Ugrás a tartalomhoz

Első ypres-i csata

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Első ypres-i csata

KonfliktusNyugati front
(Első világháború)
Időpont1914. október
HelyszínYpres
Szemben álló felek
Franciaország
Egyesült Királyság
Német Birodalom
Parancsnokok
Sir John French
Ferdinand Foch
Erich von Falkenhayn
Veszteségek
Brit 58 155 fő,
francia 50 000 fő
kb. 130 000 fő[1]
Térkép
Első ypres-i csata (Belgium)
Első ypres-i csata
Első ypres-i csata
Pozíció Belgium térképén
é. sz. 50° 51′ 07″, k. h. 2° 53′ 28″50.851944°N 2.891111°EKoordináták: é. sz. 50° 51′ 07″, k. h. 2° 53′ 28″50.851944°N 2.891111°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Első ypres-i csata témájú médiaállományokat.

Az első ypres-i csata (ismert még első yperni csata néven is) az első világháború egyik nagy csatája volt a francia-brit antantszövetség és a német császári csapatok között a belga Ypres városka mellett 1914 októberében és novemberében. E csatában alakult ki először a konfliktus során úgynevezett „állóháború”.

Előzmények

[szerkesztés]

Az 1914 októberében a nyugati fronton lezajlott versenyfutás a német csapatok számára taktikai győzelemmel, de stratégiai vereséggel zárult. A németek képtelenek voltak elérni céljukat, hogy a La Manche Angliához közel eső partvidékét elfoglalják. A belga-francia-brit csapatok szilárd védelmi vonalat alkottak a tengertől 50-60 kilométer távolságban.

Az antantcsapatok megelőzték ugyan a csatorna partjainak német kézre kerülését, de csapataik a két hónapig tartó folyamatos visszavonulás, harc és átcsoportosítások következtében teljesen kimerültek és összezavarodtak. Akadozott az utánpótlás, az angol katonák francia parasztok házait fosztogatták. Angliából és a francia gyarmatokról azonban folyamatosan érkezett az utánpótlás és a friss csapatok, így a helyzet lassan normalizálódott.

Franciaország belsejében a németek komoly védelmi vonalat képeztek az Aisne folyó vonalán. Ezért az antant hadvezetése úgy gondolta, hogy a tengerpart közelében, a még meg nem erősített vonalaknál elért áttöréssel átkarolhatja a német jobbszárnyat és visszavonulásra kényszerítheti a Franciaországba augusztusban mélyen benyomuló német csapatokat. A tervet nehezítette, hogy az Antanttal szemben az Antwerpen ostromát kipihenő és hadianyaggal bőven ellátott csapatok álltak.

A német hadakat vezénylő Falkenhayn továbbra sem adta fel a La Manche partjára való kijutás tervét. Nem akarta megvárni, míg Flandriában is megerősödnek az antant erői, ezért egy áttörési kísérlet mellett döntött. A kiszemelt helyszín Ypres (németül: Ypern) városa volt. A várostól északra a belga hadsereg próbálta védeni hazája utolsó szegletét a németekkel szemben, míg a várost magát a harcoktól nagyon meggyengült francia egységek védelmezték. Yprestől délre helyezkedett el a brit expedíciós hadsereg, melyben a kimerült angol alakulatokat Indiából érkező csapatokkal erősítettek meg.

A csata

[szerkesztés]

Az első német támadás

[szerkesztés]

Október 12-én a 4. és 6. német hadseregek megindították frontális támadásukat az Yprestől északra felálló belga csapatok ellen. A németek minden tekintetben erőfölényben voltak, mégsem tudtak áttörést elérni. Ennek oka a belgák elszánt védekezése, és a francia-brit csapatokkal egyeztetett haditerve. A csata közben jelentős francia erősítés érkezett, hozzájárulván a végletekig kimerült csapatok tehermentesítéséhez. A támadás elől az Oostendében székelő belga kormány a franciaországi Le Havre-ba menekült. A belgák nagyon súlyos veszteségek árán tartották a frontot; csapataik 35%-a vérzett el ebben az egy csatában. A német támadás a nagy vérveszteség ellenére eredménytelen maradt. Október 20-án az antant kibontakozó ellentámadása miatt a német támadást leállították.

Az antant ellentámadása

[szerkesztés]

A nyugati frontra októberben jelentős angol és francia erősítések érkeztek. Az angol csapatok október 20-án Yprestől délre ellentámadásba mentek át. A támadás eredményeképpen a német erők felhagytak a belga vonalak elleni támadással, és csapataikat sietve a brit támadás megállítására csoportosították át. Németországból is folyamatosan érkeztek a friss csapatok, javarészt fiatalokból, egyetemistákból álló, alapkiképzésen sem átesett önkéntes katonákkal. A tapasztalatlan de lelkes németek óriási vérveszteség árán Langemarck belga falunál megállították a brit betörést. A britek offenzívája elakadt, majd az október 28-án bekövetkezett újabb német támadáskor visszatértek kiindulási állásaikba.

A második német támadás

[szerkesztés]

Október 28-án a németek újabb – ezúttal sikeres – támadást kíséreltek meg Yprestől északra a belgák ellen. A kétségbeesett belgák október 29-én Nieuwportnál kinyitották a Ijzer folyót a tengertől elválasztó zsilipeket. A tenger 15 km mélységben és 3-5 kilométer szélességben elöntötte a flandriai síkot, elárasztván a frontot áttörő németeket.

Október 31-én a német lovasság megtámadta és visszaszorította a brit lovasságot a Messines-gerinc közelében. November 1-jén Flakenhayn csapatai Yprestől délre áttörték a brit Douglas Haig tábornok Első Hadtestének frontvonalait, és több kilométer mélyen behatoltak az angol állások mögé. Az ügyesen elhelyezett francia-brit tartalékok azonban szétverték a német támadóéket. November 11-én két német hadosztály a Menin Road környékén, a várostól 6 km-re indított támadást, a porosz gárda és a 4. hadosztály célpontja Hooge városa volt. A támadás kezdetben sikerrel járt, de a németek késlekedtek kihasználni az áttörés miatt a brit vonalakban kialakult rést. A britek szedett-vedett tartalékai (szakácsok, tisztiszolgák, írnokok, műszakiak és egészségügyi katonák) hamarosan megállították, majd visszavetették a német előrenyomulást, és a nap végére kiindulási állásaikba kényszerítették vissza a németeket.

Ypres környékén még november 22-ig voltak kisebb-nagyobb összecsapások, de Németország hamarosan csapatokat vont ki a nyugati frontról, hogy a keleti fronton kialakult veszélyes orosz támadást megállítsa, és az időjárás ezután annyira elromlott, hogy a parancsnokok mindkét oldalon felhagytak a támadások kivitelezésével.

Következmények

[szerkesztés]

A harcoló felek először szembesültek az állóháború következményeivel. A csata során addig elképzelhetetlen, napi több ezer fős veszteségeket szenvedett el mindkét fél, miközben a frontvonalak lényegében mozdulatlanok maradtak. Az állóháború kimerítette a csapatokat, próbára tette a hátországot, és ellenkezőjére fordította a közvélemény háborúpártiságát. Az első ypres-i csatának hadászatilag (a küzdő feleket ért veszteségektől eltekintve) semmiféle következménye nem volt. A németek 130 000, az antant csapatai 108 000 főt veszítettek a csata 20 napja alatt. A német támadást követő 3 hónapnyi folyamatos csatározások annyira kimerítették mindkét felet, hogy tavaszig a nyugati fronton (egy-két csetepatétól eltekintve) felhagytak a kezdeményezéssel.

A katonákat rettentően kimerítő csata során mindkét oldalon nagy volt a zűrzavar, amit a terep, a gyorsan változó harci helyzet és a kommunikációs eszközök elégtelensége okozott. A 160 000 fős brit expedíciós haderő állományának közel felét elvesztette halottakban és sebesültekben, csak az Indiából érkező erősítések révén tudták állásaikat megtartani. A belga csapatok állományuk közel 35%-át vesztették el, hasonló veszteségek voltak a német oldalon is.

A háború során még két nagy csatát vívtak Ypres körül, de az első volt a legjelentősebb. A sikertelen támadások és a frontok megmerevedése előrevetítette a nyugati frontra jellemző állóháborút, amely egészen 1918 végéig tartott.

A Langemarck-mítosz

[szerkesztés]
A berlini Lagermarck-emlékmű

A brit támadást a német 4. hadsereg fiatal önkéntesekből álló alakulatai verték vissza. Alapkiképzés nélkül vetették harcba a fiatal egyetemistákat, akik ezrével estek el a brit pergőtűzben. A tapasztalatlan katonák gyakran egymást lőtték agyon a ködös atlanti partvidéken. A hátországban hamarosan elterjedt a nézet, hogy a fiatalokat egyszerűen ágyútölteléknek használták a már-már áttörő britek ellen.

A német harci propaganda azonban fordítani igyekezett a hatalmas vérveszteség okozta csalódottságon, ezért a fiatalokat a hazaszeretettől fűtött hősöknek festették le, akik fegyverrel a kézben haltak meg a német hazáért. A langemarcki csata elesettjeit példaként állították a német fiatalok elé. A későbbi náci propaganda valóságos mítoszt szőtt a langemarcki események köré: a valódi történéseket elferdítve kialakították a „langemarcki szellemiséget”, amely a nácik ifjúságképének alátámasztására szolgált. 1943-ban az egyik SS hadosztály a Langemarck nevet kapta. A mítosz a nácizmus megszűnése után is tartotta magát, jelenleg is létezik Berlinben a Langemarck-emlékterem, és Bréma egyik főutcája a belgiumi település nevét viseli.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Galántai József: Az első Világháború; Gondolat; Budapest, 1988, 214-215.
  • Történelmi világatlasz, Cartographia, Budapest, 1997, 78/I. és 79/I. sz. térképek
  • Karádi Ilona (szerk.): A XX. század krónikája (1910-1919. A háború előestéje és az első világháború), Officina Nova, Budapest, 1994, 112. o., ISBN 963-477-004-5

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:First Battle of Ypres
A Wikimédia Commons tartalmaz Első ypres-i csata témájú médiaállományokat.