Ugrás a tartalomhoz

Samuel Beckett

A Wikidézetből, a szabad idézetgyűjteményből.
Samuel Beckett
Samuel Beckett, 1977
Samuel Beckett, 1977
Lásd még
Szócikk a Wikipédiában
Művek a Cervantes Virtualon
Médiaállományok a Wikimédia Commonsban

Samuel Barclay Beckett (Dublin, 1906. április 13. – Párizs, 1989. december 22.) ír költő, próza- és drámaíró.

Idézetek műveiből

[szerkesztés]

Meglehetősen jó nőkről álmodom (1932)

[szerkesztés]
  • Olyan könyvet fogok írni (...), amelyben minden mondat hatásos és elegáns, de másként, mint az őt megelőző és követő oldalak mondatai.
  • Szilencium e helyt, tiszteletet kérünk és a lehető legnagyobb figyelmet. Mert ugyan ki jött el hozzánk! Csak szorosan a nyomunkban. No most hát lássátok, ő az, bizony, az ALBA.

A kitaszított (1946)

[szerkesztés]
  • Rosszul ismertem a várost, születésem helyét, ahol életem első lépéseit tettem, s aztán az összes többit is, melyekkel oly csúnyán összekuszáltam ösvényeimet.
  • Okoskodjunk csak nyugodtan. A köd úgyis kitart.
  • Szép idő volt. Az úttesten haladtam, oly közel a járdához, amilyen közel csak tudtam. Nekem a legszélesebb járda sem elég széles, ha egyszer elindulok, s mindig attól félek, hogy kényelmetlenséget okozok az idegeneknek. Megállított egy rendőr és így szólt: Az úttest a járműveké, a járda a gyalogosoké. Mint egy bibliai mondás.
  • Nem is tudom, miért meséltem el ezt a történetet. Ugyanezzel az erővel másikat is mesélhettem volna. Talán majd legközelebb elmondok egy másikat. De meg fogjátok látni, jó emberek, az is pontosan ugyanilyen lesz.

Godot-ra várva (1952)

[szerkesztés]
  • Estragon: Nincs mit tenni.
    Vladimir: Erre a meggyőződésre jutok lassan én is. Egy életen át kapálóztam ellene, lásd be, Vladimir, hajtogattam magamban, még nem próbáltál meg mindent. És küszködtem tovább.
    • A dráma eleje Pinczés István fordításában.
  • Estragon: Hiába, nem megy.
    Vladimir: Magam is azt hiszem. Sokáig nem tudtam beletörődni a gondolatba, légy észnél, Vladimir, mondtam, még nem próbáltál meg mindent. És elölről kezdtem a küzdelmet.
    • A dráma eleje Kolozsvári Grandpierre Emil fordításában.
  • Estragon: Semmi sem történik, senki sem jön, senki sem megy el - borzalmas.
    • Ford. Kolozsvári Grandpierre Emil
  • Estragon: Menjünk innét!
    Vladimir: Nem mehetünk.
    Estragon: Miért nem?
    Vladimir: Godot-ra várunk.
    Estragon: Persze, persze.
    • Ford. Kolozsvári Grandpierre Emil
  • Vladimir: A világ iszonyatos zűrzavarában egyetlen tény világos: várjuk, hogy megérkezzék Godot.
    • Ford. Kolozsvári Grandpierre Emil
  • Estragon: Őrültnek születünk mindannyian. Néhányan végig őrültek maradnak.
    • Ford. Kolozsvári Grandpierre Emil
  • Pozzo: A könnyek mennyisége a földön változatlan. Mihelyt valaki abbahagyja a sírást, másvalaki máshol sírva fakad. Ugyanez a törvény érvényes a nevetésre is.
    • Ford. Kolozsvári Grandpierre Emil

Semmi-szövegek (1955)

[szerkesztés]
  • Egyszerre, nem is, a végén, mi mindenén, nem bírtam már, nem ment tovább. Valaki azt mondta, itt nem maradhatsz. Ott nem maradhattam, és nem ment tovább se.
    • Semmi szövegek I.
  • És mit csinálok, olyan fontosat, lélegzem ki és be, és mondom, füstforma szavakkal, hogy nem tudok menni, nem tudok maradni, lássuk, mi történik majd.
    • Semmi szövegek I.
  • Nézzük, mi történik itt, ahol senki sincs, ahol semmi se történik, legyen már az, hogy valami itt is történik, hogy valaki itt is van, és akkor legyen vége, legyen csend, lehessen belekerülni a csendbe, vagy legyen más hang, más hangok hangzása, nem életé és halálé, ami bárki élete és halála, csak nem az enyém, lehessen belekerülni a történelembe, hogy aztán ki lehessen kerülni belőle, nem, ennek mind semmi értelme.
    • Semmi szövegek III.
  • Hová mennék, ha tudnék menni, mi lennék, ha tudnék lenni, mit mondanék, ha volna hangom, ki mondja ezt, mondván, hogy én?
    • Semmi szövegek IV.
  • Ha azt mondanám, Van innét kiút, van kiút valahonnan, a többi jönne már. Akkor mire várok, miért nem mondom? Miért nem hiszem? És mit jelent az, hogy a többi?
    • Semmi szövegek IX.

A játszma vége (1957)

[szerkesztés]
  • Hamm: Ha valamilyen értelmes lény visszatérne a földre, s látna bennünket, vajon nem kísértené meg néhány gondolat?! (Az értelmes lény hangján) Ó, helyes, most már tudom, mi az, igen, látom, mit művelnek!
  • Clov: Szeretem a rendet. Ez az álmom. Egy olyan világ, melyben minden csendes és mozdulatlan, minden tárgy a végleges helyén van, rajta a végleges por.
  • Hamm: A fattyú! Nem létezik!

Az utolsó tekercs (1958)

[szerkesztés]
  • Krapp: Ma harminckilenc éves vagyok, szilárd, mint egy híd, kivéve régi gyengémet, s minden okom megvan rá, hogy azt higgyem, értelmileg is kis híján a... (habozik) a hullám tarajára értem.
  • Krapp: Talán már elmúltak java éveim. Amikor még volt esély a boldogságra. De nem kell többé. Most, hogy bennem ég ez a tűz, nem kell többé. Nem kell többé.

Előre vaknyugatnak (1983)

[szerkesztés]
  • Rajta. Mondd, rajta. Mondassék, rajta. Valahogyan rajta. Míg aztán sehogyan se. Mondassék: tovább sehogyan.
  • Mindig ez. Soha más. Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban.

További idézetek

[szerkesztés]
  • Elég volt abból, hogy a gyereket játsszuk, akinek azt mondták, hogy egy káposzta alatt találták és a végén már emlékszik is az életre a kertben és az életre ott, mielőtt a családba került.
    • Elég (1966)
  • Az élet betegség, melyből tizenhat óránként folyton kigyógyít minket az álom. Tüneti kezelés; valódi gyógyszer a halál.
    • Nyolc átírat Chamford modorában (1976)
  • Elhaló fény. Hamarosan nem lesz már minek elhalnia. Nem. Ilyen nincs, hogy nincs fény. Csillagtalan éj hold nélkül. Hajnalig haldoklik és nem hal el soha.

Idézetek tőle

[szerkesztés]
  • Az ő írása nem egy dologról szól, hanem maga a dolog.
    • Beckett James Joyce írásairól.
  • Ez az a bőrönd, amelybe vad gondolataimat zsúfoltam valaha.
    • Beckett a Meglehetősen jó nőkről álmodom című regényéről.
  • - Ön angol, Beckett úr?
    - Éppen ellenkezőleg.
    • Beckett egy interjúban[1]
  • Ha tudnám, hogy ki, megmondtam volna a darabban.
    • Beckett válasza arra a kérdésre, hogy kicsoda Godot.[2]
  • Én úgy dolgozom, hogy közben nem vagyok ura az anyagomnak. Joyce minél többet tudott, annál többre volt képes. Mint művész, ő a mindenttudás és a mindenhatóság felé tendál. Én a tehetetlenségből és a tudatlanságból dolgozom.
    • Beckett egy interjúban.[3]
  • A színpad a legteljesebb verbális jelenlét színtere és a legteljesebb testi jelenlété.
    • Beckett egy levélben, melyet egy kezdő drámaírónak írt.[4]
  • Többre becsülöm annak kifejezését, hogy nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége.
    • Három párbeszéd három festőről Georges Duthuit-val (1949)
  • Próbáld újra,bukj el újra,közelebb jutsz!
  • Ha te nem szeretsz nem szerettek engem ha téged nem szeretlek nem szerettem.
  • Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban.
  • Annak kifejezése, hogy nincs mit kifejezni, nincs miből kifejezni, nincs erő kifejezni, nincs vágy kifejezni, plusz a kifejezés feltétlen kötelessége.
  • Mercier gondolatai azért voltak különösek, mert mindenütt ugyanaz a hullámzás lüktetett bennük, és változatlanul egyazon szirtes pontokon törtek meg, bármely ponton is került e világba az ember. Nem gondolatok voltak ezek, hanem inkább egyfajta zavaros és szomorú álomképek, amelyekben múlt és jövő roppant kellemetlen módon keveredik, a jelen pedig az örökös fuldokló szerepét játssza.
  • Az, aki, mivel semmije sincs, nem is akar semmit, ha csak azt nem, hogy hagyják meg neki a saját semmijét.
  • A legrosszabb pillanatokban a kezek hűek maradtak, a kezek, melyekről nem lehetett tudni, melyik adja és melyik fogadja a szorítást.
  • Az ember halad botorkálva is, nem olyan jól, mintha nem botorkálna, lassabban persze, de halad.
  • Én már ilyen vagyok. Vagy rögtön felejtek, vagy egyáltalán nem felejtek.
  • Az igazi művészet, mint a mozarti felhangzás, tökéletesen érthető, és tökéletesen megmagyarázhatatlan.
  • Maga a pokol, jóllehet örök, Lucifer lázadásával kezdődik.
  • Az élet nem egyéb, csak magányos bolyongás a végtelen pillanat mélyén, ahol nem változik a fény.
  • Valójában nem minden az, hogy megőrizzük a csendet, arra is ügyelnünk kell, miféle csendet őrzünk meg.
  • Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (...) A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam.
  • Néha. Mennyi jóság van ebben a kis szóban! Mennyi kegyetlenség!
  • Hogy érne véget a magány, melyet igazi fény nem látott soha, ahol nem volt egyensúly, sem nyugalmi helyzet, csak elferdült tárgyak végtelen csuszamlása, olyan égbolt alatt, amelyben nem él a reggel emléke és az este reménye?

Források

[szerkesztés]
  1. Utószó. In: Előre vaknyugatnak. Bp.: Európa Könyvkiadó, 1989. 379. old.
  2. Honti Katalin: Godot-ra várva: Jegyzetek 2. In: Criticai Lapok, 1995. szept., 16-18. old.
  3. Utószó. In: Előre vaknyugatnak. Bp.: Európa Könyvkiadó, 1989. 388. old.
  4. Honti Katalin: Beckett és egyebek: Jegyzetek 1. In: Criticai Lapok, 1995. júl-aug., 14-19. old.

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
A Wikipédiában további információk találhatóak
Samuel Beckett témában.
Commons
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Samuel Beckett témájú anyagokat.