Ugrás a tartalomhoz

Ðorđe Stratimirović

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ðorđe Stratimirović
Született1822. február 7.[1][2]
Újvidék
Meghalt1908. december 15. (86 évesen)[3][2]
Bécs
Rendfokozata
  • tábornok
  • generalmajor
A Wikimédia Commons tartalmaz Ðorđe Stratimirović témájú médiaállományokat.

Ðorđe Stratimirović (magyar átírással Gyorgye Sztratimirovics, Újvidék, 1822. február 7. – Bécs, 1908. december 15.) az 1848–49-es szabadságharcban a szerb felkelők főparancsnoka, a főodbor elnöke, későbbi császári és királyi vezérőrnagy, országgyűlési képviselő.

Élete

[szerkesztés]

Tanulmányait bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián végezte, majd 1841-ben lépett a császári hadsereg 1. (Császár) huszárezredébe. 1844-ben alhadnagyi rangban visszavonult a katonai szolgálattól és kulpini birtokán gazdálkodott.

1848. április 8-án tagja volt annak a szerb küldöttségnek, amely a pozsonyi országgyűlésen a szerbek számára külön jogokat követelt. A sikertelennek ítélt tárgyalások után visszatért a Délvidékre és ettől kezdve a szerb nemzeti mozgalom egyik szervezője lett. A május 13-a és 15-e között tartott karlócai gyűlésen a szerb főodbor (főbizottság) elnökévé választották. Az ugyanekkor megválasztott Josip Rajačić patriárka és Stevan Šupljikac szerb vajda mellett ő volt a szerb fegyveres ellenállás egyik szervezője és június közepétől ő lett a szerb felkelő hadsereg főparancsnoka. 1848. június 12-én, a karlócai ütközetben sikeresen megvédte Karlócát a péterváradi helyőrség Stein Miksa vezette csapatai ellen. Június 15-én a titeli sajkásokat rábírta a felkelésre és a titeli fegyverraktárból jelentős mennyiségű fegyvert zsákmányolt. Közreműködése következményeként a délvidéki felkelés 1848 nyarára háborúvá szélesedett. Kiss Ernő perlaszi győzelme után viszonya megromlott Rajačić patriarkával és a főodbor bizalmát is elvesztette, ezért szeptember közepén elmozdították beosztásából. A főparancsnokságot csak október elején adta át Šupljikac ezredesnek. Ezután Perczel Mór délvidéki támadásáig, 1849 áprilisáig nem vett részt a hadműveletekben. Ekkora a szerb felkelők az erősséggé kiépített titeli-fennsíkra szorultak vissza és Stratimirović itt rendkívüli biztosként működött, Knićanin vezérőrnaggyal, a szerb önkéntesek parancsnokával szervezte a fennsík védelmét. 1849 július végén mint a szerb felkelők vezetőjét, alezredessé léptették elő.

A szabadságharc bukása után alezredesi rangban visszalépett a császári hadseregbe és szolgálataiért megkapta a Lipót-rendet. 1854-ben ezredesi, 1859-ben vezérőrnagyi kinevezést kapott, majd rövidesen nyugalomba vonult. 1863-ban rangjának megtartása nélkül kilépett a császári hadseregből. 1867 után nemzetiségi programmal a nagybecskereki kerület országgyűlési képviselőjévé választották. 1872-től élete további éveit Bécsben töltötte.

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Stratimirovich, Georg Edler von (BLKÖ)
  2. ↑ a b Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  3. ↑ Djordje von Stratimirović, https://www.biolex.ios-regensburg.de/BioLexViewview.php?ID=1708

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ðorđe_Stratimirović&oldid=24848213”