Ugrás a tartalomhoz

Holt McCallany

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Holt McCallany
Született

New York
Állampolgárságaamerikai
Foglalkozása
IskoláiCreighton Preparatory School

SablonWikidataSegítség

Holt McCallany (születési nevén Holt Quinn McAloney; New York City, 1963. szeptember 3. –) amerikai színész, író, producer. Legismertebb szerepe Bill Tench ügynök a Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya című sorozatban. Ezen kívül ismertebb szerepei közé tartozik az Alien 3, és a Harcosok klubja.

Élete

[szerkesztés]

1963. szeptember 3-án született New Yorkban. Anyja Julie Wilson (1924-2015) színésznő[3] volt, apja pedig Michael McAloney (1924-2000) színész.

McCallany-t és bátyját Dublinba küldték, míg szülei New Yorkban maradtak. Holt McCallany a Howth-i National Schoolban tanult.[4] Miután szüleik elváltak, a gyerekek visszaköltöztek az Egyesült Államokba. McCallany először New Jersey-ben járt iskolába, majd az omahai nagyszüleihez költözött. 14 éves korában elszökött otthonról, hogy színészi álmait dédelgethesse. Azonban egy gyárban kapott munkát. Szülei kinyomozták tartózkodási helyét, majd visszaküldték Írországba. Tanulmányait a Newbridge College-en folytatta.[5]

Hamar elhagyta Írországot és visszatérhetett a Creighton Preparatory Schoolba, ahonnan korábban elbocsátották. 1981-ben érettségizett. Középiskola után Franciaországba költözött. Franciául tanult a Sorbonne-on, a Paris American Academy-n pedig művészetet tanult. Ezek után a L'École Marcel Marceau és a L'École Jacques Lecoq intézményekben tanult színészetet. Ezután az Oxfordi Egyetemen tanult Shakespeare műveiről, majd visszaköltözött New Yorkba, hogy színészi karriert folytasson.[6]

Filmográfia

[szerkesztés]
Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang[7]
1987 Creepshow 2. – Rémmesék Creepshow 2 Sam Whitemoon Dózsa Zoltán
1988 After School Jay
Shakedown Roadblock rendőrtiszt
1989 A háború áldozatai Casualties of War Kramer hadnagy
1992 A végső megoldás: Halál Alien 3 Junior
1994 Amatőr Amateur Usher
Félszemű Jimmy nyomában – Szociális katasztrófafilm The Search for One-eye Jimmy Les
1995 Flört Flirt pultos
Jade Jade Bill Barrett
1997 Peacemaker The Peacemaker Mark Appleton Imre István
1999 Dilidoki Mumford újonc
(stáblistán nem szerepel)
Harcosok klubja Fight Club A szerelő Bicskey Lukács
Sivatagi cápák Three Kings Doug Van Meter kapitány Németh Gábor
2000 Férfibecsület Men of Honor MM1 Dylan Rourke Holl Nándor
2001 Jó útra térni Out of Line Henri Brulé
2002 Merülés a félelembe Below Loomis Rosta Sándor
2004 Sarokba szorítva Against the Ropes Doug Doherty Haás Vander Péter
2005 The Kingdom of Ultimate Power (rövidfilm) főnök
2006 Alpha Dog Alpha Dog Tom Finnegan nyomozó
2007 Rajzás Rise: Blood Hunter Rourke Barabás Kiss Zoltán
2008 Nyolc tanú Vantage Point Ron Matthews ügynök Gáspár András
Toxic Van
2009 Pokoli édenkert A Perfect Getaway rendőr hadnagy
Lopott életek Stolen Swede
2010 Vesztesek bosszúja The Losers Wade Király Attila
2012 Hijacked Rostow
Fejlövés Bullet to the Head Hank Greely Kapácsy Miklós
2013 Gengszterosztag Gangster Squad Karl Lennox Király Attila
Összetörve Crush Mike Norris Kárpáti Levente
2015 Éjszakai hajsza Run All Night Frank Szabó Győző
Blackhat Blackhat Jessup rendőrbíró-helyettes Bede-Fazekas Szabolcs
Az álompasi The Perfect Guy Hansen nyomozó Kőszegi Ákos
Sérülés Concussion dühös neurológus
2016 The Ganzfeld Haunting Murphy nyomozó
Sully – Csoda a Hudson folyón Sully Mike Cleary Vári Attila
Jack Reacher: Nincs visszaút Jack Reacher: Never Go Back Sam Morgan ezredes Kőszegi Ákos
Monster Trucks – Szörnyverdák Monster Trucks Burke Sarádi Zsolt
Sótonyi Gábor
2017 A góré Shot Caller Jerry "A szörny" Manning Schneider Zoltán
Az Igazság Ligája Justice League betörő
(stáblistán nem szerepel)
2018 Beyond White Space Richard Bentley
2019 Sgt. Will Gardner Callahan rendőrtiszt
Le Dindon Mr. Wayne
2020 Greenland – Az utolsó menedék Greenland pilóta Megyeri János
2021 Egy igazán dühös ember Wrath of Man Haiden "Golyó" Blaire Király Attila
Jeges pokol The Ice Road Rene Lampard Király Attila
Rémálmok sikátora Nightmare Alley Anderson Schneider Zoltán
2022 Wolves értékesítési menedzser (hangja)
2023 Vaskarom The Iron Claw Fritz Von Erich Rosta Sándor

Televízió

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. http://www.tcm.com/tcmdb/person/126116%7C0/Holt-Mccallany/
  2. Czech National Authority Database. (Hozzáférés: 2022. május 9.)
  3. Holden, Stephen. „Julie Wilson, Sultry Cabaret Legend and Actress, Dies at 90”, The New York Times , 2015. április 6. (Hozzáférés: 2016. július 11.) 
  4. Kelly, Aoife. „Mindhunter star Holt McCallany on channelling his late Irish father for role in hit new Netflix series”, Irish Independent , 2017. október 22. (Hozzáférés: 2017. november 5.) (angol nyelvű) 
  5. Holt McCallany. The Adam Carolla Show , 2011. március 2. [2011. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 7.)
  6. Biography. Holt McCallany.net . (Hozzáférés: 2019. november 1.)[halott link]
  7. Holt McCallany magyar hangjai - ISzDb (magyar nyelven). iszdb.hu. (Hozzáférés: 2024. május 18.)

További információk

[szerkesztés]