Ugrás a tartalomhoz

VII. Erik dán király

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a dán királyról szól. Hasonló címmel lásd még: VII. Erik (egyértelműsítő lap).
Ez a szócikk a norvég királyról szól. Hasonló címmel lásd még: III. Erik (egyértelműsítő lap).
VII. Erik
Dánia királya
Uralkodási ideje
Norvégia: 1389 – 1442
Svédország és Dánia: 1396 – 1439
ElődjeI. Margit
UtódjaIII. Kristóf
Életrajzi adatok
UralkodóházHouse of Griffins
Született1381/82
Darłowo, Pomerániai Hercegség, Lengyelország
Elhunyt1459. május 3. (77 évesen)
Darłowo, Pomerániai Hercegség, Lengyelország
NyughelyeOur Lady of Częstochowa church in Darłowo
ÉdesapjaVII. Vratiszláv pomerániai herceg
ÉdesanyjaMecklenburg-Schwerini Mária
Testvére(i)Pomerániai Katalin
HázastársaLancasteri Filippa angol királyi hercegnő
GyermekeiN. (fiú) (1429–1429)
A Wikimédia Commons tartalmaz VII. Erik témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
VII. Erik királyi pecsétje (1398)

VII. Erik Vratislavsson vagy Pomerániai Erik (dánul: Erik VII af Pommern) (1382[1][2] – 1459. május 3.[3]) norvég király III. Erik néven 1389-től 1442-ig, dán és XIII. Erik néven svéd király 1396-tól 1439-ig. Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár elsőfokú unokatestvére. Zsigmond meghívására 1424-ben Magyarországra látogatott és tiszteletére Budán nagy ünnepséget rendeztek.

Élete és uralkodása

[szerkesztés]

A pomerániai szláv herceg, VII. Vratiszláv (1363–1395) fiaként a Bogislav nevet kapta születésekor. Apja Luxemburgi Zsigmond magyar király anyjának, Pomerániai Erzsébet német-római császárné volt az öccse.[4] Anyja Mecklenburgi Mária, III. Henrik mecklenburgi herceg és Dániai Ingeborg lányaként IV. Valdemár dán király unokájaként látta meg a napvilágot.[1][5] I. Margit dán királynő Erik néven adoptálta[3] és Norvégiában 1388-ban utódának jelölte ki,[1] a Kalmari unió által egyesített Norvégia, Svédország és Dánia rendjei pedig 1396-ban ismerték el jövendőbeli királyuknak.[1]

Reformelképzelései miatt gyorsan népszerűtlenné vált.[1] Margit királynő halála után, 1412-ben vette át közvetlenül a hatalmat.[1][1] Azt a célt tűzte ki magának, hogy egy a kalmari unio résztvevőit egy nagy dán államban egyesíti és elhódítja a Hanzától a balti-tengeri uralmat.[6] Erik 1415 és 1432 között a schleswigi Henrikkel viselt háborút, akit ki akart forgatni az örökségéből,[1] 1432-ben azonban kénytelen volt erről lemondani.[1] A Hanza-szövetséggel 1426 és 1435 között,[7] és a holsteini grófokkal[8] vívott háborúja is sikertelen volt,[2] melynek eredményeképpen a vordingborgi szerződés alapján a területet, mint örökölt hűbért VII. Adolf grófnak kellett átengednie.[8] Népszerűtlenségét tovább növelve 1429-től Øresund-nál minden nem svéd illetőségű hajóra vámot vetett ki.[8][9]

Erik minden eszközzel pártolta a skandináv és különösen a dán kereskedőket a hanzások rovására.[6] Svédországot várnagyai kényére-kedvére bízta, ő maga csak ritkán látogatott el ide.[10] Bevezetett egy új adórendszert is, amelynek alapján készpénzt követelt alattvalóitól.[10] A parasztok természetbeni adományait, a gabonát, vajat, húst szénát és egyebet pénzre váltásánál a várnagyok saját belátásuk szerint értékelhették, és aligha lehet kétség afelől, hogy általában áruk alatt fizettek a termékekért, a nyereséget pedig zsebre vágták.[10] A kegyetlen holsteini háborúk[6] és az alattvalókra terhelt rendkívül súlyos adók[6] is gyűlöletessé tették nevét a három királyságban.

Erik belpolitikáját pedig már az abszolutizmus vonásai jellemezték.[6] A kisbirtokos dán, sőt német nemesek közül engedelmes, hűséges helytartókat válogatott ki, és rájuk bízta a hűbérbirtokok kormányzását, amelyeket fokozatosan elvett a világi és az egyházi előkelőségektől.[6] A század harmincas éveire kiéleződött az általános elégedetlenség, különösen Svédországban.[6] Azzal pedig végképp betelt a pohár, hogy megszűnt a létfontosságú vas- és rézvásárlás és a sószállítás a Hanza-kereskedők részéről, mivel ezek hadban álltak Erikkel.[6] A bányatulajdonosk és az ércbányász parasztok előharcosai lettek annak, hogy a svédek felkeljenek a királyi liga ellen.[6]

A lázadás élére – 1434 júniusában[6] – Engelbrekt Engelbrektsson bányatulajdonos kisnemes állt[6] a svéd nép nemzeti hőse. Bár a felkelést Engelbrekt 1436-os meggyilkolása után leverték, ám hatására – 1437-ben – Karl Knutsson Svédországot hatalmába kerítette. A súlyos adók miatt és a trónöröklés kérdésében szembekerült országai rendjével,[7] mire 1439-ben Svédországban felkelés támadt Erik ellen,[2] ugyanakkor dániai Korsörben[8] letették a trónról,[1] mivel többnyire Dánián kívül tartózkodott és a pomerániai rokonait dán várakkal és uradalmakkal halmozta el.[1] Ennek hírére Erik a dán koronázási jelvényekkel Gotland szigetére menekült, ahonnan zsoldba fogadott kalózai által pusztította a svéd partokat.[1] 1449-ben végül visszatért Pomerániába[2] és ott is fejezte be az életét.

Érdekességek

[szerkesztés]
  • Jeruzsálemi zarándoklata alkalmával Budán Zsigmond magyar király vendége volt 1424-ben.[7]
  • Munkája, a De origine gentis Danorum Lindenbrognak Scriptores rerum septentriopnalum és Gruternak a Chronicon chronicorum gyűjtewményeiben jelent meg.[1]

Házasságai

[szerkesztés]

Megjelenése játékfilmben

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e f g h i j k l m Bokor József (szerk.). Erik, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
  2. ↑ a b c d Révai nagy lexikona, VI. kötet (Dúc–Etele), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1912, 640. oldal
  3. ↑ a b Magyar nagylexikon VII. (Ed–Fe). Főszerk. Rostás Sándor, Szlávik Tamás. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1998. 438. o. ISBN 963-85773-5-5  
  4. ↑ FMG/Pomerania
  5. ↑ FMG/Mecklenburg
  6. ↑ a b c d e f g h i j k A. Sz. Kan: A skandináv országok története (История скандинавских стан, Moszkva, 1971); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976, fordította Gellért György és Dalos György, 57. oldal
  7. ↑ a b c Magyar Nagylexikon, 439. o.
  8. ↑ a b c d Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, 57. oldal
  9. ↑ Ez volt híres Sund-vám; rövid időn belül így a tengerszorosok a Dán Királyság valóság aranybányáivá lettek (vö.: Skandináv országok története, 57. oldal)
  10. ↑ a b c Vilhelm Moberg: Népem története – Svédország a középkorban (Min svenska historia berättad för folket, Stockholm, 1972, 1973); Magyar kiadás: Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984, fordította Miszoglád Gábor, 225. oldal
  11. ↑ Pomerania 2 (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)


Előző uralkodó:
I. Margit 		Következő uralkodó:
III. Kristóf
Előző uralkodó:
I. Margit
Svédország uralkodója
1396 – 1439
1412-ig Margittal közösen
A Svéd Királyság címere
 Következő uralkodó:
I. Kristóf
Előző uralkodó:
I. Margit
Norvégia uralkodója
1389 – 1442
1412-ig Margittal közösen
A Norvég Királyság címere
 Következő uralkodó:
I. Kristóf
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=VII._Erik_dán_király&oldid=26007805”