Ugrás a tartalomhoz

AEC Routemaster

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
AEC Routemaster
A London Arriva Routemastere 2004-ben
A London Arriva Routemastere 2004-ben
Gyártási adatok
Gyártó
Gyártásban1954–1968
Legyártva2876 db
Típusemeletes busz
Utasparaméterek
Ülőhelyek száma57–72 db
Méretek
Hosszúság8380–9140 mm
Szélesség2440 mm
Magasság4380 mm
Tömeg7470 kg
Műszaki adatok
Maximális sebesség75 km/h
MotorAEC AV590 9.6 L
AEC AV690 11.3 L
Leyland O.600 9.8 L
Hengerszám6
Teljesítmény86 kW
SebességváltóAEC négysebességes automata/félautomata
A Wikimédia Commons tartalmaz AEC Routemaster témájú médiaállományokat.

Az AEC Routemaster orrmotoros emeletes busz. A járművet a London Transport tervezte, és az Associated Equipment Company, valamint a Park Royal Vehicles gyártotta. A prototípust 1954 szeptemberére készítették el, és 1968-ig gyártásban is maradt. A típus jellegzetes elemei voltak a busz elejébe elhelyezett motor, az utastértől elválasztott vezetőállás és a nyitott hátsó peron, melyet a távolsági kivitelben zárható ajtóval láttak el. A hátsó ajtós mellett első ajtós, valamint különleges első ajtós, farmotoros változatokat is gyártottak.

Az első Routemaster 1956. február 8-án állt forgalomba a londoni 2-es busz vonalán,[1][2] és a 2005. december 9-i kivonásukig meghatározó szerepet töltöttek be London közlekedésében.[3] Manapság már csak a 15-ös nosztalgiabusz vonalán lehet rendszeresen találkozni Routemasterekkel.

A legtöbb Routemaster London számára készült, kisebb számban került még a British European Airwayshez és a Northern General Transport Companyhoz.

A Routemaster úttörő formatervének köszönhetően a busz túlélte a leváltására szánt buszokat is, valamint helytállt vidéken és a londoni autóbuszvonalak privatizációja után egyaránt. A felépítése mellett a hátsó nyitott peron is szerepet játszott a fennmaradásában, ugyanis gyorsabb utascserét és a megállóhelyek közötti fel- és leszállást tette lehetővé, azonban balesetveszélyes is volt, és emellett kalauzokat is kellett alkalmazni.

A 2005-ös kivonásának ellenére a Routemaster megőrizte népszerűségét, és mára már brit ikonnak számít,[4] 2006-ban a piros telefonfülke és a londoni metrótérkép mellett a busz is bekerült Nagy-Britannia 10 leghíresebb dizájn-ikonja közé.[5][6] A busz formaterve alapot adott a 2000-es évek végén a New Routemaster megalkotásához.[7]

Tervezés

[szerkesztés]
A busz vezetőfülkéje

A Routemastert 1947 és 1956 között fejlesztették ki A. M. M. Durran, Colin Curtis és Douglas Scott vezetésével.[8][9] Céljuk egy könnyebb, ezáltal üzemanyag-takarékosabb és könnyebben üzemeltethető autóbusz kifejlesztése volt. Végeredményként egy 64 ülőhelyes autóbuszt kaptak, amely háromnegyed tonnával volt könnyebb, mint az előd 56 ülőhelyes RT széria.[1]

A buszok első feladata a trolibuszok kiváltása, később a régi buszok lecserélése volt. A járművet a London Transport tervezte, a gyártását az Associated Equipment Company és a Park Royal Vehicles végezte.[10]

A Routemaster hátsó, nyitott peronja

A busz szerkezete könnyű alumíniumból készült, hasonló eljárással, mint amit a repülőgépgyártásban alkalmaztak a második világháború során.[11] A kisebb tömegű szerkezet mellett ekkor használtak először buszon független kerékfelfüggesztést, szervokormányt, automatikus sebességváltót és hidraulikus féket.

A tervezők a hagyományos alvázas helyett önhordó szerkezetet alkalmaztak. Ez azt jelenti, hogy a busz egy első „A” és egy hátsó „B” acélvázból áll, melyeket a busz törzsének alumíniumváza tart egyben. Előbbi tartalmazza a motort, a kormányzást és az első felfüggesztést, míg az utóbbi a hátsó tengelyt és felfüggesztést. A sebességváltót a törzs alá helyezték el, összekötve az elülső motorral és a hátsó meghajtott tengellyel.

Prototípusok

[szerkesztés]
A London Transport Museum RM1-es azonosítójú Routemasere

Az első Routemaster buszt 1954 szeptemberében, az Earl's Court Commercial Motor kiállításon mutatták be. Ez a prototípus még hűtőrács nélküli homlokfallal rendelkezett, eltérően a sorozatban gyártott járművektől. A motor hűtésigénye miatt 1956-ban áttervezték a homlokfalat, ekkor került fel a hűtőrács, amit 1957-ben a prototípus is megkapott.[1] A London Transport az első négy példányt 1956 és 1958 között állította forgalomba. A négy buszból kettőt Leyland motorral és egységekkel szereltek fel, melyekből az egyik kísérleti távolsági busz volt.[12]

1961-ben 24 darab hosszabb (27 láb és 6 hüvelyk helyett közel 30 láb, azaz körülbelül 9,12 méter hosszú) kísérleti RML buszt építettek, majd 1965-ben megkezdték a gyártását.[13] 1962-ben elkészítették az első ajtós RMF-t, amelynek az alapját az RML adta.[14] Ezt a buszt a rövidebb RMA-val együtt kiállításokra és bemutató utakra vitték, de egyikre sem érkezett nagyobb számú megrendelés.

1964-ben válaszként a konkurens Leyland és Daimler emeletes buszaira az AEC a Park Royal Vehicles vállalattal összefogva farmotoros buszon kezdett el dolgozni. A prototípussal 1966-ra készültek el, mely 60%-ban azonos alkatrészekből állt, mint az alapmodell, valamint 31,3 láb hosszával a leghosszabb Routemaster lett. Sorozatgyártását 1967-re tervezték. Az első FRM (front-entrance Routemaster, magyarul elsőajtós Routemaster) buszt 1966. július 4-én vette az állományába a London Transport, de menetrend szerinti forgalomba csak 1967. június 26-án állt.[15] Az egyedi tervezésből fakadó sorozatos meghibásodás miatt nem gyártottak további farmotoros Routemastereket, a prototípust 1983-ban vonták ki a forgalomból, majd ezután a London Transport Museum gyűjteményébe került.[16] Beceneve Fruitmaster volt.

Gyártás

[szerkesztés]
Az Arriva London RML autóbusza

A buszok gépezetét és alkatrészeit az Associated Equipment Company southalli gyárában gyártották, míg a váz építését és a végleges összeszerelést a Park Royal Vehicles üzemében végezték.[10]

A buszok többsége az előírásokban legfeljebb megengedett 27 láb és 6 hüvelyk (8,38 méter) hosszúságúra épült, később a szabályok enyhülésével megjelentek a hosszabb, 29 láb és 11 hüvelyk (9,12 méter) hosszú Routemasterek.[13]

Altípus Típus Hossz Darab Megjegyzés
RM alap busz 27,5 láb (8,4 m) 2123
RML hosszított busz 29,91 láb (9,12 m) 524
RMC távolsági busz 27,5 láb (8,4 m) 69
RCL hosszított távolsági busz 29,91 láb (9,12 m) 43
RMF első ajtós busz 29,91 láb (9,12 m) 51 A Northern General Transport Company számára
RMA első ajtós busz 27,5 láb (8,4 m) 65 A British European Airways számára
FRM első ajtós busz 31,3 láb (9,5 m) 1 Farmotoros

RM és RML

[szerkesztés]
RM és RML buszok

A London Transport összesen 2123 rövidebb és 524 hosszabb Routemastert rendelt. A két kialakítás között csupán annyi volt a különbség, hogy a Routemaster modulos törzsét középen megtoldották egy extra fél ablaknyi széles modullal, nyolc további ülésnek helyet adva, amivel az ülőhelyek száma 64-ről 72-re nőtt.[13] Az RML nevet korábban a Routemaster Leyland azonosításához használták, így a hosszított Routemaster eleinte ER (Extended Routemaster) néven futott.[13] Mindkét típusban külön helyet alakítottak ki a kalauzok számára az emeletre vezető lépcsősor alatt.

RMC és RCL

[szerkesztés]
Nosztalgia RCL a Green Line fényezésével

Az RMC a Routemaster távolsági változata, melyet elsősorban a Green Line vonalain alkalmaztak. A buszt módosított felfüggesztéssel, beltérrel, nyitott peron helyett zárható utasajtóval és nagyobb fokozatkiosztású félautomata sebességváltóval látták el.[17][18] Hosszabb változata az RCL, amely már nagyobb motort is kapott, valamint 57 helyett 65 ülőhelyes volt.[19][20]

RMF és RMA

[szerkesztés]

Az RMF és RMA a Routemaster első ajtós változata, melyet elsősorban Londonon kívüli, illetve a repülőtéri vonalakon használták.[14] Az RMC és RCL-hez hasonlóan ezek is zárható ajtót kaptak, itt az utasajtó mellett az emeletre vezető lépcsősor is a busz elejébe került. Bemutatása után csupán a Northern General Transport Company és a British European Airways érdeklődtek a típusok iránt.

Northern General

[szerkesztés]
A Northern General nosztalgiabusza

A Northern General Transport Company 50 RMF autóbuszt rendelt, amelyekhez később a prototípus is csatlakozott.[14][21] Ez a rendelés azért volt jelentős, mert a Nothern General volt az egyik legnagyobb beruházója a Leyland Atlantean emeletes autóbusznak, és ennek ellenére mégis az AEC autóbuszát választotta.

A Northern számos útvonalat a United Automobile Service-szel közösen üzemeltetett. Utóbbi főként Bristol Lodekka emeletes buszokat üzemeltetett, azonban ezek a buszok csak kisebb teljesítménnyel tudtak futni, míg a Northern RMF buszai megfelelőnek bizonyultak a forgalom számára. Ezek Leyland motort és nagyobb összáttételt kaptak a hosszabb távolságok megtételére.[22] Az alapmodellhez képest eltérő volt a kettő helyett egysávos célfilm, az eltolható ablakok és az osztatlan szélvédő.[23]

Megőrzött autóbusz a Northern piros-krémfehér fényezésével
Felújított és apróbb módosításokkal ellátott Routemaster

A buszok piros-krémfehér és pipacspiros fényezésekkel álltak forgalomba.[24][25] A járművezetők körében kedvelt volt a jármű: a hátsó tengely nagyobb összáttételének köszönhetően a busz egy nagyobb Newcastle–Darlington távot is megfelelően teljesített, a szervokormány pedig gatesheadi és sunderlandi városi szakaszain volt hasznos. A típus továbbá megjelent a North Shieldset és Skandináviát összekötő X1-es nemzetközi vonalon is.[26]

Az 1970-es években egyre nagyobb költségeket jelentett a Northern General számára a városközi vonalakon kalauzokat alkalmazni, ezért a sofőrök és az utasok elégedettségének ellenére 1977-ben kénytelen volt lecserélni a buszokat. Az első Routemastert 1977 májusában vonták ki a forgalomból, az utolsót pedig 1980 októberében. A buszok többségét szétvágták, 14 darabot a London Transport vásárolt meg, amelyekből egy darab nyitott tetejű a London Coaches turistavonalaira állt.[23][27][28]

British European Airways

[szerkesztés]

A British European Airways 1966 és 1967 között összesen 65 darab rövidebb RMA autóbuszt rendelt a Heathrow-i repülőteret kiszolgáló vonalra.[29][30] A busz maximális sebessége 70 mérföld/óra (112,6 km/h) volt.[31] A járműhiányban szenvedő London Transport 1975-ben 13 darab, 1976-ban 14 darab és 1978-ban 9 darab RMA buszt vásárolt, azonban ezek nem feleltek meg a városi vonalakra, ezért mind az elővárosba került ki.[31][32] A British Airways 1979 márciusában megszüntette a repülőtéri buszjáratot, a megmaradt 29 autóbuszt a London Transport vásárolta meg.[27][32]

Biztonság

[szerkesztés]

A busz hátsó nyitott peronja potenciális veszélyforrás volt, mivel az utasok fel- és leszállhattak, valamint utazhattak rajta, még akkor is, amikor a jármű mozgásban volt. A Routemastereken kalauzok is tartózkodtak, akik ugyan felügyelni tudták a peront, de az összes balesetet még ők se tudták megakadályozni. Az egykori londoni polgármester, Ken Livingstone szerint polgármestersége alatt évente körülbelül 12 ember halt meg, miután leesett a busz hátsó peronjáról.[33]

Színsémák

[szerkesztés]
Routemaster arany színű fényezéssel

A Routemaster buszok számos jeles esemény alkalmával különleges festést kaptak. Ilyen volt II. Erzsébet ezüst és arany jubileuma, melyek során először 1977-ben 25 buszt ezüst, majd 2002-ben 50 buszt arany színűre fényeztek át.[34][35]

Számos vállalat, mint például az Esso és a Danone is járműreklámokkal hirdette termékeiket, szolgáltatásaikat. Ilyenkor a buszokat részben vagy teljesen átfestették.[34][36]

A Kentish Bus buszának egyedi londoni fényezése 1993-ban
East Yorkshire buszának fényezése 1995-ben
Blackpool Transport buszának fényezése 1994-ben

Az 1986-os londoni buszvonalak privatizációja során számos vonal és Routemaster autóbuszt került magánszolgáltatók üzemeltetésébe. A közlekedésszervező London Transport csak 1997-ben írta elő az egységes piros flottaszínt, addig a szolgáltatók különböző, egyedi fényezéssel közlekedtették buszaikat, megtörve ezzel a korábbi egységes piros kinézetet.

Az 1986-os piacnyitás után számos vidéki vállalat vásárolt használt Routemastereket, hogy bővíthessék a járműparkjukat, ezzel felvehessék a versenyt az újonnan megjelent közlekedési társaságokkal. Emellett az újabb vállalatok is szereztek be és alkalmaztak használt Routemastereket a jellegzetes kinézetük miatt.[37] Ezek a buszok megkapták az új tulajdonosaik flottaszínét, majd forgalomba álltak többek között Blackpoolban,[38] Glasgow-ban,[39] Hullban,[40] Manchesterben,[41] Perthben[42] és Rotherhamben.[43]

Zöld fényezés

[szerkesztés]
Nosztalgiabusz a London Country Bus Services zöld fényezésével

Zöld fényezést először a 69 darab RMC autóbusz kapott, amelyek a CRL4-es azonosítójú prototípust leszámítva mind a Green Lines állományában álltak forgalomba, majd később a 43 darab hosszabb RCL is megkapta a zöld festést.[44]

Az 1960-as évek közepén 50 hagyományos hosszúságú és 100 hosszabb RML Routemastert állított forgalomba a London Transport a London környéki vonalakon.[45] Ezek a buszok is zöld festést kaptak, de a Green Line zöld buszaihoz képest világosabb árnyalatban.

1970. január 1-jén a London Country Bus Services kivált a London Transportból, a 150 zöld Routemaster pedig az újonnan megalakult céghez került át, ahol a kalauzos rendszer megszűnéséig, 1981-ig üzemeltek, utána fölöslegesekké váltak. Ezeket az autóbuszokat a London Transport visszavásárolta, és a londoni szolgálathoz átfényezték zöldről pirosra.

Hőskor és hanyatlás

[szerkesztés]

Fénykora a London Transportnál

[szerkesztés]

A buszok aranykora az üzemeltetésüknek első 25 éve volt, 1982 szeptemberéig bezárólag. Ekkor kezdődött meg az autóbuszok állományból való törlése, valamint értékesítése más közlekedési vállalatok számára.

Az első Routemasterek 1959-ben álltak forgalomba a felszámolás alatt álló trolibuszhálózat pótlására. Később, főként az utolsó 500 autóbusz már a kiöregedett buszokat váltotta ki, mint az AEC Regent és a Leyland Titan.[13] Az utolsó Routemaster 1968 márciusában állt forgalomba.

A típus közel 49 évnyi londoni szolgálata elsősorban annak volt köszönhető, hogy a London Transport jelentős figyelmet fordított a buszok karbantartására. A Routemasterek ötévente jelentős felújításon estek át, mely során a buszt majdnem az utolsó csavarig lebontották, és csaknem egy teljesen új buszt készítettek el helyette. Később a Routemasterek száma egyre csökkent, valamint kevesebb forrás jutott a karbantartásokra, ezért 1986 óta már nem végeztek ilyen felújításokat.[46]

Hanyatlása Londonban

[szerkesztés]
Egy Daimler Fleetline és egy Routemaster a londoni közlekedési múzeumban

Az 1970-es években több vonalon kalauz nélküli üzemet vezettek be munkaerőhiány és az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében. Emellett a Routemasterek jövőjére kedvezőtlen hatással volt a buszok alkatrészhiánya és a gyártó Associated Equipment Company 1979-es bezárása.[47] A London Transport a Routemastereket a Red Arrow (piros nyíl) szolgáltatás bevezetésével kívánta leváltani. Amely vonalakon bevezették a Red Arrow üzemet, azokon kizárólag egyemeletes, kalauz nélküli buszok közlekedhettek.[48]

A Routemasterek kezdtek eltűnni London külső kerületeiből, a belvárosban pedig inkább a hosszabb RML-eket használták a rövidebbek helyett, mivel itt továbbra is hatékonyak voltak ezek a buszok a kalauzos üzemmel.[49] Emellett a Routmaster robusztus felépítésének és megfelelő gyorsulásának köszönhetően jobban megfelelt a városi körülményeknek, mint egyes modernebb buszok.[49]

A londoni Routemaster-flotta a gyártásuk leállítása után közel 15 évig csaknem érintetlenül üzemben maradt, csupán busztüzek miatt kellett leállítani pár darabot. Az 1982-es jelentős jegyáremelés és megszorításokat követően elkezdték az öregebb Routemasterek selejtezését, majd a kalauzok létszámának csökkentésével további buszokat állítottak le. A Routemasterek leállítása 1988-tól lelassult, 1992-ig csak kevés buszt vontak ki végleg a forgalomból.

1986-ban a London Transport RCL,[50] RMF[14] és RMA[32] buszokat vásárolt a British European Airwaystől, a London Countrytól és a Northern Generaltól, amelyeket átalakítás után városnéző vonalakra állított be.[51]

Piacnyitás Londonban

[szerkesztés]
Routemasterek a First London és a London General színeiben

1989 áprilisában a buszvonalak privatizációjának előkészítésére a London Transport korábbi működési területét 11 egységre osztották fel, melyeknek az alapját egy-egy buszgarázs adta. A garázsokkal együtt a járművek is kiszervezésre kerültek, így nyolc üzem örökölt Routemaster buszokat is.[52] Ebben az időben a Routemastereket leváltó buszok, mint a Daimler Fleetline gyakori meghibásodása miatt továbbra is szükség volt a Routemasterekre.

1994 szeptembere és novembere között értékesítették mind a 11 üzemet. Míg korábban az üzemegységek a London Transporttól bérelték a Routemastereket azokra a vonalakra, ahol követelmény volt ezt a típust közlekedtetni,[52] addig a privatizáció után egy buszvonalat (139-es) leszámítva az összes ilyen vonalra már a saját Routemastereiket állították forgalomba az új cégek. Ebben az esetben a közlekedésszervező London Transport ötéves szerződést kötött a közlekedési vállalatokkal, majd a lejártuk előtt tendert írtak ki további ötévnyi üzemeltetésre.

Élettartam-növelés

[szerkesztés]
A First London felújított Routemastere a nosztalgia 9-es vonalon

Az AEC bezárását, majd a vázcserés felújítások leállítását követően motorcserével, valamint külső és belső felújításokkal próbáltak javítani a buszokon.[47]

1992 és 1994 között csaknem az összes RML Routemaster átesett egy jelentős javításon, mely során felfrissítették az utasterüket, és a motorjukat kicserélték Cummins vagy Iveco gyártmányúra, ezzel a buszok élettartama 10 évvel nőtt. A privatizáció után, 1996-ban a London Central, a Stagecoach London és az Arriva London új Scania motort szerelt be buszaiba.

2001-ben Ken Livingstone polgármestersége alatt a London Transport utódja, a Transport for London 50 Routemastert vásárolt többek között Readingből és Olaszországból, amelyek a 2001. május és 2002. augusztus közötti felújítás alatt Cummins motort és Allison automata váltót kaptak. Felújításuk után londoni közlekedési társaságoknak adták bérbe őket.[53]

Kivonásuk Londonból

[szerkesztés]
Routemaster a típust leváltó modern emeletes busszal és csuklós busszal
Az utolsó Routemaster visszatér a menetrend szerinti útjáról 2005. december 9-én
Arriva London egyik utolsó Routemastere még forgalomban

A 2000-es évek elején vita bontakozott ki a Routemasterek leváltásáról. A típus támogatói a műszaki alkalmassága, gyors utascseréje és a turisztikai jelentősége miatt tartották volna forgalomban a buszokat, míg az ellenzői az idős buszok gazdaságtalan üzemeltetésére mutattak rá. Emellett a Routemaster nem felelt meg a közelgő, a fogyatékkal élők megkülönböztetéséről szóló törvénynek, amely előírja többek között az akadálymentes hozzáférhetőséget. Továbbá az Oyster card bevezetésével az Oyster-olvasók lelassították az utascserét.

2002-ben már úgy látszott, hogy rövid időn belül véget érhet a Routemaster buszok pályafutása Londonban. Ennek első lépését 2003 februárjában tették meg, amikor a hálózat átszervezésével több vonalról kikerültek a Routemasterek, és helyettük emeletes Alexander ALX400 és csuklós Mercedes-Benz Citaro G buszok álltak forgalomba.[3]

2003 márciusában Peter Hendy, a Transport for London ügyvezető igazgatója a kalauzok megtartása helyett az akadálymentes buszparkot tűzte ki célnak. Ezt követően az augusztusi üzemeltetési szerződések megkötése után már nem írtak ki Routemasterek üzemeltetésére pályázatot, így ezek a buszok a szerződések lejártával lassan eltűntek London utcáiról, és felváltották őket az alacsony padlós emeletes és csuklós buszok. Az utolsó Routemasterek 2005. december 9-én, a 159-es buszvonalon teljesítettek utoljára menetrend szerinti szolgálatot.[3][54]

Menetrend szerinti forgalomból kivonásuk után a 9-es és 15-ös buszvonalak rövidített nosztalgiavonalain jelentek meg újra,[3] azonban 2014. július 25-e után már csak a 15-ös vonal nosztalgiajáratain közlekedik Routemaster.[55]

Az alábbi táblázat a Routemasterek kivonását mutatja az utolsó vonalakról.

Vonalszám Utolsó üzemnap Üzemeltető Váltották
15 2003. augusztus 29. East London emeletes buszok
11 2003. október 31. London General emeletes buszok
23 2003. november 14. First London emeletes buszok
94 2004. január 23. Transdev London United emeletes buszok
6 2004. március 26. Metroline emeletes buszok
98 2004. március 26. Metroline emeletes buszok
8 2004. június 4. East London emeletes buszok
7 2004. július 2. First London emeletes buszok
137 2004. július 9. Arriva London emeletes buszok
9 2004. szeptember 3. Transdev London United emeletes buszok
73 2004. szeptember 3. Arriva London csuklós buszok
390 2004. szeptember 3. Metroline emeletes buszok
12 2004. november 5. London Central csuklós buszok
36 2005. január 28. London Central emeletes buszok
19 2005. április 1. Arriva London emeletes buszok
14 2005. július 22. London General emeletes buszok
22 2005. július 22. London General emeletes buszok
13 2005. október 21. Transdev London Sovereign emeletes buszok
38 2005. október 28. Arriva London csuklós buszok
159 2005. december 9. Arriva London emeletes buszok

Az utolsó Routemaster kivonása előtt egy nappal, december 8-án 24 különleges buszt vonultattak fel a 159-es busz vonalán, köztük nosztalgia RM és RML Routemastereket és a busz elődjét, az AEC Regent III RT-t is.[56]

2005 után

[szerkesztés]
Nosztalgia Routemaster a 15-ös busz vonalán
Nyitott tetejű Routemaster Edinburghban

Londoni nosztalgiajáratok

[szerkesztés]

Még az utolsó Routemasterek kivonása előtt, 2005 novemberében indították el a rendszeres nosztalgiameneteket a 9-es és a 15-ös buszok vonalán, az eredeti járatokhoz képest rövidebb útvonalon, csökkentett üzemidővel.[57] Később, 2014 júliusában a Transport for London az alacsony kihasználtság miatt megszüntette a nosztalgiajáratokat a 9-es vonalon.[55]

Kezdetben a First London és a Stagecoach London 10-10 Routemasterrel üzemeltette a két nosztalgiavonalat. Ezek a buszok abból az 50-ből kerültek ki, melyeket 2001-ben vásárolt a TfL.[58]

A ma is üzemelő 15-ös nosztalgiavonalat a Stagecoach London üzemelteti. Az itt közlekedő buszok 2015-ben felújításon estek át,[59] mely során kívül-belül megújultak, visszakapták az eredeti arany színű feliratokat, a fekete rendszámtáblákat és a fehér kapaszkodókat, valamint LED világítással is ellátták.

Routemasterek a turizmusban

[szerkesztés]

Londonban az Afternoon Tea Bus Tour,[60] valamint számos más cég továbbra is használja a Routemastereket turisztikai célra.[58]

Londonon kívül Edinburghban is közlekedtek nyitott tetejű Routemasterek a Lothian Buses városnéző vonalain,[58] azonban ezeket 2016 októberében leállították.[61][62]

Kivonásuk után külföldről is érdeklődtek a Routemasterek megvételéről, így a buszok számos országba jutottak el, többek között Ausztráliába, az Egyesült Államokba, Horvátországba, Kanadába, Kínába és Új-Zélandra.[63]

Routemaster a popkultúrában

[szerkesztés]

2014 decemberében a PepsiCo, összedolgozva a gerillahorgolás kitalálójával, Magda Sayeggel, körbehorgolt egy Routemastert, amely két napig közlekedett Londonban Number 7up elnevezéssel, utalva a Pepsi 7 Up üdítőitalára.[64]

A Music Heritage London 2015 júniusában elindított egy buszvonalat Richmond, Twickenham, Teddington útvonalon RML Routemasterekkel, hogy bemutassák Britannia 1960-as évekbeli jelentős helyeit és zenéjét.[65] Ezt a vonalat később, 2015 októberében megváltoztatták, és csak London híres zenei helyeit keresi fel, de továbbra is Routemasterek közlekednek rajta.[66]

New Routemaster

[szerkesztés]
A Metroline New Routemasterei a 24-es buszvonalon
Bővebben: New Routemaster

A Routemasterek még kivonásuk után is nagy népszerűségnek örvendtek, több kezdeményezés is született a busz modern változatának létrehozására. 2007. szeptember 3-án a konzervatív polgármesterjelölt, Boris Johnson bejelentette, hogy megválasztása esetén egy modern Routemaster bemutatását és a London számára idegen német csuklós buszok kivonását tervezi. 2007 decemberében a brit Autocar autómagazin felkérte a Capoco tervezőirodát, hogy tegyenek javaslatot az új generációs Routemasterre.[67][68]

Johnson támogatta a Capoco formatervét, és ígéretet tett, hogy polgármesterként pályázatot ír ki az új Routemaster fejlesztésére. Győzelme után kihirdette a New Bus for London elnevezésű pályázatot, melyen a legjobb tervek beküldői pénzjutalomban részesültek. A pályázat nyertesét 2008. december 19-én hirdették ki, a fődíjat megosztva a Capoco Design, valamint a Foster & Partners és az Aston Martin közös koncepciója kapta.[69][70] Ezt követően a Transport for London kiküldte a terveket a buszgyártók számára, hogy majd ezek alapján egy véglegesen kidolgozott tervvel indulni tudjanak a TfL busztenderén. A hat meghívott buszgyártó közül végül 2009. december 23-án a Wrightbus nyerte meg a lehetőséget az új londoni buszok legyártására.[71][72]

Az első prototípus 2012 februárjában állt forgalomba a 38-as vonalon, majd 2013 júniusában a 24-es busz vonala lett az első vonal, amelyen kizárólag New Routemaster buszok üzemelnek.[73] 2017-ig összesen 1000 darab New Routemastert gyártottak le és állítottak forgalomba.[74]

Yutong City Master

[szerkesztés]
Yutong City Maser Szkopjéban

Macedónia kormánya 2010-ben 202 darab emeletes buszt rendelt meg a kínai Yutong autóbuszgyártól. A 202 buszból kettő tető nélkülit városnéző busznak, a maradék 200-at pedig Szkopje tömegközlekedésének szánták.[75][76] A megrendelő külön elvárása volt, hogy hasonlítsanak a Routemasterekhez, ugyanis Szkopjéban már közlekedtek használt angol emeletes buszok, de az 1963-as földrengés során a város 80%-ával ezek is megsemmisültek.[76]

Az első prototípust 2011. március 11-én szállították le,[75][77] majd szeptember 6-án forgalomba álltak az első városnéző és menetrend szerinti buszok is, mind Yutong City Master néven.[76]

Képgaléria

[szerkesztés]
  • Prototípus Routemaster
    Prototípus Routemaster
  • Ezüst színű Routemaster
    Ezüst színű Routemaster
  • Kísérleti farmotoros Routemaster
    Kísérleti farmotoros Routemaster
  • Utastér a földszinten…
    Utastér a földszinten…
  • … és az emeleten
    … és az emeleten
  • Routemasterből átépített vontatójármű
    Routemasterből átépített vontatójármű

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c Blacker 1991 8–27. oldal
  2. ↑ Marshall 1972 108. oldal
  3. ↑ a b c d Blacker 2007 164–175. oldal
  4. ↑ Katie Silver: Bacon butties, roast dinners and a cuppa: 50 things we love best about Britain show we're a nation of food lovers (angol nyelven). Daily Mail, 2012. február 3. (Hozzáférés: 2018. május 1.)
  5. ↑ Long list unveiled for national vote on public's favourite example of Great British Design (angol nyelven). BBC, 2016. január 27. (Hozzáférés: 2018. május 1.)
  6. ↑ Concorde voted the UK's top icon (angol nyelven). BBC, 2006. március 17. (Hozzáférés: 2018. május 1.)
  7. ↑ New Routemaster bus starts running on London roads (angol nyelven). BBC, 2012. február 27. (Hozzáférés: 2018. május 1.)
  8. ↑ Jonathan Glancey: Swan song for the Big Red Bus (angol nyelven). The Independent, 1994. szeptember 21. (Hozzáférés: 2018. május 4.)
  9. ↑ Colin Curtis (angol nyelven). The Telegraph, 2012. október 5. (Hozzáférés: 2018. május 4.)
  10. ↑ a b About A.E.C. (angol nyelven). AEC Southhall. (Hozzáférés: 2018. május 4.)
  11. ↑ The Bus We Loved: by Travis Elborough (angol nyelven). The London Bookshop. [2014. február 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 4.)
  12. ↑ Blacker 1991 36–40. oldal
  13. ↑ a b c d e Part One: Into service (angol nyelven). The Long Buses, RML 880-RML903, RML2261-RML2760. Country Bus. (Hozzáférés: 2018. május 25.)
  14. ↑ a b c d The Forward Entrance Routemaster: RMF1254 (angol nyelven). Country Bus. (Hozzáférés: 2018. május 25.)
  15. ↑ Blacker 1991 134–139. oldal
  16. ↑ The Front Entrance Routemaster: the "Fruitmaster" (angol nyelven). Country Bus. (Hozzáférés: 2018. május 24.)
  17. ↑ The Coach RMs, RMC1453-RMC1520 (angol nyelven). Country Bus. (Hozzáférés: 2018. május 25.)
  18. ↑ (1962. június 29.) „Routemaster Double-deck Coaches for Green Line Routes” (angol nyelven). The Commercial Motor, 57. o. (Hozzáférés: 2018. május 25.) 
  19. ↑ The Long Coaches, RCL2218-RCL2260 (angol nyelven). Country Bus. (Hozzáférés: 2018. május 25.)
  20. ↑ (1964. október 30.) „Larger Routemaster Coaches for Green Line” (angol nyelven). The Commercial Motor, 28. o. (Hozzáférés: 2018. május 25.) 
  21. ↑ (1966. december 2.) „LTB sells RM1254” (angol nyelven). The Commercial Motor, 72. o. (Hozzáférés: 2018. május 25.) 
  22. ↑ Northern Routemasters (angol nyelven). northernroutemaster.co.uk. (Hozzáférés: 2018. június 6.)
  23. ↑ a b Blacker 2007 50–53. oldal
  24. ↑ FPT 585C. myweb.tiscali.co.uk. [2018. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 9.)
  25. ↑ FPT 586C. myweb.tiscali.co.uk. [2018. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 9.)
  26. ↑ FPT 591C. myweb.tiscali.co.uk. [2018. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 9.)
  27. ↑ a b Blacker 2007 64–73. oldal
  28. ↑ Blacker 2007 98–101. oldal
  29. ↑ Blacker 2007 54–55. oldal
  30. ↑ (1965. április 2.) „BEA Orders 65 Trailer-towing Routemasters” (angol nyelven). The Commercial Motor, 52. o. (Hozzáférés: 2018. június 9.) 
  31. ↑ a b The BEA Routemasters (angol nyelven). Country Bus. (Hozzáférés: 2018. június 9.)
  32. ↑ a b c The ex-BEA Routemasters (angol nyelven). Country Bus. (Hozzáférés: 2018. június 9.)
  33. ↑ Robyn Dwyer: Ken Livingstone: too many people died on Routemasters (angol nyelven). ITV, 2013. október 5. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  34. ↑ a b Blacker 2007 56–63. oldal
  35. ↑ Part Five: 2000 Onwards: The future is bright; the future is bleak. (angol nyelven). The Long Buses, RML 880-RML903, RML2261-RML2760. Country Bus. (Hozzáférés: 2018. június 9.)
  36. ↑ Blacker 2007 44–49. oldal
  37. ↑ Routemasters outside London (angol nyelven). AEC Bus Site. [2018. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 9.)
  38. ↑ (1990. július 19.) „Blackpool battles on” (angol nyelven). The Commercial Motor 172 (4378), 16. o. (Hozzáférés: 2018. június 9.) 
  39. ↑ (1986. január 11.) „SBG builds up” (angol nyelven). The Commerciaal Motor 163 (4153), 14. o. (Hozzáférés: 2018. június 9.) 
  40. ↑ (1988. június 2.) „Routernasters for East Yorkshire” (angol nyelven). The Commercial Motor 169 (4273), 21. o. (Hozzáférés: 2018. június 10.) 
  41. ↑ (1990. május 31.) „End of” (angol nyelven). The Commercial Motor 172 (4371), 21. o. (Hozzáférés: 2018. június 10.) 
  42. ↑ (1990. április 5.) „Waterworth gives warning to Magicbus” (angol nyelven). The Commercial Motor 172 (4362), 20. o. (Hozzáférés: 2018. június 10.) 
  43. ↑ (1990. június 21.) „Terrier challenges SYT” (angol nyelven). The Commercial Motor 172 (4374), 21. o. (Hozzáférés: 2018. június 10.) 
  44. ↑ (1962. június 29.) „Double-deck Routemaster Green Line coaches”. Railway Gazette, 757. o. 
  45. ↑ (1962. június 29.) „LTE brings coaches into service”. Railway Gazette, 263. o. 
  46. ↑ Blacker 2007 74–77. oldal
  47. ↑ a b Part Three: the eighties. (angol nyelven). The Long Buses, RML 880-RML903, RML2261-RML2760. Country Bus. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  48. ↑ Back to the Future as commuter routes celebrate half a century of service (angol nyelven). Go-Ahead London, 2016. május 15. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  49. ↑ a b Survival of the fittest (angol nyelven). The Long Buses, RML 880-RML903, RML2261-RML2760. Country Bus. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  50. ↑ The Long Coaches, RCL2218-RCL2260: Part Two (angol nyelven). Country Bus. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  51. ↑ (1986. május 15.) „London Buses steps up sightseeing” (angol nyelven). The Commercial Motor 163 (4170), 14. o. (Hozzáférés: 2018. június 18.) 
  52. ↑ a b Part Four: Towards the millenium. (angol nyelven). The Long Buses, RML 880-RML903, RML2261-RML2760. Country Bus. (Hozzáférés: 2018. június 18.)
  53. ↑ Blacker 2007 154–163. oldal
  54. ↑ Routemaster makes final journey (angol nyelven). BBC, 2005. december 9. (Hozzáférés: 2018. április 26.)
  55. ↑ a b Bus service proposal: route 9 (angol nyelven). Transport for London, 2014. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. május 17.)
  56. ↑ The Routemaster in 2005 – The End (angol nyelven). The Classic Irish Buses. [2018. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 20.)
  57. ↑ Touring Routemasters hit the road (angol nyelven). BBC, 2005. november 14. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  58. ↑ a b c AECs in service (angol nyelven). AEC Bus Site. [2017. november 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 21.)
  59. ↑ (2015. augusztus) „Heritage Routemasters receive their Eastleigh refits”. Buses Magazine, 25. o. 
  60. ↑ Home (angol nyelven). Afternoon Tea Bus Tour. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  61. ↑ The last days of our MacTours and Routemasters (angol nyelven). Edinburgh Bus Tours, 2016. október 27. [2017. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  62. ↑ John Connell: End of the road for Edinburgh’s vintage sightseeing buses (angol nyelven). Edinburgh Evening News, 2016. november 7. [2017. augusztus 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  63. ↑ The Gallery (angol nyelven). Showbus. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  64. ↑ Nina Azzarello: Knitted double-decker bus takes to london streets for 7up campaign (angol nyelven). Designboom, 2014. december 4. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  65. ↑ Swinging 60s Shuttle Bus comes to Richmond, Twickenham and Teddington (angol nyelven). Sheengate. [2018. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 29.)
  66. ↑ Swinging 60s Tours & Events (angol nyelven). Swinging 60s Tour Bus. (Hozzáférés: 2018. június 21.)
  67. ↑ Ben Webster: Blueprint for ‘son of Routemaster’ (angol nyelven). Times Online, 2007. december 19. [2008. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 21.)
  68. ↑ Hilton Holloway: Autocar re-invents the Routemaster (angol nyelven). Autocar, 2007. december 19. (Hozzáférés: 2018. április 27.)
  69. ↑ Aston Martin designs Routemaster (angol nyelven). BBC, 2008. december 19. (Hozzáférés: 2018. április 27.)
  70. ↑ Routemaster, London (angol nyelven). Foster & Partners. [2008. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 27.)
  71. ↑ Wrightbus to design and build New Bus for London (angol nyelven). Transport for London, 2009. december 23. [2012. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. április 27.)
  72. ↑ New Routemaster maker announced (angol nyelven). BBC, 2009. december 23. (Hozzáférés: 2018. április 27.)
  73. ↑ New Routemaster bus starts running on London roads (angol nyelven). BBC, 2012. február 27. (Hozzáférés: 2018. április 27.)
  74. ↑ Julian O'Neill: London Routemaster buses: Wrightbus set to get order worth £60m (angol nyelven). BBC, 2016. február 3. (Hozzáférés: 2018. április 27.)
  75. ↑ a b Yutong double decker appears on the street of Skopje (angol nyelven). Yutong. [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  76. ↑ a b c Spirit of the Routemaster lives on in the heart of Macedonia (angol nyelven). London Evening Standard, 2010. november 5. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
  77. ↑ Double decker buses for Skopje (angol nyelven). Time Malta, 2011. március 2. (Hozzáférés: 2018. június 22.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az AEC Routemaster című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • ↑ Marshall 1972: Prince Marshall. Wheels of London (angol nyelven). London: The Sunday Times Magazine (1972). ISBN 0-7230-0068-9 
  • ↑ Blacker 1991: Ken Blacker. Routemaster: 1954–1969, 2nd, Harrow Weald, Middlesex: Capital Transport [1991] (1995). ISBN 1-85414-178-3 
  • ↑ Blacker 2007: Ken Blacker. Routemaster: 1970–2005, 2nd, Harrow Weald, Middlesex: Capital Transport (2007). ISBN 978-1-85414-303-7 
  • History (angol nyelven). Routemaster Association. (Hozzáférés: 2018. május 1.)
  • Ian's Bus Stop (angol nyelven). Country Bus. (Hozzáférés: 2018. június 21.)

További információk

[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=AEC_Routemaster&oldid=26800390”