Ugrás a tartalomhoz

Olasz Ferenc

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Olasz Ferenc
Született1943. január 1. (81 éves)[1]
Alsópáhok[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafotográfus, filmrendező
Iskolái
Kitüntetései
SablonWikidataSegítség

Olasz Ferenc (Alsópáhok, 1943. január 1.–) Balázs Béla-díjas magyar fotográfus, filmrendező, érdemes művész.

Életrajza

[szerkesztés]

A Zala vármegyei Alsópáhokon született. Az általános iskolát szülőfalujában végezte, Keszthelyen a Vajda János Gimnáziumban érettségizett. 1965-ben magyar-történelem-ének szakos tanári diplomát szerzett Egerben, majd 1968-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán is diplomázott. Zircen, Pápán és Hévízen gimnáziumban tanított.

1970. szeptember 1-jétől a Magyar Televízióban asszisztensként, szerkesztőként, majd a Filmművészeti Főiskolán végzett tanulmányai után 1972-től 2002-ig rendezőként dolgozott.

Első filmjét (Fejfák) a református temetők sírjeleiről készítette 1973-ban, első fotókiállítását is ebben az évben rendezte a Ferencvárosi Pincetárlatban. Az elmúlt évtizedekben több mint száz képzőművészeti (zenei, irodalmi) filmet készített a Nagyszentmiklósi kincstől a középkori magyarországi művészet legszebb emlékein át (A Szent Korona, Szent László herma, Halotti beszéd) Csontváry-ig. Ezek mellett a népi vallásosság tárgyi emlékeinek bemutatását tekintette legfontosabb feladatának.

Filmjeiben a zenei és képzőművészeti alkotások vizuális megjelenítési lehetőségeit, az alkotó interpretáció formáit kereste.

Az elmúlt ötven évben mintegy száz kiállítása volt a Vigadó Galériától Krakkóig, Tihanytól Párizsig, Rómától Alsópáhokig.

Első könyve, a Fejfák 1975-ös megjelenése óta mostanáig 13 fotóalbuma jelent meg.

A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Honlapja: www.olaszferenc.hu

Kitüntetései

[szerkesztés]

Díjnyertes filmjei

[szerkesztés]

Bilbao, 1977

  • Fejfák

Melbourne Film Festival, 1978

  • Csontváry: Mária kútja Názáretben
  • A veleméri Szentháromság templom
  • Fejfák

Asolo, 1979

  • Csontváry: Mária kútja Názáretben

Bilbao, 1980

  • Csontváry: A Libanoni Cédrusok

Bolzano, 2000

  • A veleméri Szentháromság templom

Hitvallása

[szerkesztés]

"1943. január 1-jén születtem Alsópáhokon. A falu két szélén állított kereszt mintha életemet – a születéstől a halálig – jelképezné... Emberi életünk két pólusa között egy-egy ház előtt a hit, a vágy, a szerelem, a hűség, a remény, az öröm és a fájdalom keresztjei, életem stációi. Bármeddig is jutottam, ma sem léptem ki szülőföldem kapuin, bárhová vetődök is, hordozom ezeket a határokat. Zajos, túlhajszolt életünket megszólító, meditációra hívó hangnak szánom munkáimat, vigaszul a HIT és az ÉLET mulandósága ellen. Egyre kevesebb ember törődik azzal, hogy személy szerint ő tisztességesen cselekszik-e vagy sem. Egyre kevesebb embert érdekel saját lelkének vagy lelkiismeretének tisztasága. Képletesen szólva: egyre több emberben hal meg az Isten, és űr marad a helyén. Amíg mindenki hatalomról beszél, és senki sem emlegeti hitelt érdemlően vagy meggyőzően a saját, egyszemélyi emberi felelősségét, addig eleve kieszközöljük magunknak a fölmentést. Ha mindenki úgy dolgozna a saját szakmájában, mintha csak rajta múlna a világ jobb sorsa... A pannonhalmi apátság egyik kápolnájában a magasban találkozó kőívek tetejére – a templomban lévők számára láthatatlan helyre – virágokat faragott a középkori mester. Az a kőfaragó teljességre törekedett, számára az volt a természetes. Ugyanennek a templomnak a díszkapujánál tíz pár gyönyörűen csiszolt oszlop áll, melyekről úgy derült ki, hogy a barokk alkotásai, hogy a restaurátorok felfedezték: az oszlopok háta, falnak támaszkodó része (amit a templomban lévő szintén nem láthat) nincs kifaragva, rücskös. ÉN A LÁTHATATLAN VIRÁGOKHOZ VONZÓDOM."

Könyvei

[szerkesztés]
  • Fejfák – Magyar Helikon (1975)
  • Mindörökké – Magyar Helikon (1978)
  • Székelykapuk – Hunnia Filmstúdió (1989)
  • Dicsértessék – Optimum Kiadó (1989)
  • Mindörökkön örökké I-II. – Pierrot Kiadó (2001-2002)
  • Ecce Homo I-II. – Pierrot Kiadó (2005-2006)
  • Mindörökkön örökké. Meditációs könyv, 1-2.; Pierrot, Budapest, 2008
  • Te Deum – Pierrot Kiadó (2011)
  • Dicsértessék – második, bővített kiadás – Pierrot Kiadó (2013)
  • Passió – Kálváriák a Kárpát-medencében – Pierrot Kiadó (2015)
  • Aquila János; szövegvál. Kovács Klára; Pierrot Bt., Budapest, 2017

Kiállításai

[szerkesztés]

Filmjei

[szerkesztés]
  • Fejfák – 1973
  • Az Esztergomi Keresztény Múzeum kincsei – 1974
  • Nagy Balogh János – 1974
  • A Veleméri Szentháromság templom – 1975
  • Pietà (Keszthelyről) – 1975
  • Medgyessy Ferenc – 1975.
  • Csontváry: Mária kútja Názáretben – 1975
  • Kolozsvári Tamás: Kálvária-oltár – 1977
  • Fülep Lajos – 1977
  • Mexikó arca – 1977
  • Csontváry: A Libanoni Cédrusok – 1978
  • A siklósi vár – 1978
  • A nyírbátori Ferences templom – 1979
  • Töredék (A mulandóság fölé) – a népi vallásosság tárgyi emlékei – 1978–82
  • Mindörökké
  • Kőkrisztus
  • Sirató
  • Harangláb
  • Mária-siralom
  • Madonna
  • Mindenszentek
  • Üvegképek
  • Pléh-Krisztus
  • A tákosi templom
  • Krucsay-oltár
  • Nemeskéri evangélikus templom
  • Vasboldogasszony – Mária-oltár
  • Virágozó asztalosok (festett famennyezetes templomok) I. Reneszánsz emlékek
  • Virágozó asztalosok (festett famennyezetes templomok) II. Dunántúl
  • Virágozó asztalosok (festett famennyezetes templomok) III. Kelet-Magyarország
  • Virágozó asztalosok (festett famennyezetes templomok) IV. Észak-Magyarország
  • Kálvária
  • A mulandóság fölé (faépítészet)
  • Kondor Béla: Szentek bevonulása – 1983
  • A nagyszentmiklósi kincs I -II – 1984
  • Gyászvers Bartók Béláért – 1985
  • Nap a Holdhoz (zenei meditáció Assisiben) – 1985
  • Festa Musica Pro (Assisi II) – 1985
  • Gloria (Giotto, Lorenzetti...) – 1985
  • M.S.Mester – Ave Maria – 1986
    • Passió – 1986
  • Csontváry Kosztka Tivadar – 1985–86 – Fátum
  • Csontváry Kosztka Tivadar – Metamorfózis
  • Csontváry Kosztka Tivadar – Szintézis
  • Csontváry: Siratófal – 1987
  • Gyöngyöspata temploma – 1987
  • Rachmanyinov: Vesperás – 1987
  • Úrkoporsó Garamszentbenedekről – 1988
  • Szent László herma – 1989
  • Mária halála Kassáról – 1989
  • Mária főoltár Csíkmenaságról – 1989
    • Ave Gratia
    • Keresztút
  • Magyar Szentek – 1989
  • Lőcsei Krónika – 1990
  • Lőcsei Pál – 1990
  • Mersits Piroska – 1990
  • A Vizsolyi Biblia – 1990
  • El Greco – 1990
  • Kolozsvári Testvérek: Szent György – 1990
  • Makovecz I – 1990 (Faluházak)
  • Makovecz II – 1991 (Templomok, Sevilla)
  • Angyali üdvözlet – 1992
  • A Templomépítő – 1992 (Makovecz: Paksi templom)
  • Magyar ereklyék, szent jelképek – 1993-94
    • Nemzeti dal
    • Himnusz
    • A Szent Korona
    • Ómagyar Mária-siralom
    • Szózat
    • Halotti beszéd és Könyörgés
    • Zászlók
    • Te Deum
    • Magyar Te Deum
  • Gyertyaszentelő Boldogasszony – 1995
  • Gyümölcsoltó Boldogasszony – 1995
  • Országépítő (Csenger) – 1995
  • Szivárvány havasán – 1996
  • Gyászvers – 1996
  • Adj békét, Uram! (István, a király) – 1998
  • Önarckép – Pitti Katalin – 1998
  • Panaszkodás Istennek – Petrás Mária – 1999
  • Megszentelt tér (Makovecz Imre templomai) – 1999
  • Isten virágos zsoldosa (Czine Mihály) – 1999
  • Keresztény Múzeum I Középkori magyar művészet – 1999
  • Keresztény Múzeum II Olasz művészet – 1999
  • Keresztény Múzeum III Osztrák, németalföldi művészet – 1999
  • Árpád-házi szentek (Somogyi Győző) 2000
  • A Mennyország kapuja (Törley Mária) – 1999
  • Orgonaépítő (Váradi és Társa) – 2000
  • Munkácsy Mihály: Passió (Trilógia) – 2000
  • Mennyből az Angyal – 2000
  • A veleméri Szentháromság templom – 2000
  • Az Esztergomi Bazilika Kincstára – 2001
    • Ötvöstárgyak
    • Miseruhák
    • Mátyás Kálvária
    • Suky-kehely
  • Szent István Bazilika – 2001
  • A Tákosi templom – 2001
  • A Csarodai templom – 2001
  • Magyarok tündöklő csillaga (Törley Mária: Szent István) – 2001
  • Kassa: Szent Erzsébet székesegyház – 2001
  • Kassa: Szent Erzsébet-oltár -2001
  • Stephaneum (Makovecz Imre: Piliscsaba) – 2002
  • Gelence – 2002
  • Szent György-hegy – 2002
  • Szent kövek (Középkori szakrális emlékek a Balaton-felvidéken) – 2002

Bibliográfia

[szerkesztés]
  • Itt a lehetőség (fotó, 1971/6)
  • Csönd és árnyék (Fotóművészet, 1971/4)
  • Fotókiállítás a POTE aulájában (Dunántúli Napló, 1972. április 26.)
  • Triptichon. Nívódíj (Fotóművészet, 1973/3)
  • Ábel Péter: Ballada 24 képben (fotó, 1974/3)
  • (r.p.): Filmszemle (Új Ember, 1974)
  • Falus Róbert: Könyvszemle – Fejfák (Népszabadság, 1975. december 16.)
  • Fekete Gábor: Olasz Ferenc – Fejfák (Új Ember, 1976. február 1.)
  • Timon Kálmán: Olasz Ferenc – Fejfák (Magyar Építészet, 1976/1)
  • Nádai Ferenc: Elfogultan a Fejfákról (Fotóművészet, 1976/2)
  • (g.m.): Olasz Ferenc, a szavak nélküli műelemző (Film Színház Muzsika, 1977. július 11.)
  • Tüskés Gábor: Út menti keresztek (Múzsák, 1978/1)
  • (Fekete): Filmkalauz (Új Ember, 1978. július 9.)
  • A veleméri Szentháromság templom; Csontváry: Mária kútja Názáretben; Fejfák (Melbourne Film Festival 27., 1978)
  • Lugos Péter: Mindörökké (Új Ember, 1979. május 20.)
  • R. Balázs Katalin: Mindörökké (Vigilia, 1979. szeptember)
  • Fénnyel írt vallomások (Lobogó, 1979. október 25.)
  • (fekete): A nyírbátori református templom (Új Ember, 1982. július 18.)
  • (sz.cs.): Olasz Ferenc fotókiállítása (Új Ember, 1984. augusztus 12.)
  • dr. Németh Lajos: Töredék (RTV Újság, 1984. december)
  • (Sz.A.): A mulandóság ellen (Új Tükör, 1984. december 23.)
  • Cséby Géza: Olasz Ferenc fotóművészről (Somogy, 1985/1)
  • (gách): Töredék (Film Színház Muzsika, 1985. január 19.)
  • A népi vallásosság emlékei (Új Tükör, 1985. április 25.)
  • Ablonczy László: O. F. Mester töredékei (Magyar Ifjúság, 1985. augusztus 30.)
  • Ablonczy László: Nap a Holdhoz (Film Színház Muzsika, 1986. június 21.)
  • Tamás István: Glória (Új Tükör, 1987. május 10.)
  • Olasz Ferenc: Adventi Tűnődések (Film Színház Muzsika, 1987. december 26.)
  • Szokolay Sándor: Esti áhítat (Film Színház Muzsika, 1988. április 23.)
  • Tóth: Virrasztás (Új Ember, 1984. április 24.)
  • Békesség az embereknek (Magyar Ifjúság, 1988. december 23.)
  • Németh Lajos: Olasz Ferenc Csontváry-filmjei (Film Színház Muzsika, 1989. június 17.)
  • Ablonczy László: Mária könnye (Tiszatáj, 1989/11)
  • Lőcsei Gabriella: Vidám alleluja? (Magyar Nemzet, 1990. április 18.)
  • Németh Lajos: Olasz Ferenc: Dicsértessék (Hitel, 1990/V)
  • Lukács László: Íme, az ember! (Magyar Hírek, 1990/23-24.)
  • Hűség a hithez (Kisalföld, 1990. augusztus 4.)
  • Olasz Ferenc fotókiállítása (Ring, 1991. szeptember 17.)
  • P. Szabó Ernő: Mulandóság és öröklét között (Új Magyarország, 1991. október 17.)
  • Kiss Dénes: Olasz Ferenc képmindensége (Magyar Fórum, 1991. december 5.)
  • Fekete Gábor: Az alsópáhoki feszületek vonzáskörében (Új Ember, 1992. március 1.)
  • Ablonczy László: Mindörökké (Mondat, 1992)
  • Székelykapuk (Alföld, 1992/6)
  • Lőcsei Gabriella: Vendégjárás – Olasz Ferenc kisfilmjei (Magyar Nemzet, 1993. december)
  • Mindörökké (Alföld, 1993)
  • Időszerű (Új Ember, 1994. január 2.)
  • Sándor András: Üzenetek Olasz Ferenc optikáján át (Pest Megyei Hírlap, 1994. december 5.)
  • Olasz Ferenc: Meditáció (Vasárnapi Magazin, 1994. december 24.)
  • Lőcsei Gabriella: Bádogkrisztusok a Kárpát-medencében (Magyar Nemzet, 1996. április 5.)
  • Olasz Ferenc: Égi és földi üzenet (Új Magyarország, 1997. március 29.)
  • Olasz Ferenc: A Magyar Televízió, mint antivizuális média (Új Magyarország, 1997. április 1.)
  • Makovecz Imre: A visszafordíthatatlan visszafordítása (Magyar Iparművészet, 1998/1)
  • Fekete Judit: Olasz Ferenc Pléhkrisztusai (Magyar Nemzet, 1998. január 8.)
  • M.L.: Kőkrisztusok, Pléhmáriák (Magyar Hírlap, 1998. január 8.)
  • Sz.G.: Művészetből ima (Magyar Hírlap, 1998. január 11.)
  • P. Szabó Ernő: Krisztus ég és föld között (Új Magyarország, 1998. január 14.)
  • Péntek Orsolya: Nagyítás (Belváros – Lipótváros, 1998. január 21.)
  • Ablonczy László: Jelentés a völgyből (Reformátusok Lapja, 1998. február 1.)
  • Magyar Örökség-díj (Magyar Iparművészet, 1998/2)
  • Olasz Ferenc: Ne mondd a fényt árnyéknak, az árnyékot pedig fénynek (Hitel, 1998/3)
  • P. Szabó Ernő: Ne vesszen örökségemből... (Napi Magyarország, 1998. április 11.)
  • Németh Miklós Attila: Pléhkrisztusok fényképésze (Kossuth Rádió, 1998. június)
  • Szabó Lilla: A szépség igézetében (Magyar Szemle, 1998/5-6)
  • Feledy Balázs: Hittel, tehetséggel (Magyar Művészeti Fórum, 1998. szeptember 1.)
  • Moldován Katalin: Pál Mester és Olasz Ferenc betlehemi angyala (RTV Részletes, 1998. december 21.)
  • Bodnár Dániel: Beszélgetés Olasz Ferenccel (Vigilia, 1999. június 14.)
  • Kontsek Ildikó: Non nobis, Domine, non nobis... (Esztergom és Vidéke, 1999. szeptember)
  • Alexa Károly: A véghez vinnivalókat... (Magyar Nemzet, 1999. szeptember 25.)
  • Nagy Gáspár: A kereszt arcai (Közelebb az életemhez, Tiszatáj Könyvek, Szeged
  • Olasz Ferenc fejfái (Műemléklap, 1999/11)
  • Feledy Balázs: Fotótranszcendencia (Magyar Demokrata, 1999/50)
  • fekete: Olasz Ferenc fotói a zirci galériában (Új Ember, 1999. augusztus)
  • Olasz Ferenc: Állunk keresztjeink tövében (Vigilia, 1999. december)
  • Dr. Kovács István: Olasz Ferenc fotókiállításai (Filmkultúra, 2000)
  • Simon Ottó: Mindörökké (Sárkányölő, 2000)
  • Nagy Gáspár: Minden a Kereszt jegyében (Magyar Napló, 2000. április)
  • Kerékgyártó György: Magyarország színei (Magyar Nemzet, 2000. július 22.)
  • Albrecht Sándor: Láthatatlan virágok a Török-házban (Alsóörs, 2000. augusztus 30.)
  • Fáy Miklós: Táguló Magyarország (ÉS, 2000/43)
  • Fáy Milós: Jaj, mekkora hülye vagyok! (ÉS, 2001/11)
  • K.G.: Út menti Pléhkrisztusok (Magyar Nemzet, 2001. január 22.)
  • DI: Kiállítás Olasz Ferenc szakrális fotóiból (Cyberpress, 2001. április 7.)
  • Simon Ottó: Csukott szemhéjaink mögött fölvilágló (Fonyódi Helikon, 2001)
  • TV-medve díj (Népszabadság, 2001. szeptember 1.)
  • Lukácsi Zoltán: Olasz Ferenc meditációs könyve (Heti Válasz, 2001. december 14.)
  • Stifner Gábor: Legyen velünk a szeretet angyala (Vasárnapi Újság, 2001. december 23.)
  • Ködös hajnalok, vörös naplementék (Magyar Nemzet Műsorújság, 2001. december 24.)
  • Szentiványi Katalin: A hit és az élet mulandósága ellen (Magyar Nemzet, 2002. január 5.)
  • Sáros László: Olasz Ferenc: Mindörökkön örökké (Országépítő, 2002/1)
  • Szakolczay Lajos: Fényképek sugárzása (Új Horizont, 2002/2)
  • Végh Alpár Sándor: Zarándoklat Csontváryhoz (Magyar Nemzet, 2002. július 5.)
  • Szakolczay Lajos: Mindörökkön örökké ((Magyar Nemzet, 2003. január 2.)
  • Németh Miklós Attila: Olasz Ferenc meditációs könyve (Kossuth Rádió, 2003. január)
  • Hardi Péter: Olasz Ferenc kálváriajárása (Szabad Föld, 2003. január 31.)
  • Feledy Balázs: Mindörökké (Magyar Demokrata, 2003/2)
  • Boros Károly: Olasz Ferenc filmrendező (Magyar Demokrata, 2003. február 27.)
  • Pallós: Olasz Ferenc: Mindörökkön örökké (Új Ember, 2003. április 27.)
  • Pallós: In aeternum (Új Ember, 2004. július 18.)
  • P. Szabó Ernő: Olasz Ferenc jótékonysági kiállításai (Magyar Nemzet, 2004. július 19.)
  • P. Szabó Ernő: Láthatatlan virágok ragyognak nekünk (Magyar Nemzet, 2004. augusztus 3.)
  • Sarusi Mihály: Fotográfiák, zene és versek (Magyar Nemzet, 2004. augusztus 23.)
  • A szeretet képei mindig segítenek (Magyar Nemzet, 2004. augusztus 31.)
  • Barta Boglárka: Pléh-Krisztus és Boldogasszony (Magyar Demokrata, 2004/30)
  • Andrási Katalin: Olasz Ferenc: In aeternum (Ősi Gyökér, 2004. október 17.)
  • Cser István: In aeternum (Új Ember, 2004. október 31.)
  • Jótékonysági kiállítás a Bazilikában (Magyar Nemzet, 2004. november 25.)
  • Gábor Adrienn Angéla: Mire Isten visszatér... (Új Ember, 2004. december 26.)
  • Magyar Hajnalka: Rozsdás mellkas fölött gyönyörű arc (Zalai Hírlap, 2005. február 19.)
  • Erősíti hitünket. Olasz Ferenc fotóművész kiállítása (Hévíz, Keszthely és Vidéke, 2005. május 19.)
  • Döbrentei Kornél: Út menti Krisztusok – Olasz Ferencnek (in: Tartsd meg a sziklát, 2007)
  • Péntek Imre: Olasz Ferenc fotográfiáiról (Pannon Tükör, 2006/1)
  • Tyentés László: Az igazi művészet látni és gondolkodni tanít (Adventista Egyház Gyülekezeti Híradó, 2006/2)
  • Zalka Katalin: Mindörökké tartó pillanatok – Olasz Ferenc fotói (Képmás, 2006. április)
  • Sándor György: Szeretetlánc (Magyar Nemzet, 2006. április 8.)
  • Végh Alpár Sándor: Köznapló (Magyar Nemzet, 2006. május 1.)
  • Szakolczay Lajos: Ecce homo – Olasz Ferenc fotográfus megigazulása (Látó szívvel, Vigilia Kiadó, 2006)
  • Olasz Ferenc fotográfus kiállítása (Keresztény-Hon-Lap, 2006. december 4.)
  • Kovács István: Olasz Ferenc képei elé (Napút, 2007/3)
  • A szépség és a szeretet temploma (MTV Magazin, 2007. április 5.)
  • Döbrentei Kornél: Napba nézők (Hitel, 2008/1)
  • Szakolczay Lajos: Szakrális a kortárs magyar művészetben (Hitel, 2008/1)
  • Könyvbemutató, fotótárlat – Olasz Ferenc: Mindörökkön örökké (Zalai Napló, 2008. október)
  • Olasz Ferenc: Mindörökkön örökké – könyvbemutató (Magyar Kurír, 2008. november 29.)
  • A fényképek hazatérnek (Alsópáhok hírei, 2009. október)
  • Húsvéti áhítat a megújult Várnegyed Galériában (Minálunk.hu, 2011. április 7.)
  • R.A.: Fotókiállítással nyit a Várnegyed Galéria (Várnegyed, 2012. április 8.)
  • r.a.: Húsvéti áhítat a galériában(Várnegyed, 2011. április 22.)
  • Szalay Károly: Húsvéti áhítat (Magyar Demokrata, 2011. április 27.)
  • P. Szabó Ernő: A kereszt kettős szövetsége (Magyar Nemzet, 2011. május 3.)
  • Tamássy Teréz: Te Deum – magyar Isten-dicséret (Alsópáhok Hírei – 2011. december)
  • AI: A válaszadó csend fotósa (Hegyvidék, 2012. január 31.)
  • Antal Ildikó: A magyar kultúra napját ünnepelték a MOM-ban (Hegyvidék, 2012. január 31.)
  • Ablonczy László: Négy évszak (Hitel, 2013/1)
  • Szilléry Éva: Megszűnt az egykori műhely (Magyar Hírlap, 2013. március 25.)
  • Zámbó Balázs: Dicsértessék – album a keresztekről (Zalai Hírlap, 2013. március 25.)
  • JE: Megrendítő hit – Olasz Ferenc legújabb albuma (Hegyvidék, 2013. március 26.)
  • P. Szabó Ernő: Dicsértessék: Album a Kárpát-medence pléhkrisztusairól (MNO, 2013. április 1.)
  • P. Szabó Ernő: Pléhkrisztusok dicsérete (Magyar Nemzet, 2013. április 27.)
  • Szalay Károly: Dicsértessék (Magyar Demokrata, 2013. 04. 03.)
  • Horváth Ágnes: Magyarok (Lánchíd Rádió, 2013. április 3.)
  • Szabó Zsolt Szilveszter: Égi Megbízás – Olasz Ferencről Dicsértessék című albumának megjelenése kapcsán (Alsópáhok hírei, 2013/4)
  • Szakolczay Lajos: Olasz Ferenc: Dicsértessék (Vigilia, 2013/6)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Le Delarge (francia nyelven). Gründ, 2001
  2. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2023. március 2., PIM110658

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Németh Miklós Attila: Olasz Ferenc, a Napbanéző; Masszi, Budapest, 2007 (Teremtők)
  • Te Deum. Lélek – fény – kép. Olasz Ferenc fotográfus életmű-kiállítása. Pesti Vigadó, 2016. február 26 – április 10.; Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2016
  • Feledy Balázs: Credo. Olasz Ferenc életműve; MMA, Bp., 2023