi baj sincs. – Madridista Ideírjad 2010. március 5., 06:24 (CET)
- megjegyzés járatfotóként tényleg nem érdekes (talán), de típusfotónak jó, ehhez pedig bővíteni kell a leírást, és nem a képet törölni. A kuka és tartalma azért elég gáz a kép fókuszában. – Ary vita 2010. március 6., 12:41 (CET)
- törlendő a kép szerintem illusztrációnak jó lenne valahová, de a kuka nem kicsit, hanem nagyon gáz. Ha valaki ránéz erre a képre, rögtön szemet szúr. A kép nélkül is tudjuk milyen szemetes a város, szükségtelen ezt még így is hangsúlyozni. Kár a képért egyébként.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 12:44 (CET)
- megjegyzés Szerintem itt pont nem szemetes, az összes szemét korrekt módon be van gyömöszölve a kukába :D Alensha 2010. március 7., 20:53 (CET)
- maradjon Rendben van, illusztrációnak megfelel. VTlevéltár 2010. március 8., 20:05 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Megmaradt. Szasza post 2010. március 10., 21:27 (CET)
179-es busz.JPG
[szerkesztés]- maradjon – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 09:56 (CET)
- megjegyzés Valóban nem ez a legrosszabb, de nem szép, h kilóg a busz sarka. – Winston vita 2010. március 4., 10:05 (CET)
- törlendő:járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai.OsvátA Palackposta 2010. március 4., 12:49 (CET)
- maradjon – Madridista Ideírjad 2010. március 5., 06:26 (CET)
- maradjon járatfotóként tényleg nem érdekes (talán), de típusfotónak jó, ehhez pedig bővíteni kell a leírást, és nem a képet törölni. – Ary vita 2010. március 6., 12:34 (CET)
- maradjon Bár nem a legtökéletesebb a vágás, de még elmegy. A kép egyébként jó minőségű.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 12:47 (CET)
- maradjon, ez nem rossz. bár tekintve, hogy infoboxhoz készülnek, nem a legjobb ötlet jobbra tartó buszt fotózni, mert kifelé fog nézni a képből, de balra tartót nehezebb elkapni, mert akkor van a fotós és a busz közt minimum 1 autókkal teli sáv... nehéz az élet... Alensha 2010. március 6., 20:11 (CET)
- maradjon Ez egy jó kép, még kicsiben, a szócikkben is látszik a járatszáma. Bárosi Vuszvezető vita 2010. március 9., 00:49 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Megmaradt. Szasza peace 2010. március 21., 09:27 (CET)
138-as busz.JPG
[szerkesztés]- maradjon, ezzel mi a baj? – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 09:57 (CET)
- törlendő hiányzik a fél busz, alig olvasható a viszonylatjelzés (nem, ez nem a BKV hibája, hanem a fotósé). – Winston vita 2010. március 4., 10:07 (CET)
- törlendő: járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai. OsvátA Palackposta 2010. március 4., 11:12 (CET)
- maradjon járatfotóként tényleg nem érdekes (talán), de típusfotónak jó, ehhez pedig bővíteni kell a leírást, és nem a képet törölni. – Ary vita 2010. március 6., 12:42 (CET)
- maradjon Ua., mint az előző képnél. A busz teljes megmutatása nem feltétlenül kell, hogy kritérium legyen, mindig a felhasználási cél dönti el a vágást. Én még a relációt is el tudtam olvasni rajta.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 12:51 (CET)
- maradjon per Ary. Szasza post 2010. március 6., 20:14 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Törölve. Szasza peace 2010. március 23., 13:08 (CET)
38-as busz .JPG és 38-as busz (2).JPG
[szerkesztés]Fájl:38-as busz .JPG és Fájl:38-as busz (2).JPG
- maradjon, jó kép. – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 09:58 (CET)
- törlendő, kissé homályos, hiányzik a fél busz, kilóg az alja. – Winston vita 2010. március 4., 10:08 (CET)
- kérdés Azért az érdekelne, hogy a két egyforma képnek hogyan lehet két különböző szerzője. – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 10:59 (CET)
- törlendő: járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai. OsvátA Palackposta 2010. március 4., 11:10 (CET)
- megjegyzés a felhasználói engedély nélküli képet (Fájl:38-as busz (2).JPG) felteszem azonnalira, mint duplum, így már csak az egyikről kell szavazni (Gábor, szerintem ugyanaz a szerző, mert a nick kicsit hasonlít). December vita 2010. március 4., 11:39 (CET)
- törlendő használhatatlan, mert alig van rajta valami a buszból – Ary vita 2010. március 6., 12:43 (CET)
- törlendő Szerintem ismét nem az a baj, hogy hiányzik a busz folytatása (ld. feljebb), hanem, hogy ami van róla, az teljesen rosszul elhelyezett a képen, másrészt nem szerencsés (bár a járathoz hozzátartozik), hogy ingyenreklámot csinál a szigetszentmiklósi Auchannak.– Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 12:56 (CET)
- megjegyzés ha az Auchan a végállomása, akkor az Auchan a végállomása, ez ugyanígy benne van a cikkében is (vagy lesz, ha még nincs neki). ne vigyük túlzásba a reklámfóbiát, szerintem senkinek nem támadt még olthatatlan bevásárolhatnékja attól, hogy meglátta egy üzlet nevét a wikin (és ha igen, abból sem lett semmi bajunk :) Alensha 2010. március 7., 02:06 (CET)
- maradjon Szerintem jó kép ez, nincs vele baj. Bárosi Vuszvezető vita 2010. március 9., 00:45 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
Törlési megbeszélés lezárt jegyzőkönyve
- Az alábbi törlési javaslatot archiváltuk. Kérjük, ezt a megbeszélést már ne módosítsd! A további hozzászólásokat a cikk vitalapjára írhatod. Ezt a lapot már ne szerkeszd!
Az eredmény: Megmaradt. Szasza peace 2010. március 21., 09:25 (CET)
Busz138.jpg
[szerkesztés]- megjegyzés Plexipajzs (vita | szerk.) képe. A kép minősége nem jó, viszont megismételhetetlen. Két közlekedési vállalat alkalmi (2009 tavasza) kooperációját illusztrálná. – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 10:06 (CET)
- maradjon a pótolhatatlan felvételek maradjanak, akkor is, ha gyengébb minőségűek. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. március 4., 10:58 (CET)
- törlendő: járatfotókra semmi szükség. A jármű a képtéma, nem a pl. 1223-as éjszakai. OsvátA Palackposta 2010. március 4., 11:11 (CET)
- törlendő: Ha ez tényleg annyira rossz (márpedig tényleg), akkor úgysem fogjuk soha használni. December vita 2010. március 4., 11:53 (CET)
- megjegyzés Dehogynem, most is használjuk. – CsGábormegbeszélés 2010. március 4., 21:10 (CET)
- maradjon – Madridista Ideírjad 2010. március 5., 06:29 (CET)
- maradjon per Burum és CsGábor. Szasza post 2010. március 5., 09:57 (CET)
- maradjon per Burum és CsGábor. – Ary vita 2010. március 6., 12:44 (CET)
- maradjon maradjon, ha nem megismételhető, de dicsőségére nem válik a szócikknek. – Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. március 6., 13:04 (CET)
- törlendő Hú, ez nagyon rossz kép, inkább ne használja a Wikipédia. Szerintem elhiszik nekünk, ha leírjuk a cikkben, hogy volt ilyen is. Bárosi Vuszvezető vita 2010. március 9., 00:44 (CET)
- megjegyzés a sztrájk alatt készült? akkor én is akartam fotózni volánbuszokat a Gazdagréti téri végállomáson, mert olyan érdekes látvány volt, de kiment a fejemből. majd a jövő évi sztrájk alatt fotózok. Alensha 2010. március 9., 23:37 (CET)
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!
- A fenti megbeszélést archiváltuk. Kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a lapot ne szerkeszd!