Tomcsa Sándor

Tomcsa Sándor
Élete
Született	1897. augusztus 27. Székelyudvarhely
Elhunyt	1963. január 18. (65 évesen) Székelyudvarhely, Románia
Nemzetiség	magyar
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	elbeszélések, karcolatok, riportok, tárcák, pamfletek, színművek, vígjátékok

Tomcsa Sándor (Székelyudvarhely, 1897. augusztus 27. – Székelyudvarhely, 1963. január 18.) magyar író, karikaturista, újságíró elbeszélő, színműíró, művelődési irányító.

A székelyudvarhelyi művelődési élet közismert alakja volt a lokálpatriotizmusáról híres író. Alkotásai a valóság komikumából, groteszk helyzeteiből és ellentmondásaiból táplálkoznak. Novelláiban, karcolataiban a kisvárosi élet, a kispolgár és a kisember humoros, szatirikus ábrázolója. A kisvárosi élet minden területén úgy szolgálta népét, hogy sohasem akart első lenni, csak önmaga. Volt ünnepelt színműíró, megalázott munkanélküli, díjnyertes novellaíró, bohém fiatal, magányos életművész és a műkedvelő színjátszók mindenkori mestere.

Életpályája

Tomcsa Sándor 1897. augusztus 27-én született Székelyudvarhely Szombatfalva nevű utcájának már a 20. század elején lebontott házában. A kétgyermekes magyar család első gyermeke korán megismerte a nélkülözést. Apja, Tomcsa Sándor Szabolcs-Szatmár megyéből származott, géberjéni parasztcsalád gyermeke 1891-ben került Székelyudvarhelyre pénzügyőri biztosnak. Finkér Gizellával kötött házasságából két gyermek született: Sándor és Klementin. Tomcsa Sándor alig négyévesen veszítette el édesapját, a huszonkilenc éves pénzügyőrt a szolgálati úton szerzett tüdőgyulladás vitte el. Özvegy édesanyja varrásból tartotta fenn családját. Az első és második osztályt a székelyudvarhelyi Zárda Iskolájában végezte, a harmadik és negyedik osztályt a Ferenc-rendi Szerzetesek Iskolájában. 1907-től a Római Katolikus Főgimnáziumban tanult 1915-ig. Anyagi gondok miatt nem lehetett a Pesti Képzőművészeti Főiskola tanulója, csak napidíjas a pénzügynél. 1916 augusztusában a 82-es gyalogezreddel egyenesen a harctérre került. A világháború utolsó heteit kórházban töltötte: láblövést és hóvakságot kapott. Ez utóbbi miatt hordott ötdioptriás szemüveget élete végéig. 1918-ban tért haza, de most is le kellett mondania a képzőművészeti főiskoláról a trianoni döntés miatt. 1919-ben mezőgazdasági munkát vállalt. Részt vett a trianoni döntés elleni tüntetésen, ezért hét hónapi börtönbüntetést kellett elszenvednie Nagyszebenben. Kiszabadulása után, 1920-1921 között egyik nagybátyja szamosújvári kerámiagyárában dolgozott. A gyár csődbe ment, így hazakerült Székelyudvarhelyre. Kolozsvárra ment felvételizni a Képzőművészeti Főiskolára, de álma megvalósulatlan maradt, így csak rajzoló lesz a Hirnök című katolikus lapnál 1923-ig.

Művészi pályája

„	...Nála a humor voltaképpen fegyver az embertelenség, az emberi gyöngeségek, hibák, tévedések, bűnök ellen.	”
– Hermann Gusztáv művelődéstörténész

1923 márciusában hazament Székelyudvarhelyre, mert úgy érezte, a kisvárosi légkör megfelel számára, és rajzaiból fog megélni. A pénzügynél tudott elhelyezkedni 1929-ig és párhuzamosan végezte sokoldalú tevékenységét. 1923. április 22-29. között első karikatúra-kiállítását tekinthették meg a Református Kollégium tornacsarnokában. A közös kiállítást egyéni követi 1925 áprilisában, amelyről elismerően ír Tompa László. Első írásait a Tompa László szerkesztésében megjelenő Székely Közélet közli. 1926. január 3-án T-or aláírással a B.Ú.É.K. címűt írását közölte a lap. Ez az írás magában hordozza az újságíró Tomcsa csíráit: a kalandvágyó romantikába vegyülő keserű szatírát. Ez év áprilisában az A stafirung című egyfelvonásos színművét is közölte a lapban, szeptemberben pedig rajzkiállítást hirdet.

A december 18-i szám már egy újabb művészi tevékenységre hívta fel a figyelmet: Amíg a szerző eljut odáig című egyfelvonásos színművét adták elő Az előadás megismétlődött 1937. január 16-án, amelyen Ferenczy Böske dalokat énekelt. Ekkor kezdődött az a beteljesületlen szerelem, amely a síron túl is tartott, egészen Ferenczy Erzsébet haláláig, 1988-ig. Hiába hírneves karikaturista az akkor harmincéves Tomcsa Sándor, nem elég vagyonos ahhoz, hogy feleségül vehesse a nála nyolc évvel fiatalabb hajadont.

1929. június 23-ra hirdetett újabb karikatúra-kiállítást a helyi lap, erről a 110 képet bemutató kiállításról maga Tomcsa számol be. Kacsó Sándor visszaemlékezése szerint ez a kiállítás avatta Tomcsát a Brassói Lapok munkatársává. 1940-ig munkatársa maradt a lapnak, egészen megszűnéséig, de nem költözött Brassóba. Ekkor vált mindennapivá a preferánsz-parti Tomcsa életében. Ezután ritkultak a karikatúrák, a kiállításos rajzestek, de születtek az egyfelvonásosak és azok a kabaré-számok, amelyeket a műkedvelők játszottak a kultúrházban, és a cikkek, tárcák, novellák a mindent elnyelő napilap számára. És titokban rengeteget olvasott.

1934-ben regénnyel lepte meg olvasóit, címe Szvoboda Augusztin rémtette. A regény a családi meleg utáni vágyát fejezi ki, ám a felelősségvállalás számvetésekor a gazdasági helyzet játssza a szerepet. A szereplő, Kassay elmélkedéséből azt olvassuk ki, hogy Tomcsa életéből kiestek a kamaszkori évek: a háború borzalmai elsöpörték. A regény a Brassói Lapok és a Népújság 12. Mellékletében jelent meg az Ajándék regénytár sorozatban. De csak ezt a kiadást érte meg, mert az Erdélyi Helikon hasábjain megjelent Kovács György-recenzió elmarasztalta.

Csak 1938-ban, a kolozsvári Thália Színház drámapályázatán díjazott háromfelvonásos Műtét című színműve irányítja Tomcsára a figyelmet. A darab ősbemutatója 1939. április 28-án volt Kolozsváron. A színmű főszereplője, dr. Ember László álomvilágban találja meg elveszett életét, de ebben benne bujkál a magyar árvaság, a Trianon okozta seb, a tehetetlenséggel párosult kiútkeresés is. A temesvári színtársulat és a marosvásárhelyi is más-más címen tűzte repertoárjára: az előbbi Ahonnan elindultam, az utóbbi pedig Nagy dolgok kicsiben címen. A lapok átütő sikerről értesítik az olvasókat.

Székelyudvarhelyen tovább folytak a Tomcsa-estek, vidám estek vagy konferáló-estek, amelyek városa irodalmi életének külön színfoltjai, az író maga adta elő műveit, sőt rögtönzött karikatúrákkal illusztrálta is. Lírikus hangvételű novellái is születnek, hogy felhívja a figyelmet a háború borzalmaira.

Az 1940-es bécsi döntés után megszűnt a Brassói Lapok, Tomcsa munkanélkülivé vált. Benyújtotta kérelmét a Magyar Királyi Pénzügyminisztérium illetékeseihez, korábbi pénzügyi tevékenységére hivatkozva. Megkapta az állást, 1943-ban I. osztályú adótiszt lett. 1944-ben a haza újra a frontra szólítja, ezúttal az Úz völgyébe. Itt vészelte át a második világháború borzalmait.

A háború után Tomcsa elvesztette bérlakását, munkanélkülivé vált, csak alkalmi közlések honoráriumából élt. Születtek az egyfelvonásosak, jelenetek a Tomcsa-estekre. 1945-ben a Népvédelem kultúrfelelőse lett Székelyudvarhelyen és 1946-ban tagja lett a Romániai Magyar Írók Szövetségének. A tagsággal jogot szerzett a könyvkiadáshoz. Írásait 1946-tól közli az Utunk, 1947-től pedig a Romániai Magyar Szó. 1949 áprilisában a bukaresti kiadó nyomdájában elkészül a Jubélium című háromfelvonásos színműve, ami 1948-ban már díjat nyert Magyarországon. 1950-ben kinyomtatták A patkány című egyfelvonásosát, amit románra is lefordítottak. Háromfelvonásos színművei nem nyertek elismerést, így kéziratban maradtak. Legnagyobb hibájuk a szocialista művészet szimplista felfogása: a bohózati elemeket erőszakoltan alkalmazza. 1956-ban kerül ki a nyomdából a Vese velővel című novelláskötete. 1957-ben megjelenik Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színműve, amelyet a kolozsvári Állami Magyar Színház be is mutatott. A gól című novellájával megnyerte az Igaz Szó pályázatát. 1959-ben megjelent a Tinta és tus című kötete, amely szatirikus novellákat és karcolatokat tartalmaz. Ebben az évben tüntették ki a Nagy Nemzetgyűlés Munkaérdemrendje fokozattal.

Utolsó évei

1960-tól bibliográfiai adatokat kérnek tőle a Budapesten készülő Magyar irodalmi lexikon számára, bemutatják Az utolsó szalmaszál című háromfelvonásos színművét Kolozsváron. 1961-ben közli az Igaz Szó Születésnapra című háromfelvonásos színművét, az Előre Naptár is közöl írást tőle, de a Vörös Zászló 1962-i ünnepi számáról elkésett. Továbbra is szervez Tomcsa esteket, az utolsó Tomcsa-esten egy sajátos technikát alkalmazott: az elsötétült színen csak a szerző hangja töri meg a csendet: „Kedves Közönség! Én most eltűnök, de ne tessék búsulni, majd újra felbukkanok!” Egészségi állapota megromlott, a székelyudvarhelyi kórházban gyógyították gyomorfekélyét. 1963 elején jelentkezett a kórház belgyógyászati osztályán, ahol műtéttel eltávolítottak egy nyaktájéki áttétes mirigyet. Tüdőrák vitte el 1963. január 18-án.

Művei utóélete

Halála előtt fejezte be az Őszi tárlat című háromfelvonásos színművének borítólap-tervét. Sajnálatos módon, azóta sem nyomtatták ki ezt a vígjátékát. Tomcsa Sándor prózai életművét két kötetben adta ki a Bukaresti Irodalmi Kiadó 1965-ben, Őszi tárlat kisvárosban címmel, Bonyháti Jolán szerkesztésében és jegyzeteivel, Bajor Andor bevezetőjével. Az első kötetben elbeszélések, karcolatok, lírai hangvételű vallomások, a másodikban pedig riportok, tárcák, pamfletek, jelenetek és a „semmilyen skatulyázást nem tűrő, sajátosan tomcsai írások’’ találhatók. 1973-ban megjelent A fellázadt pofozógép című elbeszélés-kötete, amelyet románra fordított Adrian Hamzea 1976-ban Înghiţitorul de flăcări címen. 1987-ben megjelent az Ezüstlakodalom című kötet, amely háromfelvonásos és egyfelvonásos színműveit tartalmazza, Inczefi Tibor gondozásában a kolozsvári Kriterion Könyvkiadónál. 2000 decemberében megjelent Nagy Teréz Tomcsa Sándor kismonográfia című kötete Székelyudvarhelyen. 2001-ben Az Erdélyi Gondolat Könyv­ki­adó jelentette meg az Embergyűjtemény című kö­tetet, amelyet Nagy Pál irodalom­tör­té­nész válogatott, szerkesztett és látott el bevezetővel. 2005-ben elkészült Nagy Teréz gondozásában a Tomcsa-hagyaték leltára a Haáz Rezső Múzeum megbízásából Székelyudvarhelyen.

Emlékezete

A kézirathagyaték 1963 után Ferenczy Erzsébet tulajdonába került, aki emlékszobát nyitott a lakásában - a mai Vár utca 1. szám - majd 1990-ben a Székelyudvarhelyi Múzeum tulajdonába került, a mai Haáz Rezső Múzeum Képtárában levő Tomcsa-emlékszobába.

Róla nevezték el a Székelyudvarhelyi Népszínházat, amely 1998 őszétől Tomcsa Sándor Színház lett.

1997. december 21-én leleplezték szülővárosában a Székely József által készített bronzszobrát a kultúrház melletti sétatér bejáratánál és egy utcát neveztek el róla születésének századik évfordulóján.

A Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár kölcsönzőjében is látható egy 110x80 cm-es olaj portréja, ismeretlen szerző műve.

Fontosabb megjelent munkái

Kötetek

• Szvoboda Augusztin rémtette. Kisregény. Brassó, 1934. Ajándék regénytár sorozat, Lap és Könyvkiadó Rt.
• Két egyfelvonásos (Manó, a romlatlan lelkű ifjú, A harmadik), a Brassói Lapok karácsonyi Melléklete, 1934.
• Jubélium. Színmű három felvonásban. Állami Kk. Bukarest. 1949. ápr.
• A patkány. Színmű. ÁKk. Buk. 1950.
• Vese velővel, vidám és szomoró históriák. ÁKk. Buk. 1956.
• Az utolsó szalmaszál. Színmű három felvonásban. ÁIKk. Marosvásárhely. 1957.
• Tinta és tus, szatirikus novellák és karcolatok. ÁIMK. Mv. 1959.

Posztumusz kötetek

• Őszi tárlat kisvárosban. Elbeszélések, portrék, humoreszkek, regény, riportok, vázlatok, cikkek. 1-2. kötet. (Bajor Andor előszavával, Bonyháti Jolán jegyzeteivel) Irodalmi Kk. Bukarest, 1965.
• A fellázadt pofozógép. Humoreszkek. (válogatta K. Jakab Antal, a fülszöveget Bajor Andor írta IKk. Buk. 1973.
• Înghiţitorul de flăcări. Povestiri. (trad. de Adrian Hamzea, pref. Mircea Sîntimbreanu). Editura Kriterion, Buc. 1976.
• Ezüstlakodalom. Színművek, egyfelvonásosak, jelenetek. (válogatta, jegyzetekkel és utószóval ellátta Inczefi Tibor). Kriterion Kk. Buk. 1987.
• Embergyűjtemény. Székelyudvarhely, 2001.

Szakirodalom

• T.L. [Tompa László]: Tomcsa Sándor karikatúra-kiállítása elé. Székely Közélet 1925. szept.12.
• Jánosi Andor: Négy színházi est. Pásztortűz 1939. 4-5.
• Kovács György: Szvoboda Augusztin rémtette. Erdélyi Helikon 1935. 1. szám.
• Tompa László: Egy író rajzkiállítása. Székely Közélet. 1936. máj. 30.
• Heszke Béla: Tomcsa Sándor: Műtét. Magyar Lapok 1939. máj. 21.
• Előszó a Műtét bemutatójához. Sajtó 1940. ápr.12.
• Gaál Gábor: A patkány. Utunk 1950. 5. szám.
• Backai László: Vese velővel. Igaz Szó 1956. 9. szám
• Izsák József: A realista rajzforma változatai. Igaz Szó 1965. 10. szám.
• Műsorfüzet: Állami Magyar Színház Kolozsvár 1957. szept. 15.
• Nagy Pál: Egy illuzió szatírája. Igaz Szó 1957. 8. szúm.
• Jánosházy György: Az utolsó szalmaszál. Utunk 1957. 39. szám.
• Oláh Tibor: Az utolsó szalmaszál. Előre 1957. szept 14.
• Gagyi László: Humor és mérték. Igaz Szó 1959. 12. szám.
• Baróti Pál: Szatíra és öncélú humor. Korunk. 1960. 2. szám.
• Hajdu Győző: A mosoly rakétása. Igaz Szó 1960. 9. szám
• Hornyák József: Öt perc Tomcsa Sándorral. Utunk 1960. 51. szám.
• Sütő András: A hetedik évtized küszöbén. Új Élet 1960. dec. 27.
• Tomcsa Sándor: Vese velővel. Korunk 1960. 2. szám.
• Hajdu Győző: A mosoly rakétása. Igaz Szó 1960. 9. szám.
• Hajdu Győző: A ravatal mellett. Igaz Szó 1963. 1. szám.
• Gálfalvi Zsolt: Búcsú Tomcsa Sándortól. Vürüs Zászló 1963. jan. 19.
• Bonyháti Jolán: "Írta és rajzolta". Igaz Szó 1963. 3. szám.
• Sütő András: Emléksorok egy író halálára. Új Élet 1963. 3. szám.
• Bajor Andor: Tomcsa Sándor kritikája önmagáról. 60. születésnapján Igaz Szó 1965. 6. szám.
• Bajor Andor: Tomcsa Sándor. Előszó az Őszi tárlat kisvárosban című kötethez IKk. Buk.1965.I. kötet 5-23.
• Bonyháti Jolán: A kiadásról IKk. Buk.1965. I. kötet 637-638. l.
• Bajor Andor: Tomcsa Sándor. Igaz Szó 1965. 6. szám
• Éltető József: Őszi tárlat kisvárosban. Utunk 1966. 5. szám.
• Lászlóffy Aladár: Élet és halál kisvárosban. Utunk 1966. 6. szám.
• Lászlóffy Aladár: Még egyszer Tomcsa Sándor: az újságíró. Utunk 1966. 10. szám.
• Hecser Zoltán: Udvarhely volt számára a világ. Igaz Szó 1969. 8. szám
• Gagyi László: Tomcsa Sándor: Vese velővel. Igaz Szó 1969. 12. szám.
• Szász János: Szvoboda Augusztin rémtette. Utunk 1971. szept. 3.
• Nagy Pál: felfedeztük a fölfedezőt. Vörös Zászló 1970. márc. 1.
• Marosi Ildikó: Van-e oroszlánunk? Utunk 1970. 9. szám.
• Somlyai László: A néző naplója Temesvárról. Utunk 1970. 10. szám.
• Oláh István: Tomcsa Sándor rajzai. Hargita Kalendárium 1970.
• Szász István: Tomcsa Sándor. Utunk 1971. szept. 3.
• Balázs Imre - Molnos Lajos: Tomcsa Sándor születésének 75. évfordulójára. Utunk 1972. aug. 27.
• Robotos Imre: Emlékezés egy lyukas esernyőre- A Hét 1973. febr. 16.
• Bálint Tibor: Arcképek a köröm hátán. Utunk 1973. ápr. 20.
• Kacsó Sándor: Fogy a virág gyűl az iszap. Kriterion Kk. Buk. 1974. 334. l.
• Kicsi Antal: Tomcsa Sándor 1-2. Brassói Lapok 1975. márc. 15, 22.
• Inczefi Tibor: Tomcsa Sándor a színpadi író. In: Ezüstlakodalom. 1987. 335-344. l.
• Inczefi Tibor: Jegyzetek. In. Ezüstlakodalom. 1987. 345-346. l.
• Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Krit. Kk. Buk. 1993.
• Nagy Teréz: Tomcsa Sándor kismonográfia.Inforess Kk. Székelyudvarhely. 2000.

Források

• Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. 5/2. kötet. Bukarest-Kolozsvár. 2010. 828-830. l.
• Nagy Teréz: Tomcsa Sándor kismonográfia, Inforess Kk.Székelyudvarhely. 2000.

Kapcsolódó szócikkek

• Erdély irodalmi múzeumai