Aszfalt

Aszfaltburkolat

Aszfaltterítés a szigeti bejárón

Az aszfalt (régies: földszurok) egy természetben előforduló szénhidrogén kőzet, amely a kőolaj szilárdnak tűnő módosulataként a földfelszínen is előfordul.

Leggyakoribb felhasználása az aszfaltburkolat, ami bitumen kötőanyagú, természetes és mesterséges adalékanyagokat, kőzúzalékot, homokot, illetve mészkőlisztet tartalmazó építőanyag. Az aszfaltot elsősorban közutak hajlékony és félmerev pályaszerkezetének készítéséhez, valamint a talajvizek elleni védelemre, védőrétegként alkalmazzák az építőiparban.

A szó etimológiája

Az aszfalt szót az ógörög ἄσφαλτος (ászfaltosz) ’földgyanta’ vagy ’szurok’ szóból eredeztetik, mely az α- nélküli σφάλλω ’ledönt’ szóból származtatható. A latinból is képződhetett az asphalton vagy asphaltum alakok módosulásaként.

Története

A természetes bitumen mezopotámiai földfelszíni felbukkanásait már a korai kultúrák is használatba vették. A sumér királyságok művészetében a bitument az arannyal és rézzel borított szobrok belső töltőanyagaként, illetve a díszítmények rögzítőanyagaként hasznosították.

Bitument alkalmazó szobrok, i. e. 2500 körül

• 
• 
• 

Alkotóelemei

Bitumen

Aszfaltkeverő üzem

A bitumen a kőolaj lepárlásából visszanyert, sötét színű szénhidrogénelegy. Kisebb mennyiségben természetes állapotban is megtalálható, ilyenkor az – általában bányászott – anyakőzetből a bitument kioldják vagy kiolvasztják. Az útépítés számára megfelelő bitumenek jó bevonó képességűek, a hőmérsékleti szélsőségeknek jól ellenállnak és lassan öregednek.

Az előállítás szempontjából megkülönböztetünk meleg, félmeleg és hideg eljárással készített bitument. A meleg eljárással készített útibitument felhasználásakor magas hőmérsékletre hevítik. A félmeleg eljárásnál a bitument olajos hígítás mellett, alacsonyabb hőmérsékleten készítik, ezt hívják olajjal hígított bitumennek. A melegítés nélküli, hideg eljárásnál a bitument emulgeálószer segítségével vízzel keverik, emulziót készítenek.

Napfény és víz hatására fotooxidáció során policiklusos aromás szénhidrogénekre bomlik, amelyek potenciálisan mérgező hatásúak.

Adalékanyagok

Az aszfalt adalékanyaga elsősorban zúzott vulkanikus eredetű kőanyag és homok. Az aszfaltok készítésénél sokszor alkalmaznak segédanyagként úgynevezett fillert, igen apró szemnagyságú mészkőlisztet, homoklisztet.

Aszfaltburkolatok

Az aszfaltburkolat idővel megreped és összetörik

Az aszfaltburkolatok aszfalt felhasználásával készített burkolt felületek, elsősorban utak, leszállópályák, járdák.

Tömör aszfaltbeton

A közutakon leggyakrabban alkalmazott burkolattípushoz az aszfaltkeveréket keverőtelepen gyártják. A keverőtelepről ponyvázott tehergépkocsival szállítják a beépítés helyére, az anyag káros lehűlésének megakadályozása miatt legfeljebb 30–40 km távolságra. A helyszínen finisher teríti és tömöríti, a hengerlés az első menetekben gumikerekű úthengerrel, később acélköpenyes úthengerrel történik.

Érdesített homokaszfalt

A beépítése hasonló a tömör aszfaltbetonéhoz, a finisher után kőzúzalékszóró gép halad, amely 3–4 cm vastagságban bitumennel bevont zúzott követ szór a felső felületre. Az úthengerek a már beszórt felületen dolgoznak.

Öntött aszfaltburkolat

Az elsősorban városi utak burkolataként alkalmazott aszfalttípust 3–4 cm vastagságban, hengerlés nélkül építik be. A terítés után általában kőzúzalékkal érdesítik. Az öntött aszfalt keverőtelepek mellett fűthető tartállyal felszerelt járműben, úgynevezett masztikátorban is előállítható.

Drénaszfalt

A nagy hézagtartalmú burkolat felülete porózus, a vizet azonnal elnyeli, majd anyagában elvezeti. A speciális burkolatot síkosságra hajlamos útszakaszokon, hidakon alkalmazzák.

Masztixaszfalt

A nehéz és extrém nagy terhelésű utak burkolata nagyobbrészt kőzúzalékból áll, amely stabil vázat ad az útburkolatnak. A zúzalékvázat aszfalthabarcs tölti ki.

Utántömörödő burkolatok

A kis- és közepes forgalmú utak burkolatát egyszerű keverőgéppel készítik, általában melegítés nélkül. A burkolatot az építés során hengerlik, azonban a teljes tömörítését a forgalom végzi el.

Felületi bevonat

Az önállóan nem alkalmazott felületi bevonatot új burkolatoknál zárórétegként, régi burkolatoknál felületi helyreállításhoz alkalmazzák. A régi burkolatot kátyúzzák, a felületét letisztítják, majd bitumenpermetező géppel a burkolatra kötőanyagot szórnak. A kötőanyagra egyenletes mennyiségben közel azonos szemnagyságú kőzúzalékot terítenek és hengerlik. A burkolaton körülbelül két hétig utókezelést kell végezni, a kipergett kőzúzalékot a kötőanyaggal jobban átitatott részre seprik.

Források

• Műszaki lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974, ISBN 963-05-0168-6
• Fi István: Utak és környezetük tervezése, BME 2002.

További információk

• https://web.archive.org/web/20110323071147/http://www.aszfalt.info.hu/aszfalt_eredete
• https://web.archive.org/web/20140226135338/http://www.aszfalt.net/aszfaltozas.html

Nézd meg az aszfalt címszót a Wikiszótárban!