Növények/K/Közönséges jegenyefenyő

Az északi flórabirodalom növényeként Közép-Európa hegyvidékein fontos erdei fa. A természetes tűlevelű erdőségekben Közép-Európában gyakori, de megjelenik még Franciaországban, Korzikán és a Balkán-félsziget magas hegységeiben is. Kontinentális éghajlaton, illetve hegyvidékeken nagy területeken él:

- az Alpokban 300-400 métertől 1700 méterig,

- a Kárpátokban 1130 métertől 1470 méterig,

- délen (Balkán, Appenninek, Pireneusok) 1950 méterig.

Jelenlegi elterjedési területére a Würm-glaciális után, délről települt be. Értékes fája miatt több európai országban (Svájc, Lengyelország, Ausztria, Szerbia) nagy területeken termesztik. A Mátrában megtalálhatóak állományai.[1]

Főleg a bükkel és a lucfenyővel társul a bükkös és a lucos öv határán, elegyfaként – délen csak a hegységekben, északon a sík- és dombvidéken, 400–900 méter között is.

Eredeti termőhelyein 50-60 méter magasra nő; törzsének átmérője eléri a másfél–két métert. Törzse többnyire erős, egyenes. A kéreg sima, szürke, később egyre repedtebb; főleg a fiatalabb fákon néha gyantacsomók jelennek meg.

Örökzöld koronája fiatalon karcsú, kúpos, idősebb korában a lucfenyőtől eltérően lecsapott csúcsos. Szabályos örvökben növő ágai majdnem vízszintesek. A fa csúcsán növő ágak vezérhajtásai kissé csillogóak; az érett hajtások szürkék, szőrösek.

A mintegy 3 cm-es, fénylő sötétzöld tűlevelek laposak, a szélük ép. Válluk keskenyedő, csúcsuk lekerekített vagy bemetszésszerűen kicsípett. Fonákukon két ezüstfehér viaszcsík húzódik végig (légcserenyílásokkal és viaszpettyekkel). A csavarvonalban növő tűk sora kétfelé fésűszerűen áll; a spirális elrendeződés főleg az oldalhajtásokon szembetűnő. A felső ágakon a tűlevelek felhajlók, merevek.

Egylaki növény, virágai a korona felső harmadában nyílnak. A rügyek fiatalon zöldes-, éretten vörösbarnák, oválisak, nem gyantásak. Április-májusban virágzik. A hajtásvégeken nyíló termős virágok 25–30 mm hosszúak, felállóak, világoszöldek. A sárga, hengeres porzós virágok csoportosan erednek az előző évi hajtások közepe táján, a tűlevelek hónaljában. Hengeres termő toboza 15–20 cm hosszú, mindvégig felálló, eleinte (különösen a pikkelyek szegélye felé) bordó árnyalatú zöld, majd narancs barna, megérve halványbarna, tompa csúcsú. Ép szélű termőpikkelyei lekerekítettek, a fedőpikkelyek széle fogas; ezek hegyes nyúlványokként (ligula) állnak ki a termőpikkelyek közül. A zászlós magvak októberre beérnek, de csak a következő évben szóródnak ki. A harmadik évben maga a toboz is leesik, és csak az orsója marad meg az ágon.

Üde, hűvös éghajlatot, közepesen laza talajt kíván. Fiatalon lassan nő, majd hirtelen nekiered. A magánosan álló fák törzséről a talajig ágak nőnek; erdőben az idősebb fák felkopaszodnak.

Gyökerei mélyre hatolnak. Ezért egyrészt vastag talajtakarót kíván, másrészt az átültetést rosszul tűri.

Hajtásait a késő tavaszi fagyok néha károsítják, de gyorsan regenerálódik.

Fáját az építőiparban hasznosítják, emellett Nyugat-Európa klasszikus karácsonyfája, mivel ágrendszere sűrű, lombozata a lucénál ritkásabb, tűlevelei pedig nem hullanak le, és színüket is jól tartják. :Magyarországon meglehetősen ritka és drága.

Nagyobb kertekben, parkokban díszfának különösen szabadon álló példányai mutatósak.

Tartalmaz:→ a belőle (főként a fiatal hajtásvégekből) kinyert terpentin 8-10% amorf abietinsavat, ezen belül kb. 50% abietinolsavakat tartalmaz. Fontosabb illóolaj összetevők: pinen, caren, limonen.

Gyógyhatása(i): Illóolaját izom- és reumás fájdalmak mérséklésére masszázs- és fürdőkészítményekben, valamint bedörzsölőszerekben alkalmazzák. Fürdőterápia (tabletta, fürdősó), fertőtlenítő szappanfélék és illatszerek gyártása.

Magyar Wikipédia: Közönséges jegenyefenyő

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges jegenyefenyő témájú médiaállományokat.