Quintus Ennius
Quintus Ennius | |
Élete | |
Született | Kr. e. 239. július 16. Rudiae |
Elhunyt | Kr. e. 168. október 8. (70 évesen) Róma |
Sírhely | Tomb of the Scipios |
Nemzetiség | római |
Szülei | nem ismert nem ismert |
Pályafutása | |
Jellemző műfaj(ok) | eposz, gnóma, |
Fontosabb művei | Annales, Ambracia, Sabinae, Saturae, Praecepta, Heduphagetica, Euhemerus, Epicharmus |
Hatása | Vergilius |
A Wikimédia Commons tartalmaz Quintus Ennius témájú médiaállományokat. |
Quintus Ennius, röviden csak Ennius (Rudiae, Kr. e. 239. július 16.[1] – Róma, Kr. e. 168. október 8.[1]) ókori római költő.
Élete
[szerkesztés]Ennius Kr. e. 239-ben született a calabriai Rudiae városban. A második pun háborúban katonai szolgálatot viselt, majd Kr. e. 204-ben Szardíniában magára vonta az Idősebb Cato figyelmét. Cato magával vitte őt Rómába, ahol Ennius előkelő családoknál görög és latin nyelvet tanított. Nagy közkedveltségnek örvendett, és később írói működésével megnyerte a Scipiók barátságát is. Kr. e. 184-ben római polgárjogot nyert, és pártfogói bőkezűségéből Picenumban kis birtokot kapott.[2] Kr. e. 169-ben hunyt el.
Művei
[szerkesztés]Ennius költői hírnevét főleg az Annales című, 18 könyvből álló nagy történeti eposzának köszönheti, a melyet sokáig a rómaiak nemzeti hőskölteményének tartottak. Mivel Ennius e művében az ősi saturnusi vers helyett a hexametert használta, egyesek szerint az ő hatása, hogy a latin költészetben a nemzeti versformák teljes mellőzésével a görög metrika lett uralkodó.[2]
Ennius írt tragédiákat is elsősorban Euripidész nyomán, és római történelmi komoly drámákat, úgynevezett fabula pratextatákat is Ambracia és Sabinae címmel. Kevésbé voltak elismertek a szintén görög minták után készült vígjátékai. Szatíráit (Saturae) ugyancsak kedvelték, amelyek azonban nem a későbbi gúnykölteményeknek feleltek meg, hanem a legkülönbözőbb tartalmú és versformájú vegyes költemények gyűjteménye volt. Lefordította Szotadesz görög költő tréfás verseit versus Sotadeusokban; a Praecepta vagy Protrepticus valószínűleg etikus célú gnomák gyűjteménye lehetett. A Heduphagetica tárgya Arkhesztratosz görög eredetije után a gasztronómia volt; az Euhemerus pedig Euhémerosz görög író művének átdolgozása. Az Epicharmus természetfilozófiai tanítói költemény volt; a Scipioban az idősebb Scipio Africanus diadalait énekelte meg, de írt epigrammákat is. Műveiből csak töredékek maradtak fenn.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.
További információk
[szerkesztés]- Leffler Sámuel: Római irodalomtörténet – A középiskolák felsőbb osztályai számára és a művelt közönség használatára, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. könyvkereskedése, Budapest, 1903, 29–31. o.
- Sebestyén Károly: A római irodalom története – szemelvényekkel magyar írók latin műfordításaiból, Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. Udvari Könyvkereskedés Kiadása, 1902, 18–22. o.